Ma már egyáltalán nem számít különlegességnek, ha a világ egzotikusnak számító szegletéből rukkolnak elő olyan produkcióval, mely méltó helyet foglal el az adott stílus anyaországának számító, neves képviselői mellett. Azonban, ha a régi vágású rajongó biztosra akar menni, akkor olyan országok fémjelzésével ellátott zenekarok után kutat, ami az adott irányzatára nézve, szinte biztosan garantáltja a minőséget. Ha death metal – Florida, ha black metal, akkor Skandinávia. És mi van akkor, ha az ember rongyos halotti lepelbe burkolt nyomorúságot keres, aminek az első taktusaira a legjoviálisabb hallgató is üres tekintettel veszi fel a padlón a magzatpózt? Nos, ez esetben szemeteket Oroszországra vessétek! Vitathatatlan érdeme orosz Solitude Production másfél évtizedes munkásságának, hogy a zászlója alá gyűjtötte azokat a gyászhuszárokat, akik funeral doom, death-doom vonalon tevékenykednek, és eltökélt szándékuk, hogy a boldogságunkat már csírájában elfojtsák. Úgy vagyok a funeral doommal, ahogy a dark ambienttel is. Nem mindenkor és nem mindenki számára való „muzsikák”. Továbbá, az ember nagy reformer kiadványokra azért ne számítson a műfaj berkein belül. Bevallom, számomra eddig ismeretlen volt az orosz Abysskvlt ténykedése. De az új nagylemezbe történő első belehallgatásnál már egyből éreztem, hogy itt valami másról lesz szó, mint amit eddig funeral doomként ismertem. A sejtésem be is igazolódott.
A „Phur G.Yang” címet viselő négy számos korong idén májusban jelent meg a fent említett, neves kiadó gondozásában. Ez, a 2014-ben alakult titokzatos zenekar harmadik nagylemeze. Az előző két albumhoz hasonlóan az új lemez is a tibeti spirituális kultúra felfedezéseit folytatja. A szövegek tibeti és Shangshung (vagy ZhangZhung, mely a Bon valláshoz kötődik és megelőzte a tibeti buddhizmust) nyelven íródtak. Ha ez mind nem lenne elég, húsz tradicionális tibeti hangszer szólal meg a felvételen! Nem sok ismertetőt ad számunkra a csapat, de a Phur G.Yang az eltávozás témájával foglalkozik és bemutatja a vallás temetkezés rituáléját, a lélek Samsara határai túlra történő vándorlását. Az együttes ezzel a kiadvánnyal most még közelebb visz minket az ősi Bon hagyomány zenéje felé.
A Jhator (“madár-szórt”) egy temetést varázsló elénk, annak minden szükségszerű kellékével együtt. Ez egy igen sajátos formája a temetkezésnek (amit fellelhetünk észak-Tibet, India, de Kína és belső Mongólia egyes területein). A holttestet a szabad ég alá teszik ki, felfüggesztve egy hegyoldalra, hogy az idő, de leginkább a dögevő madarak gondjaira bízzák (ezért, pl. India ezen részein roppant nagy eszmei értéke van a dögkeselyűknek). Így a személy, a keselyűk által az égbe emelkedik. Ez a különleges eljárás az “égi-temetés”, mely a Vajrayana buddhizmushoz köthető. Ebben a felfogásban a testre egy szimpla porhüvelyként tekintenek, ami csupán a lélek hordozója, ilyen formán nem számít a annak újjászületésében. Közvetlenül a szám elején hallhatóak ezek a madarak, ahogy lakomájukat végzik! Az ambient alapú felvezetőben feltűnő gyermek narráció, mint a gondjaira bízott, túlvilágra átkelő lelket, úgy kíséri végig a teljes albumot. Ez a hangulatteremtő a legsötétebb gyászruhába öltöztetett funaeral doom alkotást hozza el nekünk. A vokál roppant változatos. A haldoklás hangjainak teljes skáláját felvonultatja. Ha van olyan, hogy sírból jövő hörgés, akkor itt egyenesen a pokolból szólal meg! Ezt a lassú, vánszorgó, kínokat hozó, föld alá hangolt gitárok kísérik végső nyughelyére. Sőt, a gyásznépben egy női vendégszereplő is feltűnik. Ilyet hangot leginkább egy testétől megfosztott szenvedő lélektől hallhatunk. Fantasztikus! Kár, hogy nem kapott nagyobb hangsúlyt az albumon. Elég erős hangja van a hölgynek. Simán beillene bármilyen nívós fekete fém produkcióba.
Így kell ügyesen használni a kötelező stílusjegyeket azon módon, hogy a műfaj sajátosságait végig megtartva, egyedi hangvételű produktum születhessen. Azonban el kell ismerni, hogy a változatosság érzéséhez nagymértékben hozzájárulnak a tradicionális hangszerek, ambient-szerű betétek, és az széles vokál-paletta. Nga-Ri dalban tetszetős szertartás képe jelenik meg, melyben komolyabban megmutatkoznak a tradicionális hangszerek is. Ezeknek sokkal több teret engedtem volna. Gyakran hallani őket a számok alatt, hogy szorgosan ténykednek, és rendre teszik, a dolgukat, de leginkább a zene alá vannak keverve. Így végső soron az összhatásban jelennek meg. Tehát, elsősorban a hangulatkeltést, az atmoszféra megteremtését szolgálják. Viszont annyira különlegesek és imádni valók, hogy erre még bőven lehetett volna építkezni.
A Nga-Ri égbetörő szent hegyekről szól (mint a Csomolungma, vagy a Chogori). Ez egy fajta tiszteletadás ezen fantasztikus természeti képződmények felkölt nagysága előtt. A Nagari kettős jelentéssel bír. Egyfelől, tibetiül hegyet jelent. Másfelől, a ZhangZhung nyelvről lehet “ürességként” is fordítani.
A Phar egy történetet jelenít meg az élet kötelékein túli utazásról. Leírja az átkelést az életből a halálon keresztül, Bardo köztes állapotába (a halál és az újjászületés közötti állapot), túl Samsarába (a halál és az újjászületés ciklusa). Így, a jelentése is megmutatkozik előttünk, ami „messze”, vagy „valahol ott”, ként fordítható. A szertartásos felvezető transszerű riffekben teljesedik ki, amit a roppant színes vokál-szekció tesz teljessé. A suttogásoktól, kántálástól, női károgáson át a hörgésig, minden fellehető. A szám közepénél bekúsznak indusztriális elemek, széteffektezett hangok is, melyek a monoton gitártémába torkollanak. Tökéletes hangi leképzése egy rítusi ismétlődő mozdulatainak, vagy az vándorló lélek agóniájának. „Mchod Rten” a maga huszonhat percével az album leghosszabb, egyben az utolsó tétele. A halál utáni állapotról szól (ezen esetben a személy hegyek között kel át Bardo-ba). Semmi sem marad belőle ezen a földön, csak a kövek a sírhantján, és körülötte fenséges hegyek csöndje. Az ember halandó, ahogy a lepkék. A gleccserek a folyók részei lesznek, melyek kiszáradnak, de a hegyek örökké állnak. A Mchod Rten felajánlás helyét jelenti. A szám eleje felé a kórusban megszólaló énekhang részeként ismét megjelenik a női ének. A hörgés mellett a tiszta énekhang is jól igen áll neki. Illik a hangszíne ehhez a szertartásos produkcióhoz. Ebből is lehetett volna még többet adagolni. Sajnálom, hogy nem tették. Sokat hozzáadott volna a változatos képhez. A szám felénél meglepetésként még oda is aprítanak a srácok, és egy kis blast beat-et is hallhatunk tőlük. A gyors tempó vissza is hullik a sírgödörbe, és ismét az akusztikus hangszerekkel megtámogatott hullaszerű vonaglásba vált át.
Már-amennyire tárgyilagosan lehet írni egy zenéről, akkor azt csakis a műfaj sajátosságait szemelőtt tartva lehet megtenni. Az Abysskvlt nem szakít a hagyományokkal, de ügyesen kihasználja a lehetőségeit! Végig tetten érhető a kreativitás. A dalok hosszúsága húsz perc körül mozog (így, a teljes játékidő 80 perces)! Ami nem lepi meg a műfaj kedvelőket, de egy szak-avatatlan fül számára túl sok, és indokolatlan lehet. Nem hiába, ez nem az a zene, aki mindenkinél működni fog. Nem lesznek katartikus magasságok, csak a mindent elnyelő mélység. A szépsége, pont a monotonitásában, lassúságában rejlik, és így váltja ki a hallgatóból a kellő hatást. Nekem nem volt problémám a szerzemények hosszával. Mindig bejön valami újabb elem, vagy betét, ami ismét visszafordítja a figyelmemet a zenére. A „Phur G.Yang” a műfaj keretein belül az egyik legérdekesebb, legváltozatosabb lemez, amit eddig hallottam. Azonban, lett volna még benne több lehetőség is, ha egy kicsit merészebbek a srácok. A női énekre, tradicionális hangszerekre mindenféleképpen többet alapoztam volna. De így sincs oka a panaszra. Személy szerint, nagyon örültem, hogy egy ilyen témájú alkotással találkoztam. Kifejezetten üdítően hatott ez az egzotikum, a manapság szinte sztenderdnek számító „északi” tematikájú lemezek után. Ezek az ősi kultúrák lehetőségek tárházát jelentik. Olyan régi vallásoknak, tradícióknak adnak helyet, amiket épp ésszel fel sem lehet fogni. A lemezt nem egy metál albumként hallgattam. Egy összetett alkotásként tekintek rá. Maga a mű teljes egészében hat. Számomra, úgy működött, mint egy ambient zene. Tehát, egy érzést, hangulatot, vizuális képet közvetít hangok formájában. Úgy ahogy egy festmény, vagy egy fotó hat az emberre. Akik nyitottak az ólom-nehéz és különleges atmoszférájú muzsikák iránt, azoknak érdemes megpróbálkozni a lemezzel. Nem könnyű falat, de számomra, az idei év egyik legérdekesebb kiadványa!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
