Az Angertea hazánk talán egyik legrégebbi (1996-ban alakultak) és legkülönlegesebb underground csapata. A trió szinte a kezdetektől (1998 óta) stabil felállásban létezik, akkor váltotta Farkas Pétert Bárkai Laci. A csapat 27 éves fennállása alatt ezidáig néhány demót és EP-t, valamint hat albumot készített, ami azért szép teljesítmény, főleg, ha hozzávesszük, hogy bár voltak külföldi kiadós kalandjaik is, jobbára önerőből valósították meg ezeket.
Ha a zenekar különlegességeit soroljuk nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy időről-időre a nemzetközi színtéren neves zenészek vállaltak közreműködést a dalaikban (elég csak Billy Gould FNM basszer játékára a Nr.4 – Songs Exhaled lemez No Computation dalában) vagy arra, hogy a kiadványaik borítóit jellemzően Mihály Gergő gitáros-énekes festményeiből készítik. Ebben most ugyan változtattak, de nem ez volt az egyetlen újdonság a Darkmind lemezzel kapcsolatban.
Ahogy azt Gergő nemrégiben a Fáklya Rádiós műsorban is elmondta, régi vágya teljesült, amikor a COVID időszakot kihasználva belekezdett a saját stúdió kialakításába és a szakma csínjának-bínjának kitanulásába. Az eredmény itt hallható. Vitathatatlanul megérte a befektetett energia.
A zenekar amúgy sosem volt kapkodós, most sem szorította őket kiadói vagy bármilyen nyomás – hacsak az elkötelezett rajongók várakozását nem vesszük figyelembe -, így most is bőven hagytak időt, hogy a dalok kiforrják magukat. Bátran mondhatjuk hát, hogy ismét egy ízig-vérig Angertea album született hozzátéve, hogy a 2023-as csapatot mutatja meg teljes valójában.
Aki ismeri a zenekart, annak nyilván semmi újat nem fognak adni az alábbi sorok, de a most ismerkedőknek talán segíthet elhelyezni őket. A trió afféle modern, a szó valódi értelmében progresszív zenét készít, ahol a metal sok válfajának elemeit felismerhetjük, ám így ebben a formában nagyon is egyedit alkotnak. Külön ki kell emelni, hogy a trió felállás erejét és lehetőségeit teljes mértékben kihasználják, mégpedig úgy, hogy Migi bőgősként nem marad meg a ritmusszekció tagjaként, sokkal inkább Gergő gitárjának egyenrangú társaként érdemes rá tekinteni.
A Labyrinth kezdése számomra a Lazzal közös FNM feldolgozás (Death March) hangulatát idézi. A dal amúgy mindent tartalmaz szerintem, ami egy Angertea dalt felismerhetővé tesz. Nem is spóroltak, mert a bő hat és fél perces dalban sok minden történik a bólogatásra késztető riffeléstől a visszafogott, finom dallamokon át a feszültséggel teli üvöltésig. Ajogy az eltévedt halandó keresi a kiutat, menekülne a labirintusból, de egyre inkább elvész benne vagy inkább önmagában. Szóval azt hiszem, ez a dal eldönti, hogy az egyszeri hallgató (nem az Angertea rajongókra gondolok itt természetesen) folytatja-e az utazást a sötét elmébe. A klipes Embrace of Lizards a gitárgerjedéssel nyit, ami megágyaz annak a zaklatott dinamikájú dalnak, amit képileg is sikerült visszaadni.
A szöveges videóval megtámogatott Gain Overdose nem csak a kvázi rövidségével (4:16) hívja fel a figyelmet, hanem talán ez az Angertea mércével mérva legközésthetőbb darab az albumon. Na nem kell kétségbe esni, nem az a fajta ez, amit fügyörésznek az utcán vagy nulla-huszonnégyben játszanának a rádiók, de talán ha valaki nem ismerné a csapatot, ez jó belépő lehet.
Féltávnál a The Unexpected Gift kicsit nyugtatólag hat, főleg a nyugis kezdésével segít kicsit visszatalálni a sötétségből és a zaklatottságból. Aztán ott van a Sacred Garden, ami a lüktetésével kap el és visz magával. A dalban nekem külön tetszik, ahogy az a darkos elszállós, spoken word-ös rész utáni (~4:30-tól) feszültséggel teli témázgatás, ami beránt és amit Gergő többszólamú éneke csak tovább mélyít.
Anno az elsőként közzétett Genocide szerintem tökéletes választás volt, hogy megmutassa mire számíthatunk a lemezen. Ebben a zaklatott tételben a leállások, majd a berobbanó – ám véletlenül sem egyszerű témákból álló – zúzások váltakozása adja meg a dal karakterét. És azt is javaslom, hogy a dalszöveget se hagyjátok figyelmen kívül, fontos és aktuális gondolatokat találtok:
Promise something they want,
They won’t rebel.
Clear propaganda will roar,
Media backwash.
A lemezt záró címadóra is igaz, hogy követi a lemezen eddig megtapasztalt zaklatottságot. Nem hoz feloldozást, inkább beletörődést a megváltoztathatatlanba. Azt hiszem túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Darkmind 2023 egyik kiemelkedő hazai lemeze, ami sok figyelmet kíván, de ebben is rejlik az ereje.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
