Bál
Ütközet határok nélkül

(Zenekar • 2023)
boymester
2023. május 26.
2
Pontszám
9

Úgy tűnik nagyon is képben van önnön képességeivel és határaival Rósz Bálint, alias „Bál„, aki nemrég a Hangpróbán is megmutatta magát az extrém zenékre vágyók közönségének. Ott saját, Fénytelen című lemezével találkozhatott többek közt, ami ettől függetlenül is magabiztosan tűzte ki magára a legmagasabb pontszámot bezsebelő album címkéjét. Nem semmi teljesítmény ez a 2017 óta létező projekttől, ami folyamatosan ontja magából a kiadványokat. Tudom, vannak olyan előadók bőséggel, akiknél ez a tömegtermelés azzal jár, hogy mindent rögzítenek, kiadnak, ami épp az eszükbe jut, de Bálintnál egészen más a helyzet. Ő érezhetően tapasztalatot gyűjt, fejlődik és tudatosan terjeszkedik saját maga által megteremtett zenei univerzumában, aminek alapvető feltétele az, hogy soha nem akarja megismételni önmagát. A kiadványok között pont ezért található rengeteg érdekes Split a saját alkotások mellett, ezeken pedig rendszerint megismerkedik más előadókkal, legyen szó szintén magyar, vagy külföldi zenészről. Ha nagyon be akarjuk skatulyázni, akkor mondhatjuk rá, hogy atmoszférikus/post-black metalban utazik, ahogy a mindentudó Enciklopédia jegyzi, de a rutinos emberek tudják, hogy ezek a címkék roppant széles zenei palettát képesek átfogni. Én személy szerint egy experimental jelzőnek sem lennék ellenére (nem a zenei kalandozások szertelensége miatt, inkább a felfogás okán), de igazság szerint miután meghallgattam a következő nagylemezt, ezt is szűkösnek kezdtem látni. A korai anyagokhoz kötött „raw” kifejezés pedig ténylegesen a múlté…

Hazai lemez esetében mindig több izgalom van bennem, mint amikor valami különösen kedvenc banda friss megjelenését veszem a kezembe, így voltam ezzel a Bálnál is. A szokásos módon, előzetes olvasgatás nélkül (még a promós szövegeket sem szoktam átnyálazni) indítottam el a jó minőségben kapott anyagot. Volt akkora szerencsém, hogy a család mellett egy magányos időszakot sikerült kifognom, így hátra dőltem és hagytam, hogy Bálint a fülembe eressze, az agyamba karcolja minden világfájdalmát. A Fénytelen totális nihilje (meg úgy általában az összes kiadványáé) nem is váratott sokáig magára, de azonnal szembe ötlő volt a szokásos „előre mozgás”, változás is mind a hangulatok árnyalataiban, mind a zeneiség terén. Az előző, összesen két monumentálisabb dalt tartalmazó kiadvány után itt egy dupla kazettás megjelenésről van szó, ami ennek megfelelően hosszabb játékidőt és több tartalmat is ígér, ráadásul a két hanghordozó között tartalomban is akad bőven különbség, ami igazán különlegessé teszi. Aki a Hangpróbán az Fénytelen rövidségét kifogásolta, az most mindenképp megkapja a kellő mennyiségű Fényt, főleg, hogy egy ilyen című dallal indulunk útnak a Bál köd borította ösvényén. Egy olyan ösvényen, ahol csend van, édeskés avar illat és nyugalom, ellentétben háborgó gondolatainkkal, melyek a létezés megválaszolhatatlan kérdéseivel próbálnak megbirkózni.

De térjünk vissza a Fénythez, ami elsőre kikészített skizofrén hangulatával, sérült állat módjára történő vergődésével. Egy csapdába esett sikoly, bőrünk alá kúszó alattomos rettenet az egész, ami elejétől a végéig folyamatosan változik. Az előző korongnál többen megjegyeztük, hogy a rideg károgás zseniális, de kissé elől van a zenéhez képest. Ezen a fronton nincs nagy változás, de ebben a dalban például ezt így éreztem arányosnak. Könnyen lehet, hogy nem az ének igazodott, sokkal inkább a zene, ami karcosabbnak, reszelősebbnek tűnik a tisztasága mellett is. Amikor belassul a zene és elhangzik az „A vöröslő, vénülő Hold ül rá a zöldellő fenyőfa tetejére…” sor, ott világossá válik, miért is kell magyar embernek magyar nyelven black metal…

Másodikként a Cinege Tánc érkezik, valóban halálos táncba hívó lüktetéssel. Elsőre aranyosnak, mesésnek tűnő címe ellenére cseppet sem negédes tétel, saját értelmezésem szerint ezt az apró, jelentéktelennek tartott madarat mutatja be kendőzetlen valójában. A kép alkalmas annak bemutatására, hogy a természet legapróbb teremtménye is tekintélyt parancsoló, de arra is gondolhatunk, hogy senkiben és semmiben nem szabad megbíznunk. A középkorban születtek egyébként beszámolók arról, hogy a cinegék előszeretettel csipegették le a zsírt az akasztott emberekről. Attól, hogy rovarevők, még kegyetlen gyilkosok és bizony sem a még kisebb madarakat, sem saját fajtársaikat nem kímélik, ha alkalmuk akad némi húsfogyasztásra… Hangulatos tétel, amit nagyszerűen kísér végig egy erőteljes basszus.

Talán a soron következő, új dalok közül leghosszabbnak mondható Köd tétel az, ami valamelyest még visszautal a Fénytelen sejtelmes dorombolására. Hagyományosnak nevezhető, gyors tempóra épülő kezdése mellett szép ívben halad egy kifejezetten nyugodt, elmormolt szövegrészig, aminek kifejezetten személyes, őszinte érzete van. Már-már megnyugtatónak mondható, néhány napsugár átkúszik a sűrű felhőrétegen, mígnem az utolsó sorok maró savvá nem válnak pillanatok alatt… Szinte jól esik utána a Nem én voltam, amiben egy halk narráció mellett egyetlen ismétlődő, kellemes témára andaloghatunk.

Gyakran előfordul, hogy egy alapvetően magyar lemezen megjelenik az angol nyelv és ez elég zavaró tud lenni, főleg, ha érezhetően „hazai” hangszínek maradnak az idegen kifejezéseknél. A Bál esetében nem újdonság az angol megjelenése, szerencsére a kiejtéssel sincsenek gondok, valamint a hang is bőven passzol. Pont ezért a The End Is So Close az egyik kedvencem lett a kiadványról, de nagyon tetszett a We Don’t is. Mindkét dalban észrevehetőbbé válnak a billentyűk, még ha nem is válnak főszereplővé és érdekes hangulatot keltenek.

Én digitális verzióban ismerkedtem a dalokkal, akik a kazettákat választják, itt fogják betenni a második szalagot. Ahogy írtam, itt másként mennek majd a dolgok. Egyetlen új dalt kapunk a szinte teljesen instrumentális Yumurtam képében, amire tényleg ráfoghatjuk, hogy atmoszférikus black metal esszencia. Szépséges bánatban fürdő akusztikus gitár és zongora, ólomsúllyal föléjük kerekedő gitárok varázsolnak el, mintegy előkészítve azt a három szerzeményt, melyeket címük alapján már megtalálhattunk korábbi anyagokon, de nem ilyen formában. Különösen finoman megszólaló akusztikus átiratát kapjuk a Bonfire, Szived utolsó dobbanása és az Elég volt című szerzeményeknek. Elsőre furának tűnt a károgással történő párosítás, de ahogy ezek a dalok fel lettek játszva, arra nem lehet panasz. Megmondom őszintén, nekem így, egyben fogyasztva működik legjobban az Ütközet határok nélkül, mert az akusztikus verziók egyfajta révületbe, szeánszba terelik a dalcsokor utolsó harmadát és ez lehet, hogy két részre bontva megfosztana ettől az élménytől, még ha nem is tart sokáig egy kazettát megcserélni.

Közel 56 percnyi Bál adag lesz a jussa tehát most azoknak, akik beneveznek erre az utazásra, úgyhogy lesz mit hallgatni a hosszúra nyúlt írás közben. Bálint ez idő alatt kiötli a folytatást… A lemez hivatalosan a mai nap során jelenik meg (a cikk megjelenése után fél órával debütál a youtube-on) minden platformon és a szerző által saját maga készített kazetták formájában is beszerezhető lesz a bandcampon keresztül.

Bál – Ütközet határok nélkül (2023) (2 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Mi köszönjük a lehetőséget, hogy idejekorán meghallgathattuk ezt a lemezt. Remélem sokan rátalálnak és elmerülnek benne, mert érdemes.

  • BÁL BÁL szerint:

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, le vagyok nyűgözve mennyire ékesen lett megszólítva ez az anyag. 9/10 zseniális, de az a legkirályibb, hogy tényleg van még aki ennyire nyitott tud lenni és kövezés / ítélkezés nélkül tud belemászni egy másik világba, dimenzióba. Kifejezetten örülök, hogy ez is elnyerte tetszésedet / tetszéseteket. Ezer hálám üldözzön minden BÁL támogatót. Császárok vagytok!

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.
Summer Time Tour 2024 Summer Time Tour 2024
június 01.