A magyar metal undergroundban kevés az olyan szereplő, aki három évtizede folyamatosan jelen van a színtéren és következetesen ragaszkodik a kezdetben választott alműfajhoz, annak ellenére is, hogy itthon lényegében évről évre ugyanazokat a köröket kell lefutni. Így hirtelen a Mood és utódzenekarainak tagsága, illetve a Remorse-os Oláh Zsolt mellett csak Körmöczi Péter neve jut eszembe példaként, akik a ’90-es évektől aktívak és a mindenkori nehézségek ellenére manapság is a korai zenei vonalon alkotnak. A székesfehérvári Cadaveres De Tortugas pályája még a ’90-es évek első felében indult, az utódzenekar Cadaveres pedig tavaly ünnepel(het)te (volna) másfél évtizedes fennállását. 2020-ban azonban a jól ismert okokból kifolyólag csak egy EP kiadására volt lehetőség, melynek rap-metal dalaival Körmiék egy régi adósságot törlesztettek a rajongók felé. A magyar nyelvű kiadvány egy egyszeri kitérő volt a csapat pályáján, a srácok már az akkori interjúkban is hangsúlyozták, hogy az Ezzel még tartozom csupán egy kísérlet volt, a csapat megy tovább a Si(g)ns kislemezen bemutatott csapásvonalon és felállással. A
már nem is olyan friss személyi állomány a két alapember, Körmi és Delcsik Balázs basszusgitáros, illetve a jó évtizede a Cadaveres-ben muzsikáló Göbölös Kálmán gitáros mellett Pápai Zsolt énekessel és Tajti Vince dobossal teljes. A köztes EP-k ellenére még soha nem telt el ennyi idő két Cada lemez között, a The Fifth House-t ugyanis közel öt év elteltével követi az Ars Moriendi. A lemezcím, ahogy a promo szöveg is fogalmaz, a keresztény tradíció halottas-könyveként számon tartott “Ars Moriendi” A meghalás művészete című középkori vallásos irodalmi alkotásra utal. Akkoriban a haldoklót e könyv utasításai és imái alapján készítették fel a halálra. A cím a zenekar szempontjából is szomorú aktualitással bír, ugyanis jelen állás szerint ez az album Körmi közel három évtizedes pályájának záró momentuma. Ha valóban így lesz, akkor a zenekarvezető és a csapat emelt fővel búcsúzik.
A borítókép újfent Jacsó Balázs munkája, aki ezúttal egy görög kolléga bevonásával készítette el a grafikát. A lemez közel egy éven keresztül távmunkában íródott a Budakalász-Budapest-Gyál-Sukoró-Szekszárd tengely mentén. A stúdiózás terén is hasonlóan összetett volt a képlet, az anyagot végül Simon István a gyulai No Silence Stúdióban öntötte végleges formába, ahol egyébként a dobfelvételek is zajlottak. A korongra került tizenkét szerzemény közül a Ghost Riders és a 13 már ismerős lehet, a két dal ugyanis a 2019-es EP-ről lett átmentve. Az Ars Tenebrarum (intro) és az átvezető szerepét betöltő Passio Moriendi (Interlude) mellett voltaképpen nyolc új dalt kapunk. A megszólalást felesleges méltatnom, ha jobban belegondolok, nem is volt olyan Cadaveres lemez, ahol ezzel bármi gond lett volna.
A nyitó The Labyrinth kapásból egy gyomros erejével teríti le a hallgatót. A srácok nem beszéltek a levegőbe, az Ars Moriendi valóban egyfajta visszatérés a korai lemezekhez, sőt párhuzamként a C.D.T. – Versus anyagának felemlegetése sem vezet tévútra. Az alapvetően középtempós döngölések és a torokkínzó vokalizálások a csapat hagyományainak megfelelően ragadós dallamos énektémákkal lettek felturbózva. Az előzetesen közzétett Savages és az ötödikként érkező Scruple különösen erősek ebből a szempontból. A következő klipnek kiszemelt Impersonal Agency pedig ebben az erős mezőnyben csak a lemez hátsó felében tudott helyet kapni.
Ahogy a C.D.T. pályáját záró Versus az akkori csapat legerősebb kiadványa volt, úgy az Ars Moriendi is az életmű egyik kiemelkedő darabja lett.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
