Cserfalvi Töfi Zoltán – Interjú a hangok mesterével (2./2 rész)

Néhány nappal ezelőtt a kiásott kincsek között albumajánlóval bemutatott Chronology – The Eye of Time lemez kapcsán kezdtünk el egy beszélgetést Töfivel. Annyi mindenről szó esett, hogy Cserfalvi Zoltán mint zenész bemutatása után külön részbe szerkesztettük a hangmérnökkel, a zenei rendezővel, a producerrel folytatott diskurzust a hangokról és a hangzásról. Persze, aki csak most találkozik a témával, olvassa-hallgassa kíváncsian az előző cikkeket is.

A zenei stúdió működtetésével, a hangmérnöki, produceri munkával a hazai rock-metal élet meghatározó szereplője vagy az utóbbi több, mint két évtizedben. Az országos ismertségre szert tett bandák felvételeinek szerintem 70-80%-a Denevér Stúdióban készült. A stílusért rajongó zenehallgatóként, egyszerűen fogalmazva: itt laksz a nappalinkban a CD-s-szekrényekben.  S lassanként megértve, mi egy hangmérnök szerepe a végső zenei anyag hangzásában, mondhatom, alig telik el nap, hogy a szellemed ne bújjon ki a palackból. (Fura is most veled beszélgetnem erről.)  Emlékszel-e arra a pillanatra, vagy arra a folyamatra, amikor a kezdeti lelkesedés után a megérzeted, hogy ez a munka milyen felelősség, akár egy induló zenekar sikerét is eldöntheti?

Köszönöm, megtisztelő, amiket mondasz, de azért a 70-80% erős túlzás.  Valóban sok produkcióban benne vagyok így-úgy és az elmúlt 25 évben közel 700 lemez leszaladt nálunk, de mára felnőtt egy olyan hangmérnök generáció, akik nagyon jó dolgokat csinálnak. Nem mondom, hogy sokan vannak, de 15-20 embert biztosan lehet találni, akiktől komoly produkciók kerülnek ki. Én az első pillanattól kezdve nagyon felelősségteljesen igyekeztem végezni a munkám, így menet közben már nem volt ilyen felismerés. Egyértelmű volt, hogy ezt csak nagy odafigyeléssel és lelkiismeretesen van értelme csinálni.

Ezután tán nem is oktalan megkérdeznem, minek tartod a magad szerepét a hangzó anyag elkészítésben: hangmérnöknek, keverősnek, vagy teljes értékű, ill. kvázi producernek?

Leginkább minden egyben és mindig azt az oldalamat használom, amire épp szükség van. Magyarországon ez a legjellemzőbb szerintem. Régebben voltak ugyan zenei rendezők, akik a komolyabb produkciókat segítették összerakni, de nálunk nincs ennek olyan nagy hagyománya, mint pl. az USÁ-ban. Itt általában egy embernek kell érteni mindenhez.

Nemrég egy ismerős csapatnak köszönhetően volt lehetőségem meghallgatni a lemezükből az első és a végső keverési verziódat is. A számomra a két mix ismeretében lenyűgöző volt a felfedezés: már az elsőre is azt mondtam, hogy nagyon szépen, „teljesen” szól. A következő verzióban, azonban, minden, amit addig hallottam új hangzást hozott. Miközben hangról-hangra ugyanaz volt, valahogy mégis teljesebb. Hol a határ, amikor hangmérnökként, vagy akár egyfajta producerként, te azt mondod, hogy na, ez kész?

Leginkább akkor, amikor elfogy az idő. 😊 Ebben a szakmában ritkán mondjuk, hogy készen vagyunk. Inkább csak abbahagyni szoktuk, amikor már nincs tovább és le kell adni. Ez egyfajta alkotómunka és olyan ez, mint ahogy George Lucas van a Csillagok háborújával. Mindig talál benne valami javítanivalót az ember. De komolyra fordítva a szót, a két mix között, amit hallottál, biztosan eltelt pár hét és menet közben sok apróság tekintetében mindig alakul a mix és a végére érik össze egy egységes egésszé. Az első mixet jellemőzen egyedül szoktam összerakni az előzetes megbeszélések alapján, de utána már az adott zenekar is aktívan bekapcsolódik a keverésbe. Vagy úgy, hogy otthon hallgatják és leírják a részletes észrevételeiket, vagy személyesen eljönnek egy-két napra, ha olyan a zene, ami igényli a személyes munkát. Közben én is alakítgatom apránként és így nyeri el a végső formáját. Ez egy folyamat nálam, ami közben belemásznak a fejembe a dalok és végére minden sávot, minden egyes hangot jól ismerek.

Manapság, amikor sokan akár házi körülmények között is készítenek kiváló hangzású felvételeket, szerinted mi a létjogosultsága egy professzionális zenei, ráadásul szakosodott, rockzenei stúdiónak?

Mielőtt válaszolnék, hadd mondjam el, hogy én nem kifejezetten gondolom magunkat szakosodott stúdiónak, csak mivel rockzenészek vagyunk Boros Béla kollégámmal, ezek a munkáink jobban szem előtt vannak. Vannak kórus felvételeink, népzenei és szimfonikus felvételeink is, de igazából mindenféle stílus előfordul. A munkáink nagy részét a pop-rock-metal dolgok teszik ki, de szívesen foglalkozunk bármi egyébbel is.

Ami a házi felvételeket illeti, igazán jókat csak nagyon ritkán hallani közöttük. A legtöbb maximum első pillantásra tűnik jónak. Amikor egy komoly költségvetésből készült nyugati anyag mellé teszed, akkor ezek nagyon hamar el szoktak vérezni és sokszor ez még egy telefonon lejátszva is hallható, még ha nem is annyira nyilvánvalóan, mint egy profi cuccon hallgatva.

Ennek általában alapvető technológiai okai vannak. Lehet valaki bármilyen ügyes és tehetséges, ha nincs egy komoly felvevő és keverő rendszer, akkor ez eleve determinálja a végeredményt. Sok ügyességgel és leleményességgel persze el lehet jutni egy szintre és van, akinek az elegendő is, de a közönségnek nem feltétlenül. Szeretnék eloszlatni egy alapvető tévhitet ezzel kapcsolatban.  A nem szakemberekből álló, kicsit csúnya szóval „laikus” közönség is mindent hall, csak nem tudja megmondani, hogy valami mitől tetszik neki, vagy épp nem tetszik. Ezt már jó pár alkalommal teszteltem és tényleg így van. Nem fogja tudni megállapítani, hogy az egyik éneket ócska mikrofonnal vették fel, a másikat pedig milliókba kerülővel, de az egyiket jó érzéssel fogja hallgatni, a másikat pedig nem annyira. Összességeben az egyik lemez be fog neki jönni, a másik nem annyira.

Emellé pedig olyan mértékű zenei túltermelés van ma már, hogy rosszul szóló felvételekre senkinek sincs szüksége. Persze ha valaki stílusteremtő és kitalál valami alapvetően új dolgot, akkor az kis túlzással akárhogy is szólhat, mert az újdonság ereje elviszi a balhét. Ez viszont ritka, évtizedenként egy-két produkció talán. A többinél alap, hogy szóljon úgy, hogy ne lehessen belekötni és akkor az már fél siker.

Végül, vegyük hozzá, hogy a netről ugyan sok mindent le lehet tölteni, így akár profi stúdióprogramokat is, de jó ízlést és több évtizedes tapasztalatot nem. Szóval igen, úgy gondolom, hogy nagyon is van létjogosultsága annak, amit csinálunk. Dolgozunk egyébként sok házilag készült felvétellel is, mert nyilván nem kikerülhető ez a dolog. Ezek során igyekszünk segítséget is nyújtani az otthoni felvételekhez, amikor valaki úgy dönt, hogy velünk szeretné összekevertetni a lemezét. Gyakran már a felvétel előtt megkeresnek minket és sokszor napi kapcsolatban vagyunk, ellenőrizzük a felvételeket, hogy ne keveréskor derüljön ki, ha valami műszaki, vagy bármi egyéb gond van.

Szerinted vannak stílusok, amiket nem is érdemes hagyományos stúdió körülmények között kidolgozni?

Találkoztam már olyan zenékkel, aminek tényleg mindegy volt. Sőt, van, aminek kifejezetten nem áll jól, ha túl jól szól. Zenei dolgokkal kapcsolatban bármilyen megállapítást is teszünk, azonnal lehet ellenpéldákat találni.

Lehet, hogy a kérdésem eleve hülyeség, tekintettel a Chronology vagy éppen az Iron Maidnem zenei világára. Mégis, melyik az a stílus, amiben te szívesen zenélsz?

Ha megnézed a Chronology-lemezről azokat a dalokat, amiket én írtam, akkor az elég jól lefedi azt, ami én vagyok. Ha dalt írok, akkor leginkább ilyesmik jutnak eszembe, de egyébként ezekben nagyon sok minden benne van, nem csak a ’80-as évekbeli metal zenekarok hatása, csak a többi nem olyan feltűnő. Zeneileg már egészen fiatalon is mindenevő voltam és nagyon sokféle zenét szerettem, nem csak rock és metal csapatokat. Nagyon szeretem például Jean Michel Jarre korai lemezeit, vagy a későbbi Chronologie című albumát is, ami szintén zseniális. Imádom a Világok harca eredeti, 1978-as zenéjét, amit Jeff Wayne írt, de John Williams is óriási kedvenc, főleg a Star Wars zenék miatt. Sok Mike Oldfield-lemez is a kedvencek között van, de éppúgy szerettem az ABBA-t, sőt még a régi Hungáriát is. Lényegében szinte bármit, ami igényes és profi. De máris ellentmondok magamnak, mert a Sex Pistolst is szerettem, pedig arra pont nem ez a jellemző, de mégis nagyon jó. Emellett még klasszikus szimfonikus zenéket is szeretek. Valójában bármelyik műfajban el tudnám magamat képzelni, de úgy hozta az élet, hogy leginkább metal zenész lettem. Ebben vélhetően nem kis szerepe volt az 1984-es budapesti Iron Maiden-koncertnek, amit volt szerencsém látni 14 évesen. Szerintem ott pecsételődött meg a sorsom. 😊

És melyik az a stílus, vagy melyek azok a zenei irányzatok, amiknek a hangmérnökségét a legszívesebben végzed?

Nem feltétlenül stílusfüggő ez nálam. Szinte bármilyen zene meg tud tetszeni, ha ötletes, érdekes. Főleg, ha még jól is játsszák, de igazából a legtöbb munkában meg lehet találni az örömöt. Pont ez az egyik nagyszerű dolog ebben a szakmában. Ha profikkal dolgozom, akkor az zeneileg tud élmény lenni, ha pedig egy kezdő csapattal, akkor az, ahogy a nem túl jól felrakott sávokat apránként rendbe rakva összeáll egy élvezhető, jól megcsinált lemez. Kicsit talán csalás, ahogy nem túl jó sávokból összeeditáljuk az anyagot és egyszer csak elkezd profin megszólalni, de idővel majd utolérik magukat felkészültségben a zenészek. A jó lemeznek meg örül a zenekar, meg mi is, hogy „csodát tettünk”.

Eszerint mikor munka és mikor szórakozás a te feladatod?

Így nézve természetesen van különbség a két véglet között. Pl. egy igazán profi énekes felénkeli a dalt ötször, teljesen hibátlanul és akkor mondja, hogy most már bemelegedett, kezdjük el megtölteni tartalommal, feelinggel. Ez a szórakozás része. Amikor meg hangonként kell összeügyeskedni a gitársávokat, hogy pontos legyen és jól szóljon, vagy a hamiskás éneket szótagonként kell kiigazgatni, hogy tiszta legyen, az már kőkemény munka, ami ráadásul elég nagy felkészültséget kíván, ha valóban jól akarjuk megcsinálni.

De ahogy mondtam, ez a csodatevés is hordozhat örömet, sikerélményt.

Követed a nemzetközi zenei trendeket, vagy elegendő, ha az érkező banda előhozza akkor és ott az elképzeléseit, esetleg egy-egy aktuális példát?

Igen, figyelem, hogy ki hol tart, milyen hangzású anyagok jelennek meg, ami persze nem azt jelenti, hogy automatikusan le is másolunk mindent. Nagyjából 5-10 évente szokott megjelenni egy-egy lemez, amire úgy felkapom a fejem, hogy na, ez királyul szól és akkor évekig vissza-vissza térünk ehhez, mint etalonhoz. Keveréskor a zenekarok is szoktak mintákat hozni, hogy nagyjából mit szeretnének. Sőt külön kérni is szoktam őket, hogy mutassanak pár lemezt, aminek szeretik a hangzását. Sosem lesz persze pont olyan, és ez nem is cél, de iránymutatásnak általában jó szokott lenni.

Volt-e, amikor igazán kihívást jelentett a hangzás kikeverése, hogy az majd fogadókész fülekre találjon? Úgy értem, amikor teljesen süketnek gondoltad magad a zenészek elvárásait illetően?

Általában jól megértjük egymás a csapatokkal.  De egyébként pont ezért kérek mindig valami mintát, bármiről is beszélünk, hogy ne legyenek félreértések. Van egy csomó mesterséges „szakszó”, aminek a segítségével le szoktuk írni a zenei dolgokat, de gyakran megesik, hogy az egyik zenész nem ugyanazt érti ezek alatt, mint egy másik. A csetteg, göfög, brunnyog, puffog, stb, mindenkinél mást jelenthet, ezért gyakran mondom, hogy ne beszéljünk róla, hanem mutassa meg, mire gondol.

Kihívás inkább szakmailag szokott lenni egy-egy keverés. Pl. a Dalriada lemezeit sosem egyszerű összerakni, mert elég sűrű tud lenni, rengeteg éneksávval, népi hangszerekkel, szintivel, kórussal. Nagyon kedvelem, egyébként amit csinálnak, minden lemezen élmény dolgozni, de mindig komoly megfejtést igényel. Nem is baj ez persze, mert szeretem a kihívásokat. Vagy mondhatnám a tavaly megjelent Bajnok-Zeffer 40-lemezt is, ami attól volt nehéz, hogy sok helyről érkeztek a felvételek és azokat kellett közös nevezőre hozni és egységes hangzást kialakítani nekik. A 40 dal nagy részét ugyan nálam vettük fel, de használtunk régebbi felvételeket is, a vendégzenészek egy része pedig más stúdiókban dolgozott. Végül 730 sávot használtunk összesen. Elég nagy projektekkel szoktam dolgozni, de ez még nálam is rekordnak számít.

Itt, a Fémforgácson nekem különös felfedezés volt a sötét zenék mélysége. Még inkább meglepett, amikor ez szélessé vált az ún. ambient hangzású bandák megismerésével. A kettő keveredése meg aztán végképp egy külön világ. Úgy hiszem, egy hagyományos stúdió szakembere a haját tépné, amikor a zenész elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Volt ilyen tapasztalatod már?

Amikor valami olyan zenével hoz össze a sors, ami számomra fura, vagy nagyon távol áll tőlem, akkor rabszolga üzemmódba kapcsolok és legjobb tudásom szerint teszem azt, amit az ügyfél kér. Ekkor is el szoktam persze mondani a véleményemet és mutatok is pár elképzelést, ahogy szerintem jobban szólna, de ha nem tetszik nekik, akkor marad az, amit ők elgondoltak. Ilyen is van. Nem kell mindig mindent megfejteni, ha nekik úgy tetszik.

Meglehet, nem véletlen, hogy az ilyen zenekarok (projektek) albumai – megfigyelésem szerint – inkább saját stúdióban készülnek? Talán vannak olyan stílusok, amikben stúdió munkával nem lehet a zenész érzékenységét kitapintani?

Igen, ezek gyakran házilag készülnek, de néha ilyenek is eljutnak hozzám keverésre. Ezek a zenék többnyire szándékosan szólnak teljesen máshogy, mint az élvonalbeli produkciók.  De néha meg az derül ki, hogy valami csak azért szól furán, mert a legalapvetőbb felszerelések is hiányoztak otthon egy jó felvételhez, nem beszélve a hangmérnöki felkészültéségről. Szóval egy-egy ilyen lemeznél is megesik, hogy nem akart az olyan lenni, csak épp úgy sikerült, mert nem volt rá se pénz, se tudás, stb. Néha aztán pont ebből alakul ki egy új zenei stílus, szóval zenében bármi megtörténhet.

A neves Denevérbe eljutó zenekarok jelentős többsége (vagy tán mindegyike) már lemezkészítésre érkezik hozzád. Van-e rálátásod a demo-s zenekarok undergroundjára? Még ha a demo (mint akár első EP, stb.) fogalma meg is változott néhány évtized alatt. Fordulnak-e hozzád tanácsért, vagy akár segítségért?

Gyakran fordulnak hozzám tanácsért, jellemzően két esetben. Az egyik az, amikor felvesznek otthon egy demónak szánt anyagot, de elakadnak a keverésben. Többnyire felszerelés, vagy tapasztalat híján. Ilyenkor elküldik, hogy nézzem meg, mit lehetne vele kezdeni, hogy jobb legyen. Ha menthetetlen, azt mindig azonnal megmondom, hogy ne költsenek rá feleslegesen pénzt, ha pedig fel lehet tornászni egy komolyabb szintre a megszólalást, akkor általában meg is szoktam mutatni, hogy mit lehet belőle kihozni. Ennek ismeretében el tudják dönteni, hogy mi legyen a felvétel sorsa. Sokszor meg az a vége, hogy inkább bejönnek és csinálunk egy komoly felvételt itt, a nagy cuccokon. Lehet, hogy csak egy dalt, de azt akkor úgy, hogy oda lehessen rakni a nyugati lemezek mellé is. Ennek több értelmét látom, mint sok dalt felvenni otthon, rosszul.

Ilyenkor felpezsdül benned valami érzés, amit még a Lady Macbeth-tel élhettél át? Segít esetleg abban, hogy a hangmérnök a zenész fülével halljon?

Szerintem az egész hangmérnöki hozzáállásom, munkastílusom a korai stúdiós élményeimből fakadnak, melyek részben a Lady Macbeth-tel történtek.  Nem sok alkalmam volt stúdiózni, mielőtt munkaként ezzel kezdtem el foglalkozni, de azok mély benyomást tettek rám. A jó élményeimet hasznosítottam az idők folytán, a rosszakat pedig igyekeztem elkerülni. Ezeknél a korai felvételeknél nagyon jól esett, ha nem nevettek ki, amikor bénáztunk, hanem segítettek a lehető legjobban felvenni az adott dalt. Ezt mindig nagyon fontosnak tartottam: hogy nyugodt, baráti környezetet biztosítsunk a felvételekhez, mert mi is átestünk azon a stresszen, amit egy kezdő zenésznek az első pár stúdiófelvétel jelent.

A stúdiómunka során valójában, minek tartod magad: zenésznek, vagy a zene létrehozását segítő technikai embernek?

Nálam nem igazán lehet ezt így szétválasztani. Szerintem a legjobb hangmérnökök általában zenészek is egyben, de mint mindenre, erre is azonnal van egy jó kivétel, mégpedig Martin Birch, akinek sok egyéb mellett a klasszikus Iron Maiden-lemezek hangzását köszönhetjük. Amennyire tudom, ő nem volt zenész, mégis fantasztikus munkát végzett azokon a lemezeken. Más megközelítése van, mint egy zenész-hangmérnöknek. Pl. vannak azokon a lemezeken olyan kisebb feljátszási hibák, amiket egy zenész jobban kiszúrt volna, de ő mindig olyat kevert belőle, hogy az összképben ezek nem hallatszanak, vagy egyáltalán nem zavaróak. Ezen kívül képes volt arra, hogy sajátos, egyedi hangulatot adjon a lemezeinek. Nagyra értékelem a munkásságát, ő az egyik kedvenc hangmérnököm.

Aktívan vettél részt a metal mélyrepülése idején, illetve azt követően az Ossián-újrakezdésben is (A Fémzenén: Mindörökre, Amikor még…). A zenekar tagja voltál és három lemezen is közreműködtél. Emellett se szeri se száma a Denevérben kevert, ott véglegesített hangzású albumokon hallható játékodnak, vendégként. Ez örömzenélés? Vagy azért veszel részt ebben, hogy a munka tárgyát képező albumon a zenekar által elképzelt, éppen hiányzó elem kerüljön a helyére?

Megesik, hogy a csapatok felkérnek egy-egy gitárszólóra, aminek mindig nagy örömmel teszek eleget. Mindig izgalmas más zenei közegekben is kipróbálni magam, mint a saját megszokott dolgaimban. Olyan is volt már, hogy egy-egy teljes lemezre megkértek, hogy egészítsem ki plusz szólamokkal, dallamokkal. Ilyenkor valóban a még hiányzó elemek kerülnek a helyükre.

A zenei sajtóban sokat olvashatunk a pandémiás időszak utóbbi két évének hatásáról a zenei világra. A sorra megjelent albumok számát tekintve úgy vélem, esetleg némi megtorpanás után a stúdiód azért olyan sűrű naptárral rendelkezik, mint egy operaénekesé. Jól gondolom?

A tavalyi évünk szerencsére végig tele volt, meg most a tavasz is. A keverési munkák nagy része eddig is távmunkában zajlott, így ebből a szempont szinte észre sem vettem a pandémiát, mert ugyanúgy a stúdió mélyén töltöttem a napjaimat, mint korábban. A nyár kicsit nyugisabb volt, mert mindenki azonnal elkezdett koncertezni, ahogy lehetséges volt. Így viszont tudtunk haladni a saját zenekariam felvételeivel. Egyrészt a Töfi 50-lemez elmaradt munkáit folytattuk, valamit a Lady Macbeth-tel is új lemezen dolgozunk.

A zenei munkásságod meglehetősen széles: mind a stúdiót, a tribute zenekart, mind pedig a saját zenekaraidat, magát a zenélést évtizedes távlatban csinálod már. Mi hiányzik még neked, amit még nem tettél meg? Figyelj a válasszal: lehet, hogy majd most olvassa egy banda, hogy régóta rájuk vársz már, csak eddig nem mertek felhívni! Vagy egy egészen más hiányt pótolnál ezen a téren, ha lehetőséged lenne rá?

Amit itthon el lehet érni egy vidéki stúdióban, azt úgy gondolom, hogy elértem. Sőt, valójában sokkal többet, mint amiről valaha is álmodni mertem. Amikor 25 évvel ezelőtt elkezdtem, akkor főleg az motivált, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Az meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer lehetőségem lesz a gyerekkori kedvenceimmel együtt dolgozni. Beatrice, EDDA, P.Mobil, P.Box, Pokolgép, mind nagy kedvencek voltak a ’80-as években. De jártam Karthago– és Hobo-koncerteken is. Azóta mindegyikkel volt alkalmam együtt dolgozni, ami nagy megtiszteltetés. Többüknél koncert hangmérnökként is volt lehetőségem közreműködni, ami pedig egy egészen másfajta élmény. Turnéztam a Ricsével, a Pokolgéppel, most pedig a Mobilmániával. Néha egyészen nagy koncertekre is eljutok keverni, ami különösen emlékezetes tud lenni. Egy Sziget Nagyszínpad 60 ezer emberrel, vagy egy Tabán 30 ezer nézővel elképesztő tud lenni. Ilyenkor a pultban állni is legalább akkora élmény, mint a színpadon lenni.

Epizód Szíjártó Zsolt sorozatából

Ami igazán hiányzik, az talán az, hogy jó lenne ismertebb külföldi produkciókban is részt venni, de persze nagyon nehéz kinti munkákat szerezni és ott bekerülni a körforgásba. Arra már többször is volt példa, hogy ismert külföldi zenészek közreműködtek egy-egy általam kevert dalban, ami már így is óriási dolog, de remélem egyszer sikerül megcsípni egy teljes lemezt is valamelyik ismertebb csapattól. Egy Iron Maiden lemezt pl. nagyon szívesen összekevernék egyszer. 😊

A megszólalással, zenei hangzással, az üzenet átadásával kapcsolatban mély tapasztalattal rendelkezel. Akár zenészként, akár a hangzás szakértőjeként milyen útravalót adnál egy új bandának, akik akár a metalon belül is szűkebb népszerűségnek örvendő stílusban igyekeznek megvalósítani az álmaikat?

Leginkább azt, hogy mindig járják a saját útjukat. Igyekezzenek új dolgokat, új hangzásokat kitalálni, amennyire ebben a mai zenei dömpingben egyáltalán lehetséges. Sokszor úgy tűnik, hogy előttünk már mindent kitaláltak, de ez mindig csak addig tart, amíg nem jön egy új csapat, akivel ezt elfelejtették közölni és letesznek az asztalra valami egész meglepő és váratlan zenét.  

Köszönjük a lehetőséget, hogy beszélgethettünk. További sok sikert kívánunk minden szerepedhez!


Én is nagyon köszönöm a lehetőséget!

Cserfalvi Töfi Zoltán – Interjú a hangok mesterével (2./2 rész): 3 komment

  • mekong szerint:

    Bocsi, de nem lehet a hozzászólást módosítani.
    Eszembe jutotott egy idei metal album is: Cave of Swimmers – Aurora 🙂

  • mekong szerint:

    Érdekes volt ez a kétrészes interjú. Azért én kíváncsi lennék mi a véleménye egy profi hangmérnöknek, arról a trendről, ami 20-30 éve tart. A lényege az, hogy mindegy mi milyen a zene csak hangos legyen. Csak azért kérdezném, mert az általa kevert anyagokra is ez jellemző – azokról beszélek, amelyek nekem is megvannak (Archaic, Beyond, Dalriada, Exit, Killing Art, Thornwill) , ezek alapján gondolom, hogy a többi is ilyen hangzású lehet. Mint említettem ez általános trend a zeneiparban. Kíváncsi lennék, hogy a kiadók kérik ezt, a zenészeknek tetszik ez, vagy a hangmérnököknek ezt tanítják?
    Nem is tudom mikor hallottam normális keverésű metal lemezt. Az új Maiden, DT, FW is elég laposan szólnak.
    Nemrégiben találkoztam a Cosmograf – Rattrapante c albumával, igaz hogy nem metal, de szép a hangzása, úgy szól ahogy kell.

    • Winci szerint:

      Ez tényleg érdekes kérdés. A vinyljeinket rendre felveszem CD-re és bár jellemzően egész lemezeket hallagtok, készítek a “legjobb dalokból” CD-válogatásokat is. És így nagyonis hallható az évtizedek zenéit keverve (és persze stílusokat is) az említett jelenség. Egy időben magam is “élesítettem”, dinamizáltam az LP-ket felvéve, mert a CD-s dalokhoz képest volt, ami nagyon máshogy szólt. És valóban erősödik a hangzás pedig nem is mind a javára.

Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.