Deprived Of Salvation – Amit csinálunk azzal igyekszünk a valóságot tükrözni

A budapesti Deprived Of Salvation egy EP-t követően, február közepén jelentkezett első nagylemezével, mely a Destination : Decay címet kapta a tűzkeresztségben. A banda ugyan új, de a tagságot részben a fővárosi földalatti mozgalom kipróbált muzsikusai alkotják, akiket egy rövid bemutatkozás érdekében kerestem meg. Kérdéseimre Mácsai Dániel gitáros válaszolt.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a megkeresést és, hogy bemutatod a zenekart olvasóiknak!

Ami azonnal szemet szúrt veletek kapcsolatban, az, hogy az első lemez (Destination : Decay) és a tavalyi EP (Destined To Rot) címe meglehetősen közel áll egymáshoz, ez puszta véletlen vagy tudatos döntés volt a részetekről? Honnan ez a nem túl pozitív jövőkép?

Nagyon szépen köszönjük a felkérést!

Igen, ez tudatosan született meg Borisz fejében én pedig egyetértettem vele. Ez a jövőkép ugyebár a valóságot tükrözi nálunk. Ahogy a zenekar neve is egy nagy igazságot sugall, ugyanúgy a lemez szövegei is egyfajta rideg valóságot mutatnak be a hallgatónak.

Ha jók az információim, akkor a lemezt ketten, Borisz Sarafutgyinov és te készítettétek, a promo fotókon azonban öten szerepeltek. Kik alkotják jelenleg a zenekart? Hogyan állt össze a mostani felállás?

Ez részben igaz, mert a dalok többségét Borisz írta. A zenekar jelenlegi tagjai Borisz – ének/szólógitár, én (Mácsai Dániel) ritmusgitár Metzger Dávid – dob (belföld), illetve Hajdú Farkas – dob (nemzetközi) és Suvada Péter – basszusgitár. A felállás meg úgy született, hogy Dávid és Fadó megkeresték Boriszt, hogy a zenekarnak szüksége van-e dobosra, ez elég ritka dolog, mert a legtöbb esetben mindig fordítva szokott történni zenekaroknál… ha-ha. Suvada meg ugyebár gitáros, de miután átment Boriszhoz és ő megmutatta neki az anyagot, rögvest bevállalta a basszusgitáros szerepet.

Ahogy utaltam is rá, bár 2019-es alapítású a banda, többen is komoly underground múlttal rendelkeztek, különösen Borisz, aki szinte minden földalatti stílusban kipróbálta már magát, de a dobokon kisegítő Metzger Dávid is ismerős lehet a Horda soraiból. Jelenleg milyen további zenekarokban vesztek részt a Deprived of Salvation mellett?

Borisz jelenleg a Symmetry Of The Void-ban és a Dusty Choppers-ben is gitározik, jómagam a Green Hell-ben gitározom még, Suvada a Sparks nevű bandában is játszik, Fadó pedig a Nucleanus együttesben püföli a bőröket. Dávidnak ez most az első komolyabb zenekara, egy hosszabb kihagyás után.

Hogyan állt össze a lemezanyag? Mennyi időt vett igénybe a dalszerzés?

A lemezanyag elég gyorsan állt össze tekintve, hogy ennél a zenénél nem kell mindent túlbonyolítani, és ugye említettem, hogy Borisz írta a nóták többségét. A dalok meg gyakorlatilag úgy álltak össze, hogy teljesen spontán jött egy riff, azt követte a következő téma, ezeket Borisz azon nyomban felvette otthon és küldte tovább nekem.

A nagylemez szerzői kiadásban, digitális formában jelent meg, illetve LP-n is elérhető lesz. Nem is tervezitek a CD-s kiadást, illetve kiadó keresését?

Tervezzük a kiadó keresését, ez nem vitás, a CD-k pedig már gyártás alatt vannak.

Kinek ajánlanátok a zenéteket? A death metalon belül melyik alstílus rajongóinak érdemes felkeresni a bandcamp oldalatokat? 

Ezzel úgy vagyok, hogy mindenkinek javasolnám! Magam is az a fajta személy vagyok, aki mindig valami olyan zenét keres, ami azonnal megfogja, legyen szó thrash, death, heavy, nu, vagy doom metal zenéről, illetve hardcore/punk-ról.

Kapcsolódva az előző kérdéshez; mely zenekarok voltak a fő hatásaitok a banda elindításakor?

Fő hatásaink leginkább az olyan svéd death metal együttesek, mint Dismember, Entombed, Entrails, Bloodbath, At the Gates, Lik, illetve a német Fleshcrawl, vagy az államokbeli Gatecreeper.

A nagylemez kapcsán szembetűnő a profi borítókép, illetve az igényes promo foto, ezek kinek köszönhetők?

A borító és egyben az új logónk Dávidnak köszönhető, mivel grafikusként dolgozik és egyből elkapta a zenekar lényegét.

Mi a célotok a bandával? Jelenleg a Deprived of Salvation  élvez mindenkinél elsőbbséget a párhuzamosan futó zenekarok között?

Jelenleg igen, mivel hatalmas tempóban indult meg minden, amire nem is számítottunk… ha-ha. Folyamatosan jönnek interjú felkérések, lemezkritika, beszámolók és koncert, meg turné ajánlatok. Persze folyamatosan érkeznek hozzánk a merch iránt is az érdeklődések, hogy mikor lesznek kaphatók.

Koncert fronton mi a helyzet? Várhatók élő fellépések a közeljövőben? Csak a fővárosban terveztek mozgolódni, vagy szóba jöhetnek vidéki koncertek is?

Várhatóak, persze. Első körben nyomunk a görög Aetherian együttessel egy kisebb turnét április 30-ától, aminek van magyar állomása is, május 2-án a KVLT-ben, Budapesten. Szóba jöhetnek vidéki koncertek is, illetve külföldi fellépések is, hiszen kintről kapjuk mostanság a legtöbb ajánlatot. Természetesen idehaza is szeretnénk minél több helyen fellépni!

Az interjút készítette: Andris