DIRECT – Nálunk az alkotás egy csapatmunka

A napokban nálunk is láthattátok a modern metal vonalas kiskunfélegyházi DIRECT zenekar Nem rólunk szól című klipjét. Hogy többet tudjunk meg, Bálint Levivel, csapat basszusgitárosával készítettünk egy rövidebb, bemutatkozó interjút.  

Szia Levi! Első és talán a legkézenfekvőbb kérdés mikor és hogyan alakult meg a DIRECT? Kik a tagjai, honnan indultatok?

Sziasztok! Köszönöm, hogy itt lehetek. 2020 júniusában született meg a DIRECT, de a mostani felállásunk még viszonylag újkeletű. Igazi gimnazista garázs-rock zenekarként csöppentünk bele ebbe a világba 17-18 évesen. Az első saját számunk ’20 nyarán jelent meg, Emlékek címmel. Ez inkább egy korai demó felvétel volt és a stílusa a szöges ellentéte volt annak, akik most vagyunk. Telt az idő, történtek tagcserék és mi is megkomolyodtunk, így kialakult egy egységes DIRECT stílus és hangzás is. Ma 4-en vagyunk a zenekarban, név szerint: Borsi Dorina (ének), Farkas Bence (gitár), Kürti Bence (dob) és jómagam, Bálint Levente (basszusgitár).

A zenétek a modern metal vonalára helyezhető, de ha jól tudom a kezdetekben még nem teljesen ez volt az irányadó?

Így igaz, kezdetekben nem nagyon tudtuk hova aposztrofálni magunkat. Jó pár tagcserénk volt, és mint tudjuk, egy zenekarban mindenki a saját akaratát szeretné érvényesíteni. Így kezdetben elég langyos szárnybontogatásaink voltak, de szerencsére azt mondhatom, hogy mostanra megtaláltuk azt a felállást, illetve azt a stílust, ami mindannyiunkat képvisel és összeköt.        

Viszont a nemrég bemutatott Nem rólunk szól című dalotok már abszolút modern metal stílusú. Hogyan született meg ez a dal és mi az üzenete?  

Nálunk az alkotás egy csapatmunka és ez így volt a Nem rólunk szól esetében is. A szöveget, illetve az intro valamint a verze riffjét én írtam és vittem le a próbaterembe még 2022 telén és annyira megtetszett a többieknek, hogy a gitárosunk, Bence a következő próbára megírta a dal többi részét. Persze Dorci is belenyúlt a szövegbe itt-ott, hiszen csak olyat énekel szívesen, aminek a mondanivalójával 100%-ban egyet tud érteni. Sokan nem szeretik azt, ha valaki belenyúl a szövegébe/dalába, de mi kifejezetten szeretjük, ha közös az alkotói folyamat, mert így mindannyian magunkénak érezhetjük a kész művet. A dalt alapvetően a saját kreativitásom hiánya ihlette. Volt egy marha jó riffem, amire szöveget szerettem volna írni, de csak ilyen sablonos „love story” dolgok jutottak az eszembe, amiket egyébként pont próbálok elkerülni. Így fogalmazódott meg bennem nemes egyszerűséggel a dal kezdő sora: „Ez a dal nem a szerelemről szól…”      

A dalhoz klip és készült, ennek a születéséről, munkálatairól mit tudhatunk?  

Igazság szerint ez csak egy visualizer videó, nem is fektettünk bele akkora (anyagi és energia) erőfeszítést, de próbáltuk a legjobbat kihozni a szűkös keretből. A kiskunfélegyházi Parkerdőben forgattunk egy barátunk, Monostori Márk // Monostori Márk Videography segítségével. Alapvetően a videóval azt szerettük volna megmutatni, hogy mennyire fontos a kliséktől elszakadás, az egyéniség és az, hogy ne szürküljünk bele a hétköznapokba. A képi világban törekedtünk a telített, sötétebb tónusok használatára, hogy szinkronban legyen a mondanivalóval.    

Eddig hol léptetek fel, és mi várható tőletek az elkövetkezőkben? Gondolom van már valamiféle tervetek 2024-re?

Szerencsére fellépésekből nincs hiány. Idén 30+ helyszínen találkozhatott velünk a nagyérdemű. Megfordultunk fesztiválokon (pl.: Alpárfeszt, Kanizsafeszt, SZARFeszt…), és klubokban (S8, Riff, Kilele, Rocktár stb…), de még külföldre is eljutottunk (Szlovénia, Szerbia). Rengeteg tervünk és álmunk van ’24-re. Sokminden nem publikus még, illetve kis zenekari szinten azért rendszeresen változik is évközben a menetrend (szerencsére inkább csak bővül), de egy biztos. Júniusig szándékosan üres a naptárunk. Node nem tétlenkedni fogunk addig, hanem dalokat írni, próbálni és stúdiózni, mert a nyári fesztiválszezont egy vadi új setlisttel akarjuk kezdeni és ki akarjuk hozni az első EP-nket. Apropó, ha már az első EP-nél tartunk: január-februárban érdemes lesz követni a zenekar körüli történéseket, mert valami igazán komolyat húzunk elő a tarsolyból.

A DIRECT december 2-án, szombaton az Analog Music Hall-ban lép fel a SzevaszUram! EP bemutatóján a Bulls of Prey társaságában.

March of Beasts March of Beasts
március 01.
Bass Warrior Tour Bass Warrior Tour
március 04.
Hate, Delure, Morvigor Hate, Delure, Morvigor
március 04.