Endemic
Valóság (2020)

Az Endemic egy Heves megyében székelő zenekar, szóval mondhatni földijeim. Ők is leginkább Domoszló községhez köthetők, csakúgy, mint a Road. És ugye Domoszló már csak azért is kedves számunkra, mert ott tartottuk az első Fémforgács szerkesztői találkozót. A csapat Gubancsik Tamás egyszemélyes projektjeként indult még 2016-ban, de idő közben rendes zenekarrá bővült. Persze ahogy lenni szokott tagcserék és egy rövidebb szünet is nehezítette a tényleges indulást, de végül tavaly év vége felé csak sikerült megjelentetniük első nagylemezüket, Valóság címmel. Játékidő tekintetében mondjuk nem is annyira nagy ez a lemez, lévén szűk 32 perces, de szerintem bemutatkozásként bőven megteszi! Stílusát tekintve groove, vagy jobb elnevezés híján modern metalt (ami kb. a ’90-es évek végén, kétezres évek elején volt utoljára modern) játszanak a srácok. A kilenc dalos album ráadásul jól is szól. Azon sem lettem volna meglepve, ha Sohi egerszalóki Standing Waves stúdiójában vették volna fel. Pedig nem ott lett rögzítve, hanem a számomra eddig ismeretlen Hillside stúdióban. Ehhez a muzsikához kell is az erőteljes hangzás, hisz úgy hatásos igazán!

Hangulatos, instrumentális (zongorás, dobos) intróval kezdődik a korong, amit 8 lendületes tétel követ. A gitárok vastagon szólnak, vagy mélyre hangolt hathúrosokkal operálnak a srácok, vagy pedig az egyik gityó héthúros. Az Akarom frappáns kezdés, kiválóan prezentálja, hogy mi várható az elkövetkezendő félórában. A groove-ok, riffek kemények, bár nem túl eredetiek. Igaz, manapság nagyon nehéz már újat hozni. A gitársípoltatások nyilván a Machine Head-et idézik, de összességében olyan hazai csapatok is eszembe jutnak az Endemic zenéje kapcsán, mint a Wackor, Superbutt/Ördög, Ektomorf, Strong Deformity nem meglepő módon a Road, sőt még a Replika dolga is fölrémlettek. A Virág című számban már extrém vokál is található. Aztán a későbbiekben is. Ha jól tudom Tamás a gitárok mellett “kényszerből” vállalta az énekesei posztot, mert nem találtak megfelelő frontembert. Anno egy bizonyos James Hetfield is ugyanígy volt, aztán nézzük meg mi lett belőle (és zenekarából)! 🙂 Szerintem rendben van Tamás hangja, nyilván van még hová fejlődnie, de én a helyében az extrém vokált nem erőltetném. Már ha azokért is ő a felelős. Ha nem, akkor pedig azt javasolnám, hogy legközelebb mellőzzék ezeket az “acsarkodásokat”. Inkább a dallamos, akár többszólamú háttérvokálokra lenne érdemes még jobban koncentrálniuk. Ugyanis egyes dalokban alkalmaznak ilyesmiket és jól is áll nekik! Még nem Black-Out szinten űzik ezeket, de látok bennük potenciált. A szövegek is rendben vannak, közérthetők, néha kicsit sablonosak, de szerencsére nem kell kínosan feszengenem a szófordulatokon. A prozódiára legközelebb érdemes jobban odafigyelni, de tisztába vagyok vele, hogy a magyar nyelv nem könnyíti meg a szavak, mondatok ritmizálását ebben a zenei közegben.

De összességében úgy érzem zenei, vokális és szövegi téren is korrekt albumot készítettek a srácok. A hangzásképen személy szerint annyit változtattam volna, hogy nagyobb teret hagyok a basszusgitárnak. Mert néha, amikor nem nyomja el a két gitár a négyhúrost, örömmel hallom, hogy ügyes dolgokat játszik Berényi Csaba. Antók Attila dobolása vehemens, a soundja számomra nem 100%-osan jön be, viszont néha tök jól ki van sztereózva egy-egy futama. Ezen a lemezen még Magyar Dániel volt Tamás mellett a másik gitáros, de ő jelenleg már nem tagja az Endemic-nek.

A zsíros groove-ok talán a legnagyobb erénye a domoszlói brigádnak, én nem tudok betelni az ehhez hasonló gitártémákkal, a Wackort is többek között emiatt csipázom, de anno a Born 33/Cyborn is nagy király volt e téren. Kicsit talán megkésett ez a lemez, mert meggyőződésem, hogy ha a Valóság 2000 táján jelent volna meg, akkor az Endemic-et a Depresszióval, vagy a Road-dal emlegetnénk egy lapon. És akkor mondjuk ők lennének Tamásék előzenekarai, nem pedig fordítva. Mert minőség tekintetében nem érzek nagy különbséget az Endemic és a hasonló stílusban alkotó, náluk korábban indult csapatok muzsikája között…