Exodikon

Árnyam útján (2021)

Miután tudomásomra jutott, hogy Magyarország havonta megjelenő, vezető rock/metal folyóiratának, a Hammerworld Magazin májusi számának cd melléklete az első Exodikon album, az Árnyam útján címet viselő lemez lesz, nagyon izgatott lettem! Nem csupán azért, mert több ismerősöm is felhívta eme tényre a figyelmemet, hanem azért is, mert állítólag a zenekar több év hallgatás után megújulva, megerősödve, igazi stílusára rátalálva tér vissza a hazai underground színtérre. Ez a stílus pedig a hozzám igencsak közel álló death /black metal kénköves egyvelege, amely az Exodikon esetében kiváló dallamokkal, kimondottan precíz hangszeres játékkal, és mélyen szántó dalszövegekkel lett gyémánt tisztaságúra csiszolva. Óriási öröm számomra, hogy ezúttal egy igazi underground esszenciát tartalmaz az újság, ebből kifolyólag rendkívül felvillanyozott állapotban vettem kezembe az aktuális lapszámot, hogy a cd papírborítását feltépve és a lemezt a lejátszóba helyezve végre elmerülhessek a komárom-esztergom megyei Úny községből indult zenekar dalainak élvezetében.

Mielőtt azonban rátérnénk a lemez kivesézésére, úgy gondolom, szánjunk néhány sort a zenekar történetének bemutatására. A banda 2004-ben látta meg a napvilágot. A szülőatyák között találjuk Pósfai József énekes-gitárost, és Pósfai Ferenc gitárost, akik a mai napig szilárd bástyáit képezik a zenekarnak. 2005-től már death metal feldolgozásokkal gyalulták a színpadokat, és amikor biztossá vált, hogy a zenekari tevékenységet nem csupán hobbiként kívánják a jövőben végezni, 2007-ben elkészítették első, három tételt tartalmazó demo felvételüket, amely Indulattól irányítva címmel került a nagyérdemű elé. A következő mérföldkő a zenekar életében az a 2011-ben megjelent négy számos EP volt, mely a Végtelenbe zárva címet viseli, és amelyre a dalok magyar és angol nyelvű verziója egyaránt felkerült.

A több tagcserét megélő, mára szilárd egységet mutató felállás 2018-ra alakult ki. Ekkor csatlakozott ugyanis a 2012-ben Borhidi Gábor Dávid basszusgitárossal kiegészült hármashoz Hekele Attila István dobos. Amennyiben a zenekar valamely tagjának neve ismerősen cseng számodra, ne lepődj meg! Hiszen ha már találkoztál a Christian Epidemic, a Cryptic Remains, az Empyema, vagy éppen az Elanor, és az Isatha nevű bandák zenéjével a magyar underground mélységeiben tett utazásaid alkalmával, akkor egyúttal az is világossá válik, hogy nem nyeretlen kétévesek alkotják a zenekart. A Christian Epidemic nevének említése pedig mindenki számára kiváló garanciaként szolgálhat ahhoz, hogy tisztában legyen vele: az Exodikon esetében is profi, minőségi zenére számíthat!

Exodikon. Az igazán fémesen csengő fogalommal a görög irodalom-kultúra tanulmányozása során kerülhetünk közelebbi ismeretségbe (exodikon: a tragédiát lezáró, a mű tanulságait összefoglaló, életbölcsességet megfogalmazó rövid kardal, amit a kórus elvonulás közben énekelt). Már a névválasztásból is könnyen kikövetkeztethető, hogy a srácok a metal zene intelligensebb megközelítése által kívánják közvetíteni mondanivalójukat a hallgatóság felé. A dalokat rendkívül intellektuel módon, olykor komoly, filozofikus gondolathalmazokkal vértezik fel, így képessé válnak arra, hogy ne csupán a metal zene természetéből fakadó, puritán erővel hassanak az emberekre.  

A tökéletesen egészségesnek mondható, szűk harmincöt perces lemez egy akusztikus/szimfonikus felvezetőt és nyolc vegytiszta death/black tételt tartalmaz, melyekkel kapcsolatban az intelligens megközelítés mellett az ötletességet, mint a lemez egyik fő erényét is meg kell említenünk. Az előzőekben jelzett felvezető például az Introverzió címet viseli, amelynek jelentéséből (befelé fordulás) már levonhatunk némi következtetést a várható hangulattal kapcsolatban, ugyanakkor leleményes módon benne van az intro kifejezés, amely ugye magát a bevezetést jelenti. Ezután pedig elszabadul egy jó értelemben vett zenei mészárlás, melyben a négy harcos kegyetlen magabiztossággal kerít a hatalmába, felülírva zaklatott, depresszív gondolatokat, felszínre hozva elméd és lelked legmélyebb, legnyomorúságosabb érzéseit.

Nem olyan koncepcióra épül a lemez, amely egy történetet mesél el több dalban, hanem az egymást követő tételek egyfajta szoros kohéziót alkotnak, és minden egyes újra hallgatás alkalmával egy tökéletes, masszív egésszé formálódnak. A borítón látható misztikus alkotás és a címadó dalra készült speciális, homokanimációs klip a sajátos képi világával olyan hangulatot teremt, amely hűen támasztja alá a szövegek mondanivalóját.

A lemezt sokadjára végighallgatva óhatatlanul felsejlik a már említett Christian Epidemic neve, egyrészt magát a stílust, másrészt az előadásmódot tekintve – de természetesen szó sincs semmiféle koppintásról! Ezen a lemezen is jellemzőek a szélvészgyors ritmusok, dominál a dallamos gitárjáték, és a duplikált, váltakozva elővezetett hörgő/üvöltő vokál alkalmazása. Az Exodikon viszont nem használ billentyűs hangszereket, így a gitárok által jut érvényre minden érzelmi és hangulati faktor, melyeket a precíz ritmusszekció betonbiztos alapokkal támogat meg. Úgy gondolom, felesleges minden egyes dalt külön elemeznem – ezt megteszik maguk a zenészek az újság hasábjain – két dalt viszont muszáj kiemelnem. A Tudatfeletti címet viselő tétel ismételten ékes példája annak, hogy mennyire egyedi megközelítésű zenekarral van dolgunk. Őket idézve: „…a gondolat az egyetlen, ami túlélheti annak forrását, kiemelve egy életet a semmibe mutató életek spiráljai közül.”

Személyes kedvencem pedig az albumot záró tétel, Az elmúlás kútja. Ez a dal a lemez minden erényét magába sűríti, egyszerre brutális és dallamos, felemelő és mélybe taszító. A refrén a teljes megsemmisülést hivatott elénk tárni a maga kegyetlen őszinteségével, a dal levezető gitárdallamai pedig egyben az album tökéletes lezárását is jelentik. Felemelő érzés, amikor mesél, ezáltal elbűvöl, és dimenziókon át sodor magával a ZENE, és teszi mindezt giccsmentesen, erőlködés nélkül, érzésekből felépítve és érzésekkel előadva. Nos, ez a lemez pontosan ilyen – érett, kimunkált, őszinte, intelligens és egyedi.

Amennyiben némi elfogultságot vélsz felfedezni a sorok között, azon próbálj meg felülemelkedni, mert ez a lemez teljes mértékben túlmutat az én magyar underground metal zenék iránti rajongásomon és a zenészek iránti tiszteletemen. Oly sokszor emlegetjük, hogy a hangzás, a master, a komplett produktum nyugati színvonalú. Ez esetben viszont bátran kijelenthetjük, hogy bármely nyugati, első lemezes death/black banda büszke lehetne egy ilyen szintű lemez kiadására!

Úgyhogy ne tétovázz, irány az újságos standok, szerezd be a Hammer májusi számát, mert ez esetben egy olyan lemez rejtőzik a lapok között, amely teljes mértékben ki fogja elégíteni az extrém zenék iránti éhségedet!

szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 25.,