Felgrave
A Waning Light

(Zenekar • 2020)
boymester
2020. október 14.
0
Pontszám
10

A viszonylag kellemes időjárás ellenére idén sem kerülhetjük el az elkerülhetetlent: olyan alattomosan kúszik felénk az ősz, ahogy a magát örök fiatalnak érző Arany Alkony otthon lakói simogatják végig szemükkel az új nővérkéket, akik még lelkesen cserélik az ágytálakat. Bensőséges kapcsolat ez a maga módján, hiszen mi is mosolyogva nézzük a gyönyörű színeket, miközben tudjuk, a természet épp meghalni készül körülöttünk. Teljes mértékben megerősítette bennem ezt a kétes érzést a norvég M. L. Jupe, aki régóta futó, de nem túl termékeny Dead Hills nevű projektjét újította meg a Felgrave létrehozásával. Így nem nevezhetjük semmiképp kezdőnek, még ha 2020-at is látunk a megalakulás dátumánál.

A száraz tények helyett inkább térjünk vissza az érzésekhez és a hangulatokhoz, mert ebben képes kiemelkedőt nyújtani az A Waning Light című bemutatkozás, ami az idei gyászlemezeket figyelembe véve esélyes lesz arra, hogy az év végi listámra is felkerüljön. Rögtön átjön, hogy egyszemélyes alkotásról van szó, hiszen hangvételében közvetlen és egyetlen íven fut végig, csúcspontokkal és nagyszerű pillanakkal tarkítva.

Azonnal magával ragad a lemez már a nyitás folyamán: a Millennium Shroud a legjobb Ahab pillanatokat megidézve indítja el a kiadványt. Ne másolatra gondoljatok, inkább arra, hogy hasonlóan érzékeny és hatásos módon kezdődik a dal, ahogy azt a mesterektől már megszokhattuk. A Felgrave esetében azért gyorsabb tempókról is beszélhetünk, de nagy száguldozásra azért nem kell számítanunk. Az okosan építkező témák mögött finoman van adagolva a billentyűzet, ami megtámogatja a misztikumot, a hörgés pedig kellően távolinak és erőteljesnek hat. Építkezés, dalszerzés húzódik itt majd negyed keresztül, aminek mi lehetünk a nyertesei. Ugyanezt a receptúrát követi az enyhén tördelt The Borrower, ahol meglepetésként találkozunk az igen korrekt tiszta vokállal. Ez az ének azonban sosem törekszik főszerepre, hanem a háttérben úszva, kórusként szolgáltatja a megfelelő pátoszt. Egy rövid akusztikus tétel után érkezik a Withered Years, kis károgással fűszerezve, valamint ötletes gitártémákkal. Itt inkább az Esoteric bátorsága ugrott be és néhány progresszívebb megközelí,tést alkalmazó death/doom banda. Az egységes minőségben érkező dalokat végül az Oracular zárja, amit a dobjáték tesz izgalmassá.

Kifejezetten jó tehát, hogy M. L. Jupe ebben az irányban találta meg önmagát és remélem találkozunk még a munkásságával. Az A Waning Light szerintem minden death/doom rajongónak képes lesz kellemes perceket szerezni. Teljes egészében az anyagot természetesen az előadó bandcamp oldalán tudjátok meghallgatni.