2019-ben alaposan körbeírtam a nagykanizsai Feretrum zenekar születésének körülményeit, így ezzel nem is húznám az időt, aki kíváncsi a részletekre, nyugodtan nosztalgiázhat a csapat bemutatkozó anyagáról készült cikk segítségével. Sokkal fontosabb az, hogy a banda azóta is stabil lábakon áll és különösebb tagcsere, intrika nélkül állhatott neki a folytatásnak, ami a mai világban igen ritka kincs, főleg hazai viszonylatban. Az egészen korrektnek mondható In The Eternal World után tehát alig két évvel már itt is a következő lemezre préselt gonoszság, amit ezúttal Sanctuarium címmel kell keresnetek. Sajnálatos módon ezúttal is erősen limitált fizikai formában, közvetlenül a zenekartól beszerezhető az anyag. Az igyekezet részetekről mindenképp javasolt, mivel a zenekar amúgy sem unalmas világa elég meglepő módokon tudott tovább szélesedni és minden tekintetben fejlődni. Elsőre mondjuk kissé megijesztett a rövidebb játékidő, de a srácok a kevesebb perc ellenére több ötlettel töltötték fel a lemezt, mint az elődjét. Komolyabb lett a megszólalás, sötétebb a zene és az én példányom esetében a borító is, ami a bandcamp oldalukon jól mutat, de élőben már elkél a szemüveg a részletek felfedezéséhez. A bemutatkozás esetében kifejezetten tetszett, hogy magyarok révén hazai épületbe vezették a villámok sokaságát és most is egy igen ikonikus épülettel gazdagították az ötletes borítók listáját. Új promóciós képeik a Nagykeszi romtemplomnál készültek. Ez ihlette meg újfent Anvil Kvltot, aki művészi munkájában igazán ősivé, misztikussá változtatta a jellegzetes tornyot. A rom érdekessége egyébként élőben az, hogy az egykori hajórészt a torony mögött egy hatalmas fa foglalta el, ami kitűnő példa arra, hogyan képes visszahódítani tőlünk mindent a természet. Jómagam is mindig vonzódtam ezekhez a nem is olyan ritka romokhoz, melyek mellett gyakran elautóznak, elsétálnak az emberek. Közben ezek a jelentéktelennek tűnő torony és kápolna maradványok a legrégebbi emlékeit őrzik hazánk történelmének, hiszen sok közülük a 12-13. században épült, amikor éppúgy, mint a fa, a kereszténység gyökeret vert a magyar tudatban.
A zenekar misztikummal átszőtt múlt iránti érdeklődése persze nem merül ki néhány romban, ennél sokkal távolabbi időkbe is elkalaúzolnak minket. Az eslő dal például az Újbabiloni Birodalom legismertebb uralkodóját mutatja be nekünk, aki leigázta Egyiptomot és porig rombolta Jeruzsálemet, igába hajtva a zsidó népet. Érdekes, hogy uralkodása alatt egy virágzó, folyamatosan növekvő birodalomról beszélhetünk, miközben a Bibliában Nabukodonozor megőrülésével foglalkoznak leginkább. Persze mi sem örültünk volna a rabszolgaságnak, viszont mivel nagyrészt héber emlékek maradtak fent róla, így gyakran ábrázolják gonosz, elmebeteg figuraként, ami minimum megkérdőjelezhető.
De térjünk rá a töri óráról a zenére, ami most fontosabb. A In The Name Of Nabu-Kudurri Usur amúgy is a kiadvány leghosszabb tétele, ami megérdemli a figyelmet. Néhány rövidke természeti hang és billentyűsimogatás után tekintélytparancsoló módon indul meg a dal a már említett jobb hangzással. Ez nem jelenti azt sem, hogy le kell mondani a skandináv hatásokról, mert most is akad bőven nyers erő és ösztön a zenében, de hallgatni mindenképp kellemesebb hosszú távon. Amit ki is tudok emelni, az kifejezetten a dob, ami szinte kézen fogja az összes többi hangszert és vezeti végig az úton. A gyorsabb, menetelős részekre lehetetlen nem nagyokat bólogatni. Ahogy azt már megszokhattuk, a vokálból most is többen kiveszik a részüket, így a hörgéstől a tüdőrepesztő károgásig szép skálát járunk be a dal során. Az „énekhangokat” nem mosták tisztára, csupaszították meg magától az embertől: hallani minden szusszanást, lélegzetvételt és az időnként mogorván összeszorított fogak közt átszökő levegőt is. Ahogy bugyborékol a nyál és rezeg az összes hangszál egyszerre, simán mellé tudom vizionlálni a vérben úszó tekintetet és a valós dühöt. Hossza ellenére kellemesen hipnotizáló dalról van szó, akárcsak az utána következő, sablonosabb című Fire And Blood esetében. Kifejezetten megmosolyogtatott az a minimál dallamosság, ami a dal „refrénjének” elmormolásakor hallható, de nem gyermetegsége miatt, hanem mert olyan retró érzetet keltett bennem, olyan lelkesedést, amit nagyon rég nem tapasztaltam. Úgy éreztem, mint ha 20 évvel ezelőtt lennék egy eldugott szórakozóhely eldugott színpada előtt és ezt a zenét közvetlenül nekem játszanák pár haverommal egyetemben. Sőt, maguk a zenészek is ismerősök. Volt ilyenre példa és ez a nosztalgia végig meg is maradt.
A harmadik tétel különlegességet is tartogat a hallgatóságnak, méghozzá egy vendéget (a billentyűkön besegítő Sipos Balázzsal már kettőt, de az ének azért jóval feltűnőbb), Bakos Dettit a Half Past Dark nevű szimfonikus, gótikus metalt játszó csapatból. Bár az újítás jellemzően bátor dolog és előre visz, itt ebben nem voltam teljesen biztos. Nem Detti csodás hangja miatt, hanem azért, mert a tiszta hangja köré tekeredő mocsok egyszerűen más közeget, más energiákat mozgósít. A gyorsabb részek hoztak némi mágiát, egyedi ízt a Feretrum háza tájára, de összességében idegen dolog a zenéjüktől a tiszta női vokál, aminek a beépítéséhez az is kellett volna, hogy a zene jobban reflektál rá. Ezt azonnal alátámasztja a Habeas Corpus, ahol végre igazán agresszív arcukat is megmutatják a srácok. Itt nincsenek kérdések, csak a finom fekete fém. Fagyosabb témáival, fokozatos építkezésével gyorsan megszerettem a címadó dalt is, aminek az instrumentális részek túltengése tett jót. Kicsit untam már a vokált, ami elkezdte ugyanazokat a köröket hozni. Itt még egy alattomosabb, rövid gitárszólót is szívesen meghallgattam volna. Ehhez hasonló megoldásokat szállít a lemezt záró Sacrifice The Earth In Ashes című dal is, amire szintén nem lehet különösebb panasz.
Nem túl hosszú tehát a Sanctuarium, de nem is lett volna szükség arra, hogy több legyen, mert a 6 tétel kellemes egészet alkot és sokszor találkozok olyan kiadványokkal, melyeket egyszerűen a túljátszás tesz tönkre. A Feretrum a néhány kísérlet és a vendégek ellenére maradt a hagyományoknál és ez mindenképp tiszteletre méltó még akkor is, ha túl sok meglepetést nem okoz. Az album megjelenésével egy újabb, immár megbízhatónak tekinthető hazai formációval lettünk gazdagabbak. Nem döntött le a lábamról, de megfelelő időben (egy jó téli séta, téli este) még biztosan elő fogom venni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
