From The Sky // Tari Szabolcs – Antarktika-interjú

From The Sky logo

Nemrég írtam albumajánlót a From The Sky zenekar második, Antarktika című lemezéről. A hazai palettán szerintem egyedi hangzású, a progresszív metal zenét vastag szimfonikus elemekkel, máskor neoklasszikus heavy metallal és a dallamos death metal elemeivel ötvöző (azaz nem csak keverő) zenekar a számomra a Dark Tranquilty-től a hazai Dying Wish-en át a Queensrÿche-ig terjedő palettán játszik magas színvonalú sok-hangszeres zenét. Az Antarktika annyira megérett bennem, hogy néhány társával az ez évben hallgatott legjobb lemezek egyikének tartom. Zenéje mellett a szövegek, a megfogalmazás, az egészen hasonló témákról önismétlés nélküli, változatosan kifejezett gondolatok is megragadtak. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a rövid idő távlatából, a több koncerten is előadott dalokról most hogyan vélekedik a zenekarvezető, dalszerző Tari Szabolcs. Már csak azért is, mert a From The Sky dalai megfejtésekre késztetik az elmélyülő hallgatót – miközben könnyen előfordulhat, hogy annak megteremtője már régen elengedte a gyermeke kezét… és így mindegy is, ki hogyan dolgozza fel a hallottakat. Mégis érdekel, hogy pl. A From The Sky – ahogy a friss zenekarok többsége – egyelőre még további 2-3 lemezen át a felhalmozott ötleteit, elképzeléseit dolgozza fel, vagy pl. a második lemeznél már számít, hogy eljutott-e bármely zenei üzenetük a hallgatósághoz. Sőt, az is foglalkoztat, Szabolcs mennyire tervezi a további dalokba bevonni a zenekart.

Induljunk a zenekarral. Az első lemezhez képest kicsit változott a felállás: egy poszton és később egy újabb poszton a koncertek idejére is. Még mindig egy megfelelően széles baráti-kollegiális csapat a From The Sky, hogy a klasszikus zenei fellépések, egyéb zenei tevékenységek ne akadályozzák a zenekar működését?

T.Sz.: Igen is, meg nem is. Úgy kezdődött, hogy voltam én a dalaimmal. Ehhez csatlakozott Süle Tomi, majd Haraszti Dávid, illetve Álmos (Iványi Álmos, ex-Miserium) és Suha Tamás (hegedű – Leander Kills). Ahogy beindultak az események, úgy ők egyre inkább azt látták, hogy nem fog beleférni az idejükbe a zenekar, így egy teljesen új társaságot kellett kerítenem. Őket lehet már látni az Antarktika klipjeiben. Szívem szerint azt mondanám, hogy még mindig egy nagy kollektívát képez a csapat, ahol van egy mag, akik a From The Sky-t előtérbe tudják helyezni az életükben, és őket lehet a koncerteken a leggyakrabban látni. Ők Kiss László ’Taz’ – gitár, Gilián Péter – basszusgitár/vokál, Halász Illés – dob/vokál és Süle Tamás – gitár/vokál. Tudod, nehéz kérdés ez, mert így 30 felett az emberek ideje igencsak véges. A szabadidő pedig olyan luxus, hogy nem lehet elvárni felnőtt, családos emberektől, hogy azt mindig a zenekarral töltsék.

Ez a lemez a számomra a REX folytatása, mint írtam is az albumajánlóban. A megtervezett grafikai háttér, a borítós videók is erre utalnak. Mennyire együtt, egy időben, vagy milyen időeltolódással készültek a dalok?

Sz.: Kisebb átfedéssel, inkább egymást követően, egy folyamat részeként készültek a dalok. De voltak olyanok, amiket a REXidején írtam, majd végül az Antarktikára kerültek (Nocturno, Lethe). Csak érdekességként; a Libra, azaz az első videóklip forgatásakor 2020. novemberében a szünetben már a Lethe-t zongoráztam a forgatási stábnak. Akkoriban még nem voltak zenész társaim, így a Toma Pictures-ös srácokat nyúztam az elképzeléseimmel. De abban igazad van, hogy tematikailag két nagyon átgondolt lemezről beszélhetünk, amelyek valóban egymás folytatásaként élnek. Ha minden igaz, akkor a Madrigal ettől egy kicsit elrugaszkodik majd, de lesznek azért kapcsolódási pontok majd, ám erről majd később.

Neked, így 2 évvel az előző lemez és hónapokkal a második megjelenése után mennyire tetszenek az elkészült albumok?

T.Sz.: A dalokat nagyon szeretem, a hangkép is izgalmas mindkettőn, de a stúdiós utómunkálatokra sokkal nagyobb figyelmet szeretnék fordítani legközelebb. Ami persze ettől is fontosabb, hogy a továbbiakban is szeretnék legalább ilyen minőségű dalokat írni, még ha kicsit másabb is lesz a zene a későbbiekben. A változatosság jegyében most megpróbálunk majd több új dalon is közösen dolgozni, így mindenki hozzáteheti majd, amit szeretne. Meglátjuk, hogy ez a módszer mennyire lesz hasznos vagy eredményes.

Az Antarktika szerintem kevésbé csapongó, kiforrottabb lemez lett, mint az előző REX. Ez tudatos, – egyáltalán lehet-e tudatos – vagy inkább egy fejlődési folyamat eredménye?

Sz.: Egyetértek, bár nekem belülről ezt sokkal nehezebb megítélni, főleg mert alig telt el idő a két album megírása között. Számomra a REX is úgy kerek, ahogy van, mert akkoriban egy nagyon sebzett, zavarodott lélek voltam, és ahogy felszakadtak belőlem az érzelmek, úgy következtek a dalok egymás után. De lehet, hogy az Antarktika is hasonló hatást váltott volna ki, ha pl 4. track-ként a Lethe Symphonic Edition-je szólal meg, és nem a metal változat. Összességében inkább örülök, ha tetszik az embereknek, amit csinálunk, de már olyan kevesen hallgatnak végig teljes lemezeket, hogy csoda, hogy még van kivel erről beszélgetni. Szóval én is a belső intuícióim alapján komponálok, a tudatosság pedig az érzelmek kifejezésénél kifejezetten hasznos lehet, főleg, hogy ne váljanak a dalok unalmassá, de igazából csak ennyi az egész, a folyamatnak ez a része pont nem volt túlkomplikálva.

Nos, én ezért is biztatok minden zenehallgatót albumok hallgatására, befogadására… A REX egyfajta unikum volt – szerintem – a hazai palettán. Az Antarktika pusztán azért nem az, mert már a második lemezetek. A stílust tekintve azonban továbbra is jellegzetesen egyedi. A lemez fogadtatásán már érzitek ti is, hogy megszokott titeket a közönség és ez már egy továbblépés?

Sz.: Először is nagyon örülök, hogy így gondolod! Igyekszünk felismerhetőek lenni! Ezen ugyan nem gondolkodtam még, de valóban, én sem hallom vissza magunkat más zenekarokban itthon, pedig ez a szimfonikus extreme metal egy igen trendi stílus világ szerte. Vagy csak nem figyeltem eléggé [mosoly] Hogy megszokott-e minket a közönség? Egy szűk réteg igen, de még rengeteg emberhez kell eljuttatnunk a From The Sky zenéjét, szellemiségét. Ha szerencsések vagyunk, akkor még az út legelején tartunk, és lesz rá lehetőségünk, hogy egy sokkal nagyobb tábort állítsunk magunk mellé. Azért bízom benne, hogy ez rövidesen teljesülni is tud.

Több koncertet is adtatok a lemez megjelenése óta. Mely dalok működnek az elképzelésed szerint az új lemezről élőben?

Sz.: Valószínűleg a többségük tökéletesen működne, hiszen ezek koncert-dalok De pont egy olyan helyzet állt elő, hogy Kertész Marci (ex-gitáros, Rivers Ablaze, Special Providence) bejelentette még márciusban, hogy nem lesz ideje a zenekarra, és keressünk másik gitárost a helyére. Alaposan megnehezítette a dolgunkat, hiszen már akartunk új dalokat játszani, de őt meg nem akartuk terhelni. A gitáros probléma megoldása egy picit hosszabb folyamat volt, főleg nekünk négyünknek belülről, de régi-új gitárosunkban, Süle Tamásban (Slowmesh) újra megtaláltuk a megfelelő embert, aki képes dedikáltan velünk foglalkozni a Slowmesh mellett, viszont neki meg még nem volt sem ideje, sem lehetősége betanulni az új dalokat.

Ez így valóban izgalmas. A már eddig hallott összeállítás, viszont szerintem is jól működik a színpadon. Vannak olyan nóták- pl. az említett okok miatt -, amiket még nem játszottatok, de nagyon szeretnéd, ha koncerten is hallaná a közönség?

Sz.: Igen, abszolút. Amiket én nagyon várok, hogy élőben megszólaljanak azok a Deus Incarnatus, az Invictus és a Caeli.

Foglalkozol-e azzal, hogy jelenik meg egy dal lenyomata a hallgatóságban? Vagy az elkészülte után ez már a maga útját járja? Úgy értem, ha neked tetszik, ha érzed, hogy jó dal, de a közönség nem úgy reflektál rá, ahogy érezted, tervezted, akkor az visszacsatolás a jövendő dalok írásához?

Sz.: Eddig, szerencsére, csak olyan fordult elő, hogy jobban reagáltak a dalokra, mint ahogy azt én vártam. Tudod, mindig van egy kis félsz bennem, mert talán kissé túl művészi a hangneme a szövegeknek, és felmerül, hogy ezzel tud-e mindenki azonosulni. De még várok az igazi megmérettetésre, egy nagyobb szabású turnéra, ahol mindez kiderülhet. Figyelek egyébként arra, hogy mit vált ki az emberekből egy-egy dalom, és örömmel látom, hogy másoknak is ugyanolyan mentális élményt, vagy akár felépülést tud okozni, mint amilyet nekem okoztak.

Volt olyan dal, az Antarktikán, ami a hallgatóság félre értett az albumajánlókban, vagy beszámolókban? Ahogy például azt érzem, hogy ez a lemez még mindig egy befejezetlen-lezáratlan érzelmi folyamatról, kapcsolatokról szól, noha sokkal nyugodtabb, mint az előző?

Sz.: Az itt megírt érzelmek, ahogy mondod is, egy folyamban haladnak előre az időben, de a két album megírását két különböző nő inspirálta, ebből adódóan nem egyformák, és nem egyforma hatást váltanak ki. Egészen más töltetük van, noha mégis sok közük van egymáshoz. Igen, az Antarktika kicsit higgadtabb, mert ez egy nyugodtabb történés volt, mint az elődje. Vagy már nem rázott meg annyira. Vagy megrázott, de már amúgy is belehaltam ezekbe a dolgokba korábban. A kulcsa annak, hogy megérthettem saját magam, igazából a feleségem volt, aki kirángatott ebből a posványból, és rámutatott olyan dolgokra, amiktől az életem egy magasabb szintre léphetett. Az érzelmi folyamom most más inspirációkat hajt, és már alig várom, hogy ezekről is meséljek, de még várnom kell vele kicsit.

Mint hallgató most úgy vélem, hogy a dalok sokasága az Antartktikán halad valami hajszolt nyugalom felé. Tartasz-e attól, hogy amikor nem lesz bennük ez a sok háborgó érzés, akkor nagyon más, kevésbé intenzív lesz a zenétek?

Sz.: Egyáltalán nem, mert rendkívül felkorbácsol az új téma is, és nagyon lelkesen állok már most a Madrigal dalai elé. Hamarosan el fogom kezdeni a munkálatait ennek és az akusztikus lemeznek is, de az idő egy bitch… [nevetés]

Ezt ugyan már érintettük más összefüggésben, de most konkrétabban kérdem: tudsz-e kiragadni nótát, melyik tetszik legjobban – vagy azért, mert annyira jól sikerült vagy a tartalma, üzenete miatt?

Sz.: A Caeli és a Gemini ilyenek a számomra az új lemezről. Mindkettőnél sikerült elérnem, amit szerettem volna, mert iszonyúan partiban vannak a zenével. A Nocturno szövege a kedvencem az albumról, egyébként: ezzel pedig, azt hiszem, hogy sikerült egy magasabb szintre jutnom szövegíróként.

A zenekarral mely nótákat szeretitek leginkább játszani az új lemezről és miért?

Sz.: Ahogy említettem, most még viszonylag keveset játsszunk innen, de ezen rövidesen változtatni fogunk. Az Antarktika könnyed, már-már pihenős dal, ahogy a Lethe is, ezeket mindig örömmel visszük színpadra, viszont a Gemini Petiből (Gilián Péter – basszusgitár/vokál) és belőlem is kiveszi az összes szuszt, annyira sikerült kicentiznem a levegővételeket benne. [újra: nevetés]

Mi a tervetek most? Koncertezés, amennyire csak lehet, vagy már írjátok az új lemezt? Tényleg: írod, vagy írjátok?

Sz.: Szeretnénk a koncertekre fókuszálni, de tudod, nálunk sosincs megállás! Természetesen készülnek új dalok, ahogy ígértük, illetve készül egy akusztikus lemez is, szóval sok minden van terítéken egyszerre. Mindig azzal foglalkozunk, amire éppen van időnk. Én biztosan írom az új dalokat, rengeteg van már készen zeneileg, de most behúztam a kéziféket, mert a többieknek is akarok engedni egy kis teret. Miután nem hajt a tatár, így szeretnék majd kísérletezni is.

Én – noha rá is kérdeztem korábban – a koncepcionalitása miatt nem is tudtam elképzelni, hogy bármelyik lemezre is készült volna olyan nóta, ami végül lemaradt és majd felbukkant, vagy majd felbukkan egy következő albumon. A két lemez írása mégis szinte egybefonódott. Amikor egy elképzelés mégis tovább halad, akkor ez hogyan történik, vagy történik majd?

Sz.: Nem maradt extra dal, mindent felhasználtam az aktuális anyagokhoz. Hozott anyag legfeljebb a Libra koncert változata lehet majd valamikor, de erről nem beszélhetek többet. Szóval egy dalírásos időszakban, ahol szorosan összekapcsolódtak a dalok, ott inkább felhasználtunk mindent, mintsem átmentsünk ötleteket későbbiekre. Ezért is lett olyan nagyon akusztikus az Antarktika vége a bónusz dalokkal, egyszerűen nem akartam, hogy eltűnjenek, inkább adtam nekik extra jelentést.

A veled folytatott korábbi beszélgetés során is kiderült nekem, hogy elég komolyan, alaposan készültök a zenére és készítitek el a dalokat is. Könnyen tudsz eldobni ötletet?

Sz.: A From The Sky dalait ezidáig én írtam. Nem, nem szoktam rákészülni a dalírásra, inkább hagyom, hogy az érzelmeim vezessenek, és szabadon folyhassanak. Írni szoktam magamnak adni egy koncepciót, akár munkacímekkel, hogy be tudjam azonosítani, hova is illene egy-egy új ötletem. Bár az esetek többségében igen hamar összeálltak teljes dalokká, csak két olyan eset volt, ahol picit stagnáltam a megírással, és kellett is kidobnom részeket. Az egyik ilyen a Nocturno refrénje, amit eredetileg az első lemezes Sanguisnak írtam, de tempóban nem passzolt igazán, így inkább írtam köré egy másik dalt [mosoly]

Szóval, ötletek nem maradnak lemezről-lemezre. Az Antakrtikán dolgozva viszont volt olyan elképzelésed, amit végül töröltél, mert nem fért az az album egységébe?

Sz.: Nem, szerencsére ettől azért megfontoltabb vagyok. Ezért is tartom fontosnak, hogy egy időben történjen meg a dalírás, mert akkor egy olyan lenyomat születik a teljes lemezen, ami átfogja az összes dalt.

A két lemezetek összefogottsága miatt kérdezem: az új albumnak is lesz egy vezérfonala? A vizualitásnak is lesz meghatározott színvilága?

Sz.: Igen, és igen. Bár erről nem beszélhetek még, de egy korábbi ric$cast-interjúban már elejtettem, hogy fekete-zöld lesz a színkoncepció. A témakör pedig az álmok, azok megélése és a modernkori individualizmus találkozása, többek között [nevetés]

Az élő előadás kapcsán milyen tapasztalatot szereztetek a fesztivál-jellegű Amon Amarth/Behemoth koncerten? Végülis, akkor már harmadszor léptetek fel a Barbában…

Sz.: Elsősorban vegyes érzéseket rejtő fellépés volt az ott a számunkra. Ugyanis Kertész Marci elhagyta a zenekart, viszont Süle Tom meg a színpadra lépett velünk. Nagyon jó volt látni mindhárom külföldi bandát, olyan profizmussal játszottak, hogy öröm volt nézni őket. Igyekeztünk feltöltekezni belőlük, és tovább vinni az energiáikat az éjszaka végén. Sokan hallottak bennünket ezen az estén, és abban bízom, hogy ez az út egy új tendenciát nyit meg velünk kapcsolatban. A Barba Negra pedig minden szinten vérprofi. Ahol a szervezők, a technikusok, a személyzet, mindenki pontosan tudja és érti a dolgát, ott az ember biztonságban érezheti a produkcióját. Egy nagyon komoly gépezet, ami minden egyes nappal még jobb és jobb lesz!

Hogy időrendben haladjak, megkérdem hogyan éreztétek magatokat a FEZEN-en, ahol az előbbinél is változatosabb közönségnek tudtatok bemutatkozni? Más volt az hangulat?

Sz.: Igen, ugyanis eddig ez volt a legkisebb színpad, ahol felléptünk, de vidéken szinte még alig koncerteztünk. Ráadásul matiné időben kerültünk sorra, így örülünk egyáltalán a lehetőségnek, hogy ott lehettünk! Nagyon kedves volt mindenki, a közönség jól fogadott bennünket, de azért szeretnénk visszatérni egy jó éjszakai bulival majd valamikor a közeljövőben.

Ezt én is várom! Hogy néz ki most a program-naptárotok, milyen fellépésekre készültök?

Jelenleg a már a korábban említett programok teszik ki a zenekari naptár nagy részét az idei évben, de azért van benne pár dátum. Ezek közül mindenképpen megemlíteném a következő fellépésünket, ami szintén a Barba Negrában esedékes a Mirror, és a Live Life Hard társaságában október 21-én. Igyekszünk új dalokat is varázsolni a setlistbe, úgyhogy már csak ezért is érdemes lesz bennünket ott elcsípni.

Köszönjük a beszélgetést! Sok sikert kívánok, várjuk a híreket!

Köszönöm a lehetőséget, jelentkezünk, amint van valami újság felénk!

Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.