Gomorra
Dealer of Souls

(Noble Demon • 2022)
King
2023. január 10.
2
Pontszám
9

Annak ellenére, hogy ez még „csak” a második nagylemeze a svájci Gomorrának, nem egy kezdő vagy friss bandáról van szó, hiszen a Jonas Ambühl énekes által vezetett banda 2000-2019 között Gonoreas néven működött (ahova egyébként ő már csak az utolsó két évben csatlakozott) és már ki is adott hat sorlemezt. 2020-ban aztán nevet változtattak és már mint Gomorra adták ki a Divine Judgement lemezüket, amit pedig idén követett jelen ajánlóm tárgya, a Dealer of Souls.

A banda alapvetően heavy/power/thrash metalt játszik, körülbelül egyenlő mértékben tartalmazva a zenéjük mindhárom stílusból. Kellően kemény hangzás, vaskos zenei részek, gitártémák (brutális szólók), remek, pörgős dobolás és nem utolsó sorban zseniális éneklés (olykor sikolyok is) hallható a lemezen (csakúgy, mint az előzőn, de ott véleményem szerint nem volt ennyire állat a hangzás, mint itt, valamint szerintem ez egy fokkal erősebb lett az előzőnél). Legyenek a dalok akár középtempósak, pörgősek, vagy lassabbak, szinte mindegyikben vannak olyan zenei részek, amik különböznek egymástól.

Az intro utáni War of Control szinte berobban a hallójáratokba, remek dalt választottak elsőnek. Kellően összetett, sikolyokkal kiegészített ének húzós, power/thrash-es zenei alapokkal – hasonló a második dal is. A Stand United az inkább középtempósabb, kimértebb húzásával fogott meg (amiben a Burning Witches énekesnője, Laura Guldemond is vendégeskedik). A következő, Dealer pedig zeneileg elmehetne bármelyik európai/amerikai thrash banda számának is, a magasakat sem nélkülöző vokál miatt kevésbé – zseniális szám, a fantasztikus refrénnel és azzal a bitang gitárszólóval együtt (egyből beindul rá a headbangelés). A Green Gold is a középtempósabb témákat erősíti, mígnem az utolsó másfél perc, a brutális gitárszólótól kezdve hibátlan. A Lost in Darkness szinte már US power metalos, tiszta Iced Earth, imádtam minden másodpercét. Az ezt követő, klipes, kislemezes Rule of Fear az egyik legjobb dal a lemezen a Dealer, War of Control és a Lost in Darkness mellett. Tempós, pörgős, fogós refrénnel, mégis thrash-es is. Az utolsó két szám pedig szintén ezen a sebességen fejezi be a lemez játékidejét.

Gyakorlatilag mindegyik zenészről elmondható a profizmus, a Gonoreas-ból az énekessel tartott még Damir Eskic gitáros és Stefan Hösli dobos is. Igen, a zene megidézi a már fentebb említett bandá(ko)n kívül a Primal Fear-t, Destruction-t, Pänzer-t, stb. is itt-ott, de úgy igazából kifejezetten egyikhez sem hasonlítanám. Most nézem, hogy a lemez keverésében, masterelésében Schmier is részt vett…akkor nem véletlenek a hasonlóságok. A figyelemfelkeltő, impozáns borítóért pedig megint csak jár az elismerés Havancsák Gyulának (Hjules) a munkájáért. Mindenkinek ajánlom, aki jóféle heavy/power/thrash zenét akar hallgatni.

Gomorra – Dealer of Souls (2022) (2 komment)

  • benjonino benjonino szerint:

    Pont erre vágytam! Lendületes, dögös, ennek ellenére mondhatni, hogy fülbemászós metál. A németesen kissé himnuszos énekdallamokat jól ellensúlyozza a mélyrehangolt középtempós rendíthetetlen gitárriffek döngölése.

  • boymester boymester szerint:

    Itt-ott erőteljesebben belenyalnak a giccsbe, főleg vokál terén, de amúgy nem rossz lemez. Részemről egy 7-est megérdemelne, ami már dícséret.