Hangpróba #480 - 2022. október 8.

Kicsit féltem, hogy a portugálok majd túl dallamosak lesznek, meg a szentimentalizmus telepszik rá az emberre az éjfeketének csúfolt zenéjüket illetően. Hát nem így lett. Viszont részesei lehetünk egy újabb utazásnak a pokol ismert s ismeretlen bugyraiba. Azt hiszem senkit sem kell meggyőznöm arról, hogy ha a anno a Mgła zenéje telitalálat volt részéről, akkor ez is az lesz. A hangzás megterheli a szívet, agyat, lelket. Közel tökéltes. :)
Közel tökéletes lengyel BM. Hallgatni s hallgatni köl. :) - Piszok erős a polák piac, de mi ezt a ziccert is sorra kihagyjuk...
Jól használja az ős-Carcass-i hagyományokat, úgy hogy mindvégig tud új elemeket felhozni a már jól ismert alapokhoz. A stílust ugyan nem tudja megváltani, de előadásmódjával talán szélesebb körhöz is eljut majd a japán-Carcass. - Az külön dicsérendő, hogy jó hosszan jammeljen valaki egy grind zenekarban, illetve a nagy őstől egyes dal elemeket felhasználjon, kifacsarjon. - A stílus szerelmeseinek kötelező, a többiek pedig - mindezt emészthető formában tálalva - tegyenek vele egy próbát. (A nóták talán hosszabbak az átlagnál. :D )
White-Gluz kisasszony végre elérte, hogy az Arch Enemy-ből szépen lassan csináljon egy új The Agonist-et... Más, tetszik hogy, Michael Amott szólóit szépen el lehet különíteni Jeff Loomis-étól. Az előbbi, Super Mario szerű effektjeit szépen bedarálja az ex-Nevermore-os gitárzseni minden megmozdulása. - Hiába, nem tudom miért kellett a tesát, s az asszonyt is parkolópájára tenni? Az egyedüli jó pont - a Loomis-é mellett - a D'Angelo és Erlandsson ritmusszekció. MDM és/vagy White-Gluz hívőknek talán kötelező lehet, a többiek ellenben keressenek inkább mást, tudom ajánlani a PHARMACIST-et, vagy GAEREA-et , de az IN TWILIGHT'S EMBRACE is izgalmasabb választás lehet a kör résztvevői közül. :)
Kemény embert próbáló bő 1 óra játékidő. A stílusok közötti ugrálás talán kicsit megfekszi a gyomrot... Hol thrash, hol pedig egy sima Alice Cooper féle shockrock az egész. Azt hiszem ennyi.
Hardrock , heavy project csupa nagy nevekkel rádióbarát felfogásban.
Patikamérlegen adagolt finn mdm Tuomas Saukkonen-től és zenekarától. Hatásos, még hosszú távon is. - Néha olyan érzésem volt a hallgatása közben, hogy filmzenét hallgatok. Az, hogy ez előny, vagy hátrány mindenki döntse el szíve és belátása szerint. - Itt olyan súlyos riffelés folyik, hogy egy hetes konditermi felzárkóztató ajánlott. Újoncoknak is hallaniuk kell, de legalább apunak, anyunak mutassák meg, fajsúlyos s epikus...
Technikailag egy állat albummal állunk szemben ami a zenekar korai lemezeinek vadságát idézi. A Dogs Of Chernobyl, Sacrafice akár simán fel is kerülhetett volna a Rust in Peace klasszikusára, de nyilván több nótát is ki lehetett volna emelni az album soraiból, kinek kinek saját vérmérséklete alapján. Rengeteg váltás, bitang szólómunka és a "jellegzetes" MegaDaves-es zeneszerkezet, orgánum várja cserébe a hallgatót. A régi albumok szerelmeseinek is jól fog tenni ez az utazás. - Még mindig bitang jó a hangzás. :) - A spider chord-ok még mindig halálosak.
Hát elkezdődött... Megérkezett az orosz Finntroll, Korpiklaani képmására vodkásított Zmey Gorynich is. :) Titokban mindig is csíptem ezt az elcseszett/b@szott társaságot Alexandra tündéri és Dmitriy, néhol gyermeteg, de bizonyosan elmebeteg hangjával. Igazi zenebohócok a srácok, s legalább ennyire is kell komolyan venni ezt a társaságot. A folk metal/deathcore elemek vegyítése nyerő ötlet, aki szereti a könnyed szórakozást. A népi kórusok, elemek pedig sokat emelnek a legízesebb vodkában érlelt nótákon. Nem kell nagy zenei meglepetésekre számítani, illetve véresen komoly mondanivalók szimbolikájában vájkálni... Csak hallgatni. :) - Át kell írni a lakásbiztosítást, mert a srácokkal leteszteltem a zenét, s működött. :) - Aki meg tud (még) oroszul, tuti nevetni is fog.
Hangulatos MBM. Nem tökéletes, de nem is akar annak látszódni/hallani. Letűnt klasszikusokra hajaz mégis mindenfelé klisé nélkül. Ezek a finnek tudnak valamit amit anno egykor a Limbonic Art-nak vagy egy Covenant-nak, de akár egy Emperor-nak is sikerült megfejtenie. Nem hétvégi lábrázós hallgatnivaló, de újoncoknak elég jó kapaszkodó lehet. Sőt. Azon veszem észre magam, hogy egyre jobban tetszik. :)
Mestermű. Kellően jó minőségű hangrendszeren hallgatva a hangzás meg egyenesen eszményi.
A borító egy kicsit többet sejtetett, meg az is, hogy lengyelek az elkövetők. Aztán persze beugrott, hogy az elmúlt 10 évben találkoztam már a zenéjükkel itt-ott, és mély nyomot akkor sem hagytak.
A dallamos szólókat nem emelte még ki senki, mint előny. Jó anyag, meglepően, simán visszakívánkozik a lejátszóba.
Azt vettem észre, hogy egy kicsit méltatlanul sokat köpködik az Arch Enemy-t az elmúlt évekbeli, de inkább elmúlt két évtizedbeli tevékenysége miatt. Nálam is az első három lemez az örök etalon, viszont azt is hülyeség lenne elvitatni, hogy ebben a hallgatóbarát melodeath közegben ez tök rendben van tőlük. A Doomsday Machine óta ez a legerősebb anyag tőlük.
Egy órányi színtiszta zenei érdektelenség. Amúgy miért van, hogy amelyik zenekaroknál a koncepció fő pillére a maskara, ott általában szar a zene? :)
Hangpróbán kívül 0.0001% esélye lenne, hogy én ezt hallgassam.
Saukkonen úr projektjei közül messze a Wolfheart jön be a legkevésbé, ellenben egy új Black Sun Aeon vagy Before the Dawn albumot nagyon szívesen fogadnék.
Hát, engem ez a lemez sem hozott közelebb a Megadeth-hez, igaz, a klasszikus lemezeik sincsenek a kedvenceim között. Azt viszont hallom, hogy éneklés helyett lassan úgy fog dörmögni Mustaine, mint a Motörhead-es Lemmy. :)
Ennél gyermetegebb, gagyibb, ostobább és ízléstelenebb zenét nemigen hallottam az elmúlt évekből. Ha gyűlölöd a Trollfest, Korpiklaani vonalat, ezt is gyűlölni fogod. :]]]]
Nekem nem csak a borító tűnt AI által összerakottnak, hanem maga a zene is. ;)
Már az előző lemez is elég erős volt, mégis tudtak szintet lépni.
Iszonyú jó lüktetése van. tetszett.
Engem nem érdekel hasonlít-e a carcass-ra, mert nem hallgatom, így nincs is összehasonlítási alapom. Zeneileg még hagyján de ez a vokál rettenetesen idegesítő.
Nem vagyok rajongó, de azért bele szoktam hallgatni a lemezeikbe. Ez most úgy érzem elég erős lett.
Sajnálom az időt amit erre pocsékoltam. Értem én, hogy a zsar hangzás meg az idétlen vokál a koncepció része, de részemről kösz nem. Azért a pár értékelhető ötletfoszlányért kár volt végighallgatni
Van rajta egy-két jobb szám, a hangzás is jó szerintem ez akkor is egy közepesen jó zsánerlemez, ráadásul kissé rendszeridegen is.
Már nem is emlékszem belőle semmire, talán csak arra, hogy untam
Valahogy nekem mindig kimaradt ez a banda, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom. Jól szól, frissnek hat de nem nagyon érdekel.
Kb. mint a Gwar, csak még idétlenebb. A soha viszont nem látásra
Nem mondhatom, hogy nem tetszett, de nem sok emlékezetes dolog történt benne.
Lásd: kritika. Nem az év black metal lemeze, sőt, az előző lemez jobban be is jött, de ebben a közegben aranyat ér.
A lengyelek még mindig tudják, hogyan kell valódi black metalt letenni az asztalra. Egy kicsit hosszú, de nagyszerű lemez.
Az ős Carcass áthallás tagadhatatlan, bár szerintem a kisebbik bűn rétegzenére támaszkodni egy underground közegben... A legnagyobb gondom az azonban az, hogy ez a Medical esetében annyira még nem zavart, itt nem történt semmi előre lépés, változás. Mintha annak az anyagnak a b odala forogna. De lehet, hogy a zseinális Wormrot máig tartó pörgetése sem engedte kibontakozni...
Kifejezetten szomorú, hogy ezek a magas kvalitású zenészek az elmúlt, sokat köpködött (hozzáértők által joggal) 20 évet önismétléssel és középszerű lemezekkel töltötték. Ha ezek a pillérek, akkor itt nagy a gebasz:) Tiszta hangzás, egy szuszra felvett, nem túl változatos dalok, de az erejüket, energiájukat nem vitatom. A zúzús riffek nagyon adják, a szólók sajnos maradtak a régi dallamoknál (azt mondhatnánk Michaelben van egy beépített tárház, ami némi apróért ismétli magát...de az itteni önismétlését mindig elfelejteti a Spiritual Beggars-beli teljesítményével) Igazi milliókat csalogató mainstream cucc kockázat és érdekesség nélkül, amire rábólintok, de elő már nem veszek. 45 perc egyhuzamban meg embert próbáló feladat ebből a tömény önimádatból. Az itt-ott belengetett tiszta vokálért nagy kár, tényleg popzenei árnyalatot ad, abból is elég gyengét...
Nesze semmi, fogd meg jól! Itt-ott akad jó téma, feeling. Ők valamikor elég jó hardcore punk szerűséget is játszottak, nem?
42 perc sok ugyanabból a dalból, főleg, ha még különösebben egyedi hangulattal sem bír.
Na erre már rá tudok csettinteni. Javarészt nálam tinikoromban működött ez az acsarkodunk-szépen éneklünk recept (közönségük túlnyomó részét most is ez képezi a fesztiválokon), de a tekerések félelmetesen jók. A néha megjelenő billentyűket, szimfonikus gellységeket meg el kellene felejteniük... Arch Enemy ehhez képest karácsonyfadísz.
Nyomokban thrash metalt tartalmazó heavy/hard rock egyveleg tisztességesen megöregedős formában. Előző körös Protectort ajánlanám nekik példaképként, hogyan kell megújulni.
Az előző sokkal jobban tetszett, igazán egyszeri poénnak elment. Nagy változás a zenében nincs, csak most nem volt rá szükségem.
A fekete fém korongok közül tényleg ez lett a leggyengébb számomra is. Komoly hangulati faktorral bír és igazán jó témákat is találhatunk az itt-ott felbukkanó üresjáratok ellenére.
Valóban zseniálisan szól, és maga a zene is az, ahogy berobban az első szám az intro után már az is elég katartikus. Akár még 10 pont is lehet belőle, vasárnap pedig élőben is leszakítják a fejem remélhetőleg.
Láttam élőben egy hónapja a Mgła előtt, és ott jöttem rá, hogy az albumon mennyire zavaró a vokálon ez az effekt. Kellett is pár hallgatás mire túl tudtam rajta lendülni, de megérte, mert alapvetően nagyon ott van a zene, kellően agresszív de melodikus is, kicsit a Watain-re emlékeztet.
Az előzőre is 9-et adtam, de akkoriban túlpontoztam, ez az album sokkal jobb szerintem, emlékezetesebbek a számok, és a szólók is hatalmasak tényleg.
Az első 10 banda között tuti ott voltak akiket megismertem, úgyhogy igen, emiatt még mindig nagykanállal falom, amit elém raknak teljesen ugyanúgy már nem is tudom hanyadjára, és a Michael Amott riffgenerátoros kritikával is egyet tudok érteni, ennek ellenére mégis nagyon tetszik. Az album második fele mondjuk egy fokkal gyengébbre sikeredett, ezért 9 pont. Ettől függetlenül nem értem melyik bolygón él az, aki szerint ez nem pop zene (dalírási szempontból), és a hangpróbán sincs túl sok létjogosultsága, mi értelme olyan bandát beajánlani, amit úgyis mindenki ismer? Így nem sok felfedeznivaló marad... Ugyanez igaz a Megadethre meg a korábbi Amorphis, Amon Amarth, Kreator, stb ajánlásokra. És ezekre mind jó pontot adtam, szóval tényleg nem a lemezekkel van a bajom.
A korai albumaik biztos jobbak, keményebb zenére számítottam.
Hiába nagy nevek, ez elég unalmasra és öregesre sikeredett. Nincs túl sok húzás a számokban.
Konzisztensen adják ki a jó albumokat, de nagyon kevés rajtuk a kiemelkedő pillanat. Azért remélem élőben jobb lesz.
Egész ígéretesen kezdődött, de nagyon ellaposodott a felétől. Túl hosszú, és nem csak az album összesen, de a számok hosszából is le lehetett volna vágni. Nem egy rossz album, de pár jó pillanaton kívül nem tudott megfogni, a Dystopia-t ettől azért jóval erősebbnek éreztem. De az is igaz, hogy évtizedek óta nem írt Mustaine egy olyan számot sem, ami megközelítette volna a klasszikus éra leggyengébb számait.
Néhol Sigh-osan elmebeteg, ami tetszik, néhol meg kifejezetten idegesítő. Magamtól nem hallgatnám, de az egyedisége miatt megéri az 5 pontot.
Végre egy olyan album, amit nem ismertem a hp előtt, és nagyon be is talál. Még sok ilyet!
Eddig nem igazán volt a kedvenc bandáim között ez a csapat, de ezt most nagyon összehozták. Mióta megjelent, azóta pörög állandóan. Letaglózó és sosem marad el a katarzisérzet. A post-metal-ra hajazó témák ragyogóan alkotnak egységet a sötét atmoszférával és a gépiesen feszes blast beatekkel. Még csak a hangzásba se tudok belekötni, ez az a fajta vérfürdő, amit HD-ban kell látni. Lehet, hogy nálam letaszította a Negative Plane-t, mint az idei év legjobb sima black metal albuma.
Jó kis feketeség, de néha besüt a nap. Nem tudom, hogy a metalcore-os múlt miatt van-e ez, de mindig sikerült egy olyan részt, vidámabb témát hozniuk, ami kizökkentett a hangulatból. Vannak ronda, komor témák is, de alig volt olyan szám, amibe ne szivárgott volna be egy idegen dallam, téma. A borítója alapján többet vártam tőle.
Hozzá már írtam használati útmutatót :)
Egyike vagyok azon rohadékoknak, akik azt szeretik, ha elsősorban neki, a hallgatónak írnak számokat és nem a Franklin, Grant, Jackson hármasnak. Az előző körös Amon Amarth-hoz hasonlóan ez is egy márkává, branddé vált. A minden hájjal megkent, patikamérlegen adagolt durci-murci részek se tudják elfedni a hallgatóbarát, steril, élettelen, unalmas, kiszámítható pop lelkületet, ami áthatja minden másodpercét. Gitárfronton erősek vagyunk, kár volna ezt tagadni, de én csak ott találtam igazi értéket. A klipek mehetnek az MTV-re, ha még foglalkoznának ilyesmivel.
Felőlem szado-mazo mariachi bandának is öltözhetnének, ha jó a zene...de annyira érdektelen, lélektelen és unalmas, hogy a végére már tényleg feladattá vált a meghallgatása. Élőben nagy "showt" szoktak rendezni, de ez engem hidegen szokott hagyni. Néhány jobb téma és már ki is fulladt a lemez.
Alapjáraton egy 6-os is lehetne ez, de elkövettem azt a hibát, hogy rápillantottam arra a több tízezer érdekesebb albumra, amiket most hallgathatnék ehelyett.
Saukkonen tud témázgatni, ez eddig se volt kétséges, de azért hallottam már tőle jobbakat is. Van hangulata, a váltakozó vokál próbál dinamikát hozni, még epikusabbá tenni a dolgot. Mégis hiányérzetem van, egy idő után mindig beszürkült, nem tudta végig lekötni a figyelmemet. Nem volt rossz, de nem jött össze a szerelem.
Bő 30 éve ők is ráültek a hullámvasútra, de az előző lemez óta újra az erősebbik oldalukat mutatják. Remek szólók, sodró riffek, eszes dalszerzés és thrash, mindig is ezek voltak a fő erősségeik és ezt hozzák is. Dave bátyánk hangjának jót tett az idő, karcosabbá tették az évek (pedig de jó volt mindig befogott orral utánozni :D). Van töltelék, de akárhogy is nézem a "Big 4"-ból még mindig bennük maradt a legtöbb szufla.
Szeretem az elmebeteg, elvont, megszállott, deprivált, szennyel, szarral, fossal, húggyal, hányással, gennyel, gecivel, üszökkel, rákkal, AIDS-es injekciós tűkkel, áporodott penésszel borított, megátalkodott züllöttséggel, lealjasodással, szurokkal, kátránnyal, perverzióval, holokauszttal, holodomorral, nukleáris szennyezéssel, tömeggyilkossággal, népirtással, blaszfémiával, kolerával, pestissel, csótányokkal, poloskákkal, férgekkel, babfőzelékkel teli zenének csúfolt természet tréfáit, amit egyes körök zenének merészelnek csúfolni...de ehhez még én se vagyok elég beteg.
Erős, szinte középkori színezetű témákkal, billentyűfutamokkal megküldött fagyos black metal. Egy melodikusabbra vett Odium, Limbonic Art, Covenant, Obtained Enslavement...na jó befejezem :) Szóval ezeket juttatták eszembe a szintis részek. A vokál kimért és jól érthető és akármilyen hülyén is hangzik, én jobban szeretem, ha nem értem a károgását a vokalistának. Repüljön a nyál, megszállottság legyen a torkában.
Mostanában nem vagyok black metalos hangulatban, de amit ez a banda ezen a lemezen művel az nem semmi! Végre egy jó underground anyag! Szépen és okosan felépített összetett számok, remek hangzás, hallatszik a kemény munka és a nem mindennapi teljesítmény! Csak így tovább!
Nagyon jó lemezek lettek beajánlva ebbe a körbe azt konstatálnom kell! Ez is kitűnő a stílusában akárcsak a Gaerea, így a pontszámom is ugyanaz. Már csak az a kérdésem, hogy hol voltak az ilyen lemezek eddig? Remélem ez a minőségi kiugrás a jövőben is megmarad, mert ilyen lemezeket szívesen hallgatok.
Mai fejjel pláne nem értem mi értelme egy ugyanolyan lemezt elkészíteni, mint az előző, más bandáknál előzőek?!? Ráadásképpen egy másik banda (Carcass) zenéjének szolgai lekoppintásáról van szó, akik kb. i.e. 600-ban játszották ezt. Ez lenne a fejlődés, az előremutató produkció? Hát részemről ez nem teljesítmény! Még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább a borító legyen valamilyen. Már volt ”szerencsém” hozzájuk a 450-es hangpróbán, s mivel az anyag copy ugyanaz, így a pontszámom is.
A korai lemezek közül a Burning Bridges nagyon jó, de az azelőttiek annyira nem nyűgöztek le. Az Angela Gossow-os korszak nekem inkább bejött, az olyan számok, mint a Ravenous, az örök kedvenc We Will Rise és sorolhatnám. Szerintem Alissa White-Gluz is remek választás volt a War Eternal lemez pedig méltó folytatás. A Will to Power bár megvan CD-n, de jó ha ötször lepörgött, nekem az annyira nem jött be. A mostani lemez viszont méltó folytatása a már egyébként is figyelemre méltó életműnek! És végre halljuk Alissa gyönyörű hangját is. Ennyi idő után egy ilyen lemezzel kell visszatérni és felülni a trónra! Mivel szó érte Michael Amott gitárzenei tudását, aki nem mellesleg egymagában úgy megreformálta a Carcass-t, hogy az most egy világhírű banda és a tagjainak nem kell kukázni ha ételre, vagy innivalóra van szükségük! Loomis az állítólag nagy Nevermore-os gitárzseni meg már több lemezen is bizonygathatta volna oltári zenei tudását, ez azonban eddig elég soványra sikerült. Amott simán lemossa, Christopher Amott gitárzenei tudása is jobb Loomisénál. De a Nevermore-ra visszatérve, mit ért el az a zenekar? A frontember (isten nyugosztalja) hajléktalanként halt meg egy olyan triviális betegségben, amit már 40 éve is tudtak kezelni, csak hát nem vót péz. Az olyan együtteseknek mi értelme amik 1-2, kivételesen esetleg több lemez után bedobják a törülközőt, mert kvázi éhen halnak, vagy a totál depis frontember végez magával? Michael Amott-ot szülővárosában díszpolgárrá avatták és nemcsak a zenélés miatt, hanem mert sokat tett az ottani emberek jólétéért. Valaki a pénzt jachtra meg kurvákra költi, valaki meg a környezete jobbítására. Ami meg az asszonyt és a tesát illeti számtalan helyen le van írva, hogy ők akartak távozni, úgyhogy nem kéne beállítani Michel Amott-ot egy diktatórikus frontembernek, mert misem áll távolabb tőle! Loomis "mester" meg kapott egy méltó társat és máris nem csillog az a tudás olyan fényesen...
A maskarás bandákat nem csipázom és ebbe a Slipknot is vastagon beletartozik. Stílusilag a Motor Sister-hez áll közel, de az jobb. Az énekes hangja kifejezetten idegesítő!
Kellemes, de nem túl kemény. És most ne gondoljon senki semmi rosszra. :) Zeneileg rendben van!
Szivem csücske a zenemar, de az Arch E. jóval nagyobb kaliber zeneileg meg mindenileg is, úgyhogy most nálam ők a King of the North.
Na itt már beszélhetünk diktatórikus frontemberről, meg dollár milliókról, de ha jó a zene mindezt ki nem szarja le. A zene pedig kurva jó, más meg nem érdekel! Hol van az avokádó? Miért nincs avokádó bassza meg! Így le kell mondani a fellépést... D
A 428-as hangpróbán már hallhattuk őket! Az akkori lemezhez képest én nem hallok minőségi változást, így a pontszámom is ugyanannyi, mint akkor. Egy könnyed, szórakoztató, de színvonalas produkció ez. A menyecske hangja varázslatos!
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Nem rossz, de számomra egy idő után fárasztó volt, főleg az időnként hallható hisztérikus vokál miatt. A zenei teljesítmény viszont vitathatatlan és vannak rajta jó témák is, mint ahogy például az utolsó szám első 2/3-a, ami a legjobban tetszett a lemezen.
Kb. az Iskry felénél már elkezdtem unni, az utolsó két szám pedig maga volt az unalom. Ettől függetlenül a háttérben teljesen jól elment.
Nem tudom, de nem igazán emlékszem ilyen jó gitárjátékra az első lemez kapcsán. Aztán látom, hogy vendég lead gitáros játszik a lemezen (a banda gitárosa nem tudja eljátszani ezeket, vagy miért kellett felkérni egy vendéggitárost...), akinek a szólói faszául megdobják a dalokat. Úgy igazából az összes többi dolog meg ugyanaz, amit az első lemezükhöz is leírtam anno. Annyit akartam rá adni, mint az elsőre, de a jó gitárjáték miatt nem tudok.
Jó sok lemeze van már ennek a bandának, ez már a 15. A nevét sokszor hallottam már, de valahogy a zenéjükbe, dalaikba sosem hallgattam eddig bele. Ez egy nem rossz lemez, de nekem úgy kb. 2 hallgatás után két szám tetszik igazán (amik folyamatosan mennek az elmúlt kb. 1 órában): a Ratcacher és az azt követő Bored to Death. Ez két hibátlan dal, az utolsó három dal kuka. Az, hogy ők is ilyen meg olyan maskarákban, álarcokban vannak, engem nem igazán érdekel, akinél az ilyen külsőségek pontlevonással járnak, annak csak gratulálni tudok. Főleg, hogy mindig hangoztatjuk, hogy "csak a zenére kell koncentrálni".
Kellemes, de a nagy nevek ellenére sem túl izgalmas hard rock. Nekem a Bruise It or Lose It tetszett a legjobban, ami nem kicsit AC/DC-s beütésű, illetve az utolsó 3 szám.
Kb. hasonló a véleményem, mint az előző lemezüknél. Rendkívül profik, a hangulat is megvan. Az utolsó dalban kifejezetten tetszett a tiszta ének.
Sok lemeze kimaradt a Megadeth-nek is nálam, de amiket hallottam, azok tetszettek. Érdekesség, hogy számomra az egyik kedvenc számuk a klasszikus Duke Nukem 3D játék zenéjét feldolgozó theme, ami az 1999-es Risk lemez japán változatának bónuszdala - come get some! :)
Amennyire tetszett az előző lemez, annyira meglepődtem, mikor a kör indulása előtt láttam, hogy megjelent a banda új lemeze, ami szinte ugyanolyan, mint az előző.
Most járok kb. a felénél a lemeznek, de már eléggé untat az egyébként szintén nem rossz szimfonikus black.
Még mindig jobb a kendő mint a kutyaház mint annál az ausztrál bandánál a neve nem jut eszembe annyira jelentéktelen. Én a bivaly hangzáson kívül nem hallok semmi extrát. Köszönet a hangmérnöknek!
Egy valamivel gyengébb mint egy közepes lemez nem sok élvezeti értékkel.
Az egyik ha nem a legjobb melodeath csapatnak tartom őket. Michael Amott nélkül a Carcass még mindig olyan lenne mint a Pharmacist. Azt hittem rosszul olvasom! Az Arch Enemy popzene és akinek nem az az egy másik bolygón él. :D Ettől dobtam egy hátast!
Most ez a lemez nagyon betalált!
Nagyon jó zenét csinálnak a finn srácok. Most sem okoztak csalódást!
Már az előző lemezük is nagyon bejött. Ez még annál is jobban. Update egy fél pontocskával: egyre jobban beér a lemez. :)
Indokolatlanul jól tolják a blacket a lengyelek.
A Carrcasssss áthallás tagadhatatlan, de nem zavar, zúznak a srácok meg néha felesleges dolgokat is csinálnak.
A zene borzasztó középszerű megélhetési metal. Amivel semmi baj nincs, mindenki egy ilyen anyagi forrásra vágyik! Az első 3 album emlegetése meg már idejét múlt(pedig én is azokat szeretem) az énekes néni a kék hajával, kemény hasával és gyönyörű fogaival viszont mindent megér!Ergo ez egy remek show, semmi több, de REMEK!
Nem rossz ez, csak tucat.
Fookin' rock n roll!!!!
bleeenyeeeeee fosssss
Jobban betalált mint bármelyik korábbi lemez.
Bohózat.
20 éve még imádtam volna, mára már semmi emlékezetes nincs egy ilyen albumban.
Alapvetően maradok inkább semleges, de valahol megértem Macus és morningstar véleményét.
Nem találtam meg benne azt a pluszt (mint pl a Batuskánál), ami kiemelné a hasonló bandák tömkelegéből.
Az előző minősíthetetlenül rossz lemezére 1 pontot adtam! Ez a mostani egy picit jobb, ami plusz 1 pontra elég. Ha így halad a 10. kiadvány már akár lehet 10 pontos is. :)
Pop lendületre itt senki ne várjon, ez nem az a zenekar! :D Ellenben arcletépéses profi horzsolós zúzásokra annál inkább, amit frenetikus szólók egész garmadája tesz még izgalmasabbá. Alissa mint nő gyönyörű és mint frontember ismét bizonyítja, hogy ő volt a legjobb választás! A fanyalgók meg hallgassák az első bothangú énekest, akit azért kellett kirugni, mert egyszerűen nem jelent meg a próbákon és a koncerteken. Melyik zenekar nem tette volna meg ezt a lépést?
Nem igazán ismerem a munkáikat, de ez a lemez nem volt rossz.
Bírom az ilyen beleszarós hozzáállást, plusz a zene is fasza.
Az ún. "fekete lovagok" és a King of the North elmennek pihenni egy ideig! Ezt az USA afganisztáni kivonulásához tudnám csak hasonlítani! Az is milyen szép volt...
A cím találó!
Érdekes, hogy az előző lemez tetszett a pontozók nagy hányadának, ez meg maga lett az utálatos. Pedig a zene nem változott annyit.
A White Rune féle black-vonal hangulatában közelebb áll a szívemhez, ezt leszámítva ez egy teljesen jó anyag. Panzerfausttal közös koncertre simán mennék.
Van hangulat itt is rendesen
Engem nem zavarna, hogy lemásolják a megszólalást, de ha már ezt teszik, írjanak olyan jó dalokat is, mint amilyenek a régi Carcass lemezeken voltak. Mondjuk ez manapság már a Carcassnak sem sikerül... UPDATE: a helyzet az, hogy a kör lemezei közul ez az egy (a saját ajánlásomat leszámítva), ami rendszeresen vissza akar jönni és egyre jobban hallgattatja magát...
A hallgatóbarát melodeath tuti nem az én közegem.
Ez sem az én világom, de még untam is.
Nincs vele baj, de nem az én világom.
Nem tudom, mennyire lesz tartós nálam, de most nagyon volt hozzá hangulatom.
Még a hp előtt többször meghallgattam. Átment azon a szűrömön, ami régi bandáknál szokott előjönni, hogy kidobom az új lemezt a lejátszóból és inkább tolom a régit. Itt nem volt ez. Mindig is jobban kedveltem a Megadethet a Metallicánál, ez az album is erős lett. Nem klasszikus, de erős.
Inkább szeretkezzen velem egy taliga aprómajom, mint hogy ezt még egyszer meghallgassam. Maradnék az Arkonánál, ha már orosz és folk. Értem én, hogy orosz Korpiklaani, de én már az eredetit sem szeretem.
Nálam eddig év lemezei (és meglepetései) közt van. Érdekes, amióta belenézegettem, hogy lehet aival képeket generálni, azóta felismerem, hogy egy jó csomó underground projekt használja a módszert :) Elsőre nagyon jó képnek tűnik, de jobban megnézve totál logikátlan jelenségeket fedezni fel a részletekben.
Olvastam a lemezkritikában, hogy a lemezt két alatt dobták össze. Akkora a kendővel fedett arc, hogy nem fér be a bécsi kapun. Kicsit több alázat nem ártana, mert azért nem a világ, de még csak nem is az évtized, vagy év black metál lemezét dobták össze, így lazán mindössze két hét alatt.
A Megadeth, Arch Enemy és Wolfhearth után ez már elég jellegtelennek tűnt.
Harmatgyenge utángyártott carcass. Az öncélúságánál már csak a borító visszataszítóbb. Felvehetnék a carcass nevet is japán betűkkel, fel sem tűnne.
A műfajában alappillér ez a banda, rossz lemezek kizárva!
Elég semmitmondó zene, bár hallom, hogy beleadnak mindent, de az is kevésnek bizonyult.
Ez a lemez egy kicsit megtörte a fősodort, ami kifejezetten jól esett.
Ezt most nem éltem.
Hasonlóképp vagyok ezzel a lemezzel, mint Macus.
Na ez érdekes volt, meglepő és mulatságos. Engem mindenesetre megnyert magának.
A black metál etapból ez volt a leggyengébb láncszem.
Már a Limbo is nagyon erősre sikerült, de a portugál brigád tudott emelni a lécen. Emelem kalapom!
Feszes, pusztító lengyel fekete fém. Garantált a minőség.
Sosem voltam nagy ős Carcass fan, meg sem tudom ítélni, hogy mennyire nagy a hasonlóság, viszont különösebben nem szórakoztatott, csak el tudom ismerni a stílus létjogosultságát és azt, hogy nem pocsék az amit a Pharmacist a maga közegében nyújt.
A Stigmatával ismertem meg a bandát, aztán vissza a Black Earth frenetikus energiabombához, majd a Burning Bridges is betalált, de már azért érezni lehetett az egyre erősebb melodikusságba hajlást. Liiva kiválása nagy pofon volt, egy női énekes még nagyobb. A koporsóba nálam a szeget a teljes fesztivál elhajlás és az egyre érdektelenebb, unalmasabb, kiszámíthatóbb lemezek tették. Alissa számomra a mai napig ellenszenves, és nem is érzem átütőnek a teljesítményét sem. Mindezek ellenére a Deceivers-en van egy rakat iszonyat feszes téma, egy jó pár üresjárat és nem kevés arcpirítóan langyi megoldás is. Összességében nekem 7 és nem fogom hallgatni, de mindenképpen a női énekes éra egyik legerősebb lemeze.
A zene időnként megkapná az 5-6 pontot is, de összességében a GWAR munkássága, szellemisége és értelmi szintje nálam a maximális jóindulattal is csak ennyi. Inkább mókázok Tobias Sammet önirónikus metalhumorán.
Elég langyi ez a rákenroll. Olyan amit egy közepes amcsi redneck filmben játszanak a falunapon. Ez most nem köpködés szeretne lenni, tényleg erre asszociáltam közben. A Sooner or Later meg Bryan Adams is lehetne akár.
Meglepően erős és minden ízében finn. Imádom a gitárhangzást.
A Dystopia egy iszonyatosan erős lemezre sikeredett, totális meglepetés volt Megadave-től a tempó, a feszesség, a frissesség. A friss mű... érdekes gondolatokat hozott számomra. Egyértelműen ismét egy nagyon erős 'deth lemezzel van dolgunk. Ami totálisan meglepett, hogy mennyire felidézte bennem a Peace Sells / So Far / Rust hármast. Nem tudom megmondani konkrétan miért, de sok téma (zenei és szöveg), énekmegoldás, szerkezeti megoldás mind mind a hőskorszak három ikonikus lemezét juttatta eszembe. Ami jó. Meglepő. Érdekes. Nyócésfeles. Még érlelődik.
Mi a jó....??? Van ami engem is kikezd, és minden objektivitásra törekvésemnek görbe tükröt állít.
Tök okés '90-es hangulat. Kicsit jellegzetesen túltolt szintivel, okésan puruttya hangzással, összességében jó dalokkal. Szerintem elérte célját a foglalkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba #480 – 2022. október 8. (45 komment)

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Hiába, az éremnek két oldala van… 🙂

    • Husky Husky szerint:

      Hát igen. A kettős mércét így is szokták aposztrofálni.

  • \m/BB\m/ \m/BB\m/ szerint:

    Milyen csodálatos, hogy egyesek 3-4 db 10 pontos albumot (azaz mesterművet) tudtak találni ebben a körben is. Ezért szép a HP (meg a folyamatosan látható pontok és albumhelyezések miatt).

    • Husky Husky szerint:

      Szarkasztikus megjegyzésedből arra következtetek, hogy akkor te nem csatlakozol a távozókhoz. Kár! 🥲 Csak a jövőben kerüld a szimfo-metal lemezeket, de egy jó porngrind-dal még első is lehetsz. 😉

    • \m/BB\m/ \m/BB\m/ szerint:

      Te most tényleg ki akarsz szállni? o.O
      Sajnálnám, mert értelmes kommenteket szoktál írni, és nagy túlzásokba sem esel a pontjaiddal. 🙂
      Meg hát semmit sem oldanál meg vele.
      Én inkább a párbeszéd híve lennék, és arra kérném főleg Sanyit, hogy segítse elő, hogy ne legyen semmilyen metal stílus sem becsmérelve az oldalon.
      Végül is mindannyian hasonló zenei ízléssel rendelkezünk, mivel METALT hallgatunk. 🙂

    • Szpeter Szpeter szerint:

      Azon én is elámultam, hogy ebben a hónapban (is) mennyi korszakos mestermű született :))))

    • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

      Nem nagyon látom, hogyan lehetne itt egyensúlyt tartani. Pedig elhiheted Sheol, nekem sem öröm azzal szembesülni időről időre, hogy óvodás szintre megy le Hangpróba.
      Azt hiszem, az alábbi néhány dolog segíthetne. Egyik, hogy mindenkinek el kellene azt fogadnia, hogy az amit számára überfrankó 10 pontos lemez, azzal mást esetleg vallatni lehet és viszont. A másik, hogy sokkal nagyobb nyitottságot javaslok és akkor talán lehet olyanban is meglátni az értéket, ami amúgy papírforma szerint nem is kellene, hogy tetsszen. Az meg, hogy valaki azért szórja a tizeseket, meg változtassa a pontjait, hogy a kedvence/ajánlata előbb végezzen azzal végképp nem tudok azonosulni. Ez nem verseny! De ezt már annyiszor leírtuk.

      És persze, ízlésről nem érdemes vitázni, így esetleg, ha valaki mégse bír magával és leszarozza a kedvenceteket, mi lenne ha inkább röhögnétek egy jót vagy csak simán lapoznátok?

      Ne haragudjatok, nekem se időm, se kedvem nincs arra, hogy ezeket a sértődéseket, beszólogatásokat kezeljem. Remélhetőleg felnőttek járnak ide zenéket megismerni, szóval az ilyen éretlen farokméregetésnek nem látom értelmét. Bízom benne, hogy javul a helyzet és megértitek, hogy itt nem egymás ellen kell lenni, nem egymást kell meggyőzni (pláne nem legyőzni), hanem új zenéket megismerni, aztán ha nem tetszik, azt is le lehet írni normális hangnemben, le lehet pontozni azért némi objektivitást belevíve.
      Kicsit hosszú lett, de remélem értitek a lényeget!

      Az új HP körre jó zenéket és NYUGALMAT kívánok mindenkinek!

      Sanyi

  • Szpeter Szpeter szerint:

    Váooo, banya07 komolyan mondod, hogy most hallottál életedben először metalosként Megadeth-et??? O.o woooow! Ezt nem kritikának szánom, őszinte a meglepődöttségem! Mint, ha Iron Maident, vagy Metallicát nem hallott volna valaki aki amúgy metal zenét hallgat. Tényleg csodálkozom 🙂

  • mekong mekong szerint:

    Husky Arch Enemyhez írt szösszenete olvashatatlan. Valahogy megoldható lenne, hogy ne csak függőlegesen legyen magas, hanem vízszintesen is széles?
    https://tinypic.host/images/2022/10/06/hp221008_1.jpg

    Az Arch Enemy esetében pedig a sok tizes szerintem a lenti kép közepén a bekarikázott fénypontra megy… 🙂
    https://tinypic.host/images/2022/10/06/alissa.jpg

    • Husky Husky szerint:

      A kövi körbe gyere te is pontozni, hogy egyáltalán meglegyen a 10 ajánlás meg pontozó! A Vermin Womb tetszett a legjobban a kimaradtak közül, neked még akár az év lemeze is lehet. Nem tom hogy tudja-e minenki, főleg az újonnan érkezők hogyha egy ajánlás kimarad, az a kövi körbe biztosan bekerül, feltéve ha újra beajánlják! Ezt évekkel ezelőtt lett bevezetve Weide idején, de ez a mai napig így van. Egyébként a régi oldalon el tudod olvasni a szösszenetemet. 🙂

    • CarolusRex CarolusRex szerint:

      Hogyan áruld el egyetlen képpel hogy évek óta nem voltál nővel… 😀

    • Husky Husky szerint:

      És ha berakod, elnézést felrakod neki a Vermin Womb-ot nem is leszel! 😆

    • Avatar Crissz93 szerint:

      A Vermin Womb beküldője én lennék:) Nem szeretem kétszer beküldeni ugyanazt a lemezt, ugyanis általában azokat küldöm be ide, amikről jó lenne cikket írni, de egyszerűen nincs rá se időm, se kapacitásom. Tudom nagyon jól, hogy különc ízlésem van, és a pontozók ezt nem is fogják értékelni. Mégis talán lesz valaki, aki véletlenül ide kattint és ha új kedvencet nem is fog avatni, de legalább érdekesnek találja az általam beküldött albumot. Sajnálom, ha sokaknak ez kellemetlen pillanatokat okoz, amikor megnyomják a lejátszás gombot, de sajnos én ilyen ízlésficamos vagyok.

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      Crissz, sose sajnáld. 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Jóféle megfeketedett grind a Vermin Womb, ha tényleg extrém csaj, akkor már a play lenyomása után beindul…

    • Avatar Crissz93 szerint:

      Zolixius: Thanks bro 🙂 Így utólag belegondolva nem is ez volt a legjobb megfogalmazása a dolognak, mert mindenkinek a maga ízlése a legjobb. Csak valamiért szófosásom volt, nem tudom:D

      boymester: Engem egyből pofon vágott és élveztem. Pedig nagyon úgy volt, hogy az első album után befuccsol a banda. (Amúgy az is egy irgalmatlanul jó album)

  • King King szerint:

    Marduk: Továbbra sincs semmi szükség az ilyen pontkommentekre, hogy „bleeenyeeeeee fosssss, bohózat, stb.”. Ha nem tudsz semmi érdemlegeset írni az adott lemezhez kapcsolódóan, inkább tartsd meg magadnak ezeket a „mélyenszántó gondolatokat” és ne írj semmit a lemez pontkommentjéhez!

    • Husky Husky szerint:

      Milady ugyanezért figyelmeztetést kapott, holott pontkommentet nem is írt, mert már azért is lebaszták. Ezt onnan tudom, hogy ő írta meg nekem privátban. De gondolom Marduk a kiváltságos csapatba tartozik, neki még meg is köszönik, sőt ki is tüntetik ezekért a csodálatos pontkommentekért és az össze-vissza meg elképesztő lepontozásokért. Mike is hányszor megsértett pl. amikor érdeklődtem Crissz impresszumba kerülése felől pusztán jó szándékból, de le voltam én már hülyézve, toxikus személynek nevezett és még sirolhatnám, természetesen minden ejnye-bejnye nélkül. Én próbáltam hidat képezni a két csoport között, ez a mostani pontszámaimból is látszik, de ennyi gyülölet és rosszindulat már nekem is sok. Egyszerűen a kompromisszumnak még csak a csírája sincs meg. Ha nem a pontszámok, akkor a pontkommentek hihetetlenül gonoszak. És még én vagyok a toxikus. Nagyon belefáradtam ebbe a kibékíthetetlen ellentétbe, abba hogy az egyik tábor állandó támadást intéz a másik felé bízva abban hogy boymester úgy is megvédi meg félrenéz. A másik meg kinlódik mert ha már nem úgy pontoz lásd milady, vagy nem úgy ír már boymester terjeszti is fel figyelmeztetésre vagy bannolásra az illetőt. Ez a kettős mérce, ami sokak számára botrány. Egyszerűen semmi kompromisszumkészség, árokásás helyett semmi hídépítés. Ezen a nyomorult 1 db Arch Enemy lemez miatt végeláthatalan szarcunami. És én az underground lemezeket is felpontoztam, amelyik tetszett, ez a másik oldal részéről nem igazán láttam ezt a gyakorlatot. Nagyon elegem van!

    • boymester boymester szerint:

      Egyetértek. Az ilyen kommentnek nincs értelme. Marduk, kérlek töröld, vagy fejtsd ki rendesen, mert érdekelne, mi nem tetszett.

    • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

      Mindenki nyugodjon le!
      Marduk is megkapta a figyelmeztetését.

      A Hangpróba továbbra is azért van, hogy megismerjünk olyan zenéket, amiket amúgy lehet meg sem hallgatnánk. Lehet új kedvenceket avatni vagy megállapítani, hogy ez vagy az a stílus továbbra sem nekünk való. De ezeket lehet objektívebb pontozással és főleg normális hangnemben megírt hozzászólásokkal közölni, de ott a lehetőség arra is, hogy megtartsátok a véleményeteket magatoknak.

      Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe azt a lehetőséget is, hogy nem kötelező Hangpróbázni senkinek sem. Nekem meg nem muszáj itt figyelmeztetgetni. Szóval ez az utolsó volt.

      Szép napot!

      Sanyi

  • Husky Husky szerint:

    Kedves pontozók! Mivel a hangpróba az utóbbi időben elvesztette komolyan vehető jellegét, melynek oka a kettős mérce alkalmazása, egyes lemezek minden áron való előtérbe hozása, mások állandó pocskondiázása. Egyes személyek ok nélküli büntetése, másoknak a minden IS megengedése (lásd: Mike, Marduk…), ezért kérem az alábbi személyeket, hogy a következő kör ajánlását és pontozását is mellőzzék, ezzel is demonstrálva nem tetszésüket! Kérem 19BandB93 (Sheol), Blackheart, Imperator, Macus, milady, morningstar, evilous, Melkor, ulrik, Jason.Voorhees és King Diamond következő hangpróbától való távolmaradását, természetesen engemet is beleértve. Amennyiben ezért engem retorzió ér úgy javaslom az említett pontozók végleges távozását. Tisztelettel: Husky

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      Jaj. 😀 Most már értem honnan van Crissz az avatarod. Jóóóóó régen láttam már ezt. 🙂

    • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

      Te most forradalmat szítassz?

    • Husky Husky szerint:

      Ez a forradalomtól még igen messze áll! Ez pusztán egy demonstráció, amivel kifejezzük nem tetszésünket a hangpróbán folyó dolgok miatt. És hogy mi nem tetszik? Azt fenntebb részletesen leírtam, de összefoglalóan a kettős mérce és a gyűlölet szítása lemezek, zenei stílusok iránt.

    • Győr Sándor Győr Sándor szerint:

      Csak ismételni tudom magam:

      „A Hangpróba továbbra is azért van, hogy megismerjünk olyan zenéket, amiket amúgy lehet meg sem hallgatnánk. Lehet új kedvenceket avatni vagy megállapítani, hogy ez vagy az a stílus továbbra sem nekünk való. De ezeket lehet objektívebb pontozással és főleg normális hangnemben megírt hozzászólásokkal közölni, de ott a lehetőség arra is, hogy megtartsátok a véleményeteket magatoknak.

      Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe azt a lehetőséget is, hogy nem kötelező Hangpróbázni senkinek sem. Nekem meg nem muszáj itt figyelmeztetgetni. Szóval ez az utolsó volt.”

    • verfereg verfereg szerint:

      Nekem csak egy kérdésem van: hogy lehet ENNYIRE komolyan venni egy netes fórumot? Őszintén irigylem azt, akinek az itt jelenlévő kisebb viták, vagy ízlésbeli különbségek, netalántán kicsit csípősebb megjegyzések (amit amúgy simán figyelmen kívül lehet hagyni) jelentik élete legnagyobb problémáját. Ennél azért több lazaság kéne… szerintem. 😀 Na jó, még egy kérdés felmerült bennem: milyen végeláthatatlan szarcunamiról van szó? Csak mert én nem látom, kivéve ha az ellentétes vélemény megfogalmazása már annak számít. Ami meg azért elég fura lenne, felnőtt emberek vagyunk, csak el tudjuk fogadni a másik álláspontját, még ha nem is azonosulunk vele. És most ideírnám, hogy ezt nem kötekedésnek szánom, de basszus, jó lenne ha alapból nem vennénk mindent offenzívnak, mert a legtöbb esetben tényleg nem az. (Az aztán meg milyen jó lenne, ha megint szünetelne x időre a hp. Én ide újdonságokért járok, meg kikapcsolódni.)

    • mike666 mike666 szerint:

      Igazából ez az amit hónapok óta megpróbálok átadni, csak nem találom a szavakat 🙂 És közben lehet sértő is vagyok, de ez igazából miért lényeges?? 🙂 Nem kell engem komolyan venni, meg ezt az egészet (remélem) a hp-nál sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben.

  • boymester boymester szerint:

    Berserkeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!

    • Avatar Crissz93 szerint:

      Olaaaf metááál!:)

    • Avatar Crissz93 szerint:

      ZolixiusRex: Örökzöld klasszikus az egész film, úgy ahogy van. És ha már Berzerker, akkor itt hagyok egy kis feszültségoldó jógazenét, hadd hangolódjon mindenki a belső életcsakrájára.

  • boymester boymester szerint:

    CarolusRex: a kérdésedre már számtalanszor adtunk választ. Néhányan nem értik az itteni HP célját és lényegét, vagy nem is akarják. Sokszor nekem sem az a bajom egy-két ismertebb zenekarral, hogy van, hanem hogy itt van, ezer másik oldal mellett és kiszorítja az ismeretlenebb zenéket… Kellenek ilyenek is, de most úgy hozta a sors, hogy több is bekerült, ami azért nem mindig jellemző. Nem lett rossz a Deceivers, sőt, kimondottan meglepett az energiája, de azért 10 pontig csak megvadult rajongói szemmel tudnám felnyaldosni a nyilvánvaló önismétlések és a maradandónak, fogósnak azért messze nem nevezhető tiszta ének miatt…A zúzáson túl hangulatról, hangzásbeli érdekességről meg ne is álmodjunk, itt patikamérlegen számolta ki a gép, hogy minden tökéletesen steril legyen. Persze ez nem számít, mert ők az Arch Enemy, akik már 30 éve ott csücsültek valamelyik magazinon, poszterral díszitették a szobákat, a menet közbeni olvasósereg meg úgy élte meg a tagcseréket, mint valami szappanopera izgalmait…De szerintem ezt már felesleges firtatni, itt nem felfogásbeli, hanem dimenzióbeli különbségek vannak. 🙂 Tele vagyunk fekete lovaggal:)

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      Egyezzünk ki egy döntetlenben. 😀 😛

    • Husky Husky szerint:

      Boymester! Ez is egy vélemény, meg Jpeter 474-es HP-n történő 2022.07.05. – 23:07-kor leírt véleménye is. Döntse el mindenki kinek melyik a szimpatikusabb.

    • boymester boymester szerint:

      Vagy aki itt van, az tartsa magát az irányelveinkhez, ami egyértelműen le van írva a szabályzatban:) Ez sem rossz ötlet:) Egyébként meg egész tűrhető kör volt. A maguk területén jó lemezek, még az Arch Enemy is, viszont az itteni szerepeltetése nem túl izgalmas. Boldog-boldogtalan ismeri.

  • mike666 mike666 szerint:

    Megnéztem az előző Zmey Gorynich pontozást. Bevallom, nem tudom, milyen tudatmódosító szer hatása alatt voltam éppen, de nem lehettem önmagam 🙂

    Félretéve a tréfát, az előző album egy kicsit azért jobb, de 2 dal után feladtam…

  • boymester boymester szerint:

    Gaerea pontosítás: a lemez felvételei zajlottak le kb. két hét alatt. Az írási folyamat nem ennyit vett igénybe. Három dal már korábban megjelent single formában. Hogy mennyi idő alatt rögzítenek valamit, az nem hinném, hogy nagyképűséghez kötődne. Lásd az első Bathory lemez írása volt pár hét és a rögzítés 3 nap. Az első Black Sabbath lemezt egy nap alatt játszották fel, a másodikhoz már 5 nap kellett (a Paranoid c. dalt ebédszünetben találták ki az utolsó napon, mert szóltak nekik, hogy kellene még egy dal…). Nagy meglepetést sem okoz a Mirage minősége, mivel az előző két korong is magas kritikai sikernek örvend.

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      No, a Black Sabbath-al kapcsolatban ezt nem tudtam. Nem hiába Iommi mester egy műfaj megteremtője. 🙂

    • boymester boymester szerint:

      EGY???? 🙂 Még a Venom és a Bathory is alapvető inspirációként utal rájuk (sötét témák, horror bevezetése a metalba, sőt a metal konkrét megteremtése), de még a thrash megjelenéséhez is van közük, mivel sok banda szerint a Symptom of the Universe volt az első dal a műfajban…A doomra való hatásuk egyértelmű, de a legtöbb black, thrash, heavy metal, stoner banda is hivatkozik a klasszikus lemezekre:) Nem tartom minden kiadványukat hibátlan remekműnek, de nincs a fémzene történetében hozzá hasonló örökségű banda, amely már generációkra visszavezethető.
      Visszatérve a gyors munkára…Az első három lemez minden audiofil gyűjteményében ott kell, hogy legyen a kötelező jazz és pop alapvetések között, mivel élőbb felvétel pont a gyorsaságnak, spontaneitásnak köszönhetően nem nagyon készült az egész 70-es években. Még a hangzás is kuriózum! 🙂 Persze nem egy Jazz at the Pawnshop

    • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

      Jeah, látom megkerülhetetlen a BS. 🙂 – Már elő is bányásztam a klasszikus albumokat. Sajna vinyl lemezek hiány a cd-ket poroltam le. Délután sorra kerül mindaz, ami a szerény gyűjteményemet illeti. 🙂 / A család innen tudja, hogy múlt idézés van a láthatáron. 😀

  • mike666 mike666 szerint:

    Srácok, az ugye megvan, hogy Mustainenek gégerákja volt? Korábban sem volt egy zámbódzsimi, de az ilyen nyilván nyomot hagy az énekhangon.

    • Avatar Crissz93 szerint:

      Nekem megvolt, de szerintem már az ez előtti lemezeken is érződött, hogy korosodott egy kicsit a hangja. A 80-as évekbeli önmagához képest mindenképp.

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Akár ki is volt a Zmey Gorynich ajánlója, kap egy puszit a köldökére. – Tovább nem merek menni. 😀

  • ZolixiusRex ZolixiusRex szerint:

    Az új Stratovarius-ért kár, de majd legközelebb. 🙂