Ez a kislemez betalált nálam. Szép dallamokat, és ezek mellé elég sötét hangulatot sikerült teremteniük a srácoknak. Csak így tovább! Jóféle black metal ez.

Egy biztos, a srácok nem kapkodták el az új lemezt a visszatérésük óta. Zene és a hangzás nagyon pöpec, nekem az ének kicsit monoton volt, főleg a gyorsabb részeknél hiányoltam belőle az erőt. De bárcsak minden visszatérő zenekar ilyen minőségű albumot tudna lerakni az asztalra.

Én bírom a Kreator mostani, dallamosabb éráját is. Legutóbbi Hate Über Alles se volt egy rossz album szerintem, de ez azért jobban karcol, kevésbé akar dallamos, monumentális lenni. Mille Petrozzáék ritkán tudnak hibázni nálam, szóval igazából elfogult is vagyok velük :)

Őszintén bevallom, ezelőtt még sosem hallottam erről a projectről. Az első számnál meg is ijedtem, hogy ez bizony nem az én zeném lesz. Aztán szép lassan beszippantott, és csak úgy elrepült az az 59 perc. Nagyon jóféle doomos blackes zene ez, egyedi atmoszférával. Rá is nézek majd a korábbi lemezekre is.

“Epikus doom és power metal keveréke?” Hát először azt gondoltam, hogy ez se az én zeném lesz. De aztán szerencsére most se lett igazam. Nagyon szépen odarakták a srácok a bemutatkozó anyagukat. A Draconian tétel nagy kedvenc lett az albumról, de nekem így egyben kicsit sok volt (az amúgy teljesen kiváló) tiszta ének.

Na ez viszont nagyon nem talált be nálam. Zeneileg voltak jó pillanatai, de az énektől a hideg kirázott.

Az amcsi srácok meg se próbálnak túllépni a death metal határain. Bemutatkozó anyagnak teljesen korrekt. Baromi jól szól. Viszont semmi egyéniséget nem találtam a zenéjükben. Egyszer teljesen jól esett meghallgatni, de egy hét múlva nem is fogok emlékezni rájuk sajnos.

Nem vagyok nagy barátja az avantgárd fekete fémnek, és sajnos ezzel az albummal se sikerült megbarátkoznom vele. Számomra túlságosan hosszú, és túlságosan elvont tételek szerepelnek ezen az albumon.

Általában kerülöm az ilyen kardozós, sárkányos power metalt, de ez most egész jól esett. Semmi extra, de nagyon tisztességes iparosmunka.

Minden egyes új Behemoth korongnál bajban vagyok. Idő kell, hogy át tudjak lendülni Nergálék majomkodásán, és csak a zenére komcentráljak, mert az viszont mindig tetszik. Ez az album nem lesz az új The Satanist, de hozza az egyébként magas Behemoth színvonalat.

Na ez kellemes meglepetés volt. Semmit nem tudtam a bandáról, de egy kicsi utánajárással kiderült, hogy itt bizony nem nyeretlen kétévesekről van szó. Vannak itt Iron Reagan, Municipal Waste, UADA tagok is. Kellemes black metalt nyomatnak a srácok, éppen számomra elegendő dallammal. Biztos, hogy ezután követni fogom őket.

Majdnem mindent megkaptam a zenekartól, amit egy death metal albumtól elvárok, csak egy dolgot nem, az pedig az egyből ható, csettintésre méltó fogós riffek. Profin szól, erős és zúzós, brutál meg minden, de van hiányérzetem. Az utóbbi időben death-re vagyok csavarva, talán ezért írom ezt.

Örülök, hogy a környékünkről, a hányatott sorsú Trollna megyéből is felbukkan végre egy minőségi banda! Ígéretes demó, nagyon jó bemutatkozás, csak így tovább! Nem találták fel a spanyol viaszt, de kellően változatos, ötletes és hangulatos minden nóta. El tudnám képzelni az NGC repertoárjában, fizikai formátumban pedig a gyűjteményemben, előkelő helyen.

Imádom!

Én azt várom el a Kreator-től, hogy az elejétől a végéig a sebesség és agresszió illetve Mille fröcsögése legyen az uralkodó, hogy rúgja ki a fogsorom. Ez itt nincs meg, több a dallam a kelleténél. Coroner és Testament fényében ez ennyi, árnyékban maradt.

A Nagelfar a kedvenc black csapatom, 3 zseni lemezzel amikben Meilenwald szintén agy volt. A Ruins nem azt a vonalat viszi tovább, de ez is teljesen egyedi cucc! Meilenwald itt maga az AGY, rituális törzsi jellegű fekete misét celebrál lemezről lemezre, viszont én képtelen vagyok ezt hosszútávon befogadni.

Minden pillanatát nagyon élem, nekem való death metal, az elejétől jó húzása van, kiváló témákkal és nem érdekel, hogy semmi újítás meg hasonlók.

Micsoda energia bomba ez, dühös, sodró, frankó riffek végig, de kérem Pamela, azonnal hagyja abba, amit csinál.

Nem az én világom, ettől a színkavalkádtól feláll a szőr a hátamon, de rossznak semmiképp sem nevezném. A döngölősebb részek jobban tetszettek, ott volt erő és lendület. A csajszi hangja is jó, illik ebbe a retró világba.

Gutalax után szabadon.... Ebben a stílusban ez a játékhossz pont ideális. A magas fekvésű ritmusos nyüszítés helyett én valami mélyebbel próbálkoznék, lehet élhetőbb lenne az egész produkció, vagy a Brutal Truth-tól esetleg Cattle Decapitation-től kellene egy két praktikát elcsenni. Legfőbb gondom mégis az, hogy nincsenek igazi riffek, fogós témák amikbe kapaszkodni tudnék, talán a Persecution of Khakhua-Kumu-t említhetném 1:23-tól, hogy na ez fasza! A Walking Corpse-ban több fogós téma van, mint itt az egész EP-n. A minőséggel nincs gond, profi minden. Egyáltalán nem sz@r kezdet.

Harcolni fogok a csillagok között, az egész Univerzumon át, lecsapok az égből mint egy villám, amitől a felhők foszlanak szét és a királylányok a lábukat dobják szét....

Mindenféle előítélettel közelítettem felé, túl nagy a felhajtás a banda körül, nem tudtam mire számítsak, féltem, hogy egy agyanpolírotottkihipózott albumot kapok. Nekem a Behemoth alfája és omegája a Pandemonic Incantations, azóta nem igazán figyeltem őket, de ez a lemez oda tehető mellé, hasonlóságok is vannak, olyan jó viszont nincs.

A dunaújvárosi zenekar második albumán klasszikus amerikai death metált hallhatunk. Közép tempóban hömpölyög végig az album. Technikás, megoldások vannak. Bernát szolói,a Kerry King féle iskolát tükrözik. A dobok a Cannibal Corpse típusú játékot hozzák. A basszus jó aljat ad a zenének. A hörgés nagyon jó kellemes, nem túl extrém. Kiemelkedő számok, a 4. 6. 8.és az utolsó is nagyot üt, bár ez a szám eléggé Malevolent Creaton izű!

Ez nagyon nem az én világon, bár a név meg a címek alapján ilyenre számítottam. Egyedi, meg érdekes,de távol áll tőlem! Sok sikert hozzá! Minden hazai zenekar öröm, aki próbálja életbe tartani a műfajt!

Borzasztóan nyomasztó hangulatú az album, engem teljesen lehangol! Nagyon jól szól, kidolgozott számok, szólók, zeneileg nem lehet belekötni.Nekem viszont túl modern, hiányolom az igazi thrash elemeket! Egyedül a Renewal szám adja vissza az elvárásaimat.Az utolsó dalban a Hammond orgona nagyon jó húzás, és váratlan!

Vigyázat nyomokban germán thrasht tartalmaz! Egykori kedvenc zenekaromat jelenleg mindig trauma hallgatni. Először a második számig bírtam, majd következő alkalomnál a 4. feléig. Azért végig kínlódtam valahogy. A power , kalóz metál és a dallamos skandináv zenék keverékét kapjuk. Néha az volt az érzésem hogy Rolf Kasparek énekel az albumon, csak nem olyan jók a dalok mint a Running Wildnál. Carcass Heartwork riffje is visszaköszön az egyik számban. Az 5. 6. szám hasonlít a régi önmagukra, illetve még a 8.dal jó a szimfónikus részek megdobják a számot. A 2. 4. 10. számnak semmi köze ehhez a névhez! Végtelenül szomorú vagyok! Bár sikeresek, valószínű én vagyok csak ilyen vaskalapos!

Egy gyönyörű festmény, egy nagyon ronda keretben. A nyitó, és a záró szám valami borzalom alig bírtam végig hallgatni, a közte lévő anyag viszont mestermű! Ritka jó hangzás, és a keverés! Nagyon jó megkomponált egyedi muzsika!

Doom/Power metál kellemes egyvelegét hallhatjuk. Élvezetes ének, nincsenek visító magas hangok. Jó hangzás, a zene nem túl bonyolult, de ötletes. A harmadik szám kezdése death metál zenébe is megfelelne. A második, és az utolsó szám a kedvencem.

Érdekes hetvenes évekbeli hard rock zenét kapunk! Nekem tetszett a 8. számig, 13 dal van. Onnantól viszont nem, két szám is csak éneklős szinte zene nélkül, az utolsó elötti dal bedig káoszba fulladt! A 3. 4. 7. szám viszont kiemelkedő, kár hogy a többi nem olyan!

Slamming death műfajt hallhatunk a Lividity nyomdokain. Sok középtempós, tompított gitáros, szaggatott résszel, két féle éneklési stílussal, amitől változatosabb lett az egész! A 3. dal elüt a többítől, de sajnos lefelé, elég unalmas szám lett. Koncerten szívesen megnézném a zenekart!

Szerintem pályafutásuk legjobb albuma! Gyors, pörgős mincsen tele lassú szenvedős részekkel! Egyedül az utolsó elötti dalban, van olyan rész, de most jól van megoldva! Néhol felfedezhető önismétlés, de nagyon jók a dalok! A 3. és a 6. szám csúcspont, ilyen jó számokat még nem írtak! Régebbi számoknál az volt a gondolatom, hogy nem önálló dal, hanem aláfestő zene a kliphez, magában hallgatva nem jó a dal. Most ilyen nincsen! Sokat hallgatom!

Sosem voltam az EP-k barátja, olyan, mintha csak egy falat jutna valamiből, ami még jobban idegesít, ha finom. Jó ötletek, remek hangulat van ebben a kevéske bemutatkozásban és egy dologra mindenképp jó: várom, hogy egyszer kiteljesedjen. A szövegek kifejezetten bejöttek. Hajrá!

Az egykori technikás thrash titánok visszatérése. A legnagyobb okosság nem a zenéjében rejlik, hanem a hozzáállásukban, amit a lemez képvisel. Lásd: kritika.

Sokat változott a projekt a kedvenc lemezeimhez képest, de ezt nem tudom felróni, mert az is bejön, amivé vált. Néhány zenekarnál nem tudom elfogadni a változást, mert az a saját egyéniségük elvesztésével jár, de itt nem ez a helyzet. Lásd: kritika.

Epikus és power, heavy és doom ízléses, nem pedig giccses pátosszal. Nálam ez a bemutatkozás az újkori Sorcerer mellé repítette a bandát. Lásd: kritika.

Rövid történet: kiment róla egy hír és néha ránézek a közösségin, hogy milyen nézettséggel rendelkeznek ezek. Az Ectovoid hírt kifejezetten sokan megnézték, ezért úgy gondoltam, hogy ez valami olyan banda lehet, amiről én eddig nem hallottam és fasza death metalt tol. Nemsokkal ezután be is esett a promós fiókba, úgyhogy bekészítettem, elindítottam és...a harmadik dal után visszatértem a telómon található, állandónak tekinthető doom metal válogatásomhoz. Erőteljes, de teljesen egysíkú dömdödöm death metal, különösebb identitás nélkül.

Na, erre nem számítottam itt a forgácson. Megjelenése óta elő szokott kerülni a bemutatkozó lemezzel együtt. Írnak itt róla mindent, stoner rock, medieval heavy metal, doom metal...Pedig ez fasza hard rock jó sok heavy psych örökséggel a 70-es évekből. Ez az a fajta női ének, amit kedvelek, ergo sokaknak nem fog itt tetszeni:)

Egészen remek death metal dalcsokor a magyar bandától! Bár, többször meg kell hallgatni, hogy igazán emlékezetes legyen, de soha rosszabb hazai lemezt!

Nagyon ígéretes black metal anyag a magyar formációtól! Számomra egyelőre nem tud kiteljesedni, ehhez kevés a három dal, de éreztem, ahogy kezd magával ragadni, és beszippantani! Sok sikert, csak így tovább!

Ez egy remekül sikerült album, sokat pörög, mióta kijött! Igényes, és profi az egész úgy, ahogy van! Az év végi listámon is szerepelt, de most már bánom, hogy nem tettem előkelőbb helyre! Sima 10-es!

Zseniális album a legendás német thrash alapbandától! A '90-es évek óta hallgatom a zenéjüket, minden egyes lemezüket szeretem, ez a jelenlegi album pedig simán a dobogóra kívánkozik a rendkívül színes diszkográfiájukban! Nem lehet nem szeretni! Nálam ebben a körben a Coroner mellett ez is egy hatalmas tízes!

Érdekes! Többekkel ellentétben nekem valamiért bejön a nyitódal, és talán az a baj, hogy a folytatásban nem jönnek hasonló tételek! Hiába, na! Ízlések és pofonok! Szeretem a stílust, de ez az album jelen pillanatban nálam "csak" egy jó, erős 7 pontot ér!

Kétség kívül visszaadott egy kis Woodstock-féle hangulatot! A dalokat hallgatva Black Sabbath ízű, koszos, marihuána füsttel átitatott képek és hangok villannak fel az ember agyában. Nem rossz zene, de nem én vagyok a célközönség.

Bár megfogadtam, hogy objektíven fogok pontozni, viszont ez a reszelde-zakatolda-mormolda teljesen kiakaszt. Mintha háromszor kimostak volna egy mosógépben. A minden dalban kötelező Kerry King stílusú szóló sem sokat segít a befogadhatóságon. Szóval... Továbbra sem szívügyem a death metal (hacsak nem a lengyelek csinálják vagy a Nile). A Mors Triumphalis vége bejött. Ott volt egy rövid statikus téma, ami fogódzkodóként szolgált.

A második dal akkordbontásai nagyon megleptek, formabontó és váratlan húzásokkal lép ki a komfortzónából. Ugyanígy a Szürkület. A szövegek is agyasak, érezni, hogy mondani is akarnak vele valamit, nem csak azért vannak, hogy legyen mit üvölteni. Viszont Az ördög útjáé hol van? Az a dal amúgy az egyetlen, ami annyira nem hatott meg. Kicsit összébb kéne rántani a hangzást, a túl gépi dobokat illetően meg az éneket beágyazni rendesen. Bemutatkozásnak kiváló, szurkolok nekik! A második és harmadik dal szerkezetileg már lemezképes szerintem... Csak a hangzással kellene szöszölni kicsit.

Nem tudok összebarátkozni a nyolc húros gitárok hangfekvésével. Irtó módon zavar, hogy belelóg a basszusgitár hangtartományába, nincs meg az oktávkülönbség a két hangszer között. Pedig itt egész jól szólna a mackó is. A dob az viszont mocsosul pengére van keverve. Nem véletlen: V. Santura - Mastering, Michael Zech - Producer. Ezek okos srácok. :-)

Néhol tud érdekes lenni (második dal), de összességében a megszokott hangjegytilitolis death metal abszolút érzelemmentes hörgéssel. Schuster Lóri is tagja a bandának?

Most komolyan kitaláltátok, hogy kicsináltok a death metallal ebben a körben? Mondjuk a háromból eddig ez a leggázabb. Belet enni jó! Oi!

Mindig ambivalens voltam a Behemoth-tal, és most, hogy (sajnos) már kezdem érteni a hörögve előadott angol szövegeket is, egyre jobban fáraszt ennek az embernek a kétbites becsípődése ezzel az Isten - sátán témával. Vannak, akik egész életüket leélik azzal a gyermetegen egyszerű következtetéssel, hogy ha a földön van szenvedés, akkor Isten vagy nincs, vagy rossz. Az persze nem esik le a sok fekete denevérnek, hogy ezt a szenvedést mi csináljuk saját magunknak. Ha nekem szar, akkor Isten szemét... És majd biztos a sátán bácsi lesz az, aki megsegít, és akkor a pokolban rock and roll-t hallgatva isszuk a sört, és keféljük a vérvörös körmű csajokat. Hát Nergal, kívánom neked, hogy úszd meg a sátánnal való találkozást. Ha ez nem jön össze, majd belátod, mekkorát tévedtél... A zene tetszik, mint mindig.

Standard death metal - se több, se kevesebb. Jó a hangzása és annak is örülök, hogy magyar. Ezért, illetve, mert egyáltalán nem érződik, hogy ne nemzetközi lenne, kap + fél pontot.

Érdekes EP, nekem az első szám jött be legjobban - jó lenne tudni, hogy ott miből vannak az egyéb dalrészletek, zenei részek; az azonos című operából? A második-harmadik sem rossz, bár elég káoszos. Nem egy szokványos, tucat EP, azt én is aláírom.

Tegnap elsőre annyira nem jött be, de most második hallgatás után jobban bejött - annak ellenére, hogy nem igazán szeretem a stílust. A hölgy hangja olykor kicsit idegesítő, de nem vészes, a zenei részbe meg nem igazán tudok belekötni.

Hát nem tudom. A lemez első fele nem rossz, vannak nagyon jó pillanatai, mint például a Siren dal - vagy méginkább a második fele -, sokkal több olyan kellett volna. A második fele, kb. a Wolf II-től kezdődően már nagyon untatott. Riley Pinkerton hangja nálam csak az elmegy kategória - hasonló stílusban sokkalta jobb például a Lucifer, Johanna jóval jobb, karakteresebb énekesnő. Élőben viszont mindenképpen érdekes lenne látni őket, szívesen megnézném őket koncerten.

Egy fokkal hallgathatóbb, mint az eddigi lemezek ebből a stílusból, amiket hallottam a HP-n - de csak egy fokkal.

Egyszerűen hiányzik az a szikra, ami miatt újra akarnám hallgatni. Ok a hangzás, de rém unalmasak a dalok. Nem zavaró de nagyon sok érdekesebb zene van a stílusban. Szerintem az újkori CC is ebben a szindrómában szenved, de még így is sokkal izgalmasabbak. Most azért, mert magyar, nem fogom felpontozni.

Ezt nem láttam jönni így 30+ év után.

Ez most egy olyan 6-os, hogy nagyon szeretem a műfajt. De nem volt itt nagy dalírás. Nem az újítást hiányolom, értelmetlen is lenne egy osdm album esetében. Hanem az izgalmas dalokat, riffeket, tudnék rá jó pár példát, pl új Invictus.

Na igen, itt hallani, hogy mi hiányzik a Lycanthropia lemezről. Itt van húzás, változatosság és mégis nagyon hasonló közegben mozognak. Ezt egy percig nem untam.

Én amúgy vevő vagyok az extrém metálra és a brutal death műfajban is van sok minőségi banda, de szerintem ez nem tartozik közésjük. Dalírás: játszd az e-t és az f-et én meg nyomom: jipipi jipipi jipipi jipipi. Egyébiránt benyomva simán nyomulok koncerten erre, de mint érdekesség a fogácson szerintem nem állja meg a helyét.

Én ezt a technikás death vonalat már elengedtem. Az ének/hörgés tetszett, a Bolt Throwert juttatta eszembe.

Epikus zenék nálam akkor érnek célt, ha hihetetlen magasságokba törnek, vagy mélységekbe zuhannak. Itt ilyen pillanatok nem fordultak elő. Ez így hat pontra elég.

’17-ben, itt a Forgácson, volt hozzájuk balszerencsém. Jottányit sem változtak, jár a 4 pont.

Számomra a kórusok, refrének és Nergal agonizálása teljesen kommersz mederbe terelik a produktumot, pedig sokkal jobb lenne, ha a zenén lenne a hangsúly. Erre minden lehetőségük meglenne, de úgy tűnik, nekik nem ez a lényeg. A Behemoth olyan, mint a zongoralakk, feketének fekete, de ragyogjon is, csillogjon is! A lemez második felét mindenképpen jobbnak tartom.

A kidolgozott koncepció és elhivatottság a projekt és téma iránt megkérdőjelezhetetlen, de én úgy érzem, nem sikerült elég tartalommal megtölteni a lemezt. Főleg így, hogy azért bőven belenyúltak több zsánerbe is, lett volna még itt lehetőség messzebbre nyúlni és merészebben meríteni. Nem mondom, hogy nem profi, és érződik mögötte a szív és lélek, de engem valahogy nem tudott lenyűgözni. Mintha nagyon patikán akartak volna mindent az arany középútra belőni. Annak azért örültem, hogy kamaszkorom egyik kedvenc fantasy karaktere, Raistlin kapott egy dedikált számot az album végén. :)

Nagyon szeretem az Everlasting Spew kiadót, fixen szállítja a minőségi lemezeket hónapról hónapra a death metal zsánerén belül (meg néha kívül is). Tavaly az Imperishable debütje például az év egyik legnagyobb megeleptése volt számomra. Az Ectovoid is színvonalas koronggal jelentkezett, elég sokat is pörgött januárban, de megmondom őszintén, a soron következő Fossilization és Foetorem albumok jelenleg jobban izgatják a fantáziámat. Nem akarom már most temetni az In Unreality's Coffint, de nem hiszem, hogy egész éven át kitartana a lendülete. Amúgy a kiadó bandcampjén lehet Death Inhalers Club tagságot vásárolni, 45 EUR-ért egy évig megkapod ingyen a jövőben megjelenő kiadványaikat digitálisan, illetve 20+ back catalogue albumot, ami elég fasza deal!

Ennyi idő távlatából azt kell mondjam, a BaN Disharmonium duológiája sokkal jobban fekszik nekem, mint a jelen lemez. Itt egy erős visszakanyarodást érzek a Hallucinogen felé. Persze a maga módján ez is összetett és érdekes album (csak máshogy), illetve erős hangulatbomba, de a két Disharmonium számomra mérföldekkel izgalmasabb. 8 pont fölé nincs szívem menni, még úgy se, hogy '25 decemberében valszeg ez volt a leggyakrabban hallgatott albumom. Az viszont semmiképpen sem elvitatható, hogy minden BaN megjelenés egy szilárd koncepció mentén, célirányosan megalkotott és karakteres művet takar. Kíváncsi lennék, pontosan mi és hogyan is zajlik V. fejében. A borító és a bookletben szereplő grafikák csodálatosak.

Nagyjából ismeritek a zenei ízlésem, tudjátok, hogy manapság leginkább a kozmikus, megfoghatatlan disszonanciában tobzódok, a fekete epe és vérhányás fojtogató tengerében érzem otthon magam igazán... De sosem felejtem el azokat az időket, amikor még a szaros kis mp3 lejtászómon hallgattam oda-vissza az éppen aktuális Rhapsody diszkográfiát, mikor szabadidőmben a dalszövegeiket fordítgattam valami fan oldalra! Egy jó kis power metal a mai napig meg tudja dobogtatni a szívem és a nosztalgia patinás melegségével keretezni. A Bloodboundot anno mike666 ajánlásának köszönhetően ismertem meg 2017-ben. A két sárkányos albumot aztán annyira megkedveltem, hogy azóta fizikai formában is ott csücsülnek a polcon. A Creatures... és Tales... korongokat nem ismerem, de a Field of Swordsból kiindulva nem igazán váltzotott itt semmi. Ez még mindig ugyanaz a töltelékmentes, szerethető és műfaji kereteit tiszteletben tartó zene, amit anno is szállítottak. Johansson hangját nagyon bírom, könnyen felismerhető és tökéletes ehhez a zsánerhez. Erős a gyanúm, hogy a tabella alján fog végezni, de szarni rá, Raise your swords up high & fight among the stars és egyéb közhelyek.

Annyira nem szeretem a thrash-t de ez az ilyen melodikusabb thrash vonal nekem bejött

Nekem semmi újat nem mutatott ez az album és nem is mondanám, hogy tetszett

Érdekes volt a női vokál, de számomra ezen kívül nem tudott újat mutatni

Egyben van, arra nem lehet panasz, ahol konkrét, szókimondó az ének, ott jól átadja a hatást a zenei kíséret. A szövegelés monoton, ez tény, viszont szerintem ez ízlés kérdése, és az enyémbe belefér. Egy kicsivel több energia, még egy kis odaszúrás még odaférne a szöveghez.

Nem vagyok a tiszta női ének híve, de egy kellemesen borzongató jeges atmoszférát érzek a hallgatása közben. Azonban sok különbséget nem hallok a régi albumához képest, valami újjal, valami érdekessel feldobhatnák a következő albumukat, hogy olyan kristályos és izzó legyen, mint a varázsló bölcsessége.

A szokásos magas Kreator minőség. Kedvenc szám a Tränenpalast; Britta Görtz-nek a Hiares énekesnőjének nagyon jó hangja van itt is, szívesebben hallgattam volna Mille helyett végig. :D Alig várom már az áprilisban megjelenő Nervosa lemezt, az lesz az igazán nekem való thrash anyag!