HÉT JEL – Lemezpremier interjúval

Pócsi István 2018-ban hozta ki a HÉT JEL-re keresztelt projektjének első lemezét, ami 10+1, a szerző addigi életének eseményeihez szorosan kapcsolódó tételt rejtett. Projekt, mert Pisti rengeteg barátjával közösen vette fel a az albumot. Itt a folytatás, ami viszont már egy 15 trackes anyag lett, amiről már korábban megjelent néhány dal, amik közül már tavaly a Fáklya Rádiós adásunkban is meghallgattunk néhányat. A megjelenés kapcsán egy rövid interjúban kérdeztük Pistit néhány kulisszatitokról:

Az első lemezt – mint azt a Fáklya Rádiós beszélgetésben említetted – egyfajta számadásnak szántad. Az újnak is van valami hasonlóan kimondott szándéka?

A Tiszta Lappal lezártam 20 évet, és egyáltalán nem volt biztos, hogy akarok a zenéléssel alkotóként foglalkozni. De mint látható, megjött a kedvem, nem csak egy-két dal született, hanem bőven több mint egy lemeznyi. Szóval innen közelítve ez az újrakezdés szinonimája is lehetne, vagy pontosabban ez az igazi kezdés. Lehet, hogy későn érő típus vagyok, de most azt gondolom, hogy megvan a mondanivalóm, és az eszközök is, ez alatt a dalok megírására gondolok.

Fotó: Mahunka Balázs

A Facebook posztban azt írtad: „Öt az év, második a lemez, tizenöt a szerzemény, negyvennégy a közreműködő, számtalan az érzés.” Ebből első körben a két lemez között eltelt időre kérdeznék rá, azzal a kiegészítéssel, hogy az anyag már 2022. november óta a fiókban volt. Mi miatt csúszott a megjelenés eddig?

Eleve az alkotási folyamat is elhúzódott, hiszen itt nulláról írott dalokról van szó, eleve ezeknek meg kellett születni. Nem hagyhatjuk ki a Covid-időszakot, ami ennek a projektnek sem tett jót. Az utolsó, másfél éves ciklus pedig teljesen személyes okok miatt szólt a csendről. A HÉT JEL szerelem projekt, és csak a legjobb energiákat érdemli. Rengeteg dolog történt velem, amik a fókuszt más irányba vitték, nem tudtam ráhangolódni arra, hogy a borítót és a körítést is elkészítsem. A grafikai megvalósítás is az én munkám, nem adtam ki más kezébe, egyszerűen nem akartam. Annyira személyes az egész történet, hogy azokat az érzelmi energiákat nem lehet átadni másnak. Szóval emiatt volt a csend. De már én magam is éreztem, illetve Nóniusz cseszegetett már heti rendszerességgel, hogy csapassuk már. Beadtam a derekam, és most nagy hittel és energiákkal tudtam megvalósítani az elképzeléseimet.

„Egyben hallgasd!” – ez volt a kérésed, amikor tavaly elküldted a lemezt. Miért is tartod érdemesnek ezt a zenehallgatás és konkrétan a Vérrel írva kapcsán?

Szerintem minden lemez, éppen úgy, mint egy könyv, vagy film érdemes arra, hogy elölröl, haladjunk benne. Jó eséllyel az alkotónak van egy közlési metódus a fejében, nem véletlen a dalok sorrendje. A Vérrel Írva kapcsán teljes mértékben ez volt a szándék: eljutni valahonnan-valahová. Ugye egy álomszerű képpel kezdődik az egész lemez, és a Hypnosis Epilogus eleve felfest egy képet. Számomra pedig így érkeznek a stációk, 15 részben, míg a végén eljutunk a csendhez.

Az előző lemezhez hasonlóan ez is egy prológussal indul. Ennyire fontos számodra, hogy a koncepciót így is erősítsd?

Érdekes, az Ideátra nem gondoltam így, közben meg igazad van, valóban az. Ez is csak erősíti azt, amit az imént mondtam: eljutni valahonnan-valahová. Az első lemeznél, ha jól emlékszem, 16 változat volt, a dalok sorrendjéről, mire megtaláltam a véglegest. A VÉRREL ÍRVA kapcsán megtippelni se merem, hogy hányadik változat lett a végleges. Épp a minap újrahallgattam, és továbbra is azt gondolom, hogy ez az az út, amit szeretnék megmutatni.

Az albumnál nagyon fontos volt az artwork is. Ez minden munkádra igaz, hogy nem csak a fülnek, hanem a szemnek is akarsz adni?

A HÉT JEL az én összművészeti projektem. Egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy most a zene, de lehet, hogy évek múlva akár egy könyv, vagy film formájában mutatom meg a gondolataimat. Szóval kerek egész az, amiben gondolkodom. A TISZTA LAP fehér lapja elég egyértelmű üzenettel bírnak. Ha a kettes lemezt kézbe fogod venni, megkapod a magyarázatot a friss üzenetre is.

Volt olyan dal, ami az előző lemez megírása közben készült csak arról lemaradt?

Nem. Minden szerzemény, már a TISZTA Lap után született. Mivel ott eleve egy lezárási ciklus volt, akkor nem is gondolkodtam a folytatásban, és annyira új volt a feladat, a rengeteg zenész koordinálása, hogy akkor nem is gondolkodtam még ebben. A megjelenés utáni csend lett nagyon inspiratív, ebből az energiából táplálkoztam.

Mennyire segítették a munkát az első lemez tapasztalatai?

Erre alapoztam. Lényegében a metódus megegyezett, talán annyi volt a különbség, hogy itt sokkal konkrétabb kérésekkel voltam a közreműködők felé, sokkal inkább ragaszkodtam ahhoz, amit én kitaláltam.

Fotó: Mahunka Balázs

Volt olyan résztvevő, akivel korábban dolgoztál és egyértelmű volt, hogy erről sem maradhat le?

Igen, voltak. Ha majd összeolvasod a két lemez közreműködőit, akkor kb. a fedések erre a kérdésre választ is adnak. Olyan is volt, aki ott volt az elsőn, de most nem találtunk közös pontot, és persze az újak, akik most érkeztek meg a HÉT JEL világába.

Adott a kérdés, hogy mi várható most a megjelenés után? Lesznek újabb klipek, esetleg koncert?

A VÉRREL ÍRVA elég sok klipet kapott már, a címadó dal épp most, a lemez megjelenésével egy időben érkezik. Ötletek vannak még, de már ígérni nem merek semmit a képi dolgokkal kapcsolatban. Már csak azért sem, mert gyakorlatilag megírtam a hármas lemezt, és azzal kapcsolatban van egy olyan koncepcióm, ami a vizuális kreativitásomat 100 %-ban le fogja foglalni, de ez még szó szerint a jövő zenéje, nagyon sok értelemben. A koncertkérdést mindig megkapom. Sokáig azt nyilatkoztam, hogy határozottan nem, nem akarok koncertezni. Most ezt árnyalnám kicsit: nagyon nagy kedvem van színpadra állni, de ezzel kapcsolatban még sok beszélgetést kell folytatni magammal, és erre csak a VÉRREL ÍRVA megjelenése után lesz lehetőségem.

A címadóhoz készült klip nagyon elcsípte a dal hangulatát. A lemez alkotói folyamatot végig dokumentáltátok? Ennél már a felvételnél gondoltál rá, hogy a képi anyagot felhasználd?”

Amikor a második lemez gondolata megfogalmazódott, az volt a felütés, hogy zenész barátokkal menjünk be a stúdióba, és ott, abban a pillanatban indítsunk el egy zenei folyamot, írjunk, alkossunk közösen. A VÉRREL ÍRVA volt a teszt üzemmód. Akkor velünk volt állandó operatőröm, Futó Zoli és Csanaki László, akik követték az eseményeket. Ebből a nyersanyagból vágtam a címadó dalhoz ezt a videót. Mivel az alkotási folyamat közben megváltozott, így ez az egyetlen ilyen kordokumentáció. Igazából nagyon örülök annak, hogy korábban nem hoztam nyilvánosságra belőle semmit, így néhány év elteltével teljesen újként hatnak a képek, csak picit fiatalabbak vagyunk rajta.

Köszönjük az interjút! Ajánljuk figyelmetekbe a lemezt, amit a stream szolgáltatók mellett a H-MUSIC gondozásában CD-n is beszerezhettek.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.