Isn't
Heartless/Nightfall (2021)

Nemrég keresett meg a Németországban élő Sivák Krisztián, hogy figyelmünkbe ajánlja Isn’t névre hallgató csapatának két EP-jét.

Mit érdemes tudni róluk?

A biográfia szerint a zenekar megszületése a 2020 októberében elkészült Brake című dalukhoz köthető. Ha jók az infóim, akkor Krisztián a két demót megért borsodi thrasher Panzer Division-ben muzsikált. 

A bemutatkozásában azt írta: “azért, hogy ne merüljön feledésbe a zene iránti szeretetem, kiépítettem egy saját házi stúdiót. Miután felkértem Magyarországon régi kedves barátomat Sipos Zoltánt hangtechnikust, aki már 2007 -2009 is segítette munkámat az akkori zenekarommal, nem lehetett egy dalnál megállni.” Szóval a folytatásban felkérte Csehországban élő Gecse Dávidot az énekesi posztra, így készült el az augusztusban megjelent Heartless EP. Az idők során a szerencse is a zenekar mellé állt, hiszen a basszusgitárosi posztra is egy hazai arc, Karcza Péter érkezett, akivel a zenekarvezető ismeretsége már kb. 16 évre nyúlik vissza és Németországban munkatársak is lettek. A dalok háttérvokáljait Krisztián felesége szolgáltatta, aki Dávid távozása után énekessé lépett elő. Márti a Nightfall EP-n mutatkozott be, s már itt ellövöm a “poént”, az új anyag már jóval erőteljesebb lett.

A banda tehát egyelőre dobos nélkül, de teljes üzemben működik, nyolc hónap alatt két EP-t készítettek el, amiket egyszerre mutatok be. Mindkét anyagra igaz, hogy öt dalt tartalmaz, ám ahogy említettem a mérleg nyelve a Nightfall felé billen. 

Az augusztusban megjelent Heartless egy borúsabb hangulatú doom/death anyag, amiben jóval kevesebb emlékeztes pillanatot találtam, ellenben hangulatilag talán mélyebb. Ezzel szemben a Nightfall minden téren emlékezetesebb lett. A legszembetűnőbb, hogy az új anyagon már tempósabb tételek sorjáznak, amiknél a doom-os megközelítést elhagyták, helyette a melodikus death metal hatások kerültek előtérbe. 

Az első kislemezt az instrumetális Brake nyitja, ami megteremti a melankolikus atmoszférát, de túl sokat azért nem árul el arról, mi várható a folytatásban. A címadó dalban már felfedezhetők a göteborgi hatások, de még az angol doom/death (Paradise Lost, korai Anathema) irányvonalát is érzem kissé. A Sadist viszont inkább a thrashes tempó miatt emelkedik ki, de a tempósabb melodeath témák is előkerülnek. Az I, the murderer pedig nekem az In Flames-t idézi a Clayman/Reroute To Remain időből, ráadásul Márti vokálja sokat hozzá is tesz a dalhoz, amiben klasszikus metal is felsejlik. A záró No more sorrow megint a doom/death vonalra téved és instrumentálisan zárja le az EP-t.

A friss anyagra több emlékezetes dalt sikerült összerakni, és valljuk be, Márti énektémái jóval erőteljesebbek, ráadásul még emlékezetesebbek is lettek. Rögtön a nyitó Face to face elkap, ami egyrészt erős tempót diktál, másrészt az erőteljesebb, ugyanakkor érthető hörgés és az emlékezetes refrén is plusz pontot ér. A Rotting corpse picit visszakacsint a doom felé, de van benne elszállás és egy kis pszichedelia is, ami miatt nehéz átlendülni rajta.

A folytatásban érkező Better than nothing számomra a legkevésbé erős tétel, ami modernebb és groove-osabb melodeath anyagokat idéz, de igazi izgalmat nem tartalmaz, bár koncerten minden bizonnyal működne. A Get out! viszont bár egyszerűbb, nálam mégis működik. Kicsit az Arch Enemy vonalat érzem ebben az amúgy thrash alapú dalban, ami a húzós, hagyományosabb metal gitártémák miatt erős. A szerintem tökéletes zárótételként érkező Broken – amire készül a klip – visszavesz a lendületből, de egy középtempós tétel, ami az elszállós gitárszóló és a spoken word betét miatt kap egyfajta magasztos és melankolikus hangulatot emlékezetessé téve. 

A két EP számomra kicsit olyan, mintha két különböző csapat készítette volna, aminek nyilván a menet közbeni változásokban kell keresni az okát, de a felállás megszilárdulása minden bizonnyal az irányvonal kialakulását is magával hozza majd. Igazság szerint mindkét EP-n vannak emlékezetes és kevésbé erős pillanatok és igazából nehéz most még látni, hogy milyen dalok születnek a következő Isn’t anyagra, de az alapot én kellően biztosnak érzem, így mindenképp a reménység kategóriába sorolom a csapatot, bármelyik irányba is indulnak tovább. Az hogy a dalaikban erős hangulati töltetet tudnak tenni, mindenképp biztató.