Jack
Lobotómia (2022)

Amint egyből underground címkével szoktunk említeni valakit a hazai zenei paletta résztvevői közül, akkor rendszeresen előkerül a kiskunhalasi grinderek, a Jack neve is. Innen talán már sejthető, hogy Vatai Levi és bandája sohasem volt rest, hogy tanúbizonyságát tegye hallójárataink folyamatos mételyezésének. Már egészen a korai ’96-os évek óta szinte töretlenül, s mindenféle kompromisszumoktól mentesen zúdítja ránk crossover-ét. – Szinte páratlan, amit ez a horda hangszennyezés néven már évek óta, mintegy regisztrált zajforrásként indít támadást a meglévő hallószerveink ellen.

Nem lennék teljesen őszinte, ha nem jegyezném meg, hogy már jó ideje vártam ezt a sorlemezt, s mondom mindezt azok ellenére, hogy viszonylag jól el voltunk látva mindenféle kiadvánnyal a zenekar háza tájáról. – Itt a Meth Leppard-al, a Sete Sept-el, vagy a legutóbbi Niyazoy-al közös Ep-k értendők. Bár jómagam ezek ellenére sem lettem egy igazi, trve split műgyűjtő. – De, végre most már itt van a legújabb opus, amely a keresztségben a Lobotómia nevet viseli, s köszöni, jól van. 15 dal a pokolból, avagy a diliházból (legyen ez főként gusztus dolga). – Az új lemezzel kapcsolatban azért elsőre némi bizakodásra ad okot az az egyszerű fegyvertény, hogy a lemezt a finn Rotten Sound énekese, Keijo Niinimaa keverte és masterelte.

A mindenkori Jack esszenciáját, ami ugyan időről időre differens ízt hordoz az egyszeri hallgató számára a zenekar egyes éráiban, most leginkább a punk, crust elemek kiemelése jellemezi. (Ennek alapja lehet az is, hogy Niinimaa nem volt rest, és jól előretolta a dobokat.) Persze-persze, a fiúk ettől még úgy tolják mindenféle figyelmeztetés nélkül arcunkba a zúzdát, hogy csak bárgyú mosollyal vigyorgunk az arcunkon, hogy de jó, ma sem a húsdarálóban végeztük.

Elsőre zavart, hogy a nyitó tételben, a Vérbe fojtott jövő-n a gitárok kissé hátrébb hallatszanak, de amint a második váltás jött, már bólogatva konstatáltam, hogy bíz ezt (is) meg lehet szokni. (Egy biztos, Dösi tényleg beleadott apait-anyait, nem igazán spórolt a pergővel, Keijo mester megérzéseiben bízva meg ezáltal a húzással spontánabbra, direktebbre vette a zenekar hangzását.) Nem szeretném fokozni, de ami napjainkban az orvosi haragkezelést illeti a Dögvész qrvára ajánlott, mint átmeneti megoldás, a nóta nem is lehetne más, mint egy tesztoszteron fürdőben szétázott troglodita tajtékzás. – Csapassa ám neki mindenki rendesen! – Az tuti, hogy elégeti az ember összes fölös energiáját, épp’ csak létezni marad ereje. De nem csak „egyszerű” grind tételek hevernek szerte széjjel az albumon, mert a Globalizált lobotómia és a Regisztrált gyűlölet gitártémái már-már a réginek számító „szepus” időket idézi fel bennem. (Köszi, Gabi és Geri.) – Itt azért a masterelési munka sajnos nem igazán könnyíti meg az arra érzékenyek lelki egyensúlyát, mert erősen a gitártémákra koncentrálva a nevezett nóták némi dögöt azért még elbírtak volna.

A klipesített nóta, a Regisztrált gyűlölet számomra az album csúcspontja, s tökéletes remekműként égett be végleg a hallójárataimba. Egyszerűen minden benne van, amit csak maga a stílus is megkívánhat, akár csak a Nem válaszolnak a falak eposzban. De ez még mit sem érne, ha az Időzített bomba dallamaira végleg nem akarnál a jól eltalált groove-tól azonnal táncra perdülni. Igazi zsánergyakorlat. – A lemez végére búcsúzóul a srácok még jól hozzánk vágnak egy közel nyolcperces live anyagot, ami némileg támpontot ad arról, hogy milyen is lehet egy Jack buli. (Nem túlzok, de valami olyasmit képzeljetek el, mint amikor a kisnyúl és az expresszvonat egyszerre találkoznak.)

Mit is tudnék még így a végére böfögni ahelyett, hogy csak úgy mindenkinek illően tálalnám, ajánlanám a Jack zenéjét, mint valami félrészeg sommelier? A frontember, Levi által vezetett fékevesztett négyes még mindig bevehetetlen bástyaként áll, amely megmaradt energikus, s a pofádba mászó, zajos istencsapásának. Tessen veretni… Ha pedig elkötelezett rajongója vagy a grind/crust/hc és punk elemektől sem mentes zenéknek, akkor a Jack végleg a te zenéd, amit itt vagy itt akár kedvedre meg is hallgathatsz.

In Grind We Trust!

Jack – Lobotómia (2022): 2 komment

  • Winci szerint:

    Jó írás. Noha ez a zene meghaladja befogadóképességem érzékelési határait jó volt olvasni és közben hallgatni. SZertinem nem véáletlen, hogy maga a Napalm Death is túlhaladta kezdő önnön magát. De ne vitassuk el, ha valakik pont ugyanazt akarják ~30 év után is játszani, hiszen más stílusban még szeretem is, amikor a “régi hangzást” elevenítik fel… Ez is azt mutatja, mennyire örök a metal vagy a valamilyen-core bármely ága, amit valaha is kitaláltak.

    • 69Nostromo79 szerint:

      Köszi. Szerintem csak egy hajszál választ el mindenkit attól, hogy “beadja a derekát” és közel engedje magához a stílust. – Bár tény kell hozzá némi beállítottság. 🙂 Még egyszer, köszönöm. Respect.

Piratefest Budapest
július 03.