EP sorozatunk az elkövetkezőkben egy kisebb nyári szünetre megy! De nem kell aggódni, hiszen újdonság van bőven. Máris itt van öt újabb csemege az underground metalvilág svédasztaláról. Fogyasszátok, és igyatok mellé sok sört!

Az angol Consecration csapata mindent elkövet azért, hogy csak bizonyos embereknek, egy szűk rétegnek tudjon örömet okozni az általa választott műfajjal. Ez jelen esetben a vontatott, zsigeri death/doom metal némi fekete fémmel kombinálva. Ennek ellenére már kiadtak több rövid kiadványt és két nagylemezt, a harmadikra pedig mostanság kerül sor. A friss korong Cinis névvel keresendő, viszont amiről most szót ejtünk, az a felvezető Reanimated EP, ami segít eligazodni a csapat elképzeléseiben. Már az is beszédes, hogy EP ellenére igencsak nyers, demós hangzással látták el az anyagot, ami természetesen nem mondható egyszeri esetnek. Az élő hangok, az egyébként remek kapaszkodót nyújtó horrorisztikus riffek, időnként black metalra hajazó témák személyes utazást ígérnek a sírboltok mélyén rejtőző titkok világába, amit a csapat megalakulása óta kompromisszumok nélkül próbál népszerűsíteni. Erre bizonyíték, hogy a viszonylag rövidebb tételeket felsorakoztató, három rettenet nem az újdonság hívta az életre, hanem valamelyik az önzetlenség.

A Disznótor magyar neve ellenére helyrajzilag egy szerb psy-hardcére/punk banda. Hét tételes demójukat leginkább a hardcore műfaj korai mocskos, zajos energiája jellemzi, amelyben van valamennyi IO punk érzet és egy jó adagnyi LSD trippes zizegés. Túlművelve, és túlgondolva nincs is nagyon rajta semmi, nem is az esztétika a cél, hiszen mi is lenne akkor a zsigeri moslékkal, amit megkajáltnak velünk. Szutyok, sz.r, úgy ahogy van… és ez így jó.

(Armand)

Továbbra is él bennem az elképzelés, miszerint Finnországban, ha eldobok egy követ tetszőleges irányba és távolságra, akkor 90% rá az esély, hogy eltalál egy metal zenészt. Ezt az is erősíti, hogy néhányan nem csak egyetlen bandában tevékenykednek, hanem belső késztetésükből kiindulva újabb és újabb utakat keresnek maguknak, még ha az az út nem is olyan járatlan. Ilyen tagok alkotják a 2020-ban indult Anima Hereticae bandáját is. Itt van például az énekes Ville Rutanen (Aeonian Sorrow, Red Moon Architect, The Final Harvest stb.), aki igazi veteránnak mondható, valamint régi kísérője, Taneli Jämsä, aki csak a Frosttide, Hukutus, Ghost Voyage zenekarokban járta tőle külön világát. Dobosként a sokadik széket foglalta le magának Teppo Ristola is (Lost In Grey, Paara, The Crescent, Damngod, Isengrim, Mörbid Vomit stb.). A felsorolt zenekarok ismerőinek az lehet az első gondolata, hogy ismét egy death/doom alakulattal van dolgunk, de ezúttal a nagyrészt lassú zenékben utazó csapat egy kicsit feltekerte a sebességet. Elsőre hőfokot akartam írni, de az itt hallható melodikus death metal inkább a fagy hatalmát hirdeti. A gyökereket azért nem tagadta meg Ville hordája, mivel ezúttal is hosszadalmas tételeket sikerült összehozniuk. A három dal 25 percet ölel fel, ebből a leghosszabb, Constellation Of Capricorn 11 perc fölötti játékidővel rendelkezik. A nagyrészt népies témavilággal rendelkező dalok nagy vihart nem vertek fel maguk körül, de mindenképp egy kiváló minőségű projektet vetítenek elő már csak a zenészek eddigi útja alapján is.

Hat év kihagyás után új EP-jével tért vissza a sludge/blackened hardcore vonalas pécsi Cvlt Of Grace. Négy tételes Sorrow from you kislemezük (ami sorban a hatodik), dalai elmondásuk szerint: a gyermekkorban gyökerező traumákkal, rémalmokkal és ezernyi gondolattal való együttélést mutatják be, amik pecsétet nyomnak egy ember személyiségére és életére. Mindezeket mély, mocsaras, agresszív (EyeHateGod, Primitive Man) és rémálom szerűen progresszív robbanásokkal megágyazott neurotikus (Mastodon, Neurosis, Portrayal of Guilt) atmoszférával és riffekkel tálalják. Zenéjük amennyire nyomasztó, annyira felkavaró és a megcélzott érzelmekhez nagyon is kifejező.

(Armand)

Elég könnyen kitalálható az amerikai Chaka zenekar EP-jének címéből adódóan, hogy a történelemből kívánnak maguknak inspirációt szerezni, de eddigi egyetlen kiadványukat elindítva valami egészen mást kapunk, mint várnánk. A sludge/heavy/doom egyveleget produkáló horda ugyanis a neandervölgyiek emlegetésével a primitív viselkedésre utalnak, nem pedig egy adott korra. Az ő általuk választott események inkább a modern háborúkhoz kapcsolódnak, ezek között is a legfontosabb számukra a II. világháború Csendes-óceánt magába foglaló hadszíntere. Zeneileg annyira nem, de hozzáállásban nagyon szimpatikussá vált a banda, amikor kiderült, hogy a harcok hőseinek próbálnak emléket állítani a szokásosnak mondható patriotizmuson túl: egyaránt erősnek és tiszteletet érdemlőnek mutatják be mind az amerikai, mind a japán katonákat, akik saját életük feláldozásával is képesek voltak hozzájárulni ahhoz a célhoz, amiben hittek. A rövid, erős basszusra épülő, már-már demós minőségű tételek, ha mást nem is, az agressziót, az elszántságot nagyon hatásosan visszaadják az alig 10 perces anyagon. Az EP nem egy friss kiadvány, de meghallgatása után kíváncsi lennék már, hogy ezzel a koncepcióval mit tudnának kihozni egy teljes nagylemezből.