Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #68

68. egyben Nagyszombati EP válogatásunkra öt igazán figyelemre méltó csapat anyagait hoztuk el nektek. Három ezek közül szinte a napokban debütált és most is, visszatérő vendégként becsusszant egy split anyag. Lesznek itt markáns egyben melodikus death metalos riffek, kaotikus töltetű blackened crust és mélyen gyökerező heavy/noise – sludge/doom hanghullámok.

Dargor

A lengyel black metalos Dargor zenekar nem aprózta el Descent Into Chaos címet viselő első EP-jének debütálását. Három tételes mini-lemezük dalait egy teljes stúdió-koncert keretében mutatták be élőbe. A 2017-ben Michal Kustra gitáros által még egyszemélyes projektként létrehozott zenekar éjsötét melódiáihoz olyan bandákból merített inspirációiból, mint a Samael, Dimmu Borgir és az Emperor főnök Ihsahn kísérletezős zeneisége. Dalaikat a ’90-es évek végi és a 2000 évek eleji dallamos black metal vonala járja át, amikben fellelhető némi kozmikus hatású progresszív, valamint melo-death vonal is. A srácok vérprofi hozzáállással és zenei tudással prezentálták első EP-jüket. Aki ezt az érát szereti az nagyon is élvezni fogja a zenéjüket, aki pedig csak egy látványos élővideóra vágyik az sem fog csalódni.

Spreading

A Spreading egy meglehetősen friss hazai death metal vonalú négyes. A srácok a napokban jelentették meg négy dalos Saints and Wild Angels címre hallgató EP-jüket. Az EP négy dala leginkább a svéd melo-death (In Flames, At the GatesDark Tranquillity) vonalát követi, jó féle tharsh ízű szólókkal kicicomázva, ahogyan azt első két dalukban is hallható. A Harmadiknak érkező Kill The Dancer daluk karizmatikus hörögésével inkább az USA death metal vonalát képviseli, amibe egy csipetnyi metalcore attitűdöt is tettek, és ugyanez mondható el a progresszív, avantgardista vonalakat is rejtő záró tételükről. Mindet összevéve bemutatkozásnak egy tökétesen kiforrott anyagot tettek le az asztalra. Várom a folytatását.

Pieces Of Echo

A Pieces Of Echo szintén egy új hazai formáció. Zenéjük leginkább a blackened crust és hardcore perifériáján mozog jó adagnyi erős kaotikus töltéssel megáldva. Bemutatkozó anyaguk a P(O)E három meglehetősen sötét képet mutató, nyers, intenzív dalt tartalmaz, olyan jóhiszemű jellemvonásokkal, mint a svéd Martyrdöd, a német Ancst, vagy az Endless Disease. Erős és egyben erőszakos, igaz a kissé kásás hangzásán még lehetne gyúrni, de idehaza stílus teremtőnek is mondható.

Rituals

A melodikus death metalt játszó ausztrál Rituals 2017-ben indult. Azonban a Melbourne-i underground élet három jól ismert arcát magába olvasztó projekt egy single, egy EP-n kívül eddig nem sok mindent tett még le az asztalra. A tavalyi nyár végén megjelent Invicta című kettesszámú kislemezük borító alatt göteborgi rigmusokkal és zúzdákkal találkozunk, ami nem is meglepő hisz az EP dalait Dan Swanö keverte. Nyitó tételük, a 3 perc környékén mozgó Insect egy jól bejáratott melo-death úthengerként tör utat magának. Ezt követi a hasonló hosszúságú Oracle, amiben a gyors részek igazán jól működnek és a dallamok is sokkal jobban átjönnek, mint előbbi daluk esetében. Ennak ellenére, valahogy az egész egy lapos, és sablonos EP képet mutatja. Remélhetőleg a következő már jobb lesz. 

(boymester)

TarLung / KRPL

Úgy néz ki a split anyagok valóban belopták magukat EP sorozatunk szívébe. Most osztrák sógoréktól hoztunk egy remek split fúziót, amin a dögös riffekkel dolgozó sludge/stoner TarLung és az instrumentális heavy stoner / noise rock örületekkel bíró KRPL 2-2 daláé a főbb szerep. A 15 perces tömény dagonyát adó kis anyagot a TarLung nyitja gőzgépszerű kemény sludge/blues mocsarával. Két daluk hangulata a sivatag riffelések és a mélyen gyökerező depresszió sludge/doom hanghullámai között mozognak. A KRPL sem vacakol sokat… összetett improvizatív riff tekeréseikkel szinte egyből levettek a lábamról. A két témájukban duzzad az energia, a lendület és nem legutolsó sorban az ötletesség. Agyasan felépített dallamszerkezeteik sokszor a Primus-t és a Metallicatharshesebb” döngöléseit juttatják az eszembe, melyekbe a noise rock jellegzetes – ütős -szekcióit szerkesztették bele. Ilyen egy 15 perci (cumsoth) boldogság.

Hexvessel Hexvessel
április 24.