Póka Egon. Legyen neked könnyű a föld!

„Langyos sörök, hideglábú lányok,
Hogy a pokolban történhetett meg…”

…hogy megint itt van EP-sorozatunk újabb része, amin mondhatni kéz a kézben járjuk be az underground kínálta újabbnál újabb zenék felfedezésre váró  ösvényeit. Lesz itt ősi rítusokhoz visszanyúló death metal, a progresszív, a heavy és a melo-death innovációja, arcba mászó agresszív amcsi HC punk, a melankolikus doom bánatos hangjai és hosszas szabbatista riffelések. Kalandra fel!

A Shuyet egy egyiptomi származású zenekar, de jelenlegi székhelyük Németországban van. Zenéjük az a fajta ősi metal melynek alapjai a Nile-féle ősi spirituális vonalhoz nyúlnak vissza, csak ők a klasszikus death metal elemei helyet a ’90-es évek fekete káoszába manifesztálták ó egyiptomi rítusokkal átszőtt arcane black metaljukat. Három tételes bemutatkozó EP-jük túlvilágról fogant dalaiban az epikus megfélemlítés eszközei dominálnak… dübörgő dobok, néhol lassú, máskor középtempós, vagy épp veszedelmes gyorsasággal cikázó delejes gitár riffek, okkult szövegek rituális kántálása, suttogások, és vérfagyasztó halál sikolyok. Mintha csak egy ősi szertartás közepére csöppentünk volna, mely a halál átjáróit kísér el az örökkévalóságba.

Azoknak, akik nem ismernénk a Richmond-i Under Attack egy igazi DIY hardcore szupergroup, amelyben olyan zenészek tömörültek, mint Dave Witte dobos (Municipal Waste, Discordance Axis, Human Remains, stb.), Mark Telfian gitáros (Limp Wrist, Devoid of Faith, Eucharist, Hail Mary, stb.), Jason Hodges basszusgitáros (Suppression, Oozing Meat, Bermuda Triangles) és Alex Copeland énekes. Zenéjükben a ’80-as, ’90-es évek agresszív amcsi HC punk vonalát hozzák vissza, annak minden mocskával és kritikájával. Augusztus közepén Preservation’s Crash az első igazi nagyobb lélegzetvételű kiadványuk, hiszen eddig egy demójuk és egy split anyaguk jelent meg. Igaz ez is 8 dal közel 9 percben, amiben 100%-osan lezúzzák az arcodat. Dalaik rövidek, agresszívak, dühösek, tele társadalomkritikával és frusztrációval.

A progresszív thrash és a melodikus metal, valamint a melo-death metal vonalán mozgó német Sweeping Death már 2017-es Astoria albumán megvillantotta erőteljes melódiáit, amik mára egyfajta névjegyükké váltak. Igaz akkor még a feszesebb metal töltetű thrash elemek domináltak zenéjükben, amik ha nem is koptak ki, de jelentősen átformálódtak. A bő egy hete Tristesse címmel megjelent három dalos EP-jük egy kifinomult ötvözetét adja eddigi stílusuknak, melyhez én leginkább a finn Sentenced és az Opeth progresszív, heavy alapú melodikus death metalját tudom párhuzamul hozni. 20 perces anyaguk nyitó tétele a The World As Will egy energikusan lüktető acélos metal riffekkel megtámogatott epikus hangzású nóta, melyhez a zongora és a hegedű egy remek kiegészítő hangulatot nyújt. A megint csak zongorásan nyitó Alter The Rift már egy erőteljesebb progresszív vonalat képvisel, metalosabb sikoltozásokkal dúsítva, míg a Sublime Me hozza az eddig hiányolt melo-death hatásokat, am ezek is jókora epikus hangköltemények közzé vannak beágyazva. Ez az EP, mondhatni leg agresszívabb dala… markáns riffek, hörgős ének és hatalmas, hosszas dallamok. Imádom! Egy egész nagylemezt meghallgatnék így tőlük. Tökéletes innovációja a progresszív, heavy, melo-death metalnak.

Az egykori hazai doom/dark metal vonalas The Art Of  Dethronement  utódzenekarként 2019 nyarán újjáalakult The AoD a napokban tette közzé REMAIN című bemutatkozó EP-jét. Az EP-re négy nóta került fel melyek megidézik az ungerground legendának is nevezhető anyacsapat 1995 és 2001 közötti fénykorát. Igaz eltelt jó pár év, az ismerős dallamok mellé új hatások és erősebb hangzás is került, de még mindig ott lüktetnek bennük az a fajta gótikus vonalas elborulás, ami korai dallamvilágukat jellemezte. Ez leginkább az EP záró Doom dalukban köszön vissza… De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején. A kislemezt a Paradise Lost / Tiamat feelingű Do We Remain és The Vortex Scheme dal-párosuk nyitja erősen riff és progresszív centrikus dallamaival. Ezt a két dalt csak is együtt tudom elképzelni, Az első egy erősebb, dinamikusabb dal, a másodikban azonban már a csilingelő zongora futamoknak köszönhetően megjelenik a melankólia is. A dinamikusabb doom/goth vonal továbbra is fent marad a The Inevitable kissé német goth (Cemetary) vonalas menetelős taktusaiban, amiket a fentebb említette korai elborulás, vagyis a melankolikus doom (My Dying Bride) vonalait, bánatos hangjait hozó Doom zár. Visszatérésnek tökéletes… remélem nem tűnnek újra el.

A szingapúri instrumentális doom/sludge metal duó, a Dozethrone nem éppen a lusta bandák sorait gyarapítja. Bár a műfajon belül ez egy igen kedvelt tevékenység… sok bandánál bevett szokás, hogy kiadnak egy albumot és évekig semmi. Azmi Czar – gitáros, dobos és Izhar Ashburn – basszusgitáros párosa szerencsére ennek az ellenkezőjére cáfol rá, hiszen 2021-ben már ez a harmadika anyagukat adják ki Resurrection From The Dead címmel. EP-jükre (vagy lemezükre… a fene tudja) 3 mocsaras tétel került fel a klasszikus doom íz világával, amiben már a stoner metal hatásai is jelentős szerepet kaptak. Zenéjükben egy jelentősebb fejlődés is megfigyelhető, nem csak ritmikailag, dallamszerkezetileg, de technikailag is. Azonban úgy látom továbbra is ragaszkodnak a monumentálisabb játékidőkhöz és a már jól bevált 3-as számhoz, hiszen anyagokra mindig három tételt tesznek fel. A páros két éves fennállása alatt 11 anyagot kovácsolt össze, ami Sleep, Black Sabbath fanoknak abszolút kötelező.