Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan lemezről írhatok, ami mögött azok a zenészek találhatóak, akiket igazán nagyra tartok a magyar undergroundban. Volt egyszer régen, illetve elvétve még ma is létező zenekar, ami sokáig Ravenshades, majd Veér névvel véste bele magát a hazai palettába. Emlékszem, mikor Káger Balázs (Neverheard Distro) kiadta anno az első nagylemezüket 2009-ben, ami a The Measure Of Waste névre hallgatott, konkrétan csak azt hallgattam kifulladásig. Az aurája ennek a rock and rollal átitatott koszos black metalnak egyedi színfoltja volt az akkori színtérnek, de még manapság is megállná a helyét. Mai napig azt mondom, ha hazai lemezt kellene egy külföldinek ajánlanom, és black metalt, én biztos erre (is) voksolnék! A magát csak Jim Jones-nak nevezett énekes beteg, fröcsögő hörgős/acsarkodós bugyogása (hasonlót sem hallottam még sehol) még különlegesebbé, nem evilágivá teszi ezt a remekművet.
A Veér kiadott még egy lemezt 27 címmel, a projektet alkotó zenészek pedig rengeteg különálló egyéb produkcióval is megörvendeztettek minket. Ezekből az egyik a Kolp, melyet Jim Jones énekes és Knot dalszerző alkot. A projekt már 2010 óta aktív és elmondhatom, hogy egyik lemezük sem egy könnyű délutáni szieszta darab. Depresszív, inhumán, lelassult, fájdalmas, beteg torzítások jellemzik őket, a fényt egy pici résen sem engedik átjutni. Nemrég Pale Stars Shining néven jelent meg a negyedik albumuk, ami egy gyors black metal viharral nyit, ez már szokatlannak tűnik a Kolp esetében. A szélvész-gyors tempó és az aránylag tiszta hangzás eddig nem volt jellemző a társulatra, de tény, hogy ez is nagyon jól áll nekik.
A Beyond The Edge egy mizantróp, monoton dal, amit az utolsó fél percben megszakít Jim Jones fájdalmas, lassú agonizálása. Hangja még mindig nem kopott, kicsit átmenet a hörgés és a károgás között,de nagyon egyedien beteg stílusban. Ha valamihez hasonlítani kellene, nekem egyből az első Veér album ugrott be, de egyébként ez a lemez “black metalosabb” bármelyik Kolp vagy Veér albumnál. Nagyon sok esetben olyan zenekarok jutottak eszembe a lemez hallgatása közben, mint az orosz Branikald, valamint a régi Forest. Természetesen csak hangulatról tudok beszélni. Disszonáns, menetelős riffeléssel nyit az Ignite In Cold Flames nóta, melyhez társul Jones brutálisan beteg, mizantróp hangja. A dal vége szintén átcsap szélsebes black metal tételbe, mely nem ismer kegyelmet. Személy szerint ez nekem a kedvenc tételem a lemezről, rideg hangulatát illetve fülbemászó kezdő riffelését bármikor felismerném.
A Till Only Nails Remains is azt bizonyítja, hogy inkább a keleti blokk underground zenekarai hatottak a projektre, nem a tipikus skandináv fekete fém hangulatai. A dal elmenne akármelyik Branikald lemezen. Végig szélvész-gyors, blast beattel kísért, nem túlbonyolított riffelésű, jéghideg tétel. A Low Tide már inkább a korábbi lemezeikhez hasonlít, itt inkább a doomos vonal van előtérben. A vokál itt tud a leginkább érvényesülni, simán felér egy megkínzott lélek utolsó kiáltásaival.
A címadó Pale Stars Shine is egy gyors tétel, ugyanolyan jó minőségben, mint az összes többi szerzemény. Itt szeretném kiemelni a gitáros/dobos/basszusgitáros, zenei multifunkcionista Knot teljesítményét, amit már nagyon sok projektben, kisegítő zenészként, alkotó zenészként többször is bizonyított. Az utolsó tétel, a Remembrance eleje nekem kicsit a korai Barshasketh zenei világát idézi, nagyon tetszik ez a fajta disszonáns pengetés. Hangulatos, mizantróp, méltó befejezése egy egyébként nem túl hosszú (30 perc az egész album) gyűlölet csokornak.
Az album egy erdőt ábrázoló negatív borítóval érkezett, a dalszövegeket nem tartalmazza sajnos a booklet, pedig szívesen elmerengtem volna a srácok által közvetített pozitív és szívmelengető üzenetekben. Egyébként maga a design nagyon igényes, öröm kézbe venni a CD-t.
Keressétek a Total Darkness Propaganda háza táján, akinek ismét egy remek, brutálisan erős albumot sikerült kiadnia! Nagyon ajánlott anyag!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
