Kriegshög
Love & Revenge

(La Vida Es Un Mus • 2024)
BB94TM
2024. április 27.
2
Pontszám
9.5

Hihetetlen, de a Kriegshög sem számít már fiatal brigádnak. A 2000-es évek Tokiójának egyik legmeghatározóbb hardcore punk csapata nagyjából a huszadik évfordulója környékén van (pontos számmal nem tudok szolgálni, sorry, de a japánoknál előfordul, hogy zéró a neten fellelhető alapinfó is). Brutál nagy kedvenceim, nem kicsit izgultam be, amikor kijött az új track, a 虚空 (Void), pláne, hogy 14 év(!) telt el az eddigi egyetlen stúdiólemez óta. Single/EP téren sem hajtották túl a malmot, utoljára a járvány előtt jelentkeztek egyetlen hetes maxival.

A Kriegshög ugyan már nem az a mocskos, brutál gyors d-beat horda, akik az indulástól nagyjából a 2010-es évekig voltak, de ne ess pánikba! Semmi radikális! A sound kapott némi polírt, mint a szaké, de így is kellően nyers maradt, helyenként pedig már befigyel a középtempó. Az irány tetten érhető volt korábban is, szóval a Love & Revenge kb. ott folytatja, ahol a Paint It Black / White Out véget ért 2019-ben. Szóval nincs para, nem véletlen van jelölve még mindig a legnagyobb hatások közt a Kuro vagy a Zouo. Legendás zenekarok!

Masaki hangja kegyetlen, mint egy háborús sziréna, ami a füleden át az agyadig hatol, és addig dörzsöli az elmédet, amíg már semmi mást nem leszel hajlandó befogadni, csak a nyers Tokyo punkot. Állítólag új dobos van a házban, mondjuk ez túl sokat nem nyom a latba. Jól kalapál ő is. Maximum a tudat, hogy Nenji már nincs velük, aki viszont alaptag volt, nem mellesleg idén nyomta egy új projektben is, korábban pedig az Unarmot is erősítette. Hallgass rájuk, mert megéri! A borítót nem vitték túlzásba, az öreg Shingo (aki amúgy a basszer is) konkrétan semennyire sem erőltette meg magát. Azért kár, mert a korábbi dizájnjaik elég ütősek voltak, ez a mostani viszont eléggé „letisztult”. De ettől még a Love & Revenge lemez olyan top 10-es anyag idén, mint a szél! Egy rohadt smirgli, a halál kegyetlen bulldózergépezete. A következőre ne várjunk ennyit!

Kriegshög – Love & Revenge (2024) (2 komment)

  • Armand Armand szerint:

    Na, ez pazarúl odab.szott! Ultra mocsok, brutál gyors mint a szerelem, aztán meg a pofára esés. Én megttam neki a hiányzó 0,5 pontot, vagyis abszolút 10. Köszi, hogy ilyen jó cuccot hoztál.

    • BB94TM BB94TM szerint:

      ありがとうございます ! Igyekszem írni ezekről.
      A fél pont csak azért hiányzik, mert az eddigiek alapján tényleg illett volna hozzá egy ütős borító is.

Sunnata Sunnata
május 13.
SzegeDEATH fest. 7. SzegeDEATH fest. 7.
május 16.