Érdekes kiadványhoz jutottam hozzá nemrég, méghozzá a brazil HellLight Funeral Doom című albumához, ami 2008-ban jelent meg, elvileg…ennek újra kiadása kiadóváltás után valósult meg, ugyanis 2010-ben a Solitude Productionshoz került a csapat. Nagy előrelépés lehet ez nekik, ugyanis a Solitude sok jó hasonszőrű banda munkáját gondozza. A 2008-as monstrum nem könnyű hallgatnivaló, valahol az öngyilkosság szélén kell állni a közel 120 perces hangzóanyag áttanulmányozásához, az újrakiadáson keveselve a játékidőt, mellécsaptak még egy „mini albumot” is a maga közel órás játékidejével. Ez az album külön viseli a The Light That Brought Darkness címet, melynek első tétele a rendkívül béna című …And Then, the Light of Consciousness Became Hell… albumot vetíti előre, amit volt már szerencsém megfülelni és bizony sokkal jobban sikerült a most tárgyalt albumnál, a többi szám feldolgozás.
A kezdetben kéttagú szörnyeteg 1996 óta létezik, 98-ban jelent meg első demójuk, ezen kívül 3 nagylemezzel büszkélkedhetnek. Az utolsó lemezhez már csatlakozott Alexander Vida (basszus) és Fabio de Paula (gitár, billengyűk) mellé Anders Andlung dobos. Ez jelentős minőségben emelte meg a banda zenéjét és a hangzás is sokban javult.
Nézzük hát az első lemezt! Ez a súlyosabb tételeket felvonultató rész, az biztos. Összesen 7 szerzeményből áll, ezekből 5 jóval 10 perc feletti. A banda abban különbözik a legtöbb funeral doom harcostól, hogy nagy tisztasággal dörrennek meg a hangszereik, viszonylag füllel is felfogható gyorsaságúak a riffekkel, melyek hol ötletesek, hol monoton hangon lapátolják ránk a földet. Az első Deep Siderial Silence a maga 18 perc hosszával a duplalemez legsúlyosabb, leghosszabb szerzeménye. Aki ezt túléli, annak ajánlom csak a többi tételt, amin megismétlik rövidebb-hosszabb kiadásban. Mély, kriptából kiszivárgó hörgés kíséretében telnek a percek, kíváncsi voltam a szövegre, ugyan az angol tudásom nem a legjobb de az első dal utolsó sora nagyon tetszett: Semmi sem marad … csak hogy legyen az Úr a saját hamvaiból! Gyanúm beigazolódott: a szöveg tökéletesen passzolhat a zenéhez. A mélységbe néha-néha lenyúl egy kéz utánunk, majd epikus magasságokba repít mivel az ének néha vegytiszta epikus doomá változtatja a lemezt, tiszta férfiénekkel, amit épp a legkevésbé várnánk. Némileg kilóg a sorból a 4. The Diary c. szám, ami rövid, alig pár perces hangulatfokozást produkál, a többi hömpölygő, hullámzó fájdalom 120 percen át. Mindenki végigjárja közben a maga Golgotáját, ez is a legnagyobb probléma vele, mert elérte a funeral doom átka, az unalom. Még a nemrég megjelent, minőségben jóval előbb való Ea lemez egyetlen hosszú tétele is élvezetesebb. Írnak még ennél talán hangulatosabbat is, addig hosszú, magányos téli esték esetében szerencsés lehet a lejátszóban.
A második lemez értékesebb számomra,hiszen olyan klasszikusok funeral változatát kapjuk meg, mint a Pink Floyd Confortably Numbja, Black Sabbath Heaven And Hellje. Az itt található 7 tétel ugyan 10 perc körüli barátságosabb hosszúsággal rendelkezik, de itt is kapunk súlyos témákat. Sokkal több a tiszta ének, ami hullámzó minőségű néha, de jobb, mint a folyamatos hörgés. Ezek szinte epikus doom szerűek, gyorsabbak is elődeiknél. A záró tétel tetszett legjobban, a Queen The Show Must Go One feldolgozása. Klasszikus rock funeral doomra lassítva! Érdekes, de nálam nagyon működött!
A kezdetben kéttagú szörnyeteg 1996 óta létezik, 98-ban jelent meg első demójuk, ezen kívül 3 nagylemezzel büszkélkedhetnek. Az utolsó lemezhez már csatlakozott Alexander Vida (basszus) és Fabio de Paula (gitár, billengyűk) mellé Anders Andlung dobos. Ez jelentős minőségben emelte meg a banda zenéjét és a hangzás is sokban javult.
Nézzük hát az első lemezt! Ez a súlyosabb tételeket felvonultató rész, az biztos. Összesen 7 szerzeményből áll, ezekből 5 jóval 10 perc feletti. A banda abban különbözik a legtöbb funeral doom harcostól, hogy nagy tisztasággal dörrennek meg a hangszereik, viszonylag füllel is felfogható gyorsaságúak a riffekkel, melyek hol ötletesek, hol monoton hangon lapátolják ránk a földet. Az első Deep Siderial Silence a maga 18 perc hosszával a duplalemez legsúlyosabb, leghosszabb szerzeménye. Aki ezt túléli, annak ajánlom csak a többi tételt, amin megismétlik rövidebb-hosszabb kiadásban. Mély, kriptából kiszivárgó hörgés kíséretében telnek a percek, kíváncsi voltam a szövegre, ugyan az angol tudásom nem a legjobb de az első dal utolsó sora nagyon tetszett: Semmi sem marad … csak hogy legyen az Úr a saját hamvaiból! Gyanúm beigazolódott: a szöveg tökéletesen passzolhat a zenéhez. A mélységbe néha-néha lenyúl egy kéz utánunk, majd epikus magasságokba repít mivel az ének néha vegytiszta epikus doomá változtatja a lemezt, tiszta férfiénekkel, amit épp a legkevésbé várnánk. Némileg kilóg a sorból a 4. The Diary c. szám, ami rövid, alig pár perces hangulatfokozást produkál, a többi hömpölygő, hullámzó fájdalom 120 percen át. Mindenki végigjárja közben a maga Golgotáját, ez is a legnagyobb probléma vele, mert elérte a funeral doom átka, az unalom. Még a nemrég megjelent, minőségben jóval előbb való Ea lemez egyetlen hosszú tétele is élvezetesebb. Írnak még ennél talán hangulatosabbat is, addig hosszú, magányos téli esték esetében szerencsés lehet a lejátszóban.
A második lemez értékesebb számomra,hiszen olyan klasszikusok funeral változatát kapjuk meg, mint a Pink Floyd Confortably Numbja, Black Sabbath Heaven And Hellje. Az itt található 7 tétel ugyan 10 perc körüli barátságosabb hosszúsággal rendelkezik, de itt is kapunk súlyos témákat. Sokkal több a tiszta ének, ami hullámzó minőségű néha, de jobb, mint a folyamatos hörgés. Ezek szinte epikus doom szerűek, gyorsabbak is elődeiknél. A záró tétel tetszett legjobban, a Queen The Show Must Go One feldolgozása. Klasszikus rock funeral doomra lassítva! Érdekes, de nálam nagyon működött!
Aki szeretne hosszú időre kikerülni a világból, vagy szeretne a magány és a teljes elkeseredettség tengerén utazgatni, annak ajánlom az albumot. De igazából a következő, valóban Solitude Productions szárnyak alatt készült lemezükre leszek kíváncsi, mert a 2 lemez új felvételei sokkal jobban szóltak az elődöknél és ötletesebbek voltak. Ha ez az irány, én vevő leszek rá.
A 2. lemez anyaga megjelent külön Ep formátumban is 2011-ben, ha valaki azt szeretné beszerezni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
