Határozottan érdekes élmény úgy írni az Ahab új lemezéről, hogy közben Evoken szól. Ez segít felfedezni a két anyag nagyfokú hasonlóságát és különbségeit is.
Az Ahab Hermann Melville világhírű regénye, a Moby Dick egyik szereplője, Ahab kapitány neve alapján keresztelkedett, és zenei inspirációikat is a tenger és a nagy bálna szolgáltatja. 2004-es megalakulásuk óta három lemezt eresztettek ki a habok közé ringatózni. Érdekességként említem meg (bár ez kicsit több is, mint érdekesség), hogy a zenekar dobosa Cornelius Althammer a szintén német Dead Eyed Sleeper dobosa is. Ez azért nagy teljesítmény, mert az egy death metal zenekar, tehát a metál dobolás ellenpólusát képviseli ahhoz képest, amit itt kell csinálni. És egy másik bandatag, Stephan Wandernoth basszer szintén tagja még a Dead Eyed Sleepernek, mégpedig gitárosként. Az említett banda Observing Oblivion című lemezével szerepelt is a Hangpróbánkban, itt láthatják Önök az eredményt.
Arról beszélgettünk Pistikével, meg még egy pár forgácsolóval, hogy a funeral doom az a műfaj, ahol kiváló dalszerzőnek kell lenni, hiszen ennek híján súlyos unalomroham fog ránk törni, vagy nem lesz végighallgatva az adott lemez. A müncheni kvartett rendelkezik azokkal az adottságokkal, amivel a műfaj klasszikusai (Esoteric, Evoken), nekem mindössze a lemez harmadik negyedében támadt némi ürességérzetem, ezért a fél pontos levonás.
Ezzel le is tudtam a lemez negatívumainak a sorolását, nézzük hát, hogy mit ad nekünk élvezetként a zenekar egy óra egy percben!Hatalmas teret mindenképp, annak ellenére, hogy nem találom rajta a szintetizátort. Először azon gondolkodtam, hogy ezért is vonok le, viszont felrémlett, hogy elsőre sem rémlett. Mármint a hangszer hiánya. Úgy hallgattam végig a lemezt, hogy csak jóval utána kaptam fel a fejem: hol a szintetizátor? Másodjára tudatosan, odafigyelve hallgattam, de akkor sem találtam. Végül ráeszméltem, hogy van helyette más, és különben is hol van az megírva, hogy a funeral doomot csakis a billentyűkkel színesítve szabad előállítani? Akusztikus gitárcsilingelések, dallamos énektémák, többszólamos vokálok teszik érdekessé a dalokat, a műfaj által kötelezővé tett elemek mellett. És ennél a pontnál állnék meg egy pillanatra, hiszen amit az Antarctica the Polymorphess című dalban az énekes/gitáros/szintis (?) Daniel Droste nyújt, arra én személy szerint még nem találtam példát ebben a műfajban. A vokalizálást itt, ahogy a címadóban is megtámogatja Herbrand Larsen az Enslavedből (kösz Cavy!). NEM vagyok azonban szakértő, tehát, ha Ön úgy érzi, hogy tudatlanságom arcpirító, nyugodtan pirítsa csak orcámat ott lent a hozzászólásoknál, illetve hozzon példát hasonlóra!
Althammer, aki civilben zenetanár, roppant fegyelemmel vezényli le hangszerén ezt a távoli utazást, de ügyel rá, hogy finom, halk jazzes szemetelések is hallatszódjanak a pergődobon időnként. Ez legjobban a második tétel az Aeons Elapse végén figyelhető meg, ahol kihalkul minden hangszer a dob mellől. Okos, ötletes befejezés.
A banda honlapján részletezik, hogy Chris Hector gitáros volt a fő szövegíró, és Daniel Droste a zeneszerzője a lemeznek.
Május 25-én jelentette meg a Napalm Records az anyagot többféle verzióban. A digipackos dallista egy, a bakelites két bónusz dalt is tartalmaz. A hangzás kegyetlen jó. Tiszta, és erős. Modern, de szerethető.
Igazi, jó fajta ráérős muzsika ez, ahol az alkotóknak sikerült féken tartani magukat a zúzás szempontjából. Ezt most úgy kell érteni, hogy az Esoteric és az Evoken utolsó anyaga elég megterhelő volt számomra, hiszen az első dalnál bekapcsol a torzító, az utolsónál meg ki. Az Ahab viszont sokszor használ akusztikus kíséretet a gitáron. A hörgés/ének hányad is szépen be lett állítva, a vokalizálás rendkívül érzelemgazdag. Nem darál be, nem fáraszt el az óriás, időnként ad lehetőséget a fülnek tisztulni. Ne tessenek félreérteni! Nem azt mondom, hogy leáll, csupán lélegzetet vesz. Egy nehéz zsák megemelése, majd lerakása után ahogy jól esik egy nagy sóhajtás, a fémzenék hallgatásakor is kellemes egy fél perces halkulás.
Kiváló lemez született hát, amiről nem is linkelhetek másik nótát, mint az énekszólamokkal teletűzdelt Antarctica the Polymorphesst. Igen! A dalt hallgatva tulajdonképpen elhiszem, hogy a Déli-sark ezerarcú.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
