Szereted az angol Warningot? Lázba hozott annak idején az új lemezhez lassacskán készülődő 40 Watt Sun? Esetleg csak egyszerűen lebegnél egyet a szellemvilág gyámoltalan lelkeivel? Bármelyikre igen a válasz, a Cross Vault bemutatkozó lemezével nem lőhetsz mellé. A 2013-ban indult német duó, becsületes nevükön N. és M. rongyosra hallgatta a 15 év alatt összegyűlt, mégiscsak szerény méretűnek mondható Warning életművet és miután ordított a lejátszójuk a folytatásért, ezért összehoztak egy Patrick Wilson legendás bandáját másoló zenekart, a Cross Vaultot. Kezdetben megtanulták a klasszikus szerzeményeket és sokat, sokat játszották, míg nem megszülettek az első saját dalok, amit nyugodt szívvel kiadhatott volna Wilson csapata is, a kutya sem venné észre a minőségi különbséget a két banda között. A lemez annyira bejött a tagoknak, hogy hamarosan megszaporodtak és koncertezni kezdtek, még a Hammer Of Doom fesztiválon is szerepelhettek. A dobok mögé a Nocturnalból és a nagy múltú Angel Of Damnationból ismerős Skullsplittert ültették, másodgitárosnak csatlakozott G. és basszernak a szintén Angel Of Damnationös Forcas. Ebben a felállásban kezdtek neki a 2015-ös év második felére ígért második lemeznek, amit szintén az Eyes Like Snow hoz majd el nekünk.
De maradjunk egyenlőre a Spectres Of Revocable Lossnál. Ahogy a Warning esetében megszokhattuk, ez a zene nem való bármilyen hangulathoz, helyzethez, nagyon ki kell nyitni az antennákat a befogadásához, mert ez a minimalista módon közvetített határtalan bánat, gyötrelem és nyomor nem csúszik le bármikor a torkunkon. A mélyre hangolt gitárok inkább csak morajlanak, lüktetnek, mintsem dallamokat játszanának, a hangzás minden hangszer esetében kísérteties és sötét, nem beszélve N. énekéről, ami tökéletes ahhoz, hogy igazi főszereplője legyen egy ilyen projektnek. A zene keserédességéhez, melankóliájához jól passzol a George Orwell 1984 c. regénye által ihletett borítókép is a pofás zenekari logóval. Az anyagon 5 teljes értékű dal szerepel, ami mellé megkapjuk a Footprints c. Warning dal feldolgozását, ami akár a lemez részét is képezhetné. A dalok 5-8 perc között mozognak, de véletlenül sem kúsznak olyan szélvész gyorsaság közelébe, mint például egy középtempó. Erre jó példa a nyitó Void Of Old, Void To Come, ami fantasztikus akusztikus részekkel hívja fel a figyelmet az élet véglegességére, kiúttalanságára, miközben magához édesget dallamaival, mintegy hipnotizálva a hallgatót. Ez a nyitás egészen könnyednek tűnik a folytatásban érkező A Query In Chainshez képest, ami egy igazi doom ballada, mely időnként az aranykorában járó While Heaven Weptre emlékeztet leginkább a maga súlyával, kórusban előadott gyönyörű refrénjével. Szenvedélyére, sötétségére még egy lapáttal rátesz a leghosszabb tétel, a Home, amit rögtön ellensúlyoznak is a valamivel lendületesebben kezdő Rails Departinggal. Persze ettől még nem várhatunk vidámságot, főleg, hogy a lemez legdepressziósabb dala követi, az At Our Bleakfest, ami minden doom kedvelő szívét képes lesz megdobogtatni.
Hiába a sok hasonlóság, a nulla egyediség, egyszerűen képtelenség nem szeretni a Cross Vault bemutatkozását, mert visszaadja egy nagyszerű banda legjobb pillanatait, nem lemásol, hanem folytat egy életutat olyan minőségben, hogy érdemes legyen várni a hamarosan érkező folytatást, amire most nem kell éveket, évtizedeket várnunk…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
