Embrace Of Thorns
Scorn Aesthetics

boymester
2018. november 17.
0
Pontszám
9
   

    Az idei év mérhetetlen mennyiségű kitermelt fémzenéjét nagyon jól lehetne szemléltetni azzal, hogy némi promóciós anyag ínség mellett (van néhány, csak ha írok róluk, abban nem lesz túl sok köszönet) kiszúrtam magamnak néhány anyagot pusztán Görögországból és nekiláttam egy trilógiának velük kapcsolatban. A Varathron és a friss Lucifer’s Child adta magát, viszont záró darabot igencsak sokáig kerestem. No nem a jó, vagy említésre méltó anyagok hiánya miatt, sokkal inkább azért, mert bőséggel akadt páciens és mindegyik más és más okból szerethető. Célirányosan black/death lemezekre vadásztam, úgyhogy aki esetleg még ezek után is tovább akarja izzítani az Etna gyomrában Héphaisztosz mellett a vasat, annak ide linkelek párat az esélyes, igényesebb produkciók közül: Human Serpent, Nigredo, Heretic Cult Redeemer, Sørgelig, Yovel, Lykaionas, Agos .
    Végül a Varathronhoz hasonlóan hosszú múltra visszatekintő zenekart választottam, ami igazán megérdemli a recenziót, ez a csapat pedig Embrace Of Thorns néven tevékenykedik. A zenekar gyökerei 1998-ig nyúlnak vissza, első lemezük pedig 2007-ben került a rajongók áldozati asztalára. Érdekességük a brutálisan hosszú és értelmezhetetlen művésznevek mellett lassú, de magabiztos zenei fejlődésük, ami egyre érettebb, izgalmasabb lemezek elkészültét segítette elő. A tagok mindemellett a görög undergroundnak olyan szereplői, akik nyugodtan elkaphatnák egy sikátorban mindenholottlevő kollégámat a nevének elkopzása okán, mert ha felsorolnám a bandákat, melyekben vagy élőben, vagy a múltban, vagy pedig most tevékenykednek, akkor mennyiségi szempontból lezártnak tekinthetnénk ezt a cikket. Azért mégiscsak érdemes ezeket a borzasztó neveket ide írnom (inkább másolnom) pár csapattal, mert rendkívül tevékeny emberkéinknek pusztán a környezetében akadhattok pár eddig talán ismeretlenebb gyöngyszemre. 


    A 2014-es Darkness Impenetrable kiadása után történt néhány frissítés a bandában, például Necronomancer666 helyére Rampike érkezett a basszusgitár kezelésére, valamint a kedvenc művésznevemet viselő Nuctemeron Bestial Ravisher Of The Divine Harmony helyére érkezett a jóval kevésbé billentyűzetkoptató névvel ellátott Maelstrom. Nagy változást nem hoztak a zenekar életébe, mivel a főnök a kezdetektől fogva az énekért és gitárért felelős Archfiend DevilPig, aki kezdetben egymaga jelentette az Embrace Of Thorns-t. A bandát mára az aténi underground lokális szupergroupjának is nevezhetnénk, annyi helyről gyűjtötte össze magának a különféle zenészeket. De linkeket ígértem a búvárkodni vágyóknak, úgyhogy itt vannak a zenekarhoz kapcsolható agymenések, melyekkel igazán érdemes a black/death és néhány esetben a grind rajongóknak próbát tenni: Serpent Noir (remek atmoszférikus black anyag), War Possession (death a pincéből), Delete The Mass (elmebeteg death/grind keverék), Necrovorous és Ectoplasma (régis sulis death kiváló minősőgben), Dephosphorus (kísérletezősebb death/black/grind), Disharmony és  Pile of Excrements (régi sulis death/black), Violent Definition és Chainsaw (régi sulis thrash anyagok). A linkelt anyagok mind az elmúlt évek termését tatalmazzák, úgyhogy a zenészek teljes lendülettel vetették bele magukat DevilPig kirohanásába is, ami egy rövid bevezető után azonnal nekünk esik rothadással, bűzzel és sötétséggel átitatott, ősi mítoszokkal tarkított rémálmával. 

 
    Minden lelkesedésem és kutakodásom ellenére már most szögezzük le, a Scorn Aesthetics nem mindennapi fogyasztásra és újdonságokra vágyóknak való. A nyers hangzás, ami azért kedvez az időnként elég sötét, monoton harmóniáknak és a kapaszkodókat nyújtó riffeknek, valamint a monoton, acsarkodó, karcos vokálnak, az egyedül a múltba révedő hallgatóságot fogja meggyőzni magának. A változatos tempók ellenére játékosságot egyedül Maelstrom dobolásában kereshetünk, mindenki más lehajtott fejjel adagolja a kétségbeesést és depressziót közel háromnegyed órán keresztül. Ez lehet az oka annak is, hogy ahány külföldi cikket találtam, annyi módon értékelték a végeredményt, hol üdvözítve a 90-es évek tapintható mélységeit, hol hiányolva (joggal) bármiféle olyan megoldást, ami eszünkbe juttatja, hogy 2018-van. Én az első csapathoz vagyok kénytelen csatlakozni, mert nem hallottam egyetlen olyan témát sem a játékidő alatt, mely ne győzött volna meg arról, hogy minőségi produkciót hallok. Szerintem bőven van itt érdekesség, legfőképp erős témák képében, beleágyazva a fekete masszába, ami nem feltétlenül az első hallgatás alkalmával fogja feltárni az erényeit. Száraz, gyűlölettel teli anyag lett a tagok együttműködésének végeredménye, de ettől függetlenül nálam az év legjobb görög lemezei között szerepel. A teljes kiadványt meghallgathatod a horda bandcamp oldalán. 
 
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.