Lazarvs

Lazarvs (2020)

A banda sztorija egy kis magyar sikertörténet. A kezdetektől fogva stabil felállású trió fokozatosan építkezve dolgozta be magát a hazai underground húzónevei közé, az Apey & the Pea név rendszeresen szerepelt a fesztiválok plakátjain, de nem voltak restek akár kisebb klubkoncertek kedvéért is leutazni az ország bármelyik szegletébe. A kitartó koncertezés, a jól megszólaló lemezek, az igényes merch cuccok, a közönséghez való hozzáállás és persze a dalok révén egy szélesebb réteget értek el. Tíz év közös muzsikálás után viszont tavaly ősszel belátták, hogy az induláskor választott, valóban egyedi név a zenei irányvonallal már egyre kevésbé egyeztethető össze. Három sikeres lemez után kockázatos a névváltás, de az önazonosság jegyében sikerült egy rövid, egyedi, könnyen megjegyezhető, illetve a zenekar múltjához is kapcsolódó nevet találniuk. Az első két album bibliai eredetű Nazareth, Judas, illetve Abraham dalcímeinek sorába a Lazarvs is illeszkedik. Ráadásul jelen esetben ez nemcsak a zenekar neve és a lemez címe, hanem egy ilyen dal is felkerült a CD-re. Csak nem lehet véletlen, hogy Apey a közelmúltban néhány promo fotón Deicide pólóban tűnt fel… Glen Bentonék annak idején egy névváltás után az első lemezük címadó dalát szintén a bandáról nevezték el. Apey egyébként a közelmúltban egy interjúban el is árulta, hogy a lemez munkálatainak végső szakaszában rengeteg régi death metalt, így a Deicide mellett Dismembert, Obituaryt és Morbid Angelt hallgatott. 

A Lazarvs voltaképpen egy új kezdet a trió számára, ami egyben az Apey & the Pea lemezek utáni következő lépcsőfok. Kezdetben a Neck Sprain énekese által vezetett hármast egyesek elintézték azzal, hogy Pantera metalt játszanak. Mára azonban be kell látni, hogy abban a muzsikában, amit a Lazarvs lemezre préselt, benne van szinte minden, ami az elmúlt harminc évben jó volt a metalban. A zene mégsem egy katyvasz, nem riffhalmazok, hanem végletekig kidolgozott témák, ha esetenként nehezen kibontható formában is, de igazi dalok kerültek a CD-re.

A megbonthatatlan egységben muzsikáló hármas ezúttal tizenegy dalt szállított le. A nyitó, ének nélküli IV. Rebirth inkább intróként funkcionál a The Order előtt, ami thrashes témával indul, de van benne dallamos ének és húzós riffek is. A Reaping egy egyenletes tempóban pusztító rövid, pörgős tétel, végig extrém énekhanggal. A Pit kapcsán először a disszonáns gitárhangokra kaptam fel a fejem, a remek énekdallamok csak a harmadik-negyedik hallgatás környékén bontakoztak ki. Nem újdonság, hogy Apey torkában ott vannak a kilencvenes évek emblematikus énekeseinek hangszálai, legyen szó Anselmo-ról, Chris Cornell-ről, Stayley-ről vagy akár a Crowbar-os Kirk-ről.

A lemez leghosszabb dala a málházós riffekkel kezdődő Lazarvs az alapvető középtempó ellenére nagy zenei ívet jár be. A sludge-os gitártémái a földbe tapossák a gyanútlan hallgatót, enyhülést csak a középrészben és az elnyújtott levezetőben hallható grunge-os énekdallamok hoznak. Ha én állítom össze a dalsorrendet, biztos, hogy a lemez végére tettem volna ezt a nyomasztó nótát, de el kell ismernem, hogy itt, középtájon még nagyobbat üt. Az előzetesen már közzétett Godslayer egy egy perces dühkitörés, de nem a tempós, punkos formában, hanem alapvetően súlyos riffekkel elővezetve. A Solar King és a Valhalla pedig akkora Crowbar-os sulykolások, hogy Kirk mester ezeket hallva elégedetten lóbálná a szakállát. Az utóbbi tartalmazza a korong talán legjobb énektémáit is. Az I, Emperor a thrashes vadulásokat ötvözi ólomsúlyú riffekkel.  Első hallgatáskor mégis a lassan építkező, nagyobb lélegzetű From Flesh-sel sikerült leginkább meglepniük. A szöveg nélküli, újfent nyomasztó hangulatú nóta csak a negyedik perc környékén indul be. Az utolsó szám, a Warmaster címéről ránézésre a Bolt Throwerre asszociáltam, a hörgős énekhangon túl azonban nem sok hasonlóság van a nóta és az angol death metal banda muzsikája között. Ez a dal ugyanis ismét egy brutális sludge tétel lett.

Ahogy már utaltam a számsorrendre, remekül lett felépítve a korong dinamikája is, a sok súlyos riff közepette nem ül le az album, időnként ugyanis beiktatnak egy-egy kalapálósabb témát vagy egy váratlan énekdallamot. A dalszerkezeteket is bátran variálják, nem a jól megszokott formulákkal ügyeskednek.

A fizikai kiadvány maga is megérdemel pár gondolatot, a digipack tokba ugyanis többoldalas booklet helyett egy-egy különálló lapra nyomtatták a borító részleteit, így az érdeklődők két headbangelés között akár kirakózhatnak is a képekkel.

A Lazarvs lemeze kétségtelenül az idei év egyik legfontosabb megjelenése a magyar undergroundban. A kérdés csak az, hogy a banda híre elér-e mindenkihez, aki fogékony lehet a zenéjükre; avagy itthon angol nyelvű dalokkal meddig lehet eljutni?!

Az ajánlót írta: Andris