Legion of the Damned
The Poison Chalice

(Napalm Records • 2023)
King
2023. augusztus 10.
0
Pontszám
9

A mostani lemezajánló/kritika egy kicsit „rendhagyó(bb)” lesz, mint az eddigiek, mivel Morcos kollégával együtt elemezzük és értékeljük ki a Legion of the Damned legújabb, The Poison Chalice lemezét. Jó olvasgatást kívánunk hozzá!

King értékelése:

Én a holland hordát a 2007-es Sons of the Jackal lemezükkel ismertem meg, aminek a borítója keltette fel elsődlegesen a figyelmemet. A banda egyébként már az előző, még Occult név alatt is kiadott öt nagylemezt, melyek hasonló stílusban mozognak, mint az utána lévők is. Többnyire tempós, pörgős, döngölős death/thrash metal, kiegészülve itt-ott zseniális középtempós, málházós dalokkal. Kellően dallamos, zúzós lemezeket hallhattunk a bandától eddig is, a 2008-as Cult of the Dead, illetve a 2011-es Descent Into Chaos két zseniális album – elég csak az olyan dalokra gondolni, mint a fantasztikus Shrapnel Rain, Night of the Sabbath, Killzone, House of Possession vagy éppen a Black Wings of Yog-Sothoth, vagy akár az első, 2006-os Malevolent Rapture-ről a Werewolf Corpse és banda nevét viselő, szintén fantasztikus, menetelős Legion of the Damned. Az elmúlt 13 évben azonban ez mindössze a harmadik megjelent lemez a banda háza tájáról, a 2014-es Ravenous Plague és a 2019-es Slaves of the Shadow Realm után – már utóbbit is nagyon várta a rajongótábor és nem is lett rossz, ha csak az olyan számokra gondolunk, mint a Slaves of the Southern Cross vagy a Nocturnal Commando, de véleményem szerint a The Poison Chalice jobb lett az előző két korongnál.

A felállást tekintve anno 2005-ben a teljes Occult tagság nyergelt át a Legion of the Damnedbe, ám azóta gitáros és basszusgitáros fronton tagcsere történt – az eredeti tagok, Richard Ebisch és Twan Fleuren (RIP) helyére érkezett 2006-ban Harold Gielen basszusgitárosi, valamint 2011-ben Twan van Geel gitárosi poszton. Igaz, ennél több tagcsere nem is volt 2005 óta a bandában, ami mindenképp figyelemre – és tiszteletre méltó. 2020-ban csatlakozott hozzájuk egy második gitáros még Fabian Verweij személyében és ennyi. Maurice Swinkels hörgése, károgása most is tökéletes, mint eddig – valamint jellegzetes hosszú szőke haja mindig is figyelemfelkeltő volt. A két gitáros zseniális szólókat nyom felváltva, a tempó a számok egy részében szélsebes, a többiben pedig középtempós, málházós és mind a kettő szinte tökéletes elegyet alkot.

A The Poison Chalice szinte nem tartalmaz töltelékszámot, hiába tartozik a banda „hosszabb” lemezei közé a maga majdnem 50 percével. A 2011-es Descent Into Chaos-al bezárólag az albumokat a német Massacre Records kiadó adta ki, a 2014-es Ravenous Plague óta viszont átszerződtek az osztrák Napalm Records-hoz, ahol azóta is vannak. A tíz számos lemez első dalával, a Saints in Tormenttel egyből bele is csapunk a lecsóba, amire még rátesz egy lapáttal a klipes, pörgős Contamination szerzemény. Az ilyen refrének hallatán nincs olyan metal zenét szerető, hallgató ember, aki ne kezdene el headbangelni. A Skulls Adorn the Traitor’s Gate kétségkívül a lemez egyik legjobb dala, kellően változatos death/thrash/black metal zúzda. A Behold the Beyond a maga 6:44 perces játékidejével egy kicsit kilóg a sorból, véleményem szerint túl hosszú. A korong második fele, vagyis utolsó négy száma pedig számomra gyakorlatilag hibátlan: a Savage IntentChimes of Flagellation-a klipes Beheading of the Godhead és a címadó The Poison Chalice úgy ahogy vannak, tökéletes számok.

A hangzás szintén tökéletes – jóval erőteljesebb, mint néhány régebbi korongon –, a borító, szövegkönyv is nagyon szép, Havancsák Gyulát megint csak dicséret illeti – öröm látni, hogy ilyen rendkívül tehetséges grafikusok vannak hazánkban, mint akár ő, akár Sallai Péter, stb. A banda eddig mindösszesen egyszer járt Magyarországon, a 2010-es Metalfesten játszottak kb. 50-60 percet emlékeim szerint, ahol ott is voltam az első sorban, de nagyon jó lenne egy újabb Legion of the Damned koncert már itthonra – főleg egy ilyen remek lemez után. Örülök, hogy az album az előző Hangpróba körben többeknek is mennyire bejött, illetve jó néhányan most ismerték meg a bandát ezzel a beajánlott lemezzel.

King értékelése: 9.5/10

Morcos értékelése:

A korábban (1992 és 2005 között), Occult név alatt futott holland thrash/death stílust űző formáció, a Legion of the Damned (mennyivel hangzatosabb ez a név, ugye?) bő négy év után jelentkezett ismét új nagylemezzel. A sok évnyi rutinjuk ellenére (csak ez alatt a név alatt nyolc lemezük jelent már meg) ezidáig számomra ismeretlen volt az együttes, így extrán ízletes csemegének bizonyult a The Poison Chalice címet viselő lemez… nagyon is!

A Legion of the Damned stílusát tekintve nem árul zsákbamacskát: abszolút komplikációktól mentes, death metal elemekkel gazdagított földbe döngölő thrash metal ez a javából. Szinte tapintani lehet több nagy thrash név hatását (Testament, Kreator, Morbid Saint – és még sorolhatnánk), no meg: kristálytisztán hallható a jó kis Vader-es death metal zenéjük minden egyes percéből. Tehát az adott formula egyszerű és ütős, de mégis ritkán érzem azt, amit a The Poison Chalice esetében tapasztaltam: ez egy, az elejétől fogva zúzós és kellően diverz lemez! Az album a Saints in Torment révén egy kellemes dallamos nyitánnyal indul, ám hamar átveszi a stafétát a tomboló riffek görgetege, a már fentebb említett Vader-es érzést erősítő gyorsan és “pattogósan” operáló szólók. Nagy örömömre, ugyanezen szám vége táján pár egészen black metal-os tremoló riff is befigyelt – itt jegyezném meg, hogy én több ponton is úgy éreztem, hogy a black metal is hagyhatott némi lenyomatot ezen a lemezen. Erre a legjobb példa az album egyik legbrutálisabb szörnyetege, a Skulls Adorn the Traitor’s Gate, ami akarva-akaratlanul felelevenítette bennem az Immortal leginkább death metal-osabb hangulatú Blizzard Beasts című lemezét. (Szorgalmi feladat: tessék csak az előbb említett számot a Mountains of Might tétellel összevetni!) Az album igazán fogós, abszolút filler-mentes voltát a kiváló stúdiómunka is nagyban megtámogatja. Minden szám tömve van vaskos riffekkel, energikus szólókkal (a Beheading of the Godhead-ben még basszus szóló is van!), igényesen elhelyezett tempóváltásokkal, amihez kiválóan passzol ez a death metal-ra szabott hangzás (erős basszus, fűrészként hasító gitárok, reszelős hörgés, mennydörgő dobok, stb.).

Az évek meg a rutin! A Legion of the Damned legújabb lemeze egy kiemelkedően erős kiadvány, aminek a maga negyvenhét perces futamideje szinte “könnyednek” hat a konzisztensen kiváló minősége révén. Egyszerűen csak jól össze van rakva, minden sallang és kibillenés nélkül – egy igazi thrash/death metal zúzda, amit az ember szívesen újra meg újra meghallgat.

Morcos értékelése: 8.5/10

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.