Emlékeim szerint valamikor 2004 tájékán találkoztam először a spanyol Mägo de Oz zenéjével, amikor az angoltól különböző nyelveken zenélő bandákat keresgéltem. Akkoriban rövid idő alatt két bandát is megismertem hasonló stílusban: a Mägo de Oz mellett a Tierra Santa-t is. A címben szereplő bandától akkoriban a 2003-as Gaia lemezt hallottam először (ha jól emlékszem, legelőször a La Conquista dalt), majd az egész lemezt és szinte egyből beszippantott. Eleinte kicsit fura volt a spanyol nyelv, de hamar megszoktam, valamint csak ide-oda kapkodtam a fejem, hogy mennyi hangszeres (a dobok, gitárok mellett hegedű, fuvola, skót duda, különböző egyéb dobok, billentyűk, Hammond-orgona, harmonika, stb., és akkor az egyéb, énekes vendégekről még nem is ejtettünk szót) is színesíti az egyébként elsődlegesen folk/heavy/power/celtic metal zenét. Azóta jó néhány lemezt kiadott a banda, rendszeresen hallgatom őket, a korábbi lemezeiket is. Nehéz választani a jobbnál jobb lemezek és dalok közül.
Volt egy nagy törés a zenekar életében, amikor 2011-ben megváltak José Andrea énekestől, aki szinte a kezdetek óta a banda énekese volt és zseniális hangterjedelme, hangja eleinte nekem nagyon hiányzott a bandából. A 2012-ben csatlakozott Zeta énekes is remek munkát végez (vele is már ez a banda ötödik sorlemeze), de szerintem nincs olyan jó hangja, mint José Andreának volt. További érdekes információ, hogy a 2003-as, Gaia-lemezes felállásból többen is távoztak már a bandából José Andrea után.
Amikor először meghallgattam ezt a lemezt, úgy voltam vele, hogy nem rossz, de olyan átlagosnak tűnt. Aztán ahogy egyre többször meghallgattam, úgy tetszett meg egyre jobban. Most sincs hiány a zene minél színesebbé tételében, amihez mindig remek érzékkel nyúltak Txus-ék. Már a két perces introban is olyan zenei előzetest kapunk, ami megalapozza a további dalok zenei élénkségét és magát a kalózos koncepciót is. A nyitó hármas (Al Abordaje, Resacosix en Pandemia, Nunca te Fallaré – ahogy ez a szám kezdődik, valamint a refrénje…pazar) hibátlan, rendkívül változatos tételek (de ezt szinte az összes dalról el lehet mondani). Örülök neki, hogy a 2007-ben teljes értékű taggá vált Patricia Tapia viszonylag sok szerepet kap a dalokban (mint ahogy az El Aplauso Herido dalban is, amit szinte végig egyedül énekel és ugyancsak egy remek tétel, hamisítatlan Mägo de Oz) – mint a korábbi lemezeken –, mert nagyon szép hangja van. Patricia már 2005/2006 óta kisegítette a bandát a koncerteken, valamint vendégénekesként. A hivatalos klipet kapott Tu Madre es Una Cabra dal üt el talán a legjobban a banda stílusától, a La Pegatina zenekarral közösen forgatott klip pedig „érdekes”, fogalmazzunk így. Nagyon laza, folkos, akusztikus gitáros dal az Abrazos Que Curan, az utána következő Quiero Que Apagues Mi Luz pedig egy rendkívül szép, megható duett ballada, melyben Patricia Tapia és Zeta tökéletesen egészítik ki egymást (hozzáteszem, zseniálisan énekelve). Utána a La Vida Pirata egy kicsit több mint egy perces újfent laza, szórakoztató „slágerecske”, amely felvezeti az outro előtti címadó dalt, melyről már szintén megszokhattuk, hogy epikus, slágeres, terjedelemben hosszú, sok témát tartalmazó dal és ez most sincs másképp.
Mindig is jellemző volt az együttesre, hogy nem készítenek (nagyon) rövid albumokat (és számokat), ez a lemez is kicsit több mint egy órás (egy bónuszdal van rajta), de így sem válik unalmassá, annyi minden történik itt zeneileg. A dalok hangzása remek, minden hangszer tisztán kivehető, a zenészek profik. Valahogy sosem éreztem azt, hogy utána kéne néznem, vagy lefordítanom a spanyol dalszövegeket, ez így tökéletes, ahogy van, hiába nem értem a szövegeket. A lemez borítója illik a koncepcióhoz, illetve a bandához is, még ha valakinek ez gyerekesnek is tűnhet.
A banda Spanyolországban a rendkívül híres, elismert és szeretett bandák közé sorolható, több koncertfelvételt is láttam már tőlük, mind zseniális volt, meg is vettem két koncert DVD-jüket is már, valamint két lemezüket – azt sajnos meg kell említenem, hogy nem könnyű beszerezni a Mägo de Oz kiadványait kis hazánkban, hiába vannak egy nagy kiadónál (Warner Music Spain). Mindenképp a bakancslistámon van, hogy egyszer élőben láthassam a Mägo de Oz-t, és a legjobb egy hazai, spanyol show lenne, mert ott lehetne igazán érdemes/élmény átélni azt a fantasztikus bulihangulatot, amit teremtenek a színpadon.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Jó volt olvasni-hallani a MDO-t itt is. Ezzel a hanggal, mintha kicsit vékonyabbá vált volna a hangzásuk, talán a keverés sem döngeti úgy, mint egy kalózos power metal esetében szokás. Azt nagyon becsülöm, hogy az egyébként számomra nagy méretűnek tűnő spanyol nyelvű rock/metal zenében ilyen kitartóak. Vajon milyen lenne őket élőben látni, ennyi bolondot egy színpadon….