Mindenen Keresztül interjú

  • Kezdésnek mutatkozzatok be, legyetek szívesek!
  • Mi vagyunk a Mindenen Keresztül zenekar Békés megye egy kicsiny városából, Körösladányból. A zenekar 2016 óta üzemel és 3 tagból áll, Bojti János, mint ének és basszusgitár, Szatmári Gergő, mint gitár és jómagam Bojti Tamás, mind dob.  Régebben több zenekarban zenéltünk már együtt, mint például a DeviAnt, Dreadful Peace, Bloom… stb.
  • Most lett öt éves a zenekar. Megünnepeltétek magatokat? Érdekelne, hogy az alakuláskor milyen tervekkel vágtatok bele a közös zenélésbe? Tűztetek-e ki célokat? Ha igen, mennyit sikerült megvalósítani? Mi az, amit még nem vagy, amit menet közben fogalmaztatok meg?
  • Igen-igen, 5 éves a zenekar… mintha most lett volna. Ünnepelni nagyon nem ünnepeltünk, az új EP kiadása és a klipforgatás volt a teljes ünneplésünk. Sajnos egyelőre várjuk, hogy mi sül ki a Covid hátramaradó részéből. Nagyon sok barátunk, rajongónk van, aki beoltotta magát és nagyon sok van, aki nem. Nem nagyon szeretnénk megosztani őket, így még várunk az „ünnepi koncerttel” 🙂
  • Eddig két EP-t adtatok ki, valamint egy kislemezt. Ti is azok közé tartoztok, akik a gyakoribb, de rövidebb anyagok megjelentetésében hisztek?
  • Igen. Úgy gondoljuk, hogy a sok kisebb anyag kiadásával folyamatosan fenntartható a hallgatóság érdeklődése. Természetesen mi is tudjuk, hogy egy zenekar egy albumnál kezdődik, de egyelőre erre anyagi fedezetünk nincs. Úgy gondoljuk, hogy a kisebb EP-k még elmennek a házi hangzással, de egy albumot már studióban kell felvenni, amelynek az összege már a 7 számjegyű összeghez közelít. Amatőr zenekarként pedig koncertekből pénzt keresni közel lehetetlen, így az jelentősebb saját erőforrást igényelne.
  • A friss anyagotok, a Fogy a türelem címet kapta és a borító is sokat mondó. Mennyire fogy a Ti türelmetek?
  • Sokan kérdezték, hogy miért nem a Covid-ról szólnak a számaink, mert az EP cím alapján sokak hitték azt. Ha valaki végighallgatja a számokat meghallhatja, hogy mi ennél egy nagyobb és általánosabb társadalmi problémákat fogalmaztunk meg. Főképp a technológiai fejlődés hátrányairól, az emberi kapcsolatok megszűnéséről, a párkapcsolatok elhidegüléséről és hasonlókról. És igen… nem tudom ki hogy van vele, de nálunk már kezd fogyni a türelem ezzel kapcsolatban.
  • Most jött ki a friss klipetek. Kíváncsi vagyok, hogy ki a kreatív felelős a csapatban és hogyan osztjátok meg a feladatokat?
  • Ez a klipforgatás egy elég nehéz feladatnak tűnt, de sikerrel jártunk. Gyerekkori barátunk Kecskeméti Ákos (inspot) készítette a klipünket (egyébként általában a borítóinkat ő készíti, illetve a Futok a múlttól klipjét is ő csinálta) az ötletet közösen találtuk ki, a kivitelezésben pedig mindenki segített, a barátok, családtagok (még a gyerekek is :-)) A forgatáshoz közel 500 darab Békés megyei Hírlapot ragasztottunk fel a falakra és a plafonra. Csak az előkészületek közel 15 órát vettek igénybe, ezen felül a forgatás még egy teljes napot. A klipben szerepel több barátunk is, akiknek külön köszönjük a munkáját és a kitartását.
  • Hogy látjátok a vidéki rock/metal életet általában, illetve most a “nyitás” után? 
  • Békés megye jó hely. Itt a rock/metal élet úgy gondolom kivételes. Itt mindig is volt élet, mindig sok ember eljött a koncertekre, jókat buliztak és sok jó zenekart kinevelt a környék. Ez köszönhető a támogató klubtulajdonosoknak és a hangszeres tanulás lehetőségének.
    „Nyitás”… Az idézőjel fontos. Itt a környékünkön a kisebb helyek egyelőre nem szervezkednek koncertek tekintetében, a nagyobbak pedig most a nagyobb zenekarokkal kezdik a szervezést. Sajnos így, hogy nem tudja senki, hogy lesz-e negyedik hullám, vagy lesznek-e korlátozás nélküli rendezvények, kevesen mernek elindulni. Reméljük mihamarabb visszatér a normális életünk és lehet nyomni neki megint 🙂
  • A tavalyi Egy húron turnétok a KabinLáz és a Leponexx társaságában ment a levesbe. Idén tudjátok pótolni? Hogy érzitek, mennyire vetette vissza az érdeklődést irántatok az elmúlt egy év?
  • Nagyon jó barátaink mindkét zenekar és nagyon sajnáltuk, hogy ez a kis turné a levesbe ment, ráadásul kétszer is. Mert tavasszal is le kellett mondani a koncerteket és mire újraszerveztük őszre, ismét ment a levesbe. Emiatt most inkább nem is kezdünk bele egyelőre. Természetesen a pótlásról mindig beszélünk, nem szeretnénk kihagyni. Segíteni nem segített az elmúlt egy év a zenekar iránti érdeklődést növelni, de úgy gondolom, hogy az EP megjelentetésével fent tudtuk tartani valamennyire.
  • Mivel koncertezni nem tudtatok, érdekelne, hogy az EP felvételén túl mivel töltöttétek az időt, illetve mivel foglalkoztok, ha épp nem a zenekari ügyek vannak terítéken?
  • Mondanám, hogy nagyon sokat gyakoroltunk, de sajnos ez nem így történt. Zenekari részen inkább zeneírás ment. Egyéb téren pedig mindenki családos és dolgozik, illetve próbál társasági életet is élni. Jani mezőgazdász, Geri a legfinomabb hambikat és pizzákat gyártja, én pedig építőmérnökként dolgozom. Tehát mondjuk úgy, hogy mindenki van elég dolga a zenekari feladatok mellett is.
  • Milyen tapasztalataitok vannak így relatíve még országos szinten ismeretlenebb zenekarként? Hogyan viszonyulnak hozzátok (közönség/szakma), milyen visszajelzéseket kaptok, kaptatok az eddigi anyagaitokra?
  • Tapasztalataink szerint nagyon nehéz érvényesülni. Hiába csinál az ember jó zenét, vagy koncertezi végig a fél országot, ha nincs jó kapcsolata, vagy iszonyatosan sok pénze jó anyagra és promócióra, akkor nem tud érvényesülni. Sokszor szóba jön, hogy menjünk Pestre koncertezni, de amit mi innen kapcsolat nélkül le tudtunk szervezni, azon még 5 főnél több soha nem volt. Általában jó visszajelzéseket kapunk, vagy építő kritikákat, amiket hasznosítunk. Olykor kapunk súlyos negatív kritikákat, amelyeket próbálunk építővé alakítani. Javarészt a közönség szeret minket, a koncerteken úgy gondolom mindig nagy bulit csinálunk, a közönség pörög, forog, ugrik, mászik és mostanában már egyre többet énekli a saját számokat. Általános kritika a házi minőség, terveink szerint ez az EP volt az utolsó házi anyag  🙂
  • Aki követte a rockzenei híreket, tudja, hogy a lendületes, ám nem a “megmondom a tutit” típusú dalaitok mélyebb gondolatokat rejtenek. Mi az, ami megmozgatja a gondolataitokat?
  • A számaink mindig saját élményekről és tapasztalatokról szól. Úgy gondoljuk, hogy ezek a témák az emberek nagy részét érintik és foglalkoztatják, így ha az ember többször meghallgatja és értelmezi a szöveget biztosan talál olyan dolgot, amely őt is érinti. A mélyebb gondolat mögötte pedig ezeknek a kivetítése a társadalomra és az „irány” helyességének megkérdőjelezése, amerre az emberiség halad.
  • Érdekelne, hogy előzetesen milyen reakciókra számítottatok az EP-vel kapcsolatban és elégedettek vagytok-e a kapottakkal?
  • Kicsit nagyobb érdeklődésre számítottunk, de reakciók tekintetében teljesen meg vagyunk elégedve. 99%-ban pozitív visszajelzést kaptunk az EP-vel kapcsolatosan, így én úgy gondolom elégedettek vagyunk.
  • Nyilván meg szokták kérdezni, hogy mik a közelebbi és távolabbi terveitek. Én viszont inkább arra vagyok kíváncsi, hogy milyen példa volt/van előttetek, aki(k) nyomdokain szeretnétek előre lépni? 
  • Olyan hazai előadó, akiket szeretünk és példaképként nézünk fel rájuk nagyon sok van. Csak hogy párat említsek a Subscribe, Fish!, AWS és a kevésbé ismert The Idoru (egyszerűen az a zene eszméletlen). Stílusilag ők mind távolabb állnak tőlünk, de a munkásságuk példa értékű. De egyébként szinte minden magyar zenét meghallgatunk.
  • Ha holnap valami okból nem zenélhetnétek tovább, mi lenne az, amit sajnálnátok, hogy nem tudtatok elérni?
  • Nekem egy személyes célom volt mindig, hogy el szeretném érni, hogy egy tök idegen helyen egy tök idegen ember a kocsijában, vagy máshol a mi zenénket nyomja full hangerőn. Egyelőre még amikor ilyen történt, kiderült, hogy pont egy ismerőssel volt 🙂 🙂  
    Ezen felül van egy raklapnyi gitártémánk és szövegünk, amelyeket nem szeretnénk, hogy elvesszenek, mert jó lenne őket visszahallgatni kész számként.
  • Van-e olyan terv, amit mindenképp meg akartok valósítani?
  • Egy album nagyon jó minőségben. Csak ez saját zsebből nem most fog megvalósulni. Emellett most rövid távú cél, hogy a teljes koncert repertoár saját számokból álljon. Aztán nem lenne rossz, ha az album nyerne egy fonogrammot is, de természetesen erre már nagyon kicsi esélyt látunk 🙂 🙂 
  • Zárásul Tiétek a szó, hogy elmondjátok, amire nem kérdeztem rá, de fontosnak tartjátok!
  • Zárásul csak szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette a munkánkat. Különösen a családjainknak és barátainknak, akik mind lelkesedésükkel, idejüket nem sajnálva támogattak minket mind lélekben, mind anyagilag. Illetve köszönjük mindenkinek akik a számok promótálásával, hirdetésével segítették, hogy a zene minél több emberhez eljusson.

Köszönjük az interjút!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.