Monastery
Divine Damnation (2022)

Előre le kell szögeznem: maximálisan elfogult vagyok a bandával szemben! A Monastery ifikorom egyik legmeghatározóbb bandája volt, köszönhetően az idén 30 éves Far From Christ debütáló lemeznek. Azt a kazettát rongyosra hallgattam, a léggitárjaim és légdobszerkóim szétzúztam miatta, a hangszálaim megfájdultak a sok hörgéstől. Abban az időben nagyon sok jó banda mozgolódott itthon: Extreme Deformity, Unfit Ass., Sunstroke, Cultic Pulp, Eczema, Intense Agonizing, Life Discussion, Subject, Parasite Crowd…. elnézést mindenkitől aki kimaradt! Szóval pezsgett death metal, sok jó anyag került ki, de közölük hivatalos kiadvánnyal a Monasterynek sikerült „kitörni”, és én ezt a zene mellett a mai napig nagyra tartom.

Az első lemez után megindulni látszott a banda szekere, koncert hegyek után 1994-ben érkezett a második Postmortem Aggressive End című album. A death-thrash stílus elemek mellé bekúszott némi hc/punk színezet, de a hangzás már akkor is pocséknak hatott, ami rontott az élményen, hiába volt jó zeneileg. Utána azt éreztem nem találta a fonalat a Kovács Róbert dobos által vezetett brigád, változott a tagság, változott a stílus, születtek demók, készült EP és megjelent egy harmadik album is,  a banda végig maradt az extrém vonalon egészen 2007-ig, amikor is beszüntették a zenélést. Mai napig szívesen hallgatom minden kiadványukat, etalon számomra akkor is a Far From Christ!

Aztán 2020-ban semmiből életre kelt újból a Monastery, sőt olyan aktív mint még sosem volt! 2021-ben a Chimera EP-vel jelezték, hogy mi várható tőlük a jövőben és én ezt maximális elégedettséggel nyugtáztam, a jelszó: régisulis death-thrash metal! Köztudott volt, hogy új lemez várható 22-ben, egy megszilárdulni látszó tagsággal végül február 2-án a HW mellékleteként megérkezett a Divine Damnation. Lelkesedésem, érzéseim, elégedettségem mint 30 éve! 10 dal 31 percben, ösztönösen, zsigerből, sallagmentesen.

Egyenként nem akarok részletezni minden nótát, mert kerek egész a produktum, hullám hegyek és völgyek nélkül. A Divine Damnation mondható leginkább a Far From Christ folytatásának, hasonló felfogású és felépítésű ős death metal-t kapunk, kevesebb thrash-es elemmel. Változatos tempóban adagolják a riff centrikus halálfémet, tényleg nagyon jó témákat penget az egyik őstag Tóth Ferenc és a fiatalos lendületet hozó gitáros társa Tóth Krisztián, pár hallgatás után megültek a hallójárataimban a nóták, arról nem is beszélve, hogy remek szólómunkát is végeztek. Megfelelő támaszt ad nekik a másik őstag Kovács Róbert dobos, akinek technikájában nem alap a cinmatekolás és a lábdob csapágyasra hajtása (persze ezek is mennek, ha a „helyzet” úgy kívánja, hanem igazi őserővel zúzza a bőröket, adja a lendületet. Basszeros poszton Szanati Szabolcs döngöli a mélyet, szilárd alapokat biztosítva a gitároknak. Most nem kapunk a Monasteryre jellemző instrumentális tételt, így az Intro-t és Outro-t leszámítva minden nótában élvezhetjük Kovács Roland gyomorból feltörő dühös hörgését, véleményem szerint tőle brutálisabb lett a banda. Hörgése ellenére szövegeket, ha nem is tisztán, de érteni lehet. A srácról tudni kell, hogy ősrajongó, és bár nagyon fiatal, rutintalan, a vokális részt kiválóan megoldotta! Segítségére volt a Catatonic Schizophrenia c. nótában WMD Gábor, aki egyedi orgánumával csak is hozzáadott a lemez értékéhez.

A lemez felvételei az MD Stúdióban zajlottak Smici irányítása alatt. Ez hallatszik is, remekül szól. Minden hangszer a helyén van, tisztán és jól kivehetően. Smici megértette a Monastery gitárcentrikus felfogását, mentes a hangzás az  elektronikus „kütyüktől”, minden analóg módon lett felvéve, azt érzem, hogy a zenészek és a producer bizalma egymás iránt töretlen volt. Megjegyezném érdekesség képpen, hogy ebbe az albumba Smici csempészte bele a thrash-t a hangzással, amit igazán nem tudok megmagyarázni, miért gondolom ezt, talán azzal, hogy nem szabott rájuk ultrasúlyostöménybrutál sound-ot, hanem hagyta a riffcentrikusságot érvényesülni…..nem tudom.

31 perces játékidő pont megfelelő egy visszatérő albumhoz, se nem túl rövid, se nem túl hosszú, jelen esetben is elegendő ahhoz, hogy bemutassa mit akar és, hogy mit szeretne a Monastery adni. Végezetül, a külcsínyről: Monastery borító még sosem volt számomra ennyire kidolgozott és lényegre törő! Mint említettem HW mellékletként jelent meg a cd, ami így országos szinten bárki számára könnyen elérhető. Magam részéről a csalódás kizárva, imádom minden másodpercét! Köszönöm Kovács Róbertnek és a többieknek, hogy életben tartották ifikorom egyik meghatározó bandáját! Azt kívánom, hogy még sokáig tartson a lendület! Az öregeknek kötelező darab, a fiatalok pedig bátran ismerkedjenek vele! Ha kifognám az aranyhalat, az lenne az egyik kívánságom, hogy a Monastery Smicinél újra vegye fel a Postmortem Aggressive End albumot, hogy kerek legyen az életpálya!

(Tibai McFrost István)

Monastery – Divine Damnation (2022): 1 komment

  • Winci szerint:

    Teljesen átérzem, milyen egy cikket, plána albumajánlót írni tudván, hogy egyszerűen és tagadhatatlanul szereted a zenéjüket. Nekem is van vagy 4-5 hazai csapat, a különböző stílusokban akiknek nagyra értékelem a zenéjüket, a tevékenységüket, és minden pillanatban lelkesít, ha hallom-látom őket. Megnyugtatlak, hogy a cikk/ajánló ezzel együtt hiteles. Jó, hogy olvashattuk.

Temple of Torment
december 02.