Mytra : Logos lemezbemutató koncert az Instantban (1./3)

Az immáron 2,5 éves zeneipari (és persze eredendően más területeket eleve alaposan érintő) agónia, mint a művészetben oly gyakran, igazi csodákat eredményezhet. Lévén több szempontból is megvan mindenem, aligha kívánhatok bármit ép ésszel, amit érdemes lenne a Kártyák Keverőjének teljesítenie. És lám, az idén Karácsony után és a Boldog Új Esztendő előtt mégis kaptam egy újabb dupla ajándékot: eljutottam végre a Mytra Logos lemezének és a Remorse – Kohó albumának lemezbemutató koncertjeire. Nincs hát csodálkozni való azon, mennyire lelkesen mentem a rendezvényre. Pedig egy 23-i ültetett Aréna-koncertre kedves cimborám csábítására „észérvek mentén” született döntésem nyomán végül nem merészkedtem el. (Szerencsére ő nem neheztelt sem emiatt, sem azért, hogy ide viszont elmentem…) A cikk első része a hármas koncert nyitó bandájának, a Mytrának az előadását méltatja.

Az erős névsorral és szórakoztató programmal (Ektomorf, Remorse, AB/CD, Mytra, Vírus) bemutatott, már egy évtizedet meghaladó hagyománnyal bíró ózdi Metal Karácsony után a budapesti Instant Fogasban került sor az eseményre. A belvárosi bulinegyed hajdani bérházakból kialakított termeinek egyikében (a Robot közvetlen közelében) került sor a Mytra, a környékre visszajáró Archaic és a Remorse általam rég várt koncertjére. A mérlegen számolt idővel gazdálkodva, járművekkel teli egyirányú utcákon bolyongva egy szürreális, hajdani ipartelepi hangulatot idéző részlegesen megvilágított parkolóház után (máris megvan a belépő atmoszféra) éppen koppra értem az elővételi jeggyel, a csak érvényes oltottsági kártyával látogatható bulira. A teremben ekkor szellősen álltak az érdeklődők és a később besűrűsödött közönség idején is mindenki maga dönthetett, hogy közelebb óvakodik-e a másik aurájához.

Az akkor szerény méretű közönség szétszóródott a kis színpad és annak ~3-4-szerese területén és a belső árkád mögötti italpultnál. Ahogy az egy Remorse-bulin megszokott, a zenészek a közönség köreiben beszélgettek és üdvözöltek mindenkit oda-vissza, s így tett az Archaic-legénység is, akik már túl voltak a hangoláson. A színpadon a Mytra éppen befejezte a beállást. A lent társalgók közül igazoltan hiányzott, Szabó Péter, akimostantól” a Mytra basszereként halmozza állásait, a metal undergroundon is különleges rétegzene busás haszonnal kecsegtető pozíciójában. Nem véletlenül említem ezt jelentős iróniával, mert amellett, hogy a zenekarvezető, dalíró és gitáros (meg még ki tudja mi) Hocza Róbert kiemelte: Péter rekordidő alatt tanulta meg a szólamait, ám olyan odafigyeléssel játszotta a feszes-pontos basszust – szerintem, a felvételekhez képest hiba nélkül – ami nélkül nem lett volna teljes az élmény. Az ilyen odaadással játszott zene nélkül valószínűleg nincsen élet a Földön, csak hogy a Mytra koncepciójánál maradjak… Szabó Péter tehát a barátsággal távozott Lovas Roland bőgős helyét maximálisan betöltötte. Péter az újabb szerepéről: “Hogy Mytra? Bevállaltam, mert nagyon jó barátaim és azért is, mert nagyon tetszik ez a zene. A basszus és dob összjátékát különössé tette, hogy a Road-ba igazolt Tóth Tamás helyén egy ideje egy android dobol; a háttérkivetítőn már többször volt látható az idei Mytra-bulikon. Robi elégedetten hangot is adott a játékának. A zene komplexitásához és a Mytra-koncepció teljességéhez ez a megoldás nagyon is jól passzol. Ahogy ugyanúgy illett a Hocza Viktória hangján csengőn megszólaló női ének, a refrének és egyéb vokálok alá bejátszott kiegészítő lemezes-vokálsáv. A billentyűszőnyeg egy részét hasonlóan samplerről hallottuk, miközben Viki jellemzően a vezérszólamokat játszotta. A másik gitárt régóta kezelő Bidlek István, arcán néha elmerengős átéléssel és átható koncentrálással hozta dallamait. Alkalmanként aztán összejátszottak Péterrel, egyik haját, másikuk szakállát lengetve, mosollyal vetemedtek már-már metalos barázda billegetésre. A progresszív metalba szőtt dallamos black metal, a torzítás nélküli, eredendő zsigeri hörgés-morgással (Róbert) és kiválóan artikulált zengő női énekkel (Viktória) egyszerűen varázslatosan szólt. A helyiség hangerő mérője 95-105 dB(A)-t jelezve mutatta, nem véletlenül rezeg a bőrkabátom és a gyomrom – mindeközben mindent pontosan értettem-hallottam, ahogy a CD-iken is! A terembe mindeközben sorra érkeztek az érdeklődők.

Ahogy elindult az Exogen azon drukkoltam, ezt a kiváló hangzást ne keverje el a pultos – nem is tette. A dalok gördülékenyen követték egymást: a Make Me Free alatt ugyan a két gitáros piszkált valamit a Mytra-villogós erősítőkön, de az is lehet, hogy ilyen technikai-hangzású zenéhez ez jól illik. Tán ez a műsor rész lehetett – nos, sajnos nem tudom ez Mytra-rítus lenne-e, mivel annyi koncerttel nem kényeztetik el a közönséget [Khm! Tessék érteni – szerk.]. A nagyon erős, és ismét csak elgondolkodtató témájú In Vain-t a Human Race követte. A refrén és a vokál (nyilván a mondanivalójával) már megmozgatott többeket. Így voltak, akik ugyan elsőre hallották a zenekart ám pont ugyanúgy ringtak a zene ütemére, mint az éppen éneklő billentyűs. A lemezbemutatóhoz méltón rövid átkötéssel indult a Terminal, majd a korongon is azt követő NIRA, a naprendszerünkben feltételezett tizenkettedik bolygóról szóló Twelfth, és az okos embereknek tiszteletére íródott The Artificials.

A feszes és pontos jó hangzás egyik titkáról az újonnan érkezett basszer szemszögéből, illetve fülével is megtudtunk valamit: “Hogy milyen érzés volt fentről? Megvallva: kicsit furcsa. Ugyanis a zenekar teljesen digitális technológiával dolgozik és fülmonitor-rendszert használ. Ez annyit tesz, hogy nem kontrolládából hallod vissza a kinti hangzást, hanem egy fülhallgató van a füledben és azon keresztül. Megvan az az előnye, hogy magadnak a fülesben külön tudod állítani, hogy melyik hangszerből mennyit akarsz hallani. Ez egy kurva kényelmes dolog, azt mondom így nem nehéz jól játszani. Csak szokatlan még picit. A koncertet nagyon élveztem!

A kis színpadon végül Enigma és Initium alatt voltunk tanúi a basszer és a gitáros együttmozgásának, miközben a vezérdallamokat a másik gitáron megszólaltató Hocza Róbert kellő szigorral dörmögte a mélyen zengő ördögi hangokat. Ahogy Bidlek István a koncert után megjegyezte, magyarázatot adva saját, gyakran szigorú arcára:

Kicsit össze voltunk zsúfolva a színpadon és koncentrálnom kellett, hogy Vikit nehogy eltaláljam a gitár fejével. Az elején volt egy-két technikai malőr, ami zavart […engem nem, de ezért ők a zenészek – szer.] de megoldódott. Utána egész jó volt. Én élveztem nagyon! Ezt az anyagot, sajnos csak idén tudtuk színpadra vinni a pandémia miatt. Személy szerint kevesebb emberre számítottam, úgyhogy ez [ti. a végül összegyűlt népes közönség] kellemes meglepetés volt.” Majd megköszönték az érdeklődők jelenlétét.

A zenekarvezető így összegezte az az élményt és azt is ahogy a technikai malőr nyomott hagyott benne is:

A globális lezárásoknak köszönhetően az Logos-album 2020.évi megjelenése óta csupán kétszer sikerült előadnunk a teljes lemezanyagot élőben. Ez egyben szomorú, de reménykeltő is, mert jó volt látni az érdeklődést a dalok iránt és a közönség reakciói is módfelett pozitívak voltak a mi irányunkban. Sajnos majdnem minden koncert alkalmával szembesülünk kaotikus állapotokkal, mint ez jelen esetben is történt. Bár már rengeteg időt, energiát és pénzt áldoztunk a gördülékeny előadások reményében, akad még teendőnk a hibátlan kivitelezéshez. Igen, a technikai bakik sajnos el tudnak venni egy kicsit a koncert fényéből, pedig számunkra az lenne az elsődleges, hogy a közönségnek a maximumot nyújtsuk a befizetett belépő áráért. Annyit mondhatok, hogy dolgozunk rajta. Mindezek ellenére viszont végképp örülök, hogy többen jó emlékekkel tértek haza a rendezvényről. Ez megnyugtató számomra!” Nos, nekem tetszett az előadás, ez nyilván kiderült; okkal nem az általam nem is különösebben észlelt problémáról írtam. A Mytrán és úgy általában a szervezőkön, segítőkön pedig bizonnyal sokat segít, ha ezentúl gyakrabban koncerteznek… [Most artikuláltan szólt a rajongó hangja – szerk.]

A lassan szállingózó közönség persze nem tudta, mi jóról maradt le – a Remorse-buli után volt, aki sajnálta is. A koncert végén keletkezett hirtelen csendben, nagy egyetértésben megy is jegyeztük egy mellettem állóval, hogy ennek a zenének igazán stadionban lenne a méltó helye. Persze, lehet, hogy egy rétegzene az undergroundból feltörve veszítene a hatásából, de bárcsak megtudhatnánk!

A koncertbeszámoló következő része az Archaicról holnap olvasható ugyanitt, majd egy újabb napra rá Hocza “Igor” Róbert és Szabó Péter másik fellépését is megismerhetitek itt, a Fémforgácson.