Negative Plane
The Pact... (2022)

A Negative Plane az egyik legérdekesebb black metal banda amivel volt szerencsém eddig találkozni, legalábbis a tengerentúli bandák közül mindenképp. Furcsa viszonyuk van a sötétséghez, nem félnek a goth-rock-hoz, doom-hoz, heavy metal-hoz vagy a pszichedeliához nyúlni annak érdekében, hogy még érdekesebbé és megfoghatatlanabbá tegyék sötét mágiájukat. 2001-ben alakultak Floridában, megunva azt az átkozott meleget, ami minket is egyre inkább gyötör mostanság, felköltöztek New York-ba. Két demo után 2006-ban adták ki első lemezüket, a kiváló Et in Saecula Saeculorum-ot. Öt hosszú év telt el mire érkezett a folytatás, a Stained Glass Revelations, ami a személyes kedvencem tőlük. Egy teljes órán át képes szórakoztatni, avant-grade behatásokkal tűzdelt, szokatlanul felépített dalok sorakoznak rajta, természetesen mindegyik átláthatatlan ködbe burkolja kiszemelt áldozatát. Ha Tim Burton-nek kéne összehoznia egy black metal albumot, akkor nagyban hasonlítana a Stained Glass Revelations-re. Nem siette el a dolgot a Negative Plane, az nem az ő stílusuk, idén kaphatjuk végre kézbe a The Pact… névre hallgató folytatást. Monumentálisnak ígérkező tételeknek lehetünk fültanúi, a Negative Plane nem a mikrodalokról híres, a legrövidebb szerzemény is több mint 6 percig tart. Ennek tudatában ültem le egy elsötétített szobának a sarkába, és hagytam, hogy magával ragadjon a Negative Plane által gerjesztett hangulat.

Az előző album óta annyi változás állt be, hogy sikerült találniuk egy külön basszerost aki a Thammuz névre hallgat. Ritmus gitáron továbbra is Diabolic Gulgalta jelenti a biztos támaszt. Az összes többi hangszeren Nameless Void és Bestial Devotion játékát élvezhetjük, valamint a vokál fronton is ők erősítik a Negative Plane-t. A szokásos gitáron, dobon túl, az egyéb hangszerek alatt itt orgonát, harangot, üstdobot kell érteni, talán ez is jól szemlélteti, hogy nem az átlagos panda-black metal jeles képviselői a srácok. A kórusok tovább fokozzák a baljóslatú hangulatot, ilyen téren sem bízza a véletlenre a dolgot a Negative Plane. Témáik gyanánt a miszticizmus, okkultizmus témáit szokták előtérbe helyezni. A The Pact… egy elátkozott templom életének és elpusztításának a folyamatát taglalja, concept albumról van szó, érdemes tanulmányozni a dalszövegeket, kifejezetten érdekesre sikerültek.

A Work to Stand a Thousand Years, evvel az opusszal nyitja meg számunkra a Negative Plane ezt a bizarr, megfoghatatlan veszélyekkel teli világot. Csalóka, hívogató melódiákkal édesget minket a gitár melódiája, vészjóslóan konganak a harangok, a már emlegetett monumentális katedrális könnyen megjelenik lelki szemeink előtt. Ez az egy dal tökéletes példája annak, milyen zenét játszik a Negative Plane. A lemez hangzása jónak mondható, minden hangszer jól hallható, az a bizonyos vékony, szúrós textúra, ami a black metal gitárokra jellemző itt nem jelentkezik. Jobban hasonlít a hangzásvilág egy doom lemezre, mint egy fekete fém albumra. A vokál sem az a tipikus, érces károgás, inkább egy mélyebbről jövő, kántálósabb stílusra számítsunk. A black metal-ra szintén nem jellemző a fasza szólók eregetése, itt ebből is kapunk szép számmal. Ami pedig a Negative Plane legnagyobb erőssége a hangulatteremtésen kívül, az a dalszerzés. Szinte már a klasszikus zenék felépítésével rendelkező, sokszínű és érdekes elemekkel megtűzdelt kompozíciókat képesek írni. Egy nem túl logikus világba csöppenünk, ahol egy doom-ra hajazó részt követ egy progresszív gitártekerés. Ezért is írtam azt, hogy megfoghatatlan a Negative Plane zenéje, sose tudni, hogy mi vár ránk a következő néhány másodpercben.

Itt csak egy dolog biztos: remekül fogunk szórakozni abban az egy órában, amit a Negative Plane kér a kevés szabadidőnkből. A puritánabb, hagyományosabb black metal rajongói nem biztos, hogy egyetértenek ezzel az állításommal, azonban én még nekik is merem ajánlani a The Pact…elvarázsolt világát. Dinamikus és érdekes felépítéssel rendelkező monstrumok ezek, amik mégis képesek magukkal ragadni. Nincs féktelen tremolo pusztítás, “csak” emlékezetes riffek és okkultizmussal teli, párás hangulat. A Mortuary Drape többször is az eszembe jut amikor a Negative Plane-t hallgatom, ők hatalmas aduászai ennek a stílusnak. Nem könnyű stílus ez, ennyi különféle hangszer és kórus alkalmazása könnyen egy olcsó vidámpark elvarázsolt kastélyává silányíthatná le a Negative Plane zenéjét. Tökéletes egyvelege ez az első és a második hullámos black metal-nak, szintén ízlésesen építik be a külső hatásokat is. Nem látszik a 11 év kihagyás a Negative Plane-en, most tartanak ott, hogy teljesen kialakult az önálló stílusuk ami annyira rájuk jellemző. Kísérteties melódiák, fifikás dalszerkezetek, sokszor a klasszikus heavy metal-ra jellemző részletek is megfigyelhetőek. Itt jön be az első hullámos black metal világa a képbe, ugyanis nagyszerű csontváz ez a stílus, amire rápakolhatjuk a másodhullámos gonoszságot.

Úgy vélem jót tett a bandának a plusz tag, evvel megalkotva a klasszikus négyes felállást. Új dimenziót visz be a már eddig is változatos zenébe, szinte megszámolni sem lehet, hogy hány emlékezetes téma, mozzanat, vagy akárcsak hangulati elem üti fel a fejét a lemezen. A The Wailing of the Immured csupán egy bő másfél perces instrumentális tétel az album közepén, ezen Marcel Krasner komor csellóját hallhatjuk, szelíd gitárpengetéssel a háttrében. És mégis, még ez is hozzá tud tenni a lemezhez, hiányozna ha nem lenne rajta, gyönyörűen fonja pókhálóját, amivel összeköti a két részét a műnek. A Mortuary Drape mellett még eszünkbe juthat egy másik banda is, akik sokat cimboráltak az ördöggel, mégpedig a Mercyful Fate. A hangulat, a lemez hangzása, a riffek…mind felett ott lebeg a Mercyful Fate szelleme, csupán King Diamond riadózását kell mellőznünk. Annak ellenére, hogy black metal albumról van szó, primitívnek távolról sem mondanám a The Pact…-en hallható számokat. Ezek a zenészek nagyon is uraik a saját hangszerüknek, nincs sehol sem baki, sem egy feleslegesen letartott hang, hanyagságnak itt nincs helye. A több mint 16 perces And So It Came to Pass zseniális zárótételként szolgál, egyszerűen hallani kell, a Negative Plane igazi mesterművel zárta le a The Pact….-et.

Jó lemezre számítottam a Negative Plane-től, de arra azért nem gondoltam, hogy egy magnum opus-szal fognak nyakonvágni. Márpedig ez történt, szerény véleményem szerint sikerült megírniuk a mesterművüket, az egyórás hossza jó ha tíz percnek hat, nem tudok leállni vele, amióta megjelent. Számos banda járt közel a bűvös 10 ponthoz, azonban igen kevésnek sikerült odaérnie ehhez a szép kerek számhoz. A Negative Plane esetében nem tudnék újból tükörbe nézni, ha bármivel is kevesebbet adnék rá, nálam ez az a black metal album, amit meg kell vernie a többieknek. A The Pact…április 30-án jelet meg az Invictus Productions jóvoltából.

Piratefest Budapest
július 03.