Nomad
Akusztik

(szerzői • 2020)
Armand
2020. június 18.
0
Pontszám
10

A Nomad az utóbbi időben magasabb sebességbe kapcsolt. Értem ezalatt azt, hogy az énekes Marci csatlakozása, vagyis a Hotel Polimer album, azaz 2014 óta két évente menetrendszerűen érkeznek a stúdiólemezek, melyek minden esetben hozzák a Cicóéktól elvárt minőséget. A lehető legrosszabb időpontban, a világjárvány hazai kirobbanásával szinte egy időben érkezett a friss, Kilépő címre keresztelt korongjuk, mely a relatív rövidsége ellenére is az eddigi életmű egyik kiemelkedő darabja. Remélem, az ötödikként érkezett CD ebben a bizonytalan időszakban is megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel! A kétrészes „Az ember tragédiája” végérvényesen bizonyítja, hogy Cicó az egyik legtehetségesebb dalszerző a hazai mezőnyben. Na jó, ezt sokan már a Bedlam időszak óta tudjuk…

A zenekar a sorlemezek között időnként rendhagyó kiadványokkal is jelentkezik. Legutóbb a korai, még Fodival készült időszak dalait elevenítették fel, azokra fűztek fel egy dupla koncertalbumot. A friss lemezt jóformán még meg sem tudtuk emészteni, de már itt is van az új speciális anyag, az Akusztik

A kiadvány címe egyértelművé teszi, hogy jelen esetben miről is van szó. A srácok az öt nagylemez dalaiból merítve egyfajta best of programot állítottak össze, áthangszerelve a legismertebb Nomad szerzeményeket. Az unplugged előadásoknak a 90-es évek első felében, az MTV korszakában volt nagy hagyománya. Itthon viszonylag ritka az ilyen jellegű áthangszerelés, legutóbb az Ørdøg szerzeményei kaptak hasonló átértelmezést a Diabolus in Musica formáció révén. Elkoptatott közhely, de egyet kell értsek vele, hogy egy dal igazi értékmérője az, hogy akusztikusan (akár egy gitárral előadva) működik-e vagy sem. Jelen esetben a Nomad szerzemények bizonyítják, hogy igazi dalok készültek Cicó műhelyében, melyek torzítatlanul is megállják a helyüket. Marci hangja végig kiváló formában van, ahogy mondani szokás, ott van a feeling az énekében. Ábel, bár tudjuk, hogy sokoldalú zenész, nem üti szét a dalokat. A Neck Sprain vezér, Levi szerintem még sosem játszott ilyen finoman, mint ezen a felvételen. Cicó pedig ebben a formában is hozza a teljesen egyéni stílusát. A zenekar vendége a Magor volt gitárosa, Kovács Ádám. A koncert anyagát az egykori Mindcrime-os Kronavetter László segítségével az Ellátóházban rögzítették és a hivatalos oldalukon dalonként tették közzé a teljes felvételt. A hangzás kiváló. 

Egy újabb olyan Nomad felvétel készült, ahol nincs mibe belekötni, de erről bárki meggyőződhet, a video ugyanis a legnagyobb videómegosztón jelenleg teljes egészében megtekinthető. Az audio anyag pedig a digitális terjesztőknél érhető el. Ha az információim nem csalnak, CD, illetve DVD nem fog készülni a kiadványból, viszont rendhagyó formában, pendrive-on lesz elérhető.

Szurkolok Cicóéknak, hogy ezekkel a dalverziókkal egy szélesebb közönségréteget is el tudjanak érni! Magamban pedig remélem, hogy az idei dalokat eredeti formájukban a nyár végén élőben is tesztelhetjük!

Az ajánlót írta: Andris

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.