Omega Diatribe

Metanoia (2020)

Ha jól számoltam negyedik lemezénél tart a honi, extrém groove metalos Omega Diatribe. Emlékeim szerint minden lemezükkel próbálkoztam annó, de nálam egyik sem állta ki az idő próbáját. Annyi maradt meg bennem, hogy a komplexebb oldalról állnak a zenéhez.

Az új albumról kapott előzetes információk eléggé felcsigáztak, mivel a szeptember 4-én – a Metal Scrap Records gondozásában – napvilágot látó Metanoia, a svéd Jens Bogren közreműködésével készült. Az Úriember, aki a maszterizálást és a keverést végezte, olyan csapatok kapcsán lehet ismerős, mint a Sepultura, a Katatonia, a Dimmu Borgir, a Soilwork vagy éppen az Amon Amarth (elég patinás névsor). Ehhez jött még a zseniális elsőként kijött, klipesített Paralell, mely Tarczi Tamás (Thornfields Production) közreműködésével készült.

A sejtelmes hangokkal induló nóta olyan szinten betalált nálam, hogy napokig nem is esett jól mást hallgatni. Természetesen a csapat nem felejtette el a hatásait, a gyökerek ugyan úgy érezhetők, mégis sikerült egy méregerős egyveleget csinálni a hozott anyagból, mely még kimondottan frissnek is hat. A dallamos refrént pedig borítékolhatóan nem tudod kitörölni a fejedből többet, ha egyszer meghallgattad.

Aztán körülbelül két héttel ezelőtt a teljes albumot is megkaptam, és kíváncsi voltam, hogy az elsőként kijött nótát jellemző változatosság az egész album ismérve lesz-e, vagy csak üdítő színfolt. Jelentem az egész lemez hihetetlenül változatosra sikeredett, a Paralell-el kapcsolatosan leírtak az egész nótacsokrot belengik. Itthonról olyan zseniális modern felfogású csapatok jutottak eszembe minőséget és változatosságot tekintve, mint a Wackor vagy a Cadaveres De Totugas.

Hallani, hogy a srácok imádják a Meshuggah-t, de ez azt hiszem nem bűn. Főleg olyan olvasatban nem, hogy a svédek komplexitsát idéző részek még erősebbé teszik a nóták dallamos pillanatait.  A Grinder Of Self eleje konkrétan tiszta Meshuggah, a verze kapcsán meg egyből beugrott a megboldogult Cadáveres De Tortugas Versus lemeze. Nagy kedvencem még a Global Fire, mely engem a Soulfly csoda albumára, a Dark Ages-re emlékeztet mind vibrálásában, mind pedig hangulatát tekintve. Sőt, ha nagyon akarom, még el is fért volna azon a lemezen, bár a zene itt sokkal komplexebb. A dallamos rész szintén velőt rázó, nem nagyon tudok ezzel sem betelni.

A címadó tétel Parkway Drive-os kezdése is nagyon rendben van, de igazából az egész nóta zseniális. Szintén az, a zakatoló gőzmozdonyként induló Mirro Neuron, mely aztán egy huszárvágással csodás lebegésbe vált. Zseni! Az album méltó zárása a nyugodtabb hangvételű, zongorát is felvonultató Long szintén remekbe szabott,

Ez az anyag nem csak Jens Bogren munkája miatt lesz nemzetközi nívójú. Bár sok zenekar beugrott a hallottak kapcsán, az összkép mégis baromira tetszetős. Nem tudom mikor tetszett ennyire utoljára modern metal lemez. Ezen az albumon minden nóta potenciális „sláger”, nincs gyenge pont. Remélem szerencséje lesz a csapatnak és elcsípnek valami nagyobb nemzetközi turnét. Megérdemelnék. Zseniális lemez, minden szinten nemzetközi színvonalú produkció. Aki nyitott a modernebb megközelítésre, annak csak ajánlani tudom.

június 04.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,