Perényi Dénes – Zordság helyett nehézfém Atomok

Mottó: „Megtanultam, minden lemez elkészítése máshogy nehéz!”
Emellett megtudjuk, hogy a fémzene Mindenható…

A kipróbált miskolci metal zenészekből 2000-ben alakult Zord erős indulással, a Nail-nél megjelent három lemezzel és egy-egy klippel tűnt fel a médiában, miközben a zenekar maga ennél aktívabbnak látszik. A közösségi médiás posztokkal olyan, mintha a banda készülne valamire, ahogy „kíváncsian várják, mit hoz a 2022. év”. Minthogy a zenekar tagjai emellett aktívak más-más formációkban is, Perényi Dénes pl. az Atomic-ban is megszólaltatja a vastag riffeket, abban bízom, többet is megtudunk a terveikről. A hazai alap-thrash Atomic 2021. októberében egy meglehetősen erős klippel jelentkezett így természetesen előkerül az interjúban maga a banda is.

A COVID után végül 2021. júliusában megrendezett dunaújvárosi Metal Factory-n a rövid programot nyomó ikonikus zenekar, az Atomic ezt a zengő-döngő, egységes zakatolást a számomra élőben ugyan kissé alulmúlta, de a koncertjükről jó emlékeket tudok felidézni. A banda több élő fellépéssel szerepel az országszerte a klubokban. Az interjú ezúttal a most két zenekarban aktív Perényi Dénessel (Denivel) a hazai thrash teljes fejlődésének egyik hiteles szem- és fültanújával készült.

Hajdanán, az Almighty-s indulásotok idején láttam egy korai bulitokat. Egészen elképesztő volt az a hangzás. Mostanában a Remorse, és az Archaic koncerteken szoktam azt hallani, hogy ismét eljött a nagyvilág thrash zenéje. Ám veletek már akkor, még jócskán a demo-korszakotokban együtt hallottam a Bay Area és a teuton thrash bandák megszólalását. Induljunk majdnem innen!

Tudom, hogy valamikor szívesen lettél volna dobos, ám a bátyád hatására mégis gitárt ragadtál. Az első korongod, az AC/DC – Back in Black LP-je után aztán téged is magával ragadott a kor új zenéje, a thrash. Kiket sorolnál fel, mint a számodra meghatározó zenekarokat, vagy gitárosokat?

Mivel thrash bandákban játszottam és játszom, ezért legtöbben azt gondolják, hogy elsősorban ez az irányzat volt hatással rám, de ez nem így van. Amikor először rácsodálkoztam a rock és metal zenére, még nem is létezett a thrash. Volt viszont Black Sabbath-os Ozzy épp indította a szóló karrierjét. A Deep Purple, Rainbow, későbbEddie Van Halen már felrobbantotta a gitáros világot az egyes VH albumon hallható Eruption-nel, a teljesen egyedi tapping technikájától mindenki dobott egy hátast. Ronnie James Dio minden formációját nagyon szeretem, de ott van még a szeren a Rush progresszív vonala, és a KissAlive I dupla koncertje is alapműnek számít nálam. Ted Nugent zenéje is eljutott hozzám (ne felejtsük el, hogy anno komoly kihívás volt ezekhez a zenékhez hallgatható minőségben hozzájutni!). Az MSG-albumok is kuriózumnak számítottak, Michael Schenker gitárjátéka már akkor is szenzációs volt. Kellett egy kis idő, hogy felnőjek a Thin Lizzy zenéjéhez, első pár hallgatáskor nem nagyon vettem le, de aztán sikerült teljesen rájuk kattannom. A Whitesnake is nagy kedvenc, és ha választhatok, akkor leginkább a korai, inkább blues-os vonal albumait hallgatom mind a mai napig.

A Motörhead – No Sleep ’til Hammersmith koncertlemezétől azonnal padlót fogtam, rongyosra hallgattam otthon kazettán, de minden osztálykiránduláson az Ikarus busz leghátsó ülésén egy mono rádiósmagnón is toltuk ezerrel. Gondolhatod, milyen volt a hangminőség! Aztán ott volt az épp kibontakozó új korszak…, a New Wave of British Heavy Metal, és az olyan csapatok, mint a Judas Priest, az Iron Maiden, a Saxon, a Raven, a Def Leppard vagy a Tygers of Pan Tang addig megjelent minden lemeze megvolt kazettán. Tizenévesen nekem első hallásra a Venom egy kicsit sok volt, de aztán az évek múlásával ők is a kedvencek közé kerültek. Ekkoriban a punk irányába is tettem egy kirándulást, a Sex Pistols is bekerült a gyűjteménybe, de igazán nagy hatással az Exploited kultikus debütáló albuma, a Punks Not Dead volt rám. Közben a német metal bandák is nagyon nyomultak, a ScorpionsBlack Out-albumát emelném ki közülük először, ennek a borítója is nagyon durvára sikerült. Az Acceptre minden házibulin térdelve léggitároztunk, a Restless and Wild album borítója (két égő Flying V) mindörökre a retináimba égett, és bár az utána következő lemezeikkel még magasabb szintekre léptek, számomra ez a legmeghatározóbb albumuk. Sorolhatnám még, pl. Helloween, Grave Digger, Running Wild, és van egy csomó olyan formáció, akikre ma már szinte senki nem emlékszik, de nagyon jók voltak (pl. Evil az ötszámos Evil’s Message 12”-es minialbuma). Ma is szívesen hallgatom a szintén dán Mercyful Fate albumait (pl. Melissa), King Diamond énekével nagyon hatékonyan fel tudom idegesíteni a családomat!

És hogy teljesen leromboljam a thrasher nimbuszomat, be kell, hogy valljam, iszonyúan bejött – és ma is bejön – jó pár Hair Metal zenekar zenéje, ilyen pl. a Ratt, akiknek az Out of the Cellar albuma zseniális, és le a kalappal a Twisted Sister lemezei előtt is. Szerintem a klasszikusok (Under the Blade, You Can’t Stop Rock ’n’ Roll, Stay Hungry stb.) mellett Dee Sniderék legnagyobb buktája, a Love is for Suckers is nagyon jó anyag.

Aztán persze a thrasherek rám is rúgták az ajtót! Emlékszem, amikor az egyik osztálytársan behozta suliba az egyes Metallicát: kézről kézre járt köztünk. Nem volt tudatos felismerés, de ösztönösen azonnal megéreztük, hogy itt valami nagyon nagy dolog történik éppen. Aztán jöttek a többiek, a Bay Area (Exodus, Testament stb.) és a keleti parti bandák az USA-ból (pl. Anthrax), és persze az olyan német hordák, mint a Living Death, az Angel Dust, a Sodom és a Vendetta… És estig sorolhatnám még, de már így is elég hosszú lett ez a rész…

És ha nem a gitárosok közül, akkor mely zenészeket sorolnád, akik meghatározók a számodra, akár az ízlésed, vagy hozzáállásod formálásában?

Cliff Burton! Még életében volt szerencsém hallani a muzsikáját (sajnos csak lemezen, koncerten nem), mindig legendának számított nekem. Épp katona voltam Pécsen, és egy vasárnap délután a Poptarisznya szólt a körletem hangszórójából, amikor B. Tóth László bemondta, hogy az aktuális turné közben közúti balesetben meghalt a Metallica dobosa. Ennyi. Teljesen letaglózott, hogy Lars meghalt… Aztán később tudtam meg, hogy nem a nagydumás, hanem Cliff ment el.

Azt a pillanatot többen is visszaigazolhatjuk. Magam is pontosan emlékszem, hogy hol és mikor voltam, amikor ezt a hírt hallottam – az apukám szólt le a lakótelepi ház erkélyén, nekünk, akik odalent lógtunk a cimborákkal, és persze, egy kazettás rádió-magnón zenét hallgattunk, majd az egész órában mi is hallottuk újra a hírt… Visszatérve Cliffre és Denire.

A mai napig lenyűgöz a játéka, nem véletlenül azok a Metallica albumok a kedvenceim, amelyeken szerzőként szerepel, illetve az ő játéka hallható. Szerintem Cliff– nek köszönhetik elsősorban, hogy a Metallica, az lett, ami. Amikor aztán megjelent itthon is a Cliff könyv, a To Live Is To Die, azonnal lecsaptam rá, és egy csodálatos ember történetét ismerhettem meg. Faltam az oldalakat… Addig a részig, amíg el nem indultak arra a bizonyos turnéra. Hónapokba tellett, mire rá tudtam venni magam, hogy folytassam a könyv olvasását… Idén március végén megkaptam egy jó barátomtól (az Almighty szólógitárosától) az eredeti, angol nyelvű könyv egy példányát is. Most kezdem majd elolvasni. Ereklye!

Hogyan kerültél az Almighty-ból az Atomic-ba?

Az 1991-es év lett az Almighty utolsó éve. Volt még néhány koncertünk, de a csapat szétesését már nem lehetett megakadályozni. Az utolsó koncertet Sajószentpéteren adtuk nyárelején, de itt már csak hárman voltunk, Bostyán Lajos, a szólógitárosunk nélkül.

Ezután csendben kimúlt az Almighty zenekar, nem próbáltunk, a többiek nem kerestek, szép lassan múlt az idő. Ez azért volt érdekes, mert én nem vagyok tősgyökeres miskolci. Salgótarjánban születtem, ott nőttem fel, és katonaság után kerültem Miskolcra, az egyetemre. Az egyetemi évek alatt, a nyári szünetekben Miskolcon „csöveztem”, haveroknál aludtam, ahol épp lehetett. Így volt ez ’91 nyarán is, és ekkor teljes letargiában és bizonytalanságban voltam. Ekkor jött Szilágyi Tomi ajánlata, hogy csatlakozzam az Atomichoz. Már hónapok óta gitárost keresett Homonnai Zoli megüresedett helyére, mivel a srác a katonaság után, a leszerelését követően nem tért vissza az Atomicba. Elfogadtam a felkérést, és ezzel egy teljesen új történet vette kezdetét az életemben.

Azért is emlékszem erre ilyen pontosan, mert csak elő kellett vennem a zenekari naplómat, amiben minden fontosabb történés, koncerthelyszínek és dátumok, zenekari családfa (tagok, tagcserék stb.) megtalálható. Rengeteg kalandunk volt az Almighty-val, és a sikerek, a kudarcok, minden, az Almighty-hoz kapcsolódó gondolatom, érzésem részletesen szerepel benne. Ebből egy könyvet is lehetne írni. Talán majd egyszer…

A zenei pályádat figyelve a karcos-horzsolós, jobbára thrash, vagy thrash alapú zene a léted? A Zord is megszólaltatja a thrash-es riffjeid jellegzetességét, noha az a zene eklektikusabb, modernebb stílus. Milyen zenében érzed otthonosan magadat?

Rock és metal zenekarokban játszottam mindig is. Az egyetemen még elsőéves koromban, ritmusgitárosként beszálltam a jogász hallgatókból álló, hard rockban utazó Dragons zenekarba. Ez csak pár hónapig tartott, próbáltunk, de nem voltak koncertek, nem igazán pörgött a banda, ezért elkezdtem saját zenekar alapításán gondolkodni.

Szerintem én mégis láttam egy fellépésüket: nem ők voltak, akik játszottak egy egyetemi gólyabálon és a Since You’ve Been Gone-nal óriási sikert arattak? Odakint egy nagyszínpadon (a tudommal számotokra is emlékezetes) Komár László támolyogva nyomta kezében egy Red Labellel és olvasta a lefektetett A2-esken a szöveget, ezalatt a kis előadóban megdörrent az Almighty! Volt, aki rögtön az előadó asztalaira ugrott… (Lám, már ’91-ben is voltak többszínpados fesztiválok…)

A Dragons-os szereplésemet követően hoztuk össze Bostyán Lajos szólógitárossal a thrash vonalon mozgó Almighty-t. Szilágyi Tomi már akkor is rengeteget segített. A megfelelő tagok megtalálásában is része volt, az Atomic próbahelyén próbáltunk, és még beugró dobosként (!) is kisegített minket. Ebben az időszakban pár egyetemista haverral csináltunk egy feldolgozás zenekart is, itt AC/DC, Deep Purple, Black Sabbath stb., azaz hard rock klasszikusokat nyomtunk. Aztán jött az Atomic, ami nagyon nagy kaland volt. Az első albumunk ultragyors thrash muzsikát tartalmazott, helyenként dallamos énekkel megspékelve. A második lemezen már kísérletezős, indusztriális elemekkel tarkított metal dalok hallhatóak. Elég nagy váltás volt, de ez nem volt véletlen, hiszen a ’90-es évek közepén, aki csak élt és mozgott új utakat keresett, az oldschool thrash muzsika gödörben volt, új stílusok jelentek meg, és nem lehetett tudni mit hoz a jövő. (Persze, mikor lehet ezt tudni?) Úgy éreztem, hogy ezzel a csapattal meg lehetett volna valósítani az álmaimat, de aztán máshogy alakult.

’99 volt az az egyetlen év, amikor nem játszottam zenekarban, amióta „aktív” vagyok, és ekkor döntöttem el, hogy teljesen tiszta lappal indulok, és a következő év októberében már megvolt az első fellépés a Zorddal. Ez egy teljesen új történet volt. Még a kezdetekkor az egyik Zord-tag állandóan azzal nyaggatott, hogy üljünk le, és beszéljük meg, milyen zenét akarunk játszani. Én erre nem vagyok képes, ahogy egy focimeccset se tudok lerajzolni. Sose agyaltam a stíluson, úgy gondoltam, majd az lesz, ami jön belőlem, belőlünk. Visszatekintve a három Zord albumra, úgy érzem, hogy számos thrash elemet tartalmaz a zenénk, de – vélhetően a zenei gyökereimnek köszönhetően – feltűnnek benne kimondottan dallamos és – hogy nagyképű legyek – helyenként akár progresszív elemek is. Ez utóbbi az első, a Disasters Grind CD-n érhető tetten leginkább.

A Zord keletkezés-története mintha öt egymást ismerő zenész összetalálkozásáról szólna. De valahogy csak kialakult, hogy ki keresett kit az elképzelt, vagy el sem képzelt stílushoz. Hogyan kerültél a Zord gitárosi posztjára?

Annak idején négyen hoztuk össze a Zord-ot, azonban ma már rajtam kívül egyikük sincsen a zenekarban. Mivel nem találtunk énekest, és az Almighty-ban is énekeltem a gitározás mellett, így megint ezen a poszton nyomtam. Ez első lemez felvételekor is én álltam a mikrofonhoz a legközelebb. Aztán 2008-ban Soltész-Nagy Krisztián lett az énekes, vele vettük fel a második (Thorns & Wounds – 2013) és harmadik (Peripheria – 2018) albumokat.

Míg az Atomic-ban inkább hasonló korú és stílusú karaktereket látok, addig a Zordban tényleg sok irányból érkeztetek. Hogyan hangoljátok össze, miképp csiszoljátok készre az ötleteiteket?

Szerintem mindkét bandában nagyon különböző fazonok vannak, mind zenei irányultság, mind egyéb vonalon. Talán azért tűnik „vegyesebbnek” a Zord, mert itt nagyobb az életkori szórás. Mindannyian szinte mindenevők vagyunk, és tovább színesíti a képet, hogy van köztünk, aki autodidakta módon tanult zenélni, viszont van, aki zenész családból jön, és már gyerekkorában szimfonikus zenekarban játszott. Nagyon jót tesz a zenénknek, hogy a közös munka érdekében időnként mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából.

Amikor elkészültünk a harmadik Zord-albummal, úgy gondoltam, hogy már elég jól bejárattuk, megtanultuk a lemezkészítés, stúdiózás csínját-bínját, hiszen addig is minden anyagunkat feldemóztuk a házi stúdiónkban, aztán jöttek a tényleges stúdió munkák. Jó pár évvel korábban az Almighty-val készült egy demónk, és Atomic-kal is benne voltam két demó és két stúdióalbum elkészítésében, 2012-ben a Went zenekarral felvettünk egy ötszámos EP-t. Így botor módon azt hittem, hogy ezen a téren már nem érhet túl nagy meglepetés…

Aztán mégis ért…, lényegében teljesen újjá kellett építeni a zenekart, és az új tagokkal együtt új megközelítések, módszerek kerültek képbe, így a munkamódszereink is jelentősen megváltoztak. Itt nem csak a stúdiózásra gondolok, hanem pl. a dalszerzés, illetve a dalok megtanulása is tök más módon történik, mint korábban. Mivel nem egy városban élnek a tagok, ezért sokkal nagyobb hangsúly van az egyéni munkán, felkészülésen. A cél, hogy ne a próbán tanuljuk meg az új dalokat, hanem otthon készüljön fel mindenki, és a próbán már toljuk ezerrel, hogy „csak” összecsiszoljuk a ezeket. Lipi (Lipcsei András) és én is komplett dalokat hozunk, aztán a felvételeket elküldjük mindenkinek. Persze a próbákon még csiszolgatunk rajtuk. A lényeg az, hogy megtanultam, minden lemez elkészítése máshogy nehéz!

Mindezek után melyik csapatban, mennyire a te szereped a zeneszerzés, a riffek összeboronálása?

Az Atomic-ban Szilágyi Tomi szerzi a zenéket, én csak szövegeket hoztam az ő szövegei mellé. Az ősszel megjelenő, harmadik Atomic albumra pedig mindent ő hozott, a gitárszólóimat kivéve. Azokat én kotyvasztottam össze. A Zord-ban én írom az összes szöveget, és itt tudom kiélni riffgyártási hajlamaimat is. A most készülő, negyedik Zord korongra Lipi és én is írtunk zenéket, aminek nagyon örülök két okból is. Egyrészt így eloszlik a munkaterhelés, illetve új utakat is ki tudunk próbálni, amitől – reményeim szerint – változatosabb lesz a zenénk.

S amikor nem játszod, akkor – az előzőekben bemutatott hatásokhoz képest – mit szeretsz hallgatni?

A feleségemet! Persze csak viccelek. (szerintem ő is el fogja olvasni ezt az interjút…) – és vagy nyerünk, vagy veszítünk egy olvasót [szer.] Egyszer a fiam, aki mellesleg dobol, megkérdezte tőlem, hogy miért játszom ilyen extrém metalt, amikor otthon vagy a kocsiban teljesen más zenéket hallgatok. Erre azt válaszoltam, hogy alkalmanként hallgatok thrash-t, vagy más brutál zenéket is, de ezeket eleget hallom a próbáinkon és a koncertjeinken. Persze, ha kijön egy-egy oldschool vagy izgalmas lemez – ezeket Szilágyi Tomi szokta nekem ajánlani -, akkor lecsapok rájuk, illetve a hazai zenekarok anyagait is gyakran beteszem a CD-játszóba. Ilyen pl. a balassagyarmati No FutureWhen Death Calls albuma, ez pl. folyamatosan ott van a kocsiban, de nagyon jó az új Remorse is.

A múlt hétvégén Rainbow és MSG-napokat tartottam, részben Cozy Powellre emlékezve. Gyakran hallgatom a vinyl lemezeimet is, amik teljesen vegyes stílusokat fednek le, illetve – és most kövezzetek meg! – előfordul, hogy kazettán is meghallgatok egy-egy régi cuccot. Igen, felmerül a kérdés, hogy mi van az új zenékkel, de be kell vallanom, hogy mérsékelten érdeklődöm ezek iránt, mert ahhoz nagyon úttörőnek kell lennie egy új bandának, hogy rájuk kattanjak. És, valljuk be, ezekből elég kevés van…

Téged is megérintett a thrash zenészek körében (pláne évtizedek alatt) megjelenő stíluskalandozás? Olyanra gondolok, mint ami jól hallatszik Skolnick játéka a Testament-ben, vagy akár az utóbbi pozitívan eklektikus négyosztatú Sepultura.

Ilyen mérvű „eltévelyedésekre” nem vállalkoztam, nekem a hard rock-tól az extrém metalig terjedő zenei skála bőven elég.

A civil életben egy kutatólaborban többek közt a fémeket tanulmányozod, akár atomi jellemzőkkel. Azon kívül pedig megszólaltatod. Minthogy nem a zenekaraid működéséből élsz, kíváncsi vagyok arra, mennyire hatja át a mindennapjaidat a zene.

Teljesen!  Minden nap van valami, ami a „zenekarosdihoz” kötődik. Heti két-három próba, otthoni gyakorlás, dalok, szövegek írása, koncertszervezés stb. Mindezt olyan módon, mintha egy forráshiányos kft-t üzemeltetnék (valójában azt, mert van egy saját kis cégem részben ebből a célból), hiszen minden lépésünkhöz (hangszerek, koncertek, stúdiózás, merch, videóklip stb.) elő kell teremteni a forrásokat, és a bevételek (gázsik és szerzői jogdíjak) ezeknek a költségeit csak részben fedezik.

2020-ban, és a COVID-korlátozások lehetősége szerint meglepően sok helyen felléptetek mindkét zenekaroddal. Az viszont feltűnt, hogy miközben eljutottatok Erdélybe és a Felvidékre is, természetszerűleg Észak- és Kelet-Magyarországon is jártok, a Dunántúlra viszonylag ritkán utaztok. Nehéz összeegyeztetni a privát élettel a fellépési lehetőségeket?

https://www.youtube.com/watch?v=Au1pypIuaFo

Elég vegyes a kép. Az Atomic-kal többet koncerteztünk az utóbbi két évben, mint a Zord-dal, de a Covid járvány miatt elég sok Atomic fellépést is le kellett mondanunk. A Zord-dal 2019. volt az utolsó rendes évünk, ekkor játszottunk Győrben, illetve Erdélyben. Ennek a túrának, a marosvásárhelyi Bunker beli bulink volt az egyik legemlékezetesebb momentuma. Tele voltunk tervekkel 2020-ra, már csak azért is, mert ekkor ünnepeltük volna a banda huszadik születésnapját. Februárban még meg tudtunk csinálni két partiumi (Nagyvárad és Nagybánya) koncertet a Reborn zenekarral, de aztán a járvány mindennek betett. Tavaly ősszel úgy volt, hogy fel tudunk lépni a Moby Dick előtt Miskolcon, de aztán az egyik zenekari tagunk betegsége miatt ez se jött össze.

Azonban ez alatt az időszak alatt sem tétlenkedtünk, megírtuk az új album dalait, készülünk az őszi stúdiófelvételekre, és ha az év végén kijön negyedik Zord-korong, akkor nyakunkba vesszük az országot, illetve a külföld is a célkeresztben van. Közben pedig az Atomic-kal is nyomjuk, ahol csak lehet, az Akela vendégeként többek között Székesfehérvár, Szombathely, Baja és Pécs volt terítéken a dunántúli városok közül, nemrég megint játszottunk Székesfehérváron, ezúttal a 8-as Műhelyben, aztán április végén az Omen előtt Szombathelyen és Sopronban szól az atom-thrash Már vannak nyári és őszi lekötött bulik is!

A nevedet a berkekben sokan ismerik. Játszottál számos jelentős, a stílusban meghatározó csapatban. Elégedett zenésznek tartod magad?

Dehogy. Ha elégedett lennék, akkor ideje lenne abbahagyni. Akkor jó, ha a kreatív részét nem rutinból csinálom. Minden helyzet, stúdiófelvételek, helyszín, színpad új, még akkor is, ha visszatérünk valahová. A lényeg, hogy úton vagyok, a cél a folyamatos fejlődés, és ha ez megvan, akkor minden oké. Ahogy Dee Snider üvöltötte az arcomba anno: Stay hungry!

Beszéltél az elkövetkező koncertekről, a csapatok készülő lemezeiről. Nagy léptékben (ha van ennél nagyobb) szerinted mit tartogat ez az év személy szerint neked a zenésznek, illetve a bandáknak, amelyekben játszol?

Készen van a harmadik Atomic album, amiről húsvétra elhozta a nyuszi a második videóklipet a Digital Tumor-t, és ősszel megjelenik a lemez. Ha a Zorddal ősszel stúdióba tudunk vonulni (márpedig megyünk, még, ha bele is döglöm!), és az év végén a boltok polcaira fel- vagy a virtuális térbe kikerül a negyedik lemez, és ahhoz is hozzácsapunk legalább egy klipet, akkor boldog leszek.

Remélem, az idén találkozhatunk egy élő fellépésen! Köszönjük a beszélgetést.

Én is remélem, és nagyon köszönöm a lehetőséget. Respect a munkátokért, illetve a felkészültségedért! Egykori rockinformosként tudom, hogy mi meló van ebben!

Atomic: https://www.facebook.com/atomicthrashband

Zord: H-Mob (Official Video): https://youtu.be/fylKnHbmoMU

Zord: www.zord.hu és a Zord a FB-on

Temple of Torment
december 02.