Remorse-interjú (1./3 rész)

Nemrég láthattam a Remorse Kohó című új lemezének előadását, meglehetősen erős felállásban. Ráadásul a – szerintem hibátlan – album számos fontos dalát (erről ld. alább) hallottuk élőben. A lemaradókat kiszorító dalok is szükségszerűen kaptak helyet a repertoárban. A Remorse-koncert élményéről, a zenéről és a zenekarról kérdeztük a csapatot. Azt bizton állíthatom, ha olyan lelkesedéssel adtak volna ki évről-évre a lemezeket, mint amilyen szívesen és sokat beszéltek a dalok keletkezéséről, a koncert-élményről, a Remorse-zenekar életútjáról és státuszáról…, akkor talán nem is nekem adnának interjút. Ám valójában ez sem pontos megállapítás, hiszen annyira közvetlenül szólt a csapat mind az öt tagja. Oláh Zsolt Béla – gitár (vokál), Szabó Péter – basszus, Oláh Kálmán – dob, Rom Gábriel – ének és Kossuth Lajos – gitár a Fémforgácsnak. Az 1. részben szó esik a buli előtti izgalomról, a koncertről, mint friss élményéről és Kálmán zeneileg kettős életéről (tehát az Ektomorfról is).

Az interjú megküldött kérdésekkel folyamatosan egyeztetve, néhányukkal útközben és részben Messengeren, élőszóban készült. A kommunikációt így színesítette, amikor a vonal szétkapcsolt. A Remorse-ot megalakulásuk óta követők az erre való utalásokat is értik majd.

Foto: Zenefesto.hu

Tudjátok, erre mondják, hogy egy banda nem a múltjából akar megélni. Ti mégis, hihetetlen fifikás marketinggel építitek a Tormentoréval vetekedő kult-zenekari státuszt. Az élcelődést félretéve: milyen volt egy évek után kiadott új lemezzel a színpadra állni?

Lajos: Ez mindig élmény! Mindig, még a legrosszabb koncerteken is az. De ez [ti. a Metal Factory-fellépés] nem az volt! Igaz, nem próbáltuk össze a dalokat egyszer sem, talán ez is lejött. De megkockáztattuk és a hibáktól eltekintve, azt mondom, hogy nagyjából vállalható volt.

Zsolt: Hatalmas élmény és nagy teher is, hiszen mindenképpen szerettük volna az új dalokat játszani, de nem nagyon tudtunk felkészülni…. no de már az is élmény volt, hogy egyáltalán koncertezhettünk!

Gábriel: Volt bennem egy drukk-érzés, mivel több évnyi kimaradás után álltam újra színpadra, rekedten (a megelőző hétvégén kicsit megfáztam), két doboznyi Strepsilst toltam magamba. Amint elkezdődött a Kohó-intró, már át is adtam magam a helyzetnek.

Lajos: Jó volt a színpadra jutni. Ha van is a zenélés mellett munkám, mindig is hiányzik a fellépés. A gitározás mindig fontos volt, még ha másra is fordítom az időmet mostanában.

A számomra ez a lemez a magára hagyott észak-magyarországi rozsdaövezet mementója, másfelől – a jó thrashhez illőn – a társadalmi egyenlőtlenségek és disszonanciák, a sok-sok évtized óta kihasznált sorsok tükörképe. Miután beszélgethettem veletek erről, arra is van egy kicsiny rálátásom, hogy mennyiben tér el ettől egy-egy alkotó nézőpontja. De hát, a vadat szabadjára eresztettétek, a hallgatók pedig maguknak szelíditik. Melyek a fontos, vagy a legfontosabb dalok a számotokra a lemezről?

Péter: Nekem a lemezközepi nagy hármas a Jelbeszéd, az Indulunk és a Hollywood – minőségben egy olyan egység, hogy ha koncerten sorrendben eljátszod, mindenki lefossa a bokáját [nevetés]. Együtt a zene és a szöveg miatt a Jelbeszéd különösen az. A története miatt is. Ötleteltünk, hogy mi legyen a klipben, mire beugrott a három majom, majd a metálvilla – mindez először szélsőségnek tűnt. Végül Zsolti rábólintott: „Pecer, kurva jó ötlet!” és így maradt a koncepció.

Kálmán: Nekem csak egy-két nóta, ha nem tetszik rajta. A harmadikat [Még egyszer], azt nem annyira kedvelem, mert az lágyabb, „poposabb” [felnevetünk – ezt le fogom írni!] De nem is játszanám, ami nem tetszik, itt sem, s az Ektomorfban sem. Persze, ha nem tetszene, nem csinálnám. A thrash vonalat szeretem jobban, azt szívesen is játszom.

Gábriel: A lemezről a számomra legfontosabb dalok a Hazudnak, a Jelbeszéd, a Jóbarátom, a Mindent vagy semmit és a Küzdesz.

Zsolt: Mivel a saját gyerekeimről beszélek, nincs köztük fontosabb… A lemez tematikája miatt nagyon fontos az Intró, a Kohász-himnusz, a Jelbeszéd pedig nagyon aktuális, ugye: a mai életünket meghatározza ez a hozzáállás.

Lajos: Az igazság az, hogy ebbe a lemezbe én úgy csöppentem bele – ahogy azt Zsolti annak idején el is mondta –, hogy megkért engem, segítsek összerázni a dalokat. S nekem mindegyik nóta ugyanolyan fontos. Bár vannak olyan dalok, amelyekkel nem kellett azonosulni, mert nem kellett hozzányúlni sem, egy-két nóta volt, ami nagyjából készen is volt. A legtöbbet teljesen át kellett írnunk, ezért a sajátomnak is tekintem. Kiemelve? A Jelbeszéd az és a lassú nóta [Jóbarátom], meg a Küzdesz.

Rengeteget kellett vele dolgozni, ahhoz, hogy ilyen legyen… mert teljesen más volt, más dallamok kerültek bele és a nyitó riffet át kellett dolgozni. A leges-legnehezebb azonban az volt, hogy már fel volt dobolva az eredeti riffekre és dallamokra. Úgyhogy ez irtózatosan nehéz volt. Másfelől azért is lett jó a nóta, mert Töfi zseniális szólót rakott rá, a legjobbat a lemezen, nomeg Bátki Zoli is. (Különben Kemencei Balázs is nagyon jót szólózott egy másik nótában!) Nem lett volna ilyen a dal, ha ők ketten nem csatlakoznak bele. A Zsolt által írt jó alap utáni középrészt eredetileg én írtam, majd Zsolti csinált belőle egy dalt, egy ózdi változatot. Azt újra átírtam, mert én nem ilyennek gondoltam. Arra, amit én gitárszempontból ismét teljesen átírtam, jöttek rá ők [Töfi és Zoli] ketten, nomeg a kidolgozott ének téma… Végül ennek a sok embernek a rengeteg munkájával kijött, és az egyik legjobb nóta is lett belőle.

Megtudhatom azt is, hogy a számotokra melyek a legfontosabb Remorse-dalok?

Zsolt: Ugyanez a válaszom: a gyerekeimről van szó… persze vannak dalok, amik a koncertek szempontjából fontosak. No meg, mivel néha aktív az Old Remorse is: nekem nagyon fontosak a régi dalok is.  Nagyonis élvezem újra játszani őket.

Gábriel: A régebbi dalok közül a Fázom, a Harc, Miért van csend a kedvenceim.

Feltételezem, hogy a lemezhez eleve terveztétek az élő bemutatókat. Ezeket a dátumokat aztán alaposan átírta a majd kétéves pandémiás helyzet. Ez hogyan borította fel a terveiteket?

Gábriel: Számomra nem jött ki rosszul a pandémia a lemezírás szempontjából. Volt kb. két évünk, hogy alaposan kidolgozzuk a dalokat. Ez gyakori koncertezés mellett nem biztos, hogy ment volna, plusz, ugye, ott a család. A lányom most 3 éves. A lemezírás pont, hogy a legigényesebb időszakban történt, így a home office is segített a dalírásban. Aztán majd koncertezünk, ahogy a lehetőségeink adják.

Zsolt: Ez a helyzet, szerintem, annyira nem befolyásolta, mert ebben az időben csak a lemez volt a cél, már jó ideje. A megjelenése óta pont lehet koncertezni, de más okok miatt nagyon sok bulit kellet lemondanunk. Lali Ausztriában él, Kálmán kamionozik plusz ott az Ektomorf…, Nomeg Pecer munkahelye is elég kötött. Szóval nem egyszerű….

A beálláskor a koncentrálásból, a lábak, kezek mozgásából nekem úgy tűnt, hogy nagyon akartátok, hogy jól szóljatok. Mint, amikor az atléta a startnál áll. Hogyan éltétek meg a lezárást követő, jószerivel első nagy koncerteteket?

Zsolt: Nem volt egyszerű… Utólag már elmondhatjuk, sajnos egyet sem sikerült próbálnunk együtt öten… Nem is a megszólalásról volt szó hiszen ott volt velünk Bigsound Marián a hangtechnikusunk, szóval biztos volt, hogy kifelé OK lesz minden. Az én cuccom is új volt, és volt egy kis technikai gondom, de inkább az izgalom lehetett bennem… Persze, mi sem álltunk már másfél éve a színpadon, Lali és Gábriel pedig jó ideje nem is volt annyira aktív.

Lajos: Zsolt a maga cuccán játszott. Én például kölcsön cuccon, ahol megpróbáltam a magam által gondolt végfokot beállítani. De ott volt Marián, aki a legjobban csinálja. Erről beszéltünk a bevezetőben [külön – szer.], hogy ha minden feladatra a legjobb ember kerül, akkor nyugodt lehetsz. Marián szimfonikus zenekarokat is hangosít, elég, ha csak int, jelez, és máris tudom hogyan szólunk. Én nagyon átadtam magam a hangzásnak, szerettem volna, hogy jól szóljunk.

Péter: Nem biztos, hogy a 100%-ot tudtuk adni, de azzal, amit a színpadról kihallottam, mit koncertélmény, igen, elégedett vagyok.

Gábriel: Azért fellélegeztem, hogy kb. végig megmaradt a hangom (egy-két pillanatot kivéve). Aztán kellett a folyadékpótlás.

Foto: Zenefesto.hu

Lajos: Más az, amikor te előadóként csinálod és adod hozzá neved – de ez az élet minden területén így van a magad szerepében –, mintha hallgatóként vagy ott. Ha azt mondom, hogy márpedig én úgy állok ki a színpadra, hogy ezek az emberek befizették és belépőt, akkor kutya kötelességem a maximumot nyújtani. Hiába gondolnám, vagy gondolom, hogy a hozzáállásunk ügyében megvolt a maximum, úgy érzem, személyenként is jobban be lehetett volna gyakorolni. Erre több időt kell szánni.

A Kohó-lemez népszerűségét tekintve a közönség mennyire kell ahhoz, hogy ennek a zenének ilyen reneszánsza legyen? Vagy kellenek olyan (akár kiadói) trendek, amik révén a közönségnek érdemes lenne felfedezni a ~30 évvel ezelőtti gyökereket?

Péter: Az első a közönség. Hiszen, ha valaki nem kíváncsi a produkciódra, akkor mit csinálsz? Búsan elkullogsz. Viszont, ha a zene pozitív visszajelzést kap a közönség részéről, akkor az előadó is jobban akarja. Harmóniában kell lennie a közönségnek és a zenekarnak.

Péter: Az előadásról annyit: a zenekar régebben talán jobban headbangelt és a nyakcsigolyánk is jobban bírta negyven előtt. A hajunk is több volt. Ezért is történt, hogy inkább a hangsúlyos előadásra fordítottunk figyelmet. A hang azért szólaljon már meg a kezedben!

Lajos: Zsolt szokta mondani, hogy már öregek vagyunk [halk nevetés].  Nem, egyszerűen fejlődünk, ilyenek lettünk. Kevesebbet ugrálunk, headbangelünk, helyette a zene lett komolyabb.

Mint az élménybeszámolómban írtam, nekem nagyon erősnek hallott Kálmánnak a Remorse-ban nyújtott előadása és minden vitán felüliek voltak az Ektomorf-csapások is. Mennyiben igényelt mást a két set-re készülés?

Zsolt: „Ezt kizárt dolog, mert nem  tudom”. Mi egy amatőr zenekar vagyunk itt nem kell pontosan játszani. [többszörös smiley és nevetés].

Lajos: Ó, hát persze, Kálmán teljesen máshogy játszott az Ektomorf-ban, mint a Remorse-ban. Láthatóan mindkét csapatban otthon érzi magát. De a két zene teljesen más játékstílust igényel.

És ti hogyan látjátok: mennyiben más Kálmán, mint dobos-és-ember a Remorse-dalok játéka alatt, mint amikor az Ektomorf-nóták alatt szórja a bombákat?

Gábriel: Én ugyanazt az embert, ugyanazt a kiváló dobost látom.

Lajos: Szerintem ő az egyik legjobb thrash metal dobos Magyarországon. Emberileg is szeretem, mert őszinte: egy rossz szó soha nem hangzott el köztünk. Megérdemli az elismerést, mert amellett, hogy sokat dolgozik is, igen jól csinálja az Ektomorf-ot is.

Az interjú 2.részét 2021. augusztus 18-án olvashatod.

Zeal & Ardor
december 11.