Sarmat
RS-28

(Szerzői kiadás • 2021)
dimmurtal
2021. május 16.
0
Pontszám
9

Úgy tűnik, mindig sikerül olyan lemezre bukkannom, amely kedvemre való, ha nem is feltétlenül a stílusát tekintve, de a dalok minősége miatt feltétlenül. Nincs ez másképp az első lemezes lengyel Sarmat esetében sem, melynek nemrégiben, saját kiadásban megjelent lemeze teljes mértékben telibe találta az ízlésemet. Az albumon ugyanis egymást követik a jobbnál jobb death/black metal szerzemények. Ismerkedjünk meg tehát a zenekarral, és a szóban forgó, remekbe szabott lemez dalaival!

Amikor utánanéztem annak, hogy honnan eredeztethető a zenekar neve, majdnem dobtam egy hátast! Szerencsére a srácokat óriási fantáziával áldották meg, mindamellett az is tisztán látszik, hogy a jelenleg a nagyvilágban folyó események is foglalkoztatják őket. Tudniillik az RS–28 SARMAT nem más, mint egy a mai napig fejlesztés alatt álló orosz, földalatti silóba telepített, folyékony hajtóanyagú, 200 tonna starttömegű, interkontinentális, ballisztikus rakéta. És most figyelj! A rakéta NATO-kódja: SS–X–30 SATAN 2! Hát mi ez, ha nem metal? Mindezek tudatában láttam hozzá a zenekar biográfiájának tanulmányozásához.

A Sarmat együttest 2018-ban két gitáros alapította. Név szerint Daniel Szymanowicz a Calm Hatchery basszusgitárosa, aki ismerős lehet még az Aggressor és az Extremis Necrosis nevű zenekarokból is, valamint Krzysztof Kopczeński, akinek játékával a Spirit Crusher és a Carnes nevű bandák anyagain találkozhattál. A srácok meglehetősen gyorsan megkomponálták a debütáló album zenéjét, majd megkezdték a felvételek előkészítését. Dobosnak Krzysztof Klingbeint, a Deathspawn-ból és számos egyéb zenekarból ismert vendégütőst kérték fel. A felvételek 2020 tavaszára készültek el, ekkor keresték meg Łukasz Kobusińskit, a korábbi Mortis Dei és Puki ‘Mahlu nevezetű formációk énekesét a lemez dalainak feléneklésére, melynek szövegeit a zenekar tagjainak egyik közeli barátja írta meg. A vokális részeket a lengyelországi Bydgoszczban, az Invent Sound Stúdióban Szymon „Sigmar” Grodzki rögzítette 2020 nyarán, ezt követően az albumot Arkadiusz „Malta” Malczewski Varsóban, a Santa Stúdió falai között öntötte végleges formába. A sikertelen kiadó keresést követően a zenekar úgy döntött, hogy kezébe veszi a gyeplőt, és saját kiadásban jelenteti meg debütáló albumát. A premier 2021. március 19-én volt a zenekar Bandcamp oldalán, és azóta már a YouTube-on is teljes egészében fellelhető a lemez.

Mindezen általános információkon felül számos egyéb, érdekes tudnivaló jutott el hozzám, melyet ezúttal Łukasz Kobusiński, a zenekar énekes-frontembere osztott meg velem:

„Nincs koncepció az RS-28 albumon. Az ideológiai irányvonalat a zenekar neve, és az album címe hordozza magában. Annak ellenére, hogy van egy RS-28 című zeneszámunk – amely a hadiipar témáját boncolgatja – a dalszövegek nem kapcsolódnak egymáshoz. Talán még a Coldgrinder és a Blackout című dalaink vonatkozásában mondható el, hogy két része is közel áll egymáshoz, de a többi szöveg inkább emberi félelmekről, rögeszmékről, emberi egyéniségekről szól. A Sarmat által játszott zene stílusa a death és a black metal keverékeként írható le, dinamikus karakterrel, számos gyors résszel, agresszív, ugyanakkor érthető vokális és kompozíciós változatossággal.

Vannak ugyan személyes kedvenceink, de a leginspirálóbb téma mindannyiunk számára maga a metal. A zenekaron belül nagy népszerűségnek örvend mind a death, mind a black metal, ezért előfordul, hogy az Immolation és az Emperor egymást követve bömbölnek a hangfalakból. Én személy szerint nem kedvelem túlzottan a black metalt, ezért a kedvenc zenekaraim azok közül kerülnek ki, akik death metalt játszanak. Egészen konkrétan a brutális, technikás, progresszív death metal az, amit imádok hallgatni, a közelmúltban többek között a Black Hole Deity, a Gorod, a Fathomable Ruination, a Hideous Divinity, és az Ominous Ruin zenekarok albumait szereztem be.

Jelenleg nincsenek turnéterveink. Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő, és nem vesztegetjük az időnket a tervezgetéssel. Sokkal inkább koncentrálunk arra, hogy a debütáló albumunk fizikai  – először CD, majd vinyl – formátumban is elérhető legyen az egész világon. Ennek a feladatnak a promóciós része is ránk hárul. Az album iránt szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés!

Mindezek tudatában térjünk most rá magának a lemeznek a megismerésére. Az album nyolc, remekbe szabott death/black tételt tartalmaz. Mindenféle felvezetést és intro-t nélkülözve, őrületes sebességgel érkezik a Coldgrinder, melynek személyében tökéletes képet kaphatunk arról, hogy ez a lemez bizony nem örökzöld sanzonokat tartalmaz, hanem brutális, elgondolkodtató, halálszagú fekete fém fogja átjárni testünk minden porcikáját az elkövetkezendő szűk 34 percben.

A black metal hatása leginkább az egyik személyes kedvencemmé avanzsálódott Evilution címú szerzeményben érződik, melynek hallgatása közben néha felsejlett a Rebel Extravaganza korabeli Satyricon sötét, apokaliptikus hangulata. Kiemelendő továbbá a már emlegetett címadó dal, amely kétségkívül a színfalak mögött továbbra is nagyban zajló hidegháborús tevékenységekre, valamint a számos, több állam által is elfogadott és megkötött leszerelési egyezmény ellenére is folyamatban levő fegyverrendszerek fejlesztésére kíván rávilágítani, elénk tárva ezáltal egy sötét, izotópoktól hemzsegő, apokaliptikus jövőképet.

Egyébként kegyetlen őszinteséggel teszi ugyanezt a többi dal is. A számok hangulata által egy füstben gomolygó romos nagyváros képe vetül elénk, melyben a teljes megsemmisülést a fegyverek ropogása és a robbanások zaja kíséri – esetünkben ezt a hangulatot a négy zenész tökéletes hangszeres játéka, a feszes alapok, a dörmögő basszus, a néhol feszült hangulatban, szélvészként aprító gitárok, a kellő időben és a kellő mértékben alkalmazott hangulatos szólók és a zenéhez tökéletesen alkalmazkodó vokális tevékenység szolgáltatja. Amennyiben a jelenlegi küzdelmes hétköznapokat szeretnéd megfejelni még egy kis brutalitással, akkor itt a ragyogó alkalom! Gázálarcot fel, és irány az óvóhely! A négy, kegyelmet nem ismerő harcos ugyanis már a piros gombon tartja a kezét, és teljes fegyverzetben pompázva készen áll arra, hogy végérvényesen a világra szabadítsa nyolc darab RS-28 típusú ballisztikus rakétáját metal zenébe ötvözve. Készülj fel! A pusztítás garantált, a túlélés esélye minimális.

Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.