Sodom
Genesis XIX.

(Steamhammer • 2020)

Winci

2020. december 5.

1

Pontszám

9

A Sodom tizenhatodik sorlemezét, a Genesis XIX-et hallgatni olyan, mintha híradásokat néznénk egymás után különböző tévé- és internetes csatornákon. A jóról alig kapunk hírt, az nem is érdekes, ellenben rögtön értesülünk valóban katasztrofális méretű tragédiákról és a félelmeink szerint pillangóhatással bíró, végül kataklizmába torkolló eseményekről. Viszont – szerencsére – nem hallunk az újságírói túlzásokkal bolhából elefántot csináló álhírekről és hiteltelen ostobaságokról. Ha jobban belegondolunk, ez nem jó hír. Ám a Sodom már a kezdetektől nem a jó hírek hozója. A 3-4 lemeztől felvállalt társadalom kritikus dalai nyomán a küldetése: hírt adni arról, mai miatt kényelmetlen ezen a bolygón léteznünk.

A Sodom finoman szólva is szertelen hangzású és korlátozott hangszeres tudással rögzített Obsessed by Cruelty (igen, a címe mindent elmond arról, amit a zene képviselt és amilyennek hallottuk) szerintem már akkor is mosolygtató okkult-sátánista szövegeivel mély nyomott hagyott a kialakuló thrash irányzatban. A néhány évvel később mérföldkővé vált Agent Orange-gel azonban a zenekar eltávolodott a valóban stílust teremtő háborús-thrash irányba. Az osztag vezetője Tom Angelripper körül gyakran cserélődtek a katonák amíg ’96-tól 2010-ig, majd ’18-ig két stabil felállással kilenc korongot is kiadtak. Kissé meglepő – stílusosan: durva -, hogy a banda hivatalos honlapján a zenekar jelenleg egyszemélyes. A lemezt minden esetre Tom Angelripper – ének és basszus, Frank „Blackfire” Gosdzik – szólógitár (1987–1989, 2018–jelenleg), Yorck Segatz – ritmusgitár (2018–jelenleg) és Toni Merkel – dobok (2020) felállásal készítették.

A Genesis XIX. c. új albumnak tehát ismét új felállással láttak neki. A friss korong sokban idézi meg az említett Agent Orange-ot, engem viszont inkább Partizan-EP (2018) lendületes előadására emlékeztet. Ott még a borítóval is jelezték, hogy milyen old-school thrash hangzást kívánnak feleleveníteni egy szinte black metal-os (fekete-fehér) inverz hatást keltő borítóval, majd ezt a koncepciót követték az Out of the Frontline Trench (2019) EP-n is. A korongon elsőként szerepel a Genesis XIX. tétel is, sőt egy remaszterizált Agent Orange-változat is.

A Sodom a valós világunkból vett pusztító-háborús témák mellett ezúttal megénekli (felhörgi és elkántálja) a bibliai Szodoma és Gomora elveszejtését is. A keresztény világ szent könyvét (illetve könyveit) én éppen a rockzene miatt kezdtem el mélyebben olvasni, ezért az én (materialista) olvasatomban alig látok különbséget a harci események leírásában apostoli, vagy Sodom-i pennával. A hatását tekintve méltán híres könyvben valamivel több, az utókor által elfogadott népirtásról olvashatunk, mint a közelmúlt délszláv háborújáról készült összes újsághasábon, de kétségtelenül kevesebbről, mint a Sodom helyszíni tudósításaiban. A dalt a lemezen az erősen megosztó témájú Euthanasia után a címadó, közel 10 perces Genesis XIX. követi. A nóta ugyanúgy a rombadöntő mindenható akaratról és a bandának névadó város elpusztításáról szól. Maga az ateista dalszerző említi több interjúban (pl. itt) hogy a bibliai jelenet a számára egy érdekes történet. Párhuzamot von abban, ahogy az emberiség pusztítja önmagát előidézve egy újabb természeti és/vagy társadalmi katasztrófát. Máris elgondolkodhatunk azon, hogy a Genesis XIX. erős tartalma mennyiben más, mint mondjuk az utolsó előtti dal, az Indoctrination nyers és nyugtalanító üzenete. A teremtés pillanata a pusztító hangulatú dal keletkezésében rejlik: a banda atyja még az előző Sodom-felállás szélnek eresztése után kezdte megírni.

Végsősoron ma jelentős mértékben az ember teremti maga környezetét s ugyanígy képes kis lépések sorozatával, vagy egyetlen mozdulattal romba dönteni is azt. Így törik szét a klipben is bemutatott eszelős világ véres kis mozaikokra. A cséplést szívesen hallgató, de a doom-os stílust, vagy akár a Black Sabbath-t is kedvelő fan-ok kezdhetik lemezzel való ismerkedést a hetedik tétellel, a The Harponeer-rel! Ebben a dalban valójában Ozzy megszólalását vártam még a második percben is. Akkor váltott a négyes jellegzetes német daráló-thrash-be, egyre ritmusosabb dobbal és tisztán játszott tekeréssel. Új receptem a dalra: Black Sabbath + Slayer = Sodom.

Később olvastam egy Rock Hard interjúban, hogy magát Tomot a Show No Mercy-re emlékeztette néhány saját dallama: telitalálat. A lemez különösen erős dala a Nicht mehr mein Land (Már nem az én országom), amiben Tom Angelripper anyanyelvén énekel a szülőföldről, az értékvesztésről, bizonytalanságról és kiüresedésről. Nem dughatjuk homokba a fejünket. Ha nem is közvetlen közelről, de valamiképp megérezhetjük egy értékválsággal küzdő XX-XXI. századi jóléti, vagy legalábbis jobbléti társadalom panaszát. Ne várjunk nosztalgikus dallamokat. A portálokon kutatva látom is a visszajelzésekből, hogy sokakból váltott ki erős pozitív érzelmeket.

Meglehet, hogy a későbbiekben ez is egy olyan félreértelmezett és vitákat generáló dallá válik, mint a Rammstein  Deutschland c. dala. A mainstream (értem ez alatt nem rock/metal fan) publikum által bizonyosan kevésbé ismert Sodom esetében okkal bízom abban, hogy elkerülik a rossz, vagy rosszindulatú értelmezéseket. Emellett a témában, szerintem, sokkal jobb is ez a dal, mint az említett másik.

És hadd tegyek több, mint említést a lemez vizualitásáról. Maga a zenekar (azaz Tom) mond köszönetet többször a borító alkotójának, Joe Petagno-nak, nem is indokolatlanul. A Presecution Mania-n először megjelent „kabalafigura” – erős kifejezés egy anti-militáris háborús-thrash-t (ez oximoron?) játszó banda esetében – mint a bibliai városokat elpusztító angyal jelenik meg körötte pusztítás. Most már tudjuk, hogy a kép csak egy metafora, ideje végre magunkra vigyázni! A festőművész a rock, majd a metal zene születésétől kísérte végig vizuális eszközeivel a stílusok fejlődését, a külsőségek vonatkozásában még az alakítását is. Emblematikus borítókat készített majdnem minden Motörhead-LP-hez, de dolgozott nagyon sok, a stílusában mérföldköveket földbe döngölő bandának. A sor nagyon hosszú, néhány további ékes példa: Led Zeppelin, Hawkwind, Nazareth, Sweet, Marduk, Autopsy, Illdisposed… és természetesen a Sodom.

Az érdeklődők számára a csatolt link-en olvasható egy beszélgetés Angelripper-rel a Sodom-lemezborítók témájában.

A Sodom új albuma erős anyag. Egyszerre alapos munka és kiváló thrash muzsika, letisztult, jellegzetesen pattogó hangzással, és mára kiérlelt hangszeres tudással. Hogy lesz-e annyira állandó vendég a lejátszónkban, mint mondjuk a Flotsam & Jetsam, a Testament, vagy a Slayer számos korongja, még nem tudom megmondani, de magas pontszámmal jutalmazom. Mit is? Azt, hogy ebben a nyugtalanító eseményekkel teli világban a sötét tónussal festett zenei képekkel a Sodom ma is útmutató. Minden lemezével (szándékosan szélesre szabtam) thrash-black-speed stílusban alkotó trónkövetelők számára kikerülhetetlen tananyag-korongokat készít!