SuperFrost
999

(Szerző • 2023)
Avatar
2023. július 5.
0
Pontszám
9

Nem kellett túl sokat unszolni annak érdekében, hogy mélyebben is beleássam magam a hazai illetőségű ám mexikói székhellyel rendelkező SuperFrost egyszemélyes hadseregének a diszkográfiájába. Már csak azért is illendő volt megismerkednem ezzel a bestiával, mivel a teremtője Azak az e havi hangpróbánk egyik tiszteletreméltó vendége. Saját elmondása szerint „a ’80-as, 90-es évek black/thrash/death őrületéből fakadó denevérszaros black metalt játszik“. Egy ilyen kijelentés felhívás egy keringőre, szóval fogtam magam, letettem a seggem a székre és végigtoltam a SuperFrost teljes katalógusát. A 2020 augusztusi demotól egészen az idén júniusban kiadott 999-ig tartó úton számos kellemes meglepetést tartogatott alvadt szurokba mártott, gyújtóhangulatú és nem is egyszer kísérletező kedvű zenéje. Ez az utazás 4 album és egy demo erejéig tartott. A rövid, arcomba öklöt baszó tételek mellett szerepet kaptak itt csendességében melankolikus akusztikus gitárok, a teljes átszellemülésben fogant tiszta énekű kántálás valamint torokénekkel megküldött, népies szekció is felbukkant. Szeretem tudni, hogy honnan indult el az alkotó és milyen út vezetett idáig. Jól tettem, ugyanis ez egy olyan kaland, amelyre érdemes jegyet váltania mindenkinek, akiknek egy kicsit megdobban a szíve az extrém metal iránt. Hatalmas hibát követtem volna el, ha csak egy szimpla, ökölrázós blackened punk projektként intézem el recenzióm tárgyát. Noha legújabb anyagában leginkább ezt az oldalát helyezi előtérbe a SuperFrost.

A punk szellem nagyon is átjárja Azak testét és lelkét, amely a hangszerek által kihányt hangokban manifesztálódik. A hangjegyek az elemi és primitív zenei megvalósításról árulkodnak, ám van egy sokkal többrétegű muzikalitás a lázadó szellem mellett. A másik főszereplője ennek a diabolikus színdarabnak a már emlegetett black metal. Régóta hangoztatom azt a meglátásomat, hogy a fősodorbeli, ortodox fekete fém béklyóba van zárva és nem engedi a perfekcionizmus azt, hogy igazán megmutassa bestiális erejét ez a zsáner. Szó se róla az underground bűzlő csatornájában őrzik feketén lobogó lángját a felkent sátánista főpapok, de a felszínen győzelmet aratott a tökéletességre való törekvés a szellem felett. A fekete földdel borított hullák sem mértani pontossággal indulnak oszlásnak. A természet tökéletlen és ebben rejlik az igazi szépsége.

Azak kezeiben a hangszerek lélegeznek, nincs semmi technikásságra való hajlam, csak az elemi ösztönök vezérlik. A DIY szellemében alkotta meg eddig minden kiadványát és ez átjön a hangszórón túl is. A 999 hangzására a lo-fi jelzővel éltem, noha ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy tele lenne kásával a szalag. A Morbid Orgazmus tétel elindulásával teljesen világossá vált számomra, hogy egyre tisztább és erőteljesebb a hangja a SuperFrost-nak, azonban nem lépte át a lo-fi zónát. Nyers és profán módon zúdítja az arcunkba a bestiális paráznaságot. A dobok természetes karakterisztikája mellé egy igazán erőteljes és tüzes gitárhangzás párosult. Minderre rátelepszik a földalatti világ elbaszottságának kénsavas atmoszférája. Ez egy olyan érzet, amit próbálnak hamisítani, de nem képesek rá. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy a gitárzsinórral előző este épp egy strici fojtogatta 2 dolláros kurváját, mert az az engedélye nélkül mert megenni egy saját márkás jégkrémet. Van aki ezt érzi, van aki nem.

A vokál a black metal mezsgyéjén mozog, viszont az artikulációnak köszönhetően mégis érteni azt, amit Azak kiált a koponyánkba. Ez a legtöbb embernél pozitívumként csapódik le, ám nálam egy kicsit így odaveszett a misztikum varázsa. Ez persze csak az ilyen hozzám hasonló hülyéknek lesz zavaró, azonban én szeretem azt, ha a történetmondás igazából a hangszerek reszortja marad. Kevesebb, mint 3 perc alatt alapos bemelegítésben lehetett részünk, de ez még csak a kezdet. A Vérfarkasverem még egy fokozatot emelt a pokoli tempón. Az összes kiadvány közül talán a 999-en kapta a legnagyobb szerepet a thrash és a melodikusabb gitártémák, de ettől még nem lett tompább a SuperFrost metszőfoga, amivel játszi könnyedséggel harapja el a torkunkat.

A fentebb már egyszer emlegetett sámánhangulatról a háttrében megbúvó kántálás gondoskodik a dalban. Azonban a főszerep az egyenes vonalú extremitásé. Itt nem kell matekoznunk, a felesleges manírok is mellőzve vannak. Itt egyszerűen hagynunk kell, hogy elragadjon a végtelen őrület. Egy olyan albumról beszélünk ahol Önpusztító Gyilkológép és hasonló címmel megáldott dalok vannak…ezt az albumot nem lehet eltartott kisujjal hallgatni. Az első nagyobb törést a Koponyák és Csontok tétel hozza el. A lassabb tempó engedi, hogy az album (és mi is) egy kis levegőhöz jusson és Azak megmutathatja azt az énjét, amit az előző kiadványokban is volt szerencsém hallani.

Ugyanis itt rejlik a kiadvány és a SuperFrost, mint jelenség különlegessége. Számos olyan black punk albumot, demot hallgattam már, ami az adott játékidőig elszórakoztatott, ám igazán nem volt képes arra, hogy mélyebb benyomást tegyen rám. Ezek az egy éjszakás zenei kalandok az okozói annak, hogy ennyire örülök annak, hogy úgy tud sokszínű lenni Azak a dalaiban, hogy közben nem feledkezik meg az alkotása lelkéről. A tempóváltás művészete is lehet egy idő után sablonos, de ha a lassú részek által egyúttal sötét ködszerű atmoszféra lengi be a hálószobámat…na az már nevezhető sikernek. Ez a lopakodó tempó kitart a dal végéig és igazán vámpíri hangulat fog el ezen a júliusi estén.

Az Okkult Rituálé visszavisz a sebesebb lidércnyomás univerzumába, azonban itt inkább középtempóról beszélhetünk. Voltaképpen ez az a szám, amire lehet a lábakat dobbantani és mehet a heves bólogatás is. A dal közepén elhelyezett akusztikus rész különösen ízletes megoldás. Boszorkánykriptába vezet a temetőtúránk következő állomása, ami ismét a hangulatteremtésre helyezi a hangsúlyt. A röfögős középtempó nagyon jól áll a SuperFrost-nak, amivel megidézi azokat a bizonyos 80-as, 90-es évekbeli ősöket, akiknek leprás kísértete állandó jelleggel adja tudtunkra jelenlétét az albumon. Azokat az időket idézi, amikor még a metal különböző mutánsai mindannyian ugyanabból a redvás szajha anyának a penészes emlőjéből szopták magukba az alvadt vérrel áztatott nektárt.

A Koboldmészárló egy olyan thrash témával és sikítással lök minket vissza a lemez elején tapasztalt energiákhoz, hogy az még a hulláknak is beindítja a pulzusát. Nekem személyes favoritom ez a tétel. Felvillanyoz és energiával tölt fel. Különösen imádom a fade out után visszatérő rövid részt. Amikor már azt hittük vége a kegyetlen mészárlásunknak még üt egyet a pofánkba Azak. A Halott Világ szintén a fejbólogatós fajtából való, sebességügyileg azonban komor lóként trappol csak a kietlen pusztába. A gyakori tempóváltások miatt egy hintában érezhetjük magunkat, amiből nem is szeretnénk egyhamar kiszállni. Ennek ellenére kénytelenek leszünk, a Bestia 6 6 6 bezárja a pokol e szekciójának a kapuját. Nem is akárhogyan, erős versenyben van a Koboldmészárló-val a favorit címért. Amilyen rövid és egyszerű legalább annyira hatásos zárása ez a lemeznek. A kezdeti punk tempó utáni lassú rész vérfagyasztóan gonosz és sötét képeket vetít szemeink elé. Mindent összevetve a 999 azoknak szól igazán, akiknek elegük van a mostani idők sablonhangzású, cukortól sem mentes, polírozott képmutatásából. Az eddig legegyenesebb vonalú kiadványa ez a SuperFrost-nak, amiben fellelhető az a felfogás, ami az underground berkein túl már egy jó ideje hiánycikk. Intim kapcsolat van a hallgató és a zene között, aminek nem áll az útjában semmilyen felesleges technológia, sem a zöldhasú. Koboldpusztító denevérszaros black punk mindazoknak, akik vágynak az elfajzott Szodoma és Gomora fülledten ördögi párakapujára.

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.