Tiansen / Pennhurst / Mirror – Koncert a Nyolcas Műhelyben

A Nyolcas Műhelyben egy érdekes és remek hármas-koncertet láttam 2023. szeptember 29-én. A buliról jó előre értesülhettünk, pl. közösségi médiás posztokkal és itt a Fémforgácson is. Három olyan csapatot nézhettem meg klubszínpadon, akiket utóbb a nyáron, rövidített műsoraikkal a Wacken Metal Battle 2023 rendezvényén is volt szerencsém megnézni. A Tiansen, a Pennhurts és a Mirror nagyon jó koncertet adott – és bizonyította, hogy a fémzene műfaja a modern metal laza szálával összekötve is nagyon változatos, friss manapság. A három csapatot a valóban modern metal és metalcore stílus köti össze ám a három repertoár elég változatos volt.

A 20:00 órai nyitásra jó időben értem a Nyolcas Műhely zenés szórakozóhelyre. A buli ugyan csak kilenckor kezdődött, így volt alkalmam megint végignézni a beállásokat és szert tenni néhány hanghordozóra. A kellemes őszi langy melegben odakint a Tiansen csapat üldögélt – őket még csak így láttam, együtt, ahogy most például az asztal körül, kissé feszesen. A Mirror csapatának egy része oldottabbnak tűnt, miközben a Pennhurst javában készült a színpadra a hangpróbához. Miközben lassan szállingóztak a nézők, jót beszélgettünk a bejárati jegyeladásnál helyet foglaló Kiss Lászlóval, javarészt ő viszi a klubot. Még az is lehet, hogy ebből is születik egy interjú hamarosan. Ahogy mondta bent a hangosító: a fehérváriaknak a nyolc, az kilenc… Valóban.

Amennyire tele volt a város fiatalokkal és autókkal, a klubhoz tényleg csak kezdésre érkezett meg az ide induló közönség java. Ami viszont kifejezetten jó volt, hogy korosztály tekintetében vegyes volt, tehát akik évtizedek óta ismerik a rock/metal zenét, azok érdeklődtek a jelen fiatal feltörekvő, csapatai iránt, másfelől érkeztek olyan fiatalok, akik akár évtizedekig kísérhetik még végig (majdani) kedvenceik zenei pályáját. Amint a csapatok elpakolták értékes hangszereik szerelvényeit és a tárolókat, dobozokat, tokokat, hirtelen lett hely a színpad előtt. Már a beállásoknál is tudható volt, hogy jól fog szólni a hármas buli. Ez, mondhatni, hagyomány a Nyolcasban. Ezt a koncertet Németh Balázs hangosította, a Tiansent teljesen, míg a másik két bandának a saját hangosítója keze alá dolgozott.

Amint a Tiansen elkezdte, a hangzással kapcsolatban máris megnyugodtam. Egyfelől eklektikus, másrészt mégis nagyon koncepcionális zenéjükben, a hard rock és kávéházi jazz zene keverékébe szőtt modern metal és némi metalcore muzsika ugyanis olyan szépen szólalt meg, hogy a lemezeikről ismert hangok mindegyikét és a némi samplert is jól hallhattuk. Az aláfestés – belátom – nélkülözhetetlen eleme a zenéjüknek, és semmit nem vesz el a Kőbányaiban tanult zenészek egyéni érdemeiből. (A csapat felállása: Radó Éden – ének, Mihalik Dávid – gitár, Bártfai Zsolt – gitár, Lakatos Miklós – basszus, Süli Tomi – dobok.) Olyannyira, hogy a vastag kétgitáros, szinte mindig párhuzamos játék még így is egyfajta fejtörő élménynek bizonyult. Radó Éden, kiváló frontember a csapat élén. Nem először léptek fel ezen a helyen és feltalálták magukat a cseppnyi színpadon. Az énekesnő ének közben és amolyan előtérbe tolt háttérként is jól szerepelt. Mozgásáról biztosan tudnának pl. a JLO-szakértők helyes szakkifejezéssel is szólni, én viszont csak a latinos csípőtánc és kígyózás megfogalmazásáig jutottam. Egyébként is érdekes, hogy a bonyolult énekdallamokat hogyan lehet pontosan előadni, ezt tánc közben előtt és után valószínűleg még komolyabb produkció. Amúgy nem Éden vitte el a showt, mert a csapat minden tagja erősen jelen volt, még ha a színpad nagy nekifutásokra nem is ad lehetőséget. A dalok közül legalább háromban feltűnően jól villogott a tappinges riffelés (ezeket Zsolti játszotta). Azt hiszem, a zene változatossága és a bundokon a basszusal és a gitárokkal szinte folyamatosan párhuzamosan járó akkordjainak sokfélesége elfeledtette velem, hogy én a klasszikus megközelítéssel várom mindig a hosszabb-rövidebb szólókat. De most ez nem hiányzott.

Ahogy a koncert után Édennel pár szót váltottunk megtudtam az, ahogy az énekdallam szinte leköveti a gotárok dallamait (vagy fordítva) nem különösebben tudatos. Ez egyszerűen így alakul ki a közös próbák és a szintén közös dalírások során. Érdemes is hát meghallgatni milyen remek dalokat írnak. Közülük mindkét lemezről és a klipjeikből ismertek közül is játszottak. És ami igazán nagyszerű volt, hogy a szellősen- tehát a fejrázásra, ugrálásra biztonságos teret adón – telt klubban az első 3-5 sor énekelte a dalaikat! A műsor meglehetősen feszes, jól összeállított dalainak sorát kicsit megtörte az utolsó 4 dalra a hosszas intro és a lendületet csökkentő hosszabb szünet. Azt hiszem, ha szusszanásra volt szükség, azt is jobb lett volna valami tartalmas párbeszédes kommunikációval kitölteni. De ne én okoskodjak, egy civilben énektanár frontember, azaz a káprázatosan eleven Éden bizonyára tudja, hogyan oldják meg, ha ezen változtatni akarnak. A jó hangulatú koncert után, az est folyamán már oldottabbnak láttam a tagokat és többeknek volt egy-egy elismerő szava a csapat tagjaihoz – megérte ez a koncentrálós rákészülés!

Minden csapat és a szerény létszámú technikai személyzet dicséretére legyen mondva a fel-lepakolás marha gyorsan lezajlott. És aztán minden különösebb felhajtás nélkül elindult a gőzhenger. Másodiknak ugyanis a Pennhurst lépett fel. (A banda tagsága: Csárádi Róbert – ének, Horváth Imre – gitár, Sipos Levente – gitár/scream, Balován Bence – basszus, Vetési Gergő – dobok.) A terem ismét megtelt amolyan karnyújtásnyira álló alakokkal. A zenekar szigorú feketébe, a különféle fémelemekkel díszített felsőkbe öltözött, főképp az énekesen meg-megcsillant a sok szerelvény, megidézve a bőr-szövet kényszerzubbony szabásmintáját. A Pennhurst láthatóan sokat tesz azért, hogy folyamatosan fejlődjön. Ezúttal pulzáló fényekkel is készültek – bár ez a Nyolcasba talán még korai lenne a produkcióhoz. Nem tudom Horváth Imre hányszor készített a házifeladatát közvetlenül az óra előtti szünetben. Minden esetre szórakoztató volt látni, ahogy a dobossal az utolsó pillanatokban is a fényeken a „lávalámpán” és a ködölőn dolgoztak. Amikor látták, hogy ezt megörökítem, máris széles mosollyal vigyorogtak rám, de egy másik képen azért elkaptam egy többismeretlenes házifeladat megfejtésének pillanatát is… A koncert részletes útmutatást adott bármely újonnan érkezőnek a Pennhurst megértéséhez. A koncerten, úgy tűnt, majd’ mindenki járt már a csapat buliján. Amikor bezáródott a frisslevegős ajtó a színpad előtti balon, láttam, hogy éppen érkeznek kamaszok és húszasok is röviddel utána már a közönség soraiban álltak. A dalok listája (ahogy a setlisten szerepelt): Intro / Üllés / Followers / Bored to See You / Bury the Past / Tigrincs / Rewind / Ajtók mögött / Exhale / Vellany / All Day / Sky.

A Pennhurts-nek Fehéváron, és/vagy környékén szépen alakul a közönsége és akik ott voltunk a dalaikat is mertük. Öröm látni, amilyen odaadással a lelküket adják a klubközönségnek. És az egyébként távolról sem rózsaillatú szövegeket is értőn adják-veszik egymásnak a színpad határvonalának két oldalán. Amikor a koncert felénél arra gondoltam, oké, hogy a színpad kicsinyke, ez az öt fő jól belepi a sok vezetékkel és a pedálokkal, ládákkal, de azért a zenekari produkció további fejlődéséhez jó lenne valami közös mozgás… máris megtörtént. Vagy csak ekkor figyeltem fel jobban a gitárosok együttes játékára, mozgásban, lépésekben. Imre pedig a basszerrel is összehangolt mozdulatokat tett. Miközben Robi, a maga jellegzetes mozgásával, hátrafeszített karokkal, kinyújtott nyakkal és felszegett fejjel vicsorogva szól a közönséghez. Míg őt feszes ajkakkal kíséri harcos-morgós énekkel Levente, addig a Bence, a basszer arcán mindvégig boldog örömmel játszotta a koncertet. Jópofa összképet mutatott egy horzsolós témákkal operáló bandaként.

A repertoár elég változatosra sikerült és ez nekem különösen tetszett. Szoktam hiányolni az önálló hangszeres produkciókat (már említettem ebben a cikkben is), ezúttal a modern metal/metalcore stílus ellenére ezt is megkaptam, több dalban. Végtére is, ha ezek a zenészek tudnak játszani, ugyan miért azt nem megmutatni? A koncert végeztével, míg a közönség egy része eltűnt levegőt venni, ismét a beállást figyeltem. Ekkor tűnt fel a Pennhurst mennyire cuccal rakta tele a színpadot – láthatóan készülnek a következő évtizedekre. Kívánom, jussanak el addig, mint Malmsteen, aki csak a piros lámpák miatt telerakatja a modern hangszóról korában már csak a világító piros lámpák hatása miatt is Marshallokkal a deszkákat. Elhangzott dlaok: Intro / Szörnyszülött / Újjáéledt / Életek árán / Féltve élsz / Fénnyel / Némán állsz / Védd magad / Örökség / Őrizetlenül.

Tiszta szerencse, hogy a Mirrorról készítettem egy képet még „civilben” a beállásuk előtt. Később erre, mér az első perctől sem lett volna lehetőségem a panorámakép torzítása nélkül, annyira belakták a színpadot és a nézőtér első felét! A banda (Acosta Olivér – ének, Juhász Ferenc – gitár, Nagy Sándor – dob, Szapek Gergő – gitár és vokál, Szilva János -basszusgitár és vokál)  ugyanis eleve úgy kezdett, hogy az óvatlanul késők miatt elől üres teret is betöltötte. Olivér lepattant, követte ő a gitáros is és ha már a közönség nem ment a nulladik méterig, hát közelebb hozták a bandát. És ez a koncert végéig jellemző eleme maradt a bulinak. A Mirror ezzel a megoldással egyébként jót is tett a fellépésnek. A közönség hirtelen visszaérkezett a pulttól, sőt újabb, igazán fiatalok, a korosztályuknál is fiatalabb lányok, fiúk érkeztek, láthatóan kifejezetten miattuk.  Meg kell jegyezzem, nekik tetszett volna a Tiansen is és ha a Pennhurst karcosabb is lett volna a számukra, valószínűleg élvezték volna őket is. Vissza a Mirrorra: ez a banda a jövőnk AWS-e és Leandere. Őszintébb zene, hasonlóan a korosztályuk, vagy előttük két-öt évvel járó modern metal csapatok többségéhez hasonlóan, abban a jellegzetes stílusban. Emellett egyáltalán nem mesterkélt. Ha a Leander tud nagyon sok száz (alkalmanként ezer) fiatalnak is játszani, akkor a Mirror – akár egy-két éven belül vajon miért ne tudna ilyen dalokkal? Egy olyan rangú (szerintem) igényes csapattal, mint pl. az AWS biztosan megragadná a közönséget a szereplésük. Hogy milyen hosszú út áll még előttük, azt persze senki sem tudja előre. A dalok listája azonban nagyon meggyőző képet mutat a bandáról.

Játszottak is sokfélét a teljes repertoárból, és fantasztikus volt látni, hogy a közönség jó része velük együtt énekelt-üvöltött. Elhangzott persze néhány friss dal is. A Hív még, a Van-e még és a Bábuk most is nagyot szóltak! A koncert végén kicsit több szünetet tapasztaltam (itt is) néhány dal között, de sebaj, azért a hangulat mindvégig sodorta tovább a koncertet. AZ egyik gitárcserénél és a közönséget megszólító konferansznál a hallgatóság lelkesen vette a jellegzetes Pantera-riffet mielőtt a Mirror nótája elindult volna, a közönség soraiból néha egy-egy bennfentes rajongó ragadta magához a mikrofont a strófára. És a végén a színpadon is szerepelhettek, akiknek kedvük volt hozzá. EZ egyáltalán nem jelenti, hogy megúszós lett volna az az utolsó egy-két dal! Éppen ellenkezőleg: annyira felfokozott hangulat alakult ki, hogy ha a koncert elején a banda lépett a közönség felé, akkor ez most mindössze fordítva történt. Mindvégig azon csodálkoztam, hogy Olivér táncával, a közönségben kígyózó mikorofonvezetékkel semmi baj nem törént, megtaposva, feltekerve… egészen az utolsó nótáig, de – és ez is a Mirror színpadi produkcióját dicséri – egy pillanat alatt áthidalták. Elhangzott nóták: Intro / Égre nézve / Szemét / Sárga fények / Kevés / Ennyi jár / Van-e még / Te magad / Hív még / Bábuk / Jelen / Outro.

Kiváló este volt! A hármasból a Mirror október közepén-végén második lemezének bemutatóját adja elő a Barbában. Érdemes lesz megnézni őket.

Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.