Általában 2-3, jobb lemezek esetében akár 4-5 hallgatás szükségeltetik részemről egy kritika megfogalmazásához, amit legtöbbször egyetlen kósza gondolat, érzés, mondat szokott beindítani. A német Violent Frustration esetében ez a szám bizony jelentősen megnövekedett, mivel már a bevezető megfogalmazása alatt biztos vagyok benne, hogy legalább kétszer le fog menni. Gondolom nem nehéz kitalálni ezek alapján, hogy egy igazi gyújtózsinórról van szó, más néven a jó öreg grindcore teszi tiszteletét a Forgács hasábjain. Jellemzően nem a zsánerem a műfaj, de egyrészt kaptam belőle tiszteletpéldányt, másrészt olyan lemezről van szó, amit nem esett nehezemre újra és újra lejátszani. Ez leginkább annak köszönhető, hogy ritka szórakoztató anyag született a 2012 óta létező német csapat műhelyében és több műfajt elegyítenek tökéletes arányban.
A Do It Yourself a csapat legújabb EP-je egy 2018-as split és a 2016-ban megjelent Peace Was Never An Option után, amit szintén muszáj volt ezek megfülelnem. Különösen tetszik az általuk feldolgozott komoly, mégis poénokkal teletűzdelt témakör is: a béke utáni vágy és a háborúellenesség, amit paradox módon egy jó tökönrúgással, a borító esetében pofánvágással kívánnak elérni. Szerintük a szociális elégtelenség és emberi frusztráció forrása a mindenkori hatalom: így egyaránt kap egy maflást az uszító (jelen esetben a jó öreg Adolf), valamint a törvény őre. A zenekar legnagyobb erénye az, hogy mindezt tényleg képes muzikális formulába önteni: minden hangon átjön a harag, amit a hardcore elemek tudnak fokozni, de ugyanakkor átitatja egy életigénylő, punkos lazaság.
Persze nem véletlen az összhang és a remek tételek sokasága (összesen 8 a 12 perces anyagon), hiszen sokat próbált arcok alkotják a zenekart, akik a kezdetektől együtt nyomajták. Egyedül basszusgitárost kellett váltaniuk, de azt is a zenekar első évében. Na tehát, kezdetnek itt van Tobi, akinek az egyedi riffeket és tényleg veszett jó témákat köszönhetjük, valamint a vokál egy részéért is ő felel, mellette pedig Chris zúgatja a mélyeket, aminek kifejezetten komoly szerep jut a dalokban. Játékos basszusa mellett a vokál nagyobb része is rá hárul, így bőséggel kapunk hörgést, károgást és mindenféle bugyborékolást, lesz miből válogatni. A gyalulást működtető gépezet alappillérért Rob (Berkowitz, Schemen, NHSH, Molestation) dobos szolgáltatja, aki a rövid időkeret ellenére is lenyűgőző kalapálásokkal és tördelésekkel szórakoztat minket.
Ahogy ők sem fecsérlik az időmet, én sem húzom tovább a mézes madzagot, ez egy igazi gyűlöletbomba rövid, de annál fogósabb tételekkel, amelyeket simán meg lehet különböztetni egymástól sok más, hasonló zenekarral ellentétben. Aki a grindet szereti, valamint a jó dalokat sem veti meg, annak ez egy igazi csemege lesz. A kiadvány egyébként a zenekar közreműködésével lett elérhető bandcamp oldalukon keresztül, a Rodell Records pedig limitált példányszámban is megjelentette, 7″ vinyl formában (ez szintén megrendelhető akár a zenekaron keresztül is). Egyetlen pontot csípek le a végén, de azt csak azért, mert többet is el tudtam volna viselni…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
