Elég felemás gondolatokat lehetett eddig itt a Forgácson a – tőzsdeipar fellegvárának nevét felvevő – Wall Street zenekarról olvasni. Ha morbid lennék, az interjúkészítés miértjét ráfognám a gazdasági világválság begyűrűződésére (hátha túlélési tanácsokat kapunk:), de inkább őszinte leszek, és a csapat nemrég megjelent új korongjára és egyre népszerűbbé válására fogom az egészet. A kérdés-felelet játékban a szétvarrt Gregus Miki énekes, zenekarvezető volt a partnerem.

– Először is egy kis múltbatekintést kérnék tőled, mikor és milyen élmények hatására kezdted/kezdtétek el a zenekarosdit?

– Már 14 évesen elkezdtem zenélni, mindig is ezt akartam és ezt akarom ma is. A csapat 1995 óta létezik, ’98 és 2002 között volt egy kis szünetünk, de azóta töretlenül nyomjuk ismét.

– Honnan jött a mostanság igencsak aktuális, Wall Street név?

– Hosszas vita, rengeteg használhatatlan ötlet,és jónéhány sör után rábökött valamelyikünk egy New York térképre, és ez volt az ujja alatt. Ez így elég prózai, tudom, de egész egyszerűen így történt.

– Nevesítsük, a már elég régóta melletted álló partnereidet.

– Társaim: Ilisz Csaba – dob, Tóvári Tibor – basszus, és Mayer Ferenc – gitár.

– Vegyük sorjába az eddig megjelent lemezeiteket, kérlek, egy pár szóval mutasd már be ezeket olvasóinknak.

– 1996-ban és 1997-ben jelent meg egy-egy hatszámos maxink (akkor még csak kazetta formájában), majd később, a kettőt összegyúrva készült egy CD, két újabb dallal kiegészítve, de ezt még nem nevezném igazi lemeznek. A 96-os anyag lazább, rock and roll-osabb volt, a 97-es pedig jóval metálosabbra sikerült, köszönhetően az akkortájt bekövetkezett dobosváltásnak. Néhány „klasszikust” még játszunk ezekből az időkből a mai napig is.
Azután, ugorva az időben egy nagyot, 2007 májusában jelentettük meg a „Rock & Roll” című albumot, 12 dallal. Ez egy elég vegyes összeállítású kiadvány lett, mert sok év termését foglalta magában.
A legutóbbi lemezünk, az „Indulunk!”, pedig 2008 decemberében jött ki. Szerintem nagyon egységes, jó hangzású lett – bár az előzőre sem volt panasz -, ami abszolút megmutatja azt az irányt, amerre tartunk és amit szeretnénk is folytatni. Dallamos, bulizós, néha könnyed, néha érzelmes, néha önfeledt és féktelen, mint amilyen én, és a többiek is vagyunk.

– Ezzel az utolsó mondatoddal megelőlegezted a következő kérdésemre a választ, hiszen a munkásságotokat, és kiadványaitokat figyelemmel kísérőknek egyértelműen kitűnik, hogy egy ösvényen, a tengerentúli dallamos rock csapásvonalán haladtok kitartóan. Kik a kedvenceitek, és hogyhogy titeket nem befolyásolnak az aktuális trendek?

– Számomra minden tekintetben példaértékű, és örök kedvenc a Mötley Crüe (remélem nemsokára láthatom őket ismét, hiszen idén nyáron jönnek Európába!), Ferinek a Van Halen a nagy favoritja, meg az ilyen unalmas izé gitárzenék, amiben nincs ének, haha… Tibinek a Red Hot Chili Peppers, mi más, Csabi pedig a Biohazard-ot, a Korn-t, meg ilyen keményebb cuccokat hallgat.
De, azért nem gyökereztünk le kizárólag a régebbi zenéknél, nekem pl. most nagy kedvencem a Sunrise Avenue, akik egy finn banda, igaz jóval poposabbak, mint mi, de szenzációsan jó dalokat írnak.

– Kezünkben a már említett, legfrissebb, „Indulunk!” címet kapott korongotok. Mennyi idő alatt álltak össze a dalok, és honnan veszed az ötleteket a szövegeidhez?

– Az „Indulunk!” album számai kb. egy év alatt születtek meg, és két hónapig tartott a stúdiómunka és a gyártás.
A szövegeimről annyit, hogy sokszor nagyon nehezen, küszködve születnek, és úgy szoktam mondani, hogy jobb híján, mert ha én nem csinálom, akkor más pláne nem. Az érzéseimről, vágyaimról, sérelmeimről, fájdalmaimról szólnak, szóval a „szokásos”. Tudom, nem vagyok egy Lukács Laci, úgyhogy olyanok, amilyenek, de azért nagyon rossz kritikákat nem szoktam értük kapni.

– „Elrejtett” bónuszként egy Csepel-barát induló is helyett kapott a CD végén. Ennek mi az apropója?

– A „Csepel induló” egy barátom kérésére készült, aki sokat segített már a zenekarnak, és természetesen fanatikus Csepel szurkoló. Egyébként sokan szeretik és kérik, úgyhogy időnként koncerteken is elővesszük.

– Úgy látom, mostanában mintha egyre jobban pezsegne körülöttetek a levegő, sikeres – és ami a legfontosabb -, egyre nagyobb látogatottságú bulikat adtok, sőt ahogy egy pár hete elárultad nekem, a Wigwam „házizenekara” is lettetek.

– Jól látod, igen, szépen jönnek a felkérések fesztiválokra, motoros találkozókra, úgyhogy ezzel fog telni a nyarunk. Mindeközben persze a dalírás is folyamatos, és igazából 2010 év elejére várható a nagy durranás, egy remélhetőleg teltházas Wigwam buli, ami az új lemez bemutatója, és egyben a zenekar 15 éves szülinapi koncertje is lesz.
Apropó Wigwam! Valóban fantasztikus a dolog, tényleg a „házi” zenekaruk lettünk, folyamatos fellépési lehetőséggel, és ami igen nagy megtiszteltetés!

– Gratulálok! A kiadókkal azonban még mindig hadilábon álltok…

– Ja, kiadó kérdésben nem nagyon törjük magunkat, ahogy eddig sem, de természetesen egy számunkra kedvező ajánlatot azért elfogadnánk…

– Ennyire sötétnek látod a hazai zeneipart (függetlenként)? Vannak-e egyáltalán olyan bandák akikkel jóban vagytok?

– Természetesen nagyon sok zenekarral és zenésszel baráti, jó kapcsolatban vagyunk, meghívjuk egymást a koncertjeinkre, és persze jókat bulizunk.
A hazai zeneiparhoz viszont tényleg nem sok közünk van.

– A 2010-es tervetekről már beszéltél, de mi várható tőletek még most, 2009-ben?

– Amennyire lehetséges, mindenféle médiában megjelenni, aztán hamarosan készül egy újabb videóklipünk, és természetesen koncert, koncert, koncert…

– Végezetül, üzensz-e valami személyeset a Fémforgács olvasóinak?

– Persze, gyertek el legalább egyszer egy koncertünkre, esélyt adva ezzel nekünk és magatoknak is, megígérem, hogy nem fogtok csalódni. Mikor és hová? Legközelebb április 12-én a Wigwam-ba, ahol 22 óráig a belépés ingyenes. Mindenkit várunk szeretettel!
Természetesen az oldalunkon minden további aktuális infót megtaláltok.