Periheliont zengett az októberi hold
2016. október 28. Nagyvárad. Moszkva kávézó.

A Perihelion immár épp olyan élesen kirajzolódik a magyarországi metal zenekarokról festett képen, mint ahogy, mondjuk, a Sólstafir az izlandi színtéren. Nem a követők és a koncertre járók számából, hanem a zenéből vontam le ezt a következtetést. Természetesen az egyéniségre, a sajátos megközelítésre és a csúcsminőségű dalokra gondolok. Így van ez, amikor egy zenekar az ihletettség és a megfelelő hozzáállás alkotta keresztmetszetként határozható meg.
Mondanom sem kell, nagyon vártam a koncertet, főleg, hogy a bukaresti Colectiv klubban történt iszonyatos tűzvész okán a tavalyi esemény elmaradt. Már az dicséretes, hogy zenéjüket élőben is eljuttatják az országon kívülre is ― ez nem újdonság, hiszen Neokhrome néven már láttam őket Nagyváradon korábban ―, és amint az a koncert utáni rövid beszélgetésből kiderült, sokkal félreesőbb helyekre is képesek elgörgetni a Perihelion szekerét, puszta elszántságból.


Tőlem keleti irányban Bukarest, nyugat irányában pedig Bécs az a két legmesszebbre eső pont, ahová még elmegyek, amennyiben tehetem, ha számomra fontos zenekar lép fel. A kettő között azonban kisebb-nagyobb rendszerességgel ellátogatok kedvenceim koncertjeire. Ha esetleg valakiben felmerül a kérdés, hogy akkor miért éppen a nagyváradi fellépést választottam, íme, a pofonegyszerű ok: öt percre lakom a koncert színhelyét biztosító Moszkva kávézótól. A lényeg amúgy is a színpadon van, ott pedig minden helyszínen ugyanaz a négy ember zenél.

A Perihelion zenéje, képletesen szólva, hatalmas teret tölt be. A Zeng CD-t hallgatva minden alkalommal őszi színekben pompázó mezők, rétek, napsütötte tájak elevenednek meg, és a Thy Catafalque zenéjéhez hasonlóan, a zene mindenhonnan hallatszik: kiszűrődik az erdőből, a fák lombjai közül, mintha csak a szél fújná közel. Ahogy egy szép dombtetőn körbenéz az ember, és látja a falvakat, görbe utakat, kerteket, ligeteket, úgy a Perihelion „dombján” állva is megmutatkozik a sok szépség, amelyet a zene varázsol az ember szeme elé. 



Éppen ezért is volt jó, hogy a színpad háttérében kivetített képek, vizuális elemek, videoklipek megfestették a zene színeit a négy sötét fal között is, ezzel is segítve azt az idestova negyven jelenlévőt a zene elmélyítésében. Az eljátszott dalok magukért beszélnek, amelyek közül a Vég se hozza el, a Végtelen kék és az Égrengető (a dal, amelyik a leginkább emlékeztet a Sólstafirra) jelentette a csúcspontot, de, többek között, a Hold kislemez címadóját és a Feneketlen című dalt is megszólaltatták. Ha jól emlékszem, a Nap fele néz dal is elhangzott, de erre nem esküszöm meg. Nem kezdtem el jegyzetelni, sem hangfelvételt készíteni, igyekeztem átadni magam a zenének. Az érzés, amelyet a zene hivatott kiváltani sokkal fontosabb volt.



Sokat néztem Katonka Barna dobos játékát, rettentő izgalmasan dobol, de nyilván Hubicska Balázs bőgős és a két gitáros, Szabados Krisztián és Vasvári Gyula színpadi teljesítményét is csak dicsérő szavakkal tudnám illetni. Talán annyit jegyeznék meg, mivel többen is így hallották, hogy a két gitár mintha a kelleténél hátrébb lett volna keverve, főleg a lemezhez képest, de egyébként minden szépen és tisztán szólt.

A koncerteken azokat a momentumokat különösen érdemes megtapasztalni, amelyekből az ember számára egyértelműen kiderül, hogy a zenekar tagjai is rendkívül élvezik, amit csinálnak. Olyasmire gondolok, mint azok a pillanatnyi áramütésszerű testmozdulatok, amelyek egy lágyabb rész utáni, hirtelen belépő kemény riff hatására törnek elő az emberből. Érezni a hangszer által kifejtett erőt, ami a zenész egész testmozgására hatással van. Vasvári Gyula hangjáról pedig ódákat lehetne zengeni. Nem hittem volna, hogy ilyen mértékben képes élőben is visszaadni mindent, amit a stúdióban is felénekelt. Ahogy szándékosan megúsztatja, elcsuklatja (van egyáltalán ilyen szó?) a hangját, ahogy kiénekli az összes tekervényes dallamot, az több mint bravúr.


Még egy új dalt is játszottak a fiúk, de a címét már csak azért sem tudnám megmondani, mert ez a koncert nem a dalok közti konferálásról vagy a közönséggel való beszélgetésről szólt, hanem a zenéről, ami nagyon is helyénvaló volt, hiszen akárcsak a lemezen, a zene megmaradt töretlennek, gördülékenynek. Vasvári Gyula egyetlen egyszer szólt a közönséghez a dalokon kívül, és az a koncert végén volt, amikor a már fennebb említett tragédia áldozatainak emléke előtt adózott tisztelettel. Az utolsóként elhangzó Sycamore Trees (Twin Peaks feldolgozás) ennek megfelelően mély lezárása volt az estének.



Hiába jött a szokásos „vissza-vissza” skandálás, a koncert így volt kerek. Lehetett azonban pólókat és CD-ket vásárolni. Costin Chioreanu illusztrációjával (és a kislemez esetében festményével) díszített igényes digipak CD-khez nagyon jutányos áron lehetett hozzájutni a zenekar tagjaitól, akik készségesen dedikáltak minden példányt. Sőt, még a színpadon is lehetett képet készíteni velük.

Mindenkinek, aki nyitott az igényes zenére, csak ajánlani tudom, hogy nézze meg a zenekart élőben is, hiszen Magyarország metal színterének egyik ékköve a Perihelion.
  
Periheliont_zengett_az_oktoberi_hold
Írta:
farrrkas
2016. november 1., kedd, 10:54
Facebook:
Perihelion - Hold EP (2016)
Kritika, Xhavael @ 2016. május 26., csütörtök, 13:47
Szerkesztőségi kedvencek - 2015 - Kollégáink ajánlják!
Kultúra, emp @ 2016. január 7., csütörtök, 09:46
Elmélkedés a Napról - beszélgetés a Perihelion-nal
Interjú, Xhavael @ 2015. október 11., vasárnap, 22:03
Perihelion - Zeng (2015)
Kritika, Xhavael @ 2015. október 6., kedd, 06:48
Koncertek
The Necrobreed Alliance Tour 2017
április 24., 19:00,
Dürer Kert - Room 041
Coming Home Tour 2017 - Part II.
április 25.,
Barba Negra
Confessions Tour 2017
április 30.,
Kvlt
Head Job European Tour 2017
május 7.,
Dürer Kert
Lacuna Coil, Infected Rain
május 7.,
A38 Hajó
Darkened Nocturn Slaughtercult
május 13.,
Supersonic - Blue Hell
Bornholm, Nothgard
május 20.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.01 seconds to render