Magyarország legnagyobb és egyben legrégebbi múltra visszatekintő rock/metal zenei folyóirata, a HammerWorld 200. lapszámának megünneplésére nagyszabású koncertet szervezett.

Az este főattrakciója, napjaink egyik legnevesebb énekesnős csapata – nevezzük talán gothic bandának (bár szerintem már túlléptek ezen a meghatározáson) -, a holland Within Temptation volt. De előttük a bemelegítés feladata a hazai Ideas-ra valamint a német Coronatusra
hárult. Meg is oldották a feladatukat becsülettel.
Volt bennem némi aggodalom, a buli előtt, már ami a hely méretét és a kezdést illeti, aztán amikor a PeCsához értem olyan sor kígyózott a bejáratnál, hogy aggódni kezdtem a bejutást illetően. Szerencsére nem volt fennakadás, viszonylag gyorsan be is jutottam.

Nagyjából 19:00 órakor aztán megnyíltak a terem ajtajai is és mire az Ideas kezdett jó negyedház várta Őket. Nem igazán kísértem figyelemmel eddig a munkásságukat. Igazából meg is lepett, hogy kizárólag Kun Anita énekel a csapatban, nekem még anno rémlik férfi ének is.

Viszont nekem meggyőző volt a csapat, eltekintve, attól, hogy az új billentyűs (Gallay Lajos) itt-ott mintha még feszélyezve érezte volna magát. Mivel nem ismerem túl jól (mondhatni szinte egyáltalán…) a lemezeiket, így csak egy-két nótacímet említenék. Volt a klipes Angyal, a Túl az élet hajnalán és a Völgy az Ébredés lemezről, meg zárásként két dal a készülő albumról, ami előreláthatólag a Főnix címet viseli majd. Az egyik a Kardok királya, a másik pedig a címadó, azaz a Főnix. Engem mindenesetre meggyőztek rövid műsoridejük alatt.

Az este második (és egyben első külföldi) fellépőjeként a német Coronatus zenekar lépett a deszkákra. Róluk aztán végképp nem hallottam, amíg ki nem derült, hogy jönnek erre a bulira.
Az előzetes információk szerint ugyan jártak már nálunk az ötös számú Gothica feszt keretein belül, de akkor nem futottunk össze tekintve, hogy nem voltam jelen. Különben nyilván emlékeztem volna a két énekesnős brigádra. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy a koncert előtt két meghallgatás erejéig már kapcsolatba kerültünk. És a tavalyi, Lux Noctis lemezük, ugyan nem győzött meg maradéktalanul, mégis egészséges kíváncsisággal vártam a találkozást.

Az este leginkább „gótikus” stílusú zenekarát mindenképp bennük tisztelhettük. Esetükben a „színpadképet” mindenképp emeli a két hölgy jelenléte, akik közül hirtelen meg nem mondom melyikőjüknek tetszik jobban a hangja. Náluk már az intenzívebb színpadi jelenlét is fokozta
az élményt, ami valljuk be nem hátrány. A két gitáros srác bemozogta a színpadot, méretes rőzséjüket is használták becsülettel, meg egy-két olyan pózt is bemutattak, ami a true metal csapatoknak is becsületére vált volna.

Érdekes, hogy dalaikat nagyjából fele-fele arányban írják angolul és az anyanyelvükön. Különösebben nem lelkesedem a német nyelven éneklő csapatokért, így természetes, hogy az angol nyelvű nóták jobban bejöttek, de igazából nem mondhatom, hogy a többi zavart volna. Voltak modernebb dalok is, kicsit operásabbak is, a – szerintem legalábbis jó értelemben vett – gótikusság is megfelelő arányban került terítékre. A közönséget is sikerült maguk mellé állítaniuk, Tőlük már ráadást is követeltek. Utolsóként hangzott el a Beauty in Black című daluk, ami nekem a legjobban tetszett.

És elértünk a mindenki által nagyon várt, az este főattrakciójaként szolgáló, a rövid átszerelés után lazán a színpadra sétáló, majd a Jilliannal kezdő Within Temptation-höz. A helyzet az, hogy nem vagyok egy „véres szájú” WT-fan, de többé-kevésbé képben vagyok Őket illetően. Nagyrészt az utolsó (és igencsak sikeres) lemezükről válogatták a koncertprogramot. Összesen tizenhét nóta hangzott el a ráadást is beleértve (a setlist szerint legalábbis) és ebből 10(!) a 2007-es The Heart of Everything-ről került a programba. Azaz egy kivételével a teljes lemezt megkaptuk.

A korábbi lemezekről hallhattuk a „slágereket” (Stand My Ground, Angels, Ice Queen), meg a már említett Jillian-en kívül a Mother Earth-ös The Promise-t és a ráadásban felhangzó Deceiver Of Fools-t. Szóval ezt egy igazi lemezbemutató bulinak is vehetjük.
A hangzás végig rendben volt, ahogy a színpadkép is (igencsak tetszetős háttérvásznat és színpadképet sikerült alkotni) nagyszerűen idézte a Heart of… lemezt. Volt vetítés, így megidézték Keith Caputo-t is a What Have You Done-ban.

A színpadról hiányzott viszont az alapító gitáros, Robert Westerholt. Viszont hiányát nem kommentálták. A csapat jelenlévő tagjai viszont kitettek magukért, megjegyzem nehéz dolguk nem volt, mivel az előadásuk alatt igazi koncerthangulat alakult ki. A jelen lévő közönség
(az átlagéletkort nem merem 20 évnél többre saccolni és akkor még lehet sokat is mondtam) nagyobb része fanatikusként tombolta végig a bulit.
Természetesen Sharon vonta magára leginkább a figyelmet, amolyan „modern boszorkányként” rótta táncát, headbangelt, és persze úgy énekelt, hogy szerintem senki nem fanyaloghatott a teljesítményén.

Az este összefoglalásaként mit is írhatnék? Láttam/hallottam három nagyszerű csapatot, ezzel megünnepeltük a Hammer 200. számát.

Gratulálok és köszönöm a HammerWorldnek, hogy ott lehettem!