Beneath The Void – Új név alatt folytatja a Kill With Hate

Beneath The Void név alatt folytatja további munkáit a death/grindecore metalos budapesti Kill With Hate  zenekar. Új albumuk …Into Oblivion címmel június 11-én fog megjelenni. A lemezről és a névváltásról Gyémánt Krisztián énekes az alábbiakat mondta:

Régóta ígérgetjük ezt az anyagot, amin már szó szerint évek óta dolgozunk. Túl vagyunk néhány holtponton, de talán megérte a küzdelem, hiszen a zenekar számára mindenképpen új szintet jelent az …Into Oblivion. Olyannyira, hogy most meg mertük lépni azt is, amin már úgy két éve gondolkodunk, konkrétan, hogy elengedjük a Kill With Hate nevet, amihez igazából sem a mai felállás, sem az új lemez által képviselt világ nem kötődik már igazán, sem zenei, sem szövegi értelemben. 

Én egyébként szerettem ezt a nevet, és bár a korábbi anyagok nagyon morbid, véres-beles szövegvilágához még illett is, de túl sok mögöttes tartalma azért nem volt, ellentétben a Beneath The Void-dal, ami, akárcsak az új album sztorija, sokféleképpen értelmezhető. Ahogy készült az új anyag, fokozatosan megérett bennünk az elhatározás, hogy ezzel a lemezzel valóban új korszakot kellene nyitnunk, és végül így is tettünk.

Jó két éve érik már ez a dolog. Brutalitás és technikás megközelítés terén ezúttal sem spóroltunk, de az új albummal távolabb kerültünk a klasszikus, old school death metaltól, és ahogy körvonalazódott a szövegvilág, meg az egész lemez kerettörténete, úgy gondoltuk, eljött az idő. Az …Into Oblivion ugyanis egyfajta sci-fi környezetben játszódó konceptalbum, ami felfogható egy jellemfejlődés allegóriájaként is. Az alapötletet és egyes részletek Blazsovics Máté barátomtól származnak, ezeket alakítottam aztán dalszövegekké a végleges változatban. A történet röviden arról szól, hogy a névtelen főhős, miközben számot vet életével, egy eltérítésnek köszönhetően egy másik dimenzióba kerül, próbál megküzdeni mindazzal, ami ebben az idegen világban várja, és az ott tapasztaltak hatására egy magasabb rendű életformává válik, hogy aztán újjászülessen a megsemmisülés által.” – tette hozzá Pornói Patrik, a zenekar basszusgitáros-énekese.

Természetesen a sztori csak díszlet, és a történet értelmezhető akár sokkal hétköznapibb szemszögből is, de ezt azokra bíznánk, akik veszik a fáradtságot, hogy beleássák magukat az album dalaiba. A ma debütáló The Question dalunk talán az egész album legspontánabb fejezete zeneileg, Attila írta, amikor épp az Absolution gitártémáit rögzítette a lemezhez.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.