Egy könnyed parasztreggeli, egy laza edzés, valamint az egyéb vidám vasárnapi móka után a nap pazar befejezését kínálta a Cannibal Corpse koncertje. A Corpsegrinder vezette amerikai halálbrigád legutoljára négy éve, 2019-ben az A38 Hajón volt látható, így nagyon is aktuális volt tőlük, főleg legutóbbi Violence Unimagined (2021) albumuk miatt is egy a szívnek és léleknek egyaránt jóleső egészséges mészárlás. Aznapi zúzda patryjára (csillámpónik hiányában) nem kisebb zenekarok kísérték el, mint a svéd black metal legenda Dark Funeral, a brit death/grind/deathcore aktuálisan tündöklő csillaga, az Ingested és az amerikai fantasy black metal epikus varázslói, a Stormruler.
Mire a helyszínre értem már a Stormruler a színpadon volt és éppen első számuk felénél járva rótták Középfölde epikus tájait. A Jason Asberry énekes/gitáros/basszusgitáros és Jesse Schobel dobos/énekes duója alkotta stúdióformáció a koncertre teljes zenekarrá duzzadt, így elementáris erővel hozták a black metal korai érájából merített, néhol zord, máskor pedig mámorítóan dallamos témáikat, amiket hatalmas atmoszférikus hangulatú, csatába hívó epikus zenei betétekkel és a klasszikus heavy metal magasztos szólóival színesítettek. A hangzás nem volt épp a toppon (érdekes ezt már többször hallottam a Barba Negra új sátoros megoldásával kapcsolatban), de azért rendesen dübörögtek, és méltó mód ápolták a Bathory hagyományokat. Előzenekarként elmondhatják, hogy a közönség meglepően szép számmal kíváncsi volt rájuk és meglepően jól is fogadták őket.
Egy rövidke átszerelés után máris a Ingested tolta durva extrém metalját. Az énekesük, Jason Evans egy igazi energiabomba, egy duracell nyúlként pörgött a színpad egyik oldalából a másikba, torkából pedig elképesztő mód törtek elő a death metalos hörgések, a malacszerű grind/deathcore visítások és a thrash ízű kántáló szöveg dobálások. Azt kell, hogy mondjam, hogy ők voltak az est legenergikusabb csapata. Death alapokba oltott és még a metalcore, valamint a modern groove matallal is kacérkodó zenéjükkel azonnal megvették a közönséget, akik Jason Evans felszólítására beőrülve hatalmas circle pit pogókat vágtak le.
A Dark Funeral a tőlük megszokott módon talpig bőrben és arcfestésben állt színpadra. Nyitó daluk a tavaly megjelent We Are the Apocalypse albumuk címadó tétele volt, ami a sivár keverés miatt az első percekben úgy szólt, mint egy lelkét épp kilehelő platós IFA. Szerencsére ezt a gondot hamar orvosolták és onnantól már teljes pompájában élvezhettük sátáni orgiájukat. Andreas Vingbäck énekes ez este egy próbababaként pózoló és mozgó isten képét öltötte magára.
Ha jól számoltam összesen kilenc számot játszottak el, amik alatt a sátorban szinte tapinthatóan érezni lehetett a nordikus ridegséget. Igaz, a zenekar nem épp a csúcsformáját hozta. Számomra kissé megfáradtnak tűnt a produkciójuk, ami 30 évnyi fagyos zene után nem is csoda. Koncertjük végére búcsúzásként jött az elmaradhatatlan, a zenekar logójával ellátott zászló lengetése, ami csak fokozta a zenéjük sötét extázisának hangulatát.
És jött az est mészárosa, a Cannibal Corpse. Az átszerelésük majdnem félóra volt, de a várakozás megérte. A banda tagok egymás után, szép sorban foglalták el pozícióikat a színpadon. Végül megérkezett maga a mester, Corpsegrinder, aki férfiassága megigazítása után Scourge of Iron gyilkos dallamainak hörgésébe, valamint már olimpiai számnak beillő veszett fejpörgetésébe kezdet.
Apró szünetekkel egymásután jöttek a klasszikusnak mondható horror balladáik, melyekben beleket ontottak ki és Erik Rutan gyilkos, pengeéles szólóival kaszaboltak minket. Azért a közönség soraiból valahonnan csak előkerült egy rózsaszín plüss póni, ami Corpsegrinder előtt landolt a színpadon, ő pedig kaján vigyorral ölelte azt magához. Annak ellenére, hogy a figurát Hulladarálón és Erik Rutan-on kívül a banda többi tagja öregurasra vette, nagyon jól hozták a tőlük elvárt Cannibal Corpse brutalitást.
Összesen 18 számot nyomtak le, köztük olyan legendás dalokkal, mint a Fucked With a Knife, The Wretched Spawn, I Cum Blood, Devoured by Vermin, illetve a legutóbbi lemezükről a Necrogenic Resurrection és az Inhumane Harvest. A végére pedig három klasszikusukat, az A Skull Full of Maggots, a Stripped, Raped and Strangled és a Hammer Smashed Face-t darálták egybe, ami nekem már kissé egy vérengző masszának tűnt, de kifejezetten élvezetes volt.
Fotók: Máté Évi
