Gidófalvy Attila a magyar rockzene és a kezdeti heavy metal színtér kikerülhetetlen alakja. Hogy milyen régen van jelen a színpadon, elég arra az időre gondolni, amikor még öröknek hittük (amint tudjuk: az elpusztíthatatlan rock mellett) az első hazai rockzenekarok felállását. Akkor komoly felháborodást keltett a rajongótáborban – legalábbis jó ideig – az alapos zenei előképzettséggel rendelkező Gidó átigazolása a Beatricéből a Karthagoba. Dalszerzői képességeit már a Ricse diszkókorszakból punk rockba váltásának pillanatában írt Paks, az Atomváros című instrumentális szerzeménye is bizonyítja. ami végül a Karthago első LP-jén jelent meg. A rendkívül muzikális és vokális Karthagonak a ’80-as években kiadott lemezei után a Lordba váltott több hangszeres Gidófalvy Attila már a szombathelyi zenekar első magyar kiadású nagylemezének borítóján is látható, amint nyakba akasztott billentyűjét kezeli. A kép is jellemzi, mennyire nem skatulyába zárható szereplő Gidó, aki a koncerteken mókamesterként-hangulatfelelősként is jelen van a színpadon. A Lord ’90-es Ragadozók c. lemezén az ő reszelős énekével előadott, Szóljon a rock szerzemény a zenekar állandó koncertelemévé vált.
Gidófalvy önálló lemeze, valójában nem az első a sorban. 1985-ben Fáraó néven alakított zenekart (többek közt a karthagos Kiss Gáborral). A ’87-ig működött banda jelentőségéről érdemes megjegyezni, hogy nevük sokaknak a magyar heavy metal létrehozói között szerepel. A kultúrpolitika által akkor tiltani már nem tudott, ám nehezen támogatott zenei irányzat friss dalainak egyikeként Elég! című daluk kislemezen is megjelent (B-oldal: Állj mellém!). Emlékezetem szerint a ’85-ben arculatfrissítéssel újragondolt Magyar Ifjúság hetilapban (a Kommunista Ifjúsági Szövetség fiataloknak szóló, nem kevés ideológiával átitatott újságjában) egy akkori, korombéli srácokról szóló friss cikket olvastam. Benne egy megszólaló (sajnos csak tartalmilag tudom idézni) arról beszélt: a kopottas hard rock helyett új zenét hallgatnak, ma már csak heavy metal koncertekre járnak, Pokolgép, Stress és Fáraó bulikat látogatnak. Korunkban nehéz megérteni, hogy milyen jelentősége volt a ténynek, hogy a cikk a MI-ban jelent meg. Az időtájt csak a frissen indult „import” nyugat-német Metal Hammerből (1983-tól) tájékozódhattunk a HR/HM-zene létéről, fejlődéséről. Emellett a MI-hoz hasonló kiállítású, erősen szemcsés nyomtatású, a politikailag renitens Jugoszláviában, Újvidéken magyar nyelven megjelenő kulturális hetilapban olvashattunk kedvenc (nyugati) zenekarainkról. Még ha – utólag visszatekintve – csak „néhány perccel” is voltunk a hazai Metallica Hungarica első számának megjelenése (1986) előtt.
A kétségtelenül színvonalas magyar hard rock színtéren az 1990-re megjelent néhány heavy metal banda LP-je és a sok-sok underground zenekar muzsikája között a ’90-ben megjelent korong szinte folytatása a Lord, és Fáraó lemezeknek, kicsit fémesebbre hangolva. Gyakorlatilag egy szűkebb all-star válogatás, ami az énekesek csapatát illeti. Az szinte biztos, hogy a lemez szöveganyaga annak a társadalmi változásokkal és várakozásokkal teli egy-két fordulatos évnek a lenyomata és valószínűleg nem jelenhetett volna meg ugyanígy ~2-3 évvel korábban. Nem hatja át egyértelmű vallási áhítat, ám az intro és outro patetikus, bibliai hangzásával jól keretbe foglalják a jelentős részben az elhallgatott társadalmi problémákról szóló dalokat. Nagy Feró István a király-os rehabilitálása óta több produkcióban is szerepelhetett (nem elfeledkezve az első, rögtön dupla ’88-as Beatrice-lemezről). Ezen a korongon például két-három dalban, melyek egyike a kissé bluesos/rock’n’roll-os, szinte tipikus Ricse-nóta. A Nincs helyem-ben a tántorgó-kóborló fiatalokról énekel, akiknek egy kocsma a törzshelyük és belepi őket a füst. „Felnőtt vagyok és nincs helyem. / Marad az utca és a tér”. Ezt énekelte meg a Pokolgép is a betonházak között. A magyar hard rockban, vagy korai heavy metalban mindig is értékes szövegvilág itt is figyelmet érdemel: „Sokkal inkább hiszem / hogy az ember elveszett árva / az ész azt sugallja / útját ne egyedül járja”. Valamikor azt olvastam, hogy maga az intro szövegötlete még a hetvenes évek közepéről, Gidófalvy Attilától származik, ahogy a dalok témája is. Ezeket a gondolatokat a korong idejére a Lord szövegírója, Balogh József öntötte formába.
A lemez, a Vízió I. dörgedelmes „isteni” hangjával indul, amit a kiváló színész, Szabó Gyula (1930-2014) tolmácsol. A hegyibeszédet szünet és átkötés nélkül követi a Mélyben c. tétel Gidó száraz énekével, inkább kommentárjával. A Pohl Mihály elbeszélte Ördög és Angyal szerepelhetne akármelyik Lord lemezen. A Múlandóság asszonyát az akkoriban hihetetlenül népszerű Bikini énekese, D. Nagy Lajos adja elő. A dal kicsit keményebb stílusban szól, mint saját zenekara, de lüktetésével, sodrásával, mondhatni, szokásos D. Nagy stílusban elénekelve, jellegzetes Bikinis-hangulatot kölcsönöz az előadásnak. A Kevés az életet hallgatva eszembe jut a valóban naponta egy borozó mélyén üldögélő egy-két akkori, nálam kicsit idősebb cimborám. Ujjbegyükre a dobókocka ötösével tetovált jel emlékeztette őket a „négyfal között egyedül”-érzésére, amit az aszódi Javítóintézetben tapasztaltak meg. A Menekülésre nincs szabály a leginkább HM-es stílusú dal a lemezen, és Gidótól hitelesen hangzik az intés a veszélykerülésre. A címadó dal -, ami a kivezetéssel egyben utolsó a lemezen – felemelő hangzását a lemezen szereplő, különböző hangszínű énekesek együttes előadása eredményezi.
A szöveg itt is az abban az egy-két évben bekövetkezett társadalmi változásokra reflektál: „Ami volt tovább nem mehet / az ember magába’ mit tehet / át kell törni minden falon / régi életem ég veled”. Persze mindenki úgy értelmezi ahogy szeretné, és vannak/lesznek sokan, akiknek csak a zene is elég. A korongon minden hangszeren – szóló- és basszusgitáron, szintetizátoron és dobokon – maga a Mester, játszott. A lemez dalainak hangszerelését és a zenei rendezést szintén Gidófalvy Attila végezte el. Szerkesztő társa az akkor szünetelő Karthago vezetője, Szigeti Ferenc volt. A felvételek 1989-ben az osztrák Sica Sound stúdióban készültek. A freskó hatását keltő borító közeli képe a szombathelyi Stankowsky Endre festőművész alkotása.
A címadó dal néhány éve a Fáraó CD-jén is megjelent így az énekes betéteken ezen zenekar tagjai osztoztak. Egymás után hallgatva a két felvételt nincs is lényegi különbség, mégis jól hallatszik, mennyire érdes, kemény HM-dalként szól az évekkel későbbi előadásban. Különösen érdekes, hogy az LP ma is korszerűen szól, társadalom kritkus szövegvilágát tekintve pedig újracsak időszerű…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
