Hangpróba #192 - 2011. szeptember 10.

Vélemény: ugyanaz, mint a Folkearth, de egy árnyalattal több pozitívumot találtam benne.
Nekem a folk cuccokból kezd elegem lenni mostanság, de azért még szoktam találni egy-két finomságot. Itt szó sincs erről, és ez meglátszik az értékelésen is.
Hiányos másodfokú egyenlet.
Sokkal több hallgatásra lenne szüksége, de egyszerűen nem fér bele jelenleg.
Csak azért kilenc, mert a lemez második fele gyengébb, mint az első. Azt vettem észre, hogy sokadig hallgatásra, a Waste Of Air után az elejétől kezdtem az egészet.
Számomra idén ez mindent vitt. Sokat kellett vele viaskodni, de végül még Ziltoid-ot is beelőzte. Az első olyan album, amire gondolkodás nélkül kiszórom a tízet.
Tisztelem az ilyen zenét, de csak távolról. Ezek után nem is szeretnék nagyon közelíteni, mert elveszik a varázsa. A Winds Of Grace tényleg egész jó, ennek megfelelően archiváltam.
Még mindig nem hallok az ilyen zenében semmi újat... egy-két szebb pillanaton kívül (pl. Cadaver Disposal) semmit nem volt képes nyúltani.
Legtöbbször kellemes muzsika, de a Breakwater közben mindig elfáradok. Az előző albummal nem olyan rég ismerkedtem meg, szóval én is merem állítani, hogy az jobb.
Ha egy kicsit izgalmasabb és változatosabb lenne... ennek ellenére nem rossz, bár nem érzek késztetést, hogy valaha újra meghallgassam.
Már a Pathost szerettem. Következett a Nostradameus, az is tarolt. A Storm lemezzel pedig a Fejd is rajongójának tekinthet. Az Eifur talán valamivel egységesebb, egydimenzionáltabb, mint az első nagylemez. Ezért a levonás. Remélem, hogy ez a stílusuk már nem lesz feladva, vagy ha mégis, akkor legalább annyira fogós dolog kerekedjen belőle, mint dicső elődei.
Békára vadászó gólyaként az énekesek sokszor csak keresgetik a hangokat. A zenei alap elvileg tetszhetne, de túlzással állíthatom, hogy ezerszám hallok műfajában ötletesebb dalokat.
Valószínűleg a stúdióba vonuláskor csupán egy dologban voltak biztosak. Abban, hogy fejenként naponta egy rekesz sört át fognak szűretni a veséjükkel. Ez az a lemez, amit csupán 45-ős fordulaton hallgatnék meg újra.
Ez a gitárhangzás, ez az orgánum, hmmm..., olyan "fúj de finom" kategória. Viszont vannak dalok, még ha egyik-másik copy-szagú is.
Felér egy életlen szikével végrehajtott kasztrálással! Az előző lemezük volt számomra a két számjegyű; ez is az, csak tizedesvesszővel. Nehezen megfogható, változatos, éneket tekintve pedig rengeteg hangszínt, érzelmet felsorakoztató, tartalmas zene. Vigyázat! Nem gitárcentrikus!
Vannak erős pillanatai, de az egy órát nem sikerült maradéktalanul megtöltenie percekkel. A többi lemezének neki sem állok.
A dinoszauruszokról azt hittem, hogy kihaltak, csakúgy mint a presszórock. Viszont létezik dínókiállítás, úgyszintén a Marbin. Tudom, csak ügyes bábokat láttam, no meg amit hallottam sem egyszerű bárzene. Hangulatos, ha van rá kedvem még élvezem is!
Egy kevésbé vicces torokhanggal sokkal jobb lenne. De megkockáztatom, hogy instrumentálisan is megállná a helyét, olyan jó gitárnyomulatok vannak benne. Vasárnap este lefekvés előttre ideális!
Már majdnem bedőltem nekik, de aztán második emésztésen kiderült, hogy nincs a csonton hús.
Ezen zene értéke számomra egy "kerek szám". De rendes leszek, kerekítem; erről: 3.14159265358979323846264338327950288419716 939937510582097494459230781640628620808998 628034825342117067982148086513282306647093 844609550582231725359408128481117450284102 701938521105559644622948954930381964428810 975665933446128475648233786783165271201909 145648566923460348610454326648213393607260 24914127372458700660631558817488152092 stb.
Na most lett tele a folkcipőm...
Folk metal egyenesen a másodvonalból,hallottam már jobb és sokkal jobb bandákat is eme stilus képviselőitől.Talán élőben jobban érvényesülnének ezek a számomra meglehetősen szürke szerzemények.
A villamos is aluszik...
Engem egyből rabul ejtettek ezek a furcsa dalszerkezetek és különben is,aki King Diamondot szereti,rossz ember nem lehet.
Akartam ajánlani,de valaki-talán Oh Dae-su volt-beelőzött.Egy ilyen összetett,szerteágazó anyagnál a teljes befogadásig heteknek,talán hónapoknak kellene eltelnie,azonban pár meghallgatás alatt sikerült lecsekkolnom 2011 legjobb prog. nótáját a Forced Entry képében.Van pár dal amivel még hadilábon állok,de a Tall Poppy Syndrome esetéből okulva kijelenthetem:ami késik,nem múlik.
Na itt az újabb puzzle.A Townsend féle kirakós zavaros,kaotikus darabkái ezúttal ha nem is tökéletes,de mindenképp emlékezetes képpé állnak össze.Tartalmas alkotás.
Most nem voltunk kompatibilisek egymással:(
Ideális vendég képében amilyen gyorsan jött,olyan gyorsan el is húzta a csikot.
Valóban gyengébb mint az előd,azonban még igy is nagyon szellemes.
Kissé sótlan,lapos(t).
Hűha!
Szeretem a folkot, de ez iszonyú. Szenvedés volt végighallgatni. A női vokál csak tetőzte a bajt...
Ó!
Na! Jó hogy behíreztem!
Tudnak valamit, de nem akarják elárulni.
Húsos palacsinta szindróma: a hús is jó, a palacsinta is, de csak külön-külön. (És elvileg készül a második adag!)
Dzsezzülni egy évben egyszer szokásom, többször mint fésülködni.
Nyolcadikban rám parancsolt az osztályfőnök, hogy nem hordhatom iskolában az Entombed pólómat. Ez jutott eszembe. De nem ezért nyolc!
Is-is.
Nadirt akarok!
Folk metál és folk metál közt is órási különbségek vannak, a Folkearth az a fajta ami minimálisan sem tud érdekes lenni
Lehet mondani szellősnek is ezt a lemezt, de akár lehet ötlettelennek is. A hangzás se javít a helyzeten.
Arra a megállíapításra kellett jussak hogy ez az ének teljesen elrontja az amúgy egész jó dalokat. A yee-zés meg az óóó-zás pláne kiábrándít!
Csúcs amit a Leprous művel. Első pillanatától kezdve magához láncol, akárcsak a korábbi Ihsahn lemezek.
Óriási ötletek vannak itt csak sajnos rossz megvalósításban.
Intelligens retrózene.
a svéd death alakulatok mostanában hajlamosak önmagukat ismételgetni. Van aki pont ezt az állandóságot csípi, én már betelltem vele.
KIver a víz az ilyen ipari zenéktől. Az hogy vontatott és unalmas sajnos még hízelgés is!
Elcsordogál itt szépen, lassan, unalmasan, pedig az első számnál még azt hittem, meg fogom tudni kedvelni. De valahogy nem, fokozatosan fogy hallgatásonként a türelmem, a címek és a véleményem is egyszavassá válnak, nem nekem való.
Maradandó benyomást ugyan nem tett rám, de rossz sem volt. Kissé ugyan hiányzik belőle az egyediség? egyéniség? Az ember ránéz a borítóra, látja az album címét, és ásít egyet; de amennyire engem a folk metál érdekel, lehetne éppen ez is a kedvenc ilyen lemezem.
Nem nagyon tudok mit kezdeni vele, még egységnek látni sem.. pl. a Samatha Alive című számnál eddig minden alkalommal felkaptam a fejem, hogy mifene, másik előadótól is tettem be számokat? A változatosság még nem volna baj, csak ezt a lemezt a hangulata miatt tudtam volna megdícsérni, de ahhoz végig is kéne vonulnia a teljes anyagon, nem így megtörni itt-ott.
Érdekes, hogy mikor anno Dimmu videokat néztem, mindig valamiféle katarktikus csúcspontnak éreztem, mikor Vortex énekelt, és kevésnek találtam az ilyen részeket. Ezen a lemezen viszont másra se vágytam, csak hogy fogja már be. Ellenben ez a tőle kissé meglepő, de amúgy tökjó színes zenei világ bejött.
Nagyon jó.. nem is tudom, hányszor lehetne még meghallgatni, és mindig tudnék benne újat felfedezni. Az ilyet meg szeretjük. Levonás azért jár, mert hiába izgalmas, sok az egy óra. Meg azért, mert a magas hangoktól néha a hajam is égnek állt.
Ő egy olyan kedvenc, aki nem hoz nehéz helyzetbe azzal, hogy az újabb és újabb anyagainál el kelljen gondolkodnom, én ezt nem csak azért szeretem-e, mert ő csinálta. Nem tette ezt most sem, ezzel sem, a Ghosttal sem.
Sok mindenre írtam már, hogy nem az én világom, de ennyire még semmire nem volt igaz. És mégis magába tudott szippantani a megnyugtató hangulatával. A Moms Song és a Western Sky egy-egy simogatás az ember lelkének, prózaibban én nagyon szépnek találtam őket.
20 éve valószínűleg sírva fakadtam volna tőle, de azóta sok minden megdolgozta a lelkivilágomat. Valószínűleg tökvéletlen, hogy ez most jobban tetszik, mint a hasonlók szoktak, amolyan bólogatós death, a vokálon kívül mindennel sikerült kibékülnöm. A borító aranyos.
Úgy érzem, csak a Soulcarversért hallgattam végig az egészet. Vannak egyéb jó pillanatok is, de az a szám az egyetlen, amit egészében jól esett hallgatni. Nem vagyok túl boldog.
Ha az összes szám olyan jó lenne, mint a Death Instinct, vagy olyan különleges, mint az Erase, akkor lehet, hogy meg tudnám bocsátani a tipikus "rátolatott egy kamion a lábamra, gyááá" éneket is. Így nem, de az összkép bíztató, örülök, hogy ráadásul egy hazai zenekar tudott ebben a stílusban olyat felmutatni, amitől nem zárkózom el teljesen.
Majd egy évvel ezelőtt sem igazán tetszett és az újra hallgatás sem győzött meg róla, hogy többet érdemelne. A Storm inkább.
Ez is átszaladt rajtam, csak visszajött még és taposott néhányat...
Biztos nagyon jó, csak nekem nem lesz a kedvencem.
Talán keverni kellett volna a két lemez számait.
Számomra ez nem egy könnyű hallgatnivaló. Lenne olyan időszak, amikor nem bírnám végig. De most megtalált a varázsa. A Winds of Grace a legjobb pillanata a lemeznek.
Átszaladt rajtam nyom nélkül.
Valami rozsdás vasdarab hiányzik még a borítóról és meg is kapnánk, hogy milyen zenét rejt a lemez.
Ez a stílus áll hozzám a legmesszebb... Vannak jó pillanatai, és a doromb használata nagyon tetszett. Ennyi.
Olyan, mint a zsibvásár :) Van benne minden, ami szem-szájnak ingere, de vannak benne kevésbé hasznos dolgok is, mint pl. a női vokál. Na az nem kellett volna.
Néha kicsit lassan vettem a levegőt, néha a szívem is megállt egy pillanatra, épp ezért nem fogom túl sűrűn hallgatni.... de amúgy meg tetszett, különleges zene.
Hát megmondom őszintén a végefele kezdett el tetszeni, de nem az egész albumra értem, hanem főleg a két utolsó dalra. A Flaskeskipper c. nóta olyan mint egy indián kántálás; nagyon különleges :)
Nagyon különös képződmény.... csakis az énekes hangja miatt kap ennyit: imádom azokat a nagyon magas hangokat! Tisztára Jimmy Sommerville! :)
Furcsa, fárasztó, idegesítő...
Soha nem hallgatok dzsesszt. Nem is érdekelt soha. Nekem az összes szám jobban bejött, mint az utolsó :) ami pedig a többieknek tetszik inkább jobban... közbe eszembe jutott Sztrogoff Mihály :D mármint a zenéje :) (a kicsi Lina nagy kedvence volt anno..) de meg ne kérdezzétek milyen apropóból, mert magam se tudom :S
Ez most nem jött be nekem. Később se fog....
Jóképű, okos is, meg csinos is, de nem gerjedek rá cekcuálisan :P
Nem túlzottan változatos, de azért jó zene. Stílusát tekintve az Intronaut zenéje jutott róla eszembe. Tetszik. Ráadásul még magyarok is :)
Na ez se hatott meg...
Ezek a folk metalok általában tök közömbösek számomra. Ezt is gond nélkül végighallgattam, de semmilyen benyomást nem tett rám.
Megvannak a maga értékei, de nem fogom sűrűn hallgatni, az biztos!
Amennyire szürkés tónusú a borító, annyira színes a zene! Itt-ott visszakanyarodik a '60-as évek beatjéig, vagy még annál is messzebbre, de összességében mégis a jövőbe mutató, vagyis klasszikus értelemben véve progresszív! Ráadásul hallgattatja is magát, hisz szinte az összes dal sláger kategóriás! Simen barátunk hírnevéhez méltó lemezt készített, ami nem metalt, hanem egy csaknem tökéletes progresszív rockot rejt.
Lásd kritika!
Lásd kritika!
Jófajta dalközpontú fúziós jazz, de azt is mondhatnám, hogy easy-listening. És úgy tűnik nem csak az instrumentális szerzemények állnak jól nekik!
20 éve se szerettem...:P
Egyértelműen a Soulcarvers a lemez csúcspontja! Az a refrén... Nyamm-nyamm! Amúgy a tiszta ének kapcsán leginkább a Staind neve ugrott be, és kb. ez a lemez is olyan, mint a búvalbélelt grunge/alt. rock,metal banda legtöbb opusza, azaz kellemesen unalmas...
Viktorék lemeze a forduló legsúlyosabbika, az tuti! Nem jön be annyira, mint a Nadir legutóbbi opusza, bár attól zeneileg nagyban el is tér. Kedvenc dalom a Big Wide Blue Sky és ha legközelebb több ahhoz hasonló szerzemény lenne, tudnék neki örülni!:P
Svéd népzene/folk rock (a gitár inkább csak díszítés, de nincs elnyomva azért), ráadásul fittyet hánynak a divatnak, teljes egészében svéd nyelvű az ének. Ez eddig nagyon szimpatikus nekem, érződik az őszinteség bennük, és nem a folk őrületet akarják meglovagolni. Vannak apróbb hibái a lemeznek, bár inkább arról van szó, hogy nem hoznak semmi kirívót, kiugróan extra újdonságot. Játsszák ami nekik jól esik!
Többszöri hallgatás után sem fogott meg igazán. Kellemes valóban, de egyben teljesen átlagos is.
Érdekes, hogy a Celtic Frost sosem hatott rám úgy igazából, ez meg egyből betalált! Simán közelítik a nagyokat szerintem, csak az "évek" nincsenek mögöttük. Bomba súlyos hangzás, jó témák, szóval kellemes csalódás volt!
Oldboy-al szóról szóra egyetértek. Én a 10 pontot is megadom rá: először nem éreztem ennyire kimagaslónak, de hallgatásról-hallgatásra egyre jobban megérett.
Kár erőltetni a szavakat: akkora minőséget képvisel, ha egyszer magába szippant, többé nem ereszt. Így jártam én is! (Metrózáshoz, autókázáshoz, háttérzeneként NEM ajánlott.)
Valamiért a végére hagytam a fenti lemezt. Óriási hiba volt, mert 2 nap alatt lehetetlen reálisan értékelni. Bár 2 hét is kevés lenne, ill. energiát sem biztos áldoznék rá, mert nekem ez már túlságosan kusza, kevés a kapaszkodó. Volt ami tetszett is. Jelenlegi állás szerint ez kb. ennyit ér nekem.
Ez ebben a közegben, azaz itthoni hallgatásra nálam nem működik! Nyitottnak vallom magam, de a jazz nem köt le. Minden tiszteletem a műfajé, de pontozni csak azért pontozom mert muszáj: 1 pont, 10, pont, 5 pont? Fogalmam sincs, ez olyan, mintha jogsi nélkül egy autószerelő munkáját kéne értékelnem, mikor nem is tudok vezetni, nem hogy értsek az autószereléshez. Látom a végeredményt, hogy működik a járgány és más szívesen vezeti is, de én beindítani sem tudom, csak elégedetten bólintok egyet. Nálam ilyen a Marbin. Legyen ennyi elég!
Nehezen tudok belekötni bármibe is, jófajta death metal, újítások nélkül
Sajnos ez egyáltalán nem kötött le, akárhányszor nekifutottam, pedig nem áll távol tőlem a stílus, sőt. De háttérzenének tökéletes volt! Túl szigorú sem akarok lenni: voltak jó pillanatai, Trace of Liberty, Divine...
E most nagyon NEM!!! De érzek bennük annyit, legközelebb változatosabb cuccot hoznak létre, mert a súlyos témákhoz már értenek.
Az énekes hangja nem tetszik igazán, a többi nagyjából rendben van.
Kellemes muzsika, szórakoztatásra kiválóan alkalmas, már persze annak, aki nem idegenkedik eleve a folktól.
Minden Celtic Frostra emlékeztető muzsika szívesen látott vendég nálam.
Ha valaki túljut az esetleges első megütközésen, akkor kifejezetten hallgattatja magát. Lendületes, friss és messze nem steril. :-) (Én személy szerint kifejezetten örülök, hogy Simen nem egy black metál lemezt csinált. Az olyan sablonos és kiszámítható húzás lett volna.)
Egyelőre ennél jobban nem került közel hozzám, valószínűleg sokkal több idő kell hozzá. De ez feltehetően a hp után következhet csak be...
Vannak jó dolgok rajta, de 71 perc sok belőle, igencsak elfáradok a végére.
Háttérzene. Tartósan odafigyelni rá nehezemre esik. Ha jazzre, jazz-rockra támad kedvem, általában valami nehezebbet, fajsúlyosabbat választok.
Ez most nem tetszett annyira, mint sok más a műfajból. Nem találom eléggé emlékezetesnek.
Nekem is jobban tetszett az előző lemez, karakteresebb volt.
Tényleg nem túl változatos, viszont jó súlyos. Egyáltalán nem volt rossz.
Egyáltalán nem érint meg. Úgy is fogalmazhatunk hogy stúdióidő-pazarlás.
Így befémesítve már mindjárt másképp fest a Folkearth!
Na kiváncsi leszek mikor fog a Valborg egy kis ismertségre szert tenni, mert zenéjük alapján megérdemelnék. Baromi sok hallgatás kellett hozzá hogy rájöjjek, nem mindennapi muzsika. Elég sok 2-3 pont várható. :)
Már a felvezetésként érkező The Blackmobile alapján egyértelmű volt hogy az idei év/utóbbi évek egyik legérdekesebb, legmegosztóbb és főleg leginkább várt lemeze lesz Simené. Sikerült is vele meglepni mert sokszínű, van hogy dalonként ugrálunk eltérő stílusok között, de mindvégig megvan az a felismerhető norvég minőség. :) Ráadásul kifejezetten 'slágeres' is, úgyhogy aki valami hagyományhű norvég anyagot várt az csalódni fog. Aki pedig a nagybetűs zenét keresi, meg a valódi kísérletezőkedvet, annak telitalálat! 10++
Úgy leszek igazságos ha a Leprous is megkapja a maximális pontot, ugyanis semmivel sem rejt kevésbé izgalmas/érdekes zenét mint a Storm Seeker, sőt! Igazi, valódi értelemben vett mai progresszív zenét pedig már csak norvég zenészek tudnak összehozni, kész passz.
Azért az szíven ütött hogy két év alatt sikerült négy értékelhetetlen albumot kiadni...
Fúziós jazz-prog-rock nem saját maguknak a zenészeknek, és nem is a szakmának játszva. Egyszerűen élvezetes hallgatnivaló.
Ilyen ujjgaykorlat jöhet mindig, bár egy Demonical vagy egy Evocation azért összehasonlíthatatlanul jobb hallgatnivalónak tűnik.
Hú de durván utánérzés szagú lemez lett ez! Néhány dalnál azt hittem hogy a tavalyelőtti Katatonia lemezt hallgatom...
Számomra kicsit ingerszegény, de ilyenkor azt szoktam mondani, ha megvannak az érdeklődők erre a fajta zenére - márpedig a pontszámokat elnézve vannak iylenek - , akkor minden oké!
Ösztönösen a szimpatikusabb oldalát fogták meg a folkrocknak/metálnak. Nekem így hitelesebbnek tűnik, mint a másik versenyző.
Ha spontán és egyszerűbb megközelítésű lenne, több pontot adnék. Túl sok mindent beleraktak, ezáltal eltűnt az természetes, őszinte szépsége a műfajnak, amit szeretek benne.
Kétszer is tartósan foobar közelbe került, de csak eddig sikerült feltornászni...
Egészen más hangot képzelnék ide. Ez a magas fekvésű (egyébként korrekt) ének itt egyáltalán nem fekszik nekem. Így nem tudom élvezni...Kár, mert az alapok ígéretesek nagyon.
Sem átütőnek, sem különlegesnek nem gondolom...
Másképpen jár az agya, mint az átlagos zenésznek, az biztos. Sajnos annyi időt nem tudok és nem is akarok ráfordítani, hogy teljesen megfejtsem....Első hallásra egy lepkefingnyivel erősebb, mint az utoljára hallgatott hp-s anyaga.
Nem ismerem a műfajt, a szám a tényleges tetszési index.
Törvénytisztelő svéd deathmetál, annak minden jóságát és báját felmutatva. Etalon sound, röfögő basszus, beton középtempók, markáns vokál, autentikus szólómunka. Nem több és nem kevesebb. Ennyi. Ha 20 éve szeretted, most is tetszeni fog.
Hallgatható melodeath, kellemes harmóniákkal, okosan felépítve. Olyan teljesen ártalmatlan, de bármikor jöhet fajta.....
Igazi kuriózum a hazai palettán. Nehezen beskatulyázható, súlyos ipari/postmetál hatásokat vélek benne felfedezni és olyan elvetemült nevek ugranak be, mint a Pitchshifter vagy a Godflesh, máskor meg valami szétesett sludge csoport. Könnyű nyári kalandra senki ne számítson!
Ez a 7,5 tőlem valami csillagászati magasságokban keresendő pont ilyen lakodalmas baromságra. Egyszer egy masszívabb Borderlands est alatt bennmaradt körbejátszásra állítva és egész megtetszett... :)
Totálisan érdektelen és maximálisan ellenszenves minden egyes másodperce.
Van szerencsém személyesen is ismerni a srácokat és az abszolút egyedi, kihalás szélén álló stílus ilyetén magas szintű művelése mellett a széjjelpartizott este emléke és a közvetlenségük is dicséretes.
Ez egy elég merész húzás, de hát Simen zseni. Kiváló klasszikus rocklemez, nagyjából a Quintessence korabeli Borknagar hangzásába csomagolva. Bátor és ügyes!
Már elsőre megvett magának a lemez, pedig a Therion előtt eléggé erőltetettnek hatott amit összevakertak.
Devin állandóan valami agyas játékot eszel ki, de most egyszerűen nincs kedvem belemenni. Mondhatni, "Heavy Devy, hagyjál, most fáradt vagyok, menj le inkább a grundra játszani".
A stílus híveinek biztosan kellemes időtöltés lesz.
Mintha az előző lemezük markánsabb lett volna.
Tök jó cucc! Ötletes a gitár. Az elején a dobbal voltak problémáim, aztán rájöttem, hogy direkt ilyen minimál (igen, az Iron Dreams-t hallva jöttem rá :-D). Hihetetlen hangulat vonul végig rajta. Néha a Celtic Frost Monotheist-jére emlékeztet. Persze alulról közelítve.
Hát most bajban vagyok. Vannak ezen a lemezen nagyon jó pillanatok, de alapjában véve inkább idegesítő. Ha több idő lenne rá, hogy ismerkedjek vele, talán objektívabban tudnék hozzá állni. A fingások fenomenálisak, és határozottan felhúzzák nálam az összképet (a fingás a legviccesebb dolog a világon), de ezt leszámítva diplomatikusan oldom meg a dolgot...

Vélemény, hozzászólás?